Bevált az új balatoni horgászrend

Bevált a Balatonon az év elején bevezetett új, korábbinál szigorúbb horgászrend, december elejére befejeződnek az idei haltelepítések, és jövőre nem emelkednek a horgászjegyek ára - hangzott el kedden a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. nyilvános haljelölése és haltelepítése kapcsán tartott sajtótájékoztatón Siófokon.

Füstös Gábor vezérigazgató a változatlan horgászjegyárakat a gazdasági válsággal, a tó alacsony vízszintje miatti nehézségekkel és azzal indokolta, hogy a Balaton "nagy közösségi víz kíván maradni".

Beszámolója szerint idén az aszály miatt a korábbi éveknél nehezebb a halgazdálkodás. A tógazdasági haltermelés költségei számottevően nőttek a szükségessé vált víz-szivattyúzás és hal-levegőztetés miatt.

Az idei balatoni haltelepítések december elején fejeződnek be. A tavalyi előteljesítéssel együtt eddig 310 tonna két- és háromnyaras ponty került a tóba (350 tonna a kötelező telepítendő mennyiség). Egynyaras süllőből a társaság éves telepítési kötelezettsége 60 ezer darab, amiből eddig 38 ezret helyezetek a vízbe. Csukából 250 ezer darabot kell telepíteni, amit a napokban elérnek. A tavalyi harcsaelhullás miatt a társaság a kötelező feladatokon túl 300 jelölt harcsát engedett eddig a tóba, és további 700-at tervez.

Az őshonos halak állományának erősítéséért terven felül vízbe kerül 400 kilogramm compó és 1000 kilogramm aranykárász. A telepített halak a társaság Balatonlelle-Irmapusztai, a Buzsáki, valamint a Balatonföldvár-Töreki halgazdaságából, valamint a Balaton Agrár Zrt. fonyódi halastavaiból kerülnek a Balatonba.

Turcsányi Béla, a cég halgazdálkodási igazgatója ismertette: év végéig több mint kétezer jelölt halat engednek a tóba, amelynek alig több mint tíz százalékáról kapnak visszajelzést a horgászoktól. Ám az így nyert információkból is fontos következtetéseket tudnak levonni, egyebek közt a halak vándorlási szokásairól és növekedési üteméről.

A Balatonba 2003 novemberétől a mai napig összesen 11 527 jelölt ponty, süllő, széleskárász, harcsa és compó került, amelyekről 1 511 visszajelzés érkezett. Ezek alapján tudható egyebek közt, hogy mekkora méretű halakat érdemes telepíteni és hol, továbbá kiderült, hogy a telepített pontyok döntő részét egy éven belül kifogják, vagyis a pontyállomány horgászati kihasználtsága extrém magas, e halfaj horgászfogásai pedig szinte teljes egészében a telepítésektől függenek.

Nagy Gábor horgászturisztikai menedzser arról beszélt, hogy az év elején bevezetett új szemléletű balatoni horgászrend bevált, a horgásztársadalom számára is elfogadhatónak bizonyult, így jövőre is az marad érvényben néhány kisebb módosítással. A korábbinál szigorúbb horgászrend fő feladata a süllő és a nagy pontyok védelme, továbbá a balatoni halállomány fenntartása és fejlesztése. A süllőnél máris érezhető a javulás, ami egyrészt a horgászfogásokban, másrészt a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kutatási eredményeiben tükröződik. Ez utóbbi szerint nagyon jó volt az idei süllőszaporulat, ami a márciusi-áprilisi korlátozásoknak is köszönhető. A horgászrend szerint márciusban tilos ragadozóhalra horgászni, áprilisban pedig csak a partról szabad horgászni, hogy a többségében nyílt vízen lévő süllő ívó-helyek zavartalanok maradhassanak.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.