Turizmus Online cikkei
A kormány elfogadta a Kincsem Nemzeti Lovas Programot
A kormány megtárgyalta és elfogadta a Kincsem Nemzeti Lovas Programot, amelyet Horváth László, a Nemzeti Lovas Stratégia elkészítésére és végrehajtásának koordinálására kinevezett miniszterelnöki megbízott készített, több éves, széleskörű szakmai konzultáció alapján. A Kincsem Nemzeti Lovas Program célja a múltban komoly nemzetközi elismerésben részesülő, magyar lovaságazat további elszigetelődésének, hanyatlásának megállítása, a lóhasználat és a lovas tevékenység feltételeinek javítása, fejlődési pályára állítása, a fenntarthatóság alapjainak megteremtése - áll a kormányzati portál közleményében.
Új igazgató Svájcból a Hertelendy Kastély élén
Nem csupán az igazgató új, hanem a konyha élén is váltás történt - tudtuk meg a kastélyszállótól.
Ingyenes kikötés az olasz Adrián
Friuli Venezia Giulia tartomány ingyenessé tette a kikötést a külföldi vitorlások számára.
Megnyílt a világ első huszármúzeuma
A dél-franciaországi Tarbes-ban Frédéric Mitterrand francia kulturális miniszter 2012. március 3-án megnyitotta a világ első huszármúzeumát. Az ünnepi eseményen Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára is köszöntőt mondott - tudtuk meg a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Kulturáért Felelős Államtitkársága.
Nőnapi időutazás Gyopárosfürdőn
A nemzetközi nőnap alkalmából letűnt korok nagyasszonyainak szépségtitkaival ismerkedhet a közönség Gyopárosfürdőn.
Karbantartás az Aquaticumban
Az Aquaticum Mediterrán Élményfürdő 2012. március 5. és március 9. között, a szokásos tavaszi karbantartási munkálatok miatt zárva tart.
Bővít a Turkish Cargo
Kettőre emelte heti járatainak számát a Turkish Cargo. A török légitársaság teheráru-szállító leányvállalata komoly lehetőségeket lát a magyar piacon és további kapacitás-, illetve járatbővítést tervez.
![Budapest Airport: új légitársaság – új járat](https://turizmusonline.hu/i/c/3/5/7/1/1/2/7/6/c/3/e/f/d/9/7/8/8/f/1/budapest-airport-uj-legitarsasag-uj-jarat_md.jpg)
Budapest Airport: új légitársaság – új járat
Újabb, ezúttal vadonatúj légitársaságot köszönthet a Budapest Airport április 25-én: a spanyol-katalán Volotea Airlines az olaszországi Velencéből indít járatokat Budapestre. A diszkont légitársaság hetekkel ezelőtt alakult és elsősorban Európa közepes méretű, más légitársaságok által nem kiszolgált városait kívánja összekötni.
Sikeres volt a kísérleti időszak
Az új, innovatív „Meet & Seat” szolgáltatást kísérleti jelleggel 3 útvonalon vezette be a KLM, amely most elérkezettnek látta az időt, hogy a szolgáltatást további tíz új célállomásra is kiterjessze.
![Tyereskova, a szövőnőből lett űrhajós](https://turizmusonline.hu/i/c/7/e/c/7/8/d/9/a/3/d/7/a/3/3/a/b/6/2/d/tyereskova-a-szovonobol-lett-urhajos_md.jpg)
Tyereskova, a szövőnőből lett űrhajós
Március 6-án lesz hetvenöt éves Valentyina Tyereskova, az első nő és az első civil az űrben, aki 1963 júniusában a Vosztok-6 űrhajó fedélzetén három napon át keringett a Föld körül.
Costa Concordia: a pezsgősüveg az oka mindennek
2005-ös vízre bocsátásakor nem tört össze a hajótesthez csapott pezsgősüveg - ezzel kezdődött volna a Costa Concordia balszerencse-sorozata?
Ötvenezer látogatóval zárt az Utazás
Mintegy ötvenezer érdeklődő kereste fel csütörtöktől vasárnapig a budapesti 35. Utazás kiállítást és kísérőrendezvényeit - közölte az előzetes adatok alapján a Hungexpo sajtóosztálya vasárnap este az MTI-vel.
Ők voltak az első turisták
A rómaiak voltak az első turisták - hangsúlyozta Sándor Tibor történész, az Edutus Főiskola tanára, aki Ókori utak - ókori utazók című könyve megjelenése alkalmából nyilatkozott az MTI-nek.
Felelős Gasztrohósök kerestetnek
(MTI) - Ökológiai Evolúció Alapítvány (ÖKOLÚCIÓ) néven civil szervezetet hoztak létre a Zöldsarok hírportál a munkatársai a fenntartható környezettudatos gondolkodás elterjesztésére.
Ezt is megértük: pálinkás felöntés szaunában
Új felöntésekkel fokozzák az izzadást a Gyulai Várfürdő Castello Szaunaparkjában – írja a Békés Megyei Hírlap. A kísérletező kedvűek márciustól pálinkás és gyógyvizes szaunaszeánszokon is részt vehetnek márciustól.
Megszorítás Japánban: este nyolc után nincs macska
Megrövidül a macskás kávéházak állatszolgáltatásának ideje Tokióban: este nyolc után nem kapnak macskát a vendégek italukhoz - írja a webbulvár.hu.
Luxushotel nyílt Párizsban
A W Paris 91 szobával várja a vendégeket 340 euró/éjszaka áron, csodálatos kilátást nyújtva a grandiózus Opéra Garnier-re, a francia főváros világhírű operaházára - adta hírül a VJM.
Turisztikai attrakcióként pálinkázhatunk
(MTI) - Turisztikai attrakcióként pálinkaházat épít Tarpán a helyi Manufaktúra Kft.: a létesítményben gasztronómiai múzeumot rendeznek be a híresen zamatos szatmár-beregi gyümölcsökből készített lekvárokból és párlatokból, amelyeket meg is lehet majd kóstolni a hozzájuk tartozó népi ételkülönlegességekkel együtt.
Nászéjszaka 60 évvel ezelőtti áron a Waldorf-Astoriában
(MTI) - Manapság aprópénznek számító áron, éjszakánként 16 dollárért és 80 centért (3620 forintnak megfelelő összegért) bérelheti ki pár napra egy gyémánt házassági évfordulóját ünneplő amerikai házaspár a világ legelegánsabb szállodái között emlegetett New York-i Waldorf-Astoria egyik lakosztályát.
Rekordszámú vendég
(MTI) - Rekordszámú, 711 ezer vendéget fogadtak tavaly a csehországi gyógyfürdők, 5,4 százalékkal többet, mint 2010-ben - közölte Tomio Okamura, a cseh utazási irodák szövetségének alelnöke.
Hotel Keresztapa
Luxushotelt nyitott Francis Ford Coppola Olaszországban, a világhírű filmrendező nagyapja szülővárosában alakított ki előkelő szállodát - adta hírül a Metropol.
Fogyatékos-barát munkahely a McDonald's
Fogyatékos-barát munkahely a McDonald's
Sztárözön a Lastminuteszálloda standján
Erős programmal készült az idei Utazás kiállításra a Lastminuteszálloda foglalási portál.
Félig graffittis hotelszoba
Félig graffittis hotelszoba
Magyar Turizmus Minőségi Díj hetedszer
2006-ban került bevezetésre a hazai turisztikai szolgáltatások minőségének egységes és megbízható értékelésére szolgáló Magyar Turizmus Minőségi Díj, amelyet a magyar turizmus állami irányítása által támogatottan, a szakmai szervezetek és szakemberek bevonásával több éves munkával fejlesztettek ki. Jelentős nemzetközi elismerést jelent, hogy 2007-ben a HOTREC (az EU tagországok szállodai és vendéglátó szövetségeinek szakmai szervezete) akkreditálta a programot. Ennek megfelelően a Magyar Turizmus Minőségi Díj az európai kritériumokat igazoló 2Q jel használatára is jogosultságot ad a díjnyertes éttermeknek és szállodáknak.
