Határon átnyúló Korrekt Partner Védjegy 

A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (HKIK) kezdeményezésére és irányításával, európai uniós társfinanszírozással a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében indították útjára a Korrekt Partner programot.

Szállodások, vendéglátósok keresték tavaly a legkevesebbet 

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint tavaly a bruttó átlagkeresetek 5,2, a családi kedvezmény  figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 6,4%-kal haladták meg az előző évit. Az alkalmazásban állók létszáma 10 000 fővel volt kevesