A Budapest Airport 2 millióval kevesebb utassal számol a Malév miatt 

A Malév leállása miatt a Liszt Ferenc-repteret üzemeltető Budapest Airport (BA)utasszáma várhatóan 2 millióval marad el a tervezettől - mondta el Hardy Mihály, a BA kommunikációs igazgatója az MTI-nek.

Ismét jár a balatoni komp 

A jég kellően felolvadt a Balatonon, így hétfőt óta ismét jár a komp Szántód és Tihany között - tájékoztatta Széles János, a Balatoni Hajózási Zrt. állomásfőnöke vasárnap az MTI-t.

Óriás csúszdarekord született a legkisebb somogyi településen 

Sikeres volt a patcai katica tanyán a hét végén rendezett 24 órás csúszdarekord.

Rekordszámú vendég a csehországi gyógyfürdőkben 

Rekordszámú, 711 ezer vendéget fogadtak tavaly a csehországi gyógyfürdők, 5,4 százalékkal többet, mint 2010-ben - közölte Tomio Okamura, a cseh utazási irodák szövetségének alelnöke hétfőn.

Leálltak a sífelvonók Bánkúton 

Az utóbbi napok enyhe időjárása miatt elolvadt a hó Bánkúton, így a bükki síparadicsomban hétfőn már nem indították újra a felvonókat.

A filmek felé nyit az A38 állóhajó 

Ez eddigieknél több filmes program várja idén tavasszal a látogatókat a világ legjobb bárjának választott budapesti A38 állóhajón, ahol folytatódnak a tematikus zenei sorozatok is.

Tilos az utcai ökörsütés nyárson 

Megtiltotta az utcai az ökörsütést Kambodzsában az ország miniszterelnöke a látvány kegyetlensége miatt.

Légiközlekedési kibocsátási tőzsdei ügylet köttetett 

A magyar Vertis Környezetvédelmi Pénzügyi Zrt. kötötte meg a világ első tőzsdei EUAA (EU légiközlekedési kibocsátási egység) ügyletét az ICE tőzsdén.

Országgyűlési bizottság vizsgálná a Malév és a Budapest Airport privatizációját 

Országgyűlési bizottság vizsgálná a Malév és a Budapest Airport (BA) Zrt. privatizációját, valamint a nemzeti légitársaság visszaállamosítását.

Bizonytalan a lengyel légitársaság jövője 

Bizonytalan a lengyel LOT légitársaság jövője, a társaság elnöke szerint önállóan nem tud lépést tartani versenytársaival, elemzők szerint akár a Malév sorsára is juthat - olvasható a Newsweek Polska hetilap hétfői kiadásában.

Az MT Zrt. értékelte 2011-et 

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közelmúltban publikált 2011. évi előzetes adatai, valamint a Magyar Turizmus Zrt. által a magyar lakosság utazási szokásairól 2010 decemberében készült felmérés eredményei alapján az MT Zrt. elkészítette a Turizmus Magyarországon 2011 című, magyar és angol nyelvű statisztikai kiadványát.

Hol a határ? -kérdezte a Heineken 

A Heineken Hungária felelős vállalatként komoly energiát fektet a mértékletes alkoholfogyasztás népszerűsítésébe. 2011-ben, a „Hol a határ?” néven futó programjában széles körű kutatást folytatott, hogy választ kapjon arra a kérdésre: A szülők milyen példát mutatnak gyermekeiknek az alkoholfogyasztás terén? A felmérésben több mint 3.300 szülő vett részt, a kiértékelés alapján a hazai helyzet alapvetően nem aggasztó, de van még hova fejlődni.

A Világ hét új természeti csodája közé került az Iguazu vízesés 

Az Iguazu vízesés hivatalosan is felkerült a Világ hét új természeti csodája listára.

Megtalálták Sába királynőjének aranybányáját? 

Ha igazak a feltételezések, egy véletlen régészeti felfedezés jóvoltából megtudhatjuk, honnan származott Sába királynőjének legendás gazdagsága.

Michelin csillagos menü a China Airlines gépein 

Új delikátesz menüsort vezetett be számos járatán az első és business osztályon utazók részére a tajvani China Airlines légitársaság, tájékoztatott Sárdi Rezső a légitársaság magyarországi GSA képviseletének vezetője.

A MUISZ az Utazáson 

A MUISZ Titkárságának munkatársai 2012. március 1-4 között az Utazás Kiállítás A pavilon 302/C standján érhetők el.

Azerbajdzsáni és mongol körutazás kalandoroknak 

Február utolsó napjaiban megjelent az 1000 Út Utazási Iroda 2012-es prospektusa. A sokak által kedvelt és már megszokott utak mellett az idei év is tartogat újdonságokat az érdeklődő utasok és az iroda partnerei számára egyaránt.