Elindult a YouTube.hu
Március elsején elindult a YouTube magyar változata, a YouTube.hu - jelentették be a Google Magyarország sajtótájékoztatóján Budapesten.
Stratégiai együttműködés
A hazai fenntartható turizmus megvalósítása érdekében szorosabbra fűzi együttműködését a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Magyar Turizmus Zrt. az idén.
Megválasztották a hallássérültek legszebbjét
28 induló közül választották ki néhány napja Budapesten a legszebb magyarországi hallássérült hölgyet.
Olcsó biciklijegy és más újdonságok a vasúton
A MÁV-START-nál nagyszabású járműfelújítási program kezdődik, és pár héten belül mobiltelefon-egyenleggel is lehet fizetni az interneten kiválasztott menetjegyekért.
A magyar fürdőkben is lehet majd nézni az olimpiát
(MTI) - A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére a nagy hazai fürdőkben kivetítőkön lehet majd követni a londoni olimpia eseményeit.
Sörivással támogassa csapatát
A Borsodi Sörgyár bejelentette, hogy a tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén újra indítja a hazai labdarúgást támogató akcióját. A 2012. március 1. és május 31. között futó akcióban a Borsodi Sörgyár mintegy 35 millió forinttal támogatja az NB I-es és NB II-es csapatokat. Ezen felül a focirajongók minden üveg, vagy doboz Borsodi vásárlása után beküldhetik a kupakban és nyitófülön lévő sorszámot és dönthetnek arról, hogy melyik csapatnak adják a palackonkénti 10 Ft-os támogatási összeget.
Megnyílt a 35. Utazás kiállítás
Megnyílt a 35. Utazás kiállítás csütörtökön a Hungexpón, a turisztikai vásáron és kísérő rendezvényein 22 ország csaknem 500 kiállítója várja a szakmát és a nagyközönséget március 1. és 4. között.
Megjelent a Haris Travel Club 2012-es programfüzete
Az idén 75 országba szóló programajánlatot felvonultató kiadvány az évek óta jól ismert úticélok mellett számos csemegét kínál.
Idegenvezetői Világnap a Zsolnay negyedben
Ingyenes idegenvezetéssel, kedvezményes belépéssel ünnepli a Zsolnay Örökségkezelő NKft. az Idegenvezetők Világnapját március 3-án. A világörökségi helyszínek és Zsolnay Kulturális Negyed megtekintésére több csoport is indul szombaton.
Borünnep Dombóváron
Nyolc nedűjét értékelte aranyérmesre a zsűri, így Kovács János kapta az Év borásza elsimerést a Dombóvári Kertbarát Kör Egyesület 29. alkalommal megrendezett, hagyományos borversenyén - adta hírül a teol.hu.
Letisztul az európai légipiac
A fapadosok mellett három nagy légitársaság-csoport maradhat fenn Európában – állítják a Financial Times által megkérdezett szakértok.
Adózás és turizmustörvény
Február 14-én zajlott a Turizmus Trend elso idei Turizmus Akadémia rendezvénye, Aktuális adózási és szabályozási kérdések a turizmusban címmel.
Miskolc mindenkinek
Miskolcon egész évben tart a vendégcsalogató programok sorozata: Kocsonyafesztivál, „Bartók +…” Nemzetközi Operafesztivál, Borsodi Fonó Nemzetközi Folkfesztivál, Jameson Cinefest Nemzetközi Filmfesztivál, Fröccsfesztivál, koncertek, kiállítások, vásárok, kézmuves bemutatók, amelyek ezreket vonzanak Miskolcra itthonról és külföldrol egyaránt. Aki csak egy-egy programra érkezik a városba, azt is magával ragadja az épített környezet a természet összhangja, és az itt élok vendégszeretete.