Kínaiak vásárolják fel a Bordeaux-i szőlőket 

Négymillió euróért vehetünk egy 200 négyzetméter feletti lakást Párizs történelmi negyedében, vagy vehetünk egy château-t, a hozzá tartozó néhány hektár szőlővel, valahol Bordeaux környékén – írja a borászportál.hu. A portál szerint több kínai befektető is az utóbbit választotta, és a Bordeaux-i borvidéken megtermelt szőlőből készült bor zömét a hazai piacon értékesítik.

A lakáskocsmában nem tilos a bagózás 

Elsősorban fiatalok a látogatói az úgynevezett lakáskocsmáknak, vagyis azoknak a helyeknek, amelyek lakásban működnek, így lehet bagózni. Az italt és az ételt futárszolgálattól rendelik - írja a Bors Online.

Menni, vagy nem menni? 

"Kimegyek külföldre mosogatni, és királyul fogok élni!" Úgy tűnik, hazánkat is elérte a "kivándorlási láz", azaz egyre többen fontolgatják, hogy külföldön keresik boldogulásukat kis országunk helyett. Ez a folyamat amúgy nem egyedi, pl. a lengyeleknél vagy a románoknál már régóta így van... De vajon kinek éri meg kivándorolni - teszi fel a kérdést a Nívó?

Zajlik az élet... 

Miközben a híradások szerint új befektetővel, új tengereken, újra vitorlát bont a becsődölt Nordsee, befuccsolt a legújabb magyar gyorsétteremlánc.

Terra Reisen: 15 éves évforduló 

2012. február 25-26-án mutatta be a Terra Reisen a magyar nyelvű katalógusát, melynek kínálatát a Terra német nyelvű, közel 1.800 szálláshelyet tartalmazó katalógusaiból válogattak össze a magyar utazóközönségnek.

Átadták a Dél-Dunántúl Turizmusáért díjakat 

A dél-dunántúli régió turizmusirányítási szakembereiből és turisztikai vállalkozóiból álló grémium idén is átadta a „Dél-Dunántúl Turizmusáért 2011” díjat ünnepélyes keretek között 2012. február 24-én, a régió éves turisztikai szakmai napján a pécsi Corso Hotel dísztermében.

KLM: a tavalyival megegyező szolgáltatások idén nyáron 

Óvatos kapacitás-politikával készül az idei nyári szezonra a KLM, amely közép- és dél-amerikai pozícióit igyekszik fenntartani, két új járatot nyit Afrikában, és bővíti járatait Észak-Nyugat Európába.

Stagnáló utasforgalom 2011-ben 

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb gyorsjelentése szerint tavaly a helyközi személyszállítás utasforgalmának stagnálása mellett az utaskilométerben kifejezett teljesítmény – a légi személyszállításnak köszönhetően – 3%-kal emelkedett. 

Banderas is borászkodni kezdett 

Már gyermekkorában is saját borászatra vágyott Antonio Banderas és az ötvenegy éves színész most valóra is váltotta az álmot: saját italt dobott piacra - adta hírül a Bors.

Hamarosan indul az Air France nyári menetrendje 

Az Air France 2012. március 25-től október 28-ig tartó nyári menetrendjében stabil kínálatot nyújt hosszú és közepes távú útvonalakon.

Pályaudvarok húzóerővel - másodszor 

Az első nagy sikerű januári szimpózium után folytatódik az UrbanLAB kommunikációs program, hiszen rengeteg igény és ötlet merült fel a városi pályaudvarok rehabilitációja kapcsán. A szimpóziumon való részvétel most is ingyenes.

Groteszk, humoros és lírai 

A Magyar Turizmus Zrt. és a Balassi Intézet összefogásának köszönhetően külhonban, Ausztriában került sor először a „Fürdőélet Magyarországon” című kortárs festményekből álló tárlat bemutatására.

Stadiont avatott a sörgyár 

A Carlsberg dán sörgyár, annyira talán nem meglepő módon, nevére vette az FC Köbenhavn futballcsapatának otthonának, a Parken Stadionnak az egyik lelátóját - adta hírül a Nemzeti Sport Online.

Öt csillagos étel a hajléktalanoknak 

A nagy hidegek közben szerencsére sokan gondoltak a legelesettebb emberekre, azaz a hajléktalanokra is. Nemcsak magánszemélyek és alapítványok, de még szállodák is - írja a mosaictv.hu!

Nem vizezik a csapolt sört 

A turisták által látogatott vendéglátóhelyeken gyakorta nem figyelnek a sörök minőségére – áll egy friss felmérésben. Miután a vendégek jelentős része nem törzsvendég, a sörözők legalább 30- 40 százalékában megkárosítják a vendégeket, mert nem megfelelően csapolnak. Vizezni ugyan képtelenség, de sok a szennyezett sörcsap és a túlzott szénsavazás - írja a Privátbankár .

Névadó szponzor lesz a sörgyár 

Szorosabbra fűzi együttműködését a Borsodi Sörgyár és a Hegyalja Fesztivál, hogy közösen tegyenek az észak-magyarországi régió, és ezen belül is Borsod-Abaúj-Zemplén megye kulturális és gazdasági fellendüléséért. Ennek az összefogásnak a jegyében Kelet-Magyarország legnagyobb zenei fesztiválja 2012-ben Borsodi Hegyalja Fesztivál néven jelenik meg - adta hírül a Marketing&Media.

Valentin-kampány a Coca-Colánál 

Egy isztambuli bevásárlóközpontban helyezte el a Coca-Cola távirányítható italautomatáját, amely kizárólag párok számára készült. A normális gépekkel ellentétben, ez nem fogadta el a pénzt - írja a Social Times.

A Kreml is hivatalos vodkát választott 

Az orosz állami fogadások "sztárja" lesz a Kremli díj (Kremlin Award) nevű prémium kategóriájú vodka, amelyet a moszkvai élelmiszeripari vásáron mutattak be a közelmúltban - írja az Orosz Hírek.

Szarvas József lett Vas megye arca 

A FATOSZ Szarvas József színművészt kérte fel, hogy Vas megye arca legyen.

Budapesten nyitna szállodát a török Koc Holding 

Nemzetközi terjeszkedésbe fog a törökországi Koç Holding részét képező Divan Group. A vállalat New Yorkban, Londonban, Bakuban, Budapesten és Szarajevóban tervez hotelnyitást.

Megnyitott Észak-Rajna-Vesztfália legnagyobb utazási és camping vására 

Németországon belül is kiemelkedő az Észak-Rajna-Vesztfália tartományban engedélyezett lakókocsik és lakóbuszok száma, előbbiekből 129.197, utóbbiakból 69.872 járta 2011-ben Európa útjait.

Szerb-magyar hangos szótár a Dél-alföldi régió honlapján 

A Magyar Turizmus Zrt. Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatóságának szerb nyelvű honlapján péntektől elérhető a szerb-magyar hangos szótár.

Dedák Angéla Magyarországon folytatja 

Dedák Angéla turisztikai szakember, a Magyar Turizmus Zrt. volt hollandiai képviselője 7 év hollandiai tartózkodás után Magyarországon folytatja pályafutását.

Sikerrel zárult a magyar–román határ menti eu-s együttmuködés 

A kultúra, a zene, a néptánc olyan kapocs, amely nem csupán az értékek közvetítését segíti, hanem a térségi kapcsolatok erősítését, és a térségi identitás megteremtését is jól szolgálja – ezzel a gondolattal zárult Makón a Tánc és zene határok nélkül című magyar–román határ menti európai uniós együttműködés záróeseménye.

Megnyitott a felújított szárszói József Attila-emlékház 

Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár február 24-én megnyitotta a felújított balatonszárszói József Attila emlékházat, amelyben a Petőfi Irodalmi Múzeum és magántulajdonban lévő dokumentumok és tárgyak idézik fel a költő életének utolsó szakaszát.

Garázs helyett éves bérlet és elektromos bicikli 

Bécs 23. kerületében, Liesingben épül meg az első Bike City lakópark, ahol nem minden lakáshoz tartozik garázs illetve gépkocsibeálló. Helyette beköltözéskor ingyenes éves bérletet kapnak a lakók, és elektromos kerékpárok valamint osztott használatú autók is a rendelkezésükre állnak majd. A projekt célja, hogy ne csak az autóval megtett utak, hanem a gépkocsik számát is csökkentsék.

A TUTSZ is véleményezte a turizmus törvényt 

A Turisztikai Tanácsadók Szövetsége is véleményezte a készülő turizmus törvényt. Az alábbiakban Dr. Puczkó László, a TUTSZ elnökének Dr. Nagy Róza közigazgatási államtitkárhoz írt levelét olvashatják teljes terjedelmében.

Színpadon a halasi csipke 

A világon egyedülálló halasi csipkéről és a hozzá kapcsolódó rendezvényekről tartanak ismertetőt a szakma számára az Utazás Kiállításon.

Egyiptom az idei ITB díszvendége 

Alig, hogy bezár az Utazás kiállítás Budapesten, máris kezdődik az egyik legjelentősebb globális turisztikai seregszemle, az ITB Berlinben.

Hotelt neveztek el a futballsztárról 

Indonéz szálloda névadója lett Steven Gerrard. Az angol Liverpool középpályásáról nevezték el Bandung városában, a Hotel "Stevie G" nevű Szállodát.

Hírességek Békés megye standján 

A hagyományokhoz híven, Békés megye idén is részt vesz az Utazás kiállításon, ahol igen színes programok várják az érdeklődőket 2012. március 1-4. között.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!