Tavaszi megújulás
Az idén ismét gazdag belföldi kínálattal várják a Magyar Turizmus Zrt. régiói az Utazás kiállítás látogatóit. Márciusban a nemzeti turizmusmarketing-szervezet országos egészségturizmus-kampányt indít a regionális szolgáltatói ajánlatok összefogásával: figyelje Ön is a társaság www.itthon.hu honlapján az aktuális, kedvezményes ajánlatokat!
Szilvásvárad, a természet kincsestára
Szilvásvárad osidok óta lakott terület, amit az Istállóskoi-barlang paleolit kori leletei bizonyítanak. Kevés olyan település akad idehaza, amely kis méretével ellentétben oly sok ajándékát orzi a természetnek és az emberi szellemnek, mint Szilvásvárad.
Jó bornak is kell cégér!
A 2011 júniusában megalakult Magyar Sommelier Szövetség elnökének Káli Ildikó sommeliert, szaktolmácsot és szakírót választotta. Az öt nyelven beszélo, Budapest legexkluzívabb éttermeiben sommelier-ként megfordult elnök asszony egyike volt azon szakembereknek, akik a magyar borturizmus születésénél bábáskodtak.
Világtrendek az egészségturizmusban
A hazai hagyományok és adottságok alapján Magyarországon elismerten az egészségturizmus tekintheto a turizmus zászlóshajójának. Azonban a deklarációk, stratégák és fejlesztések ellenére nem jutottunk közelebb a világ élvonalához. A világtrendek megértése és felhasználása révén készítheto csak el egy olyan új, modern iparági fejlesztési stratégia Magyarország számára, amely sikerre vezet.
Bern, Svájc ezerarcú fovárosa
Százharmincezer lakosával csupán a negyedik legnagyobb lélekszámú település Svájcban a medvékrol elnevezett Bern, mégis ez az államszövetség fovárosa. Történelmi városmagja igazi különlegesség.
Visszaesés várható idén az európai turizmusban
2011 rekordév volt az európai turizmus szempontjából, bár a növekedés az év második felében lelassult. Az idei évre csökkenést várnak az ETC szakértoi.
Pozitív elmozdulás és hiányérzet
A közelmúltban 25 szakmai szervezetnek küldte meg a tárca véleményezésre a turizmusról és vendéglátásról szóló törvény tervezetét. A korábban a turizmusirányításban dolgozó munkatársunk elemzése az anyagról.
Repülőjegy sorsolás az Utazáson
Ismét kedvező repülőjegy foglalási árakkal, sőt minden nap ingyen repülőjegy kisorolásával várja a látogatókat a Budapest Airport az Utazás 2012 kiállításon a kőbányai vásárközpontban. A Budapest Airport az F pavilon 303. standján állít ki és megjelenésével a tavaly tavasszal megnyílt SkyCourt-ot (Égi Udvart), a 2-es terminál új épületét idézi.
Fedezze fel a Velencei-tó megújult értékeit!
A 2012-es Utazás Kiállításon a Velencei-tó térsége települései, emblematikus szolgáltatói első alkalommal mutatják be együtt a desztináció megújult, egész éves kínálatát a Hungexpo „A” pavilon 212/A számú, 60 m2-es standján, a KDRMI területén és a BringaExpon a „B” pavilonban. Az egyedi megjelenés során a Velencei-tó a WELLNESS, AKTÍV, VÍZ, HELYI témák köré csoportosított termékkínálata mutatkozik be.
Fergeteges hangulat a Green Travel bemutatóján
Korábbi cikkünkben már beszámoltunk a Green Travel Hiltonban tartott katalógusbemutatójáról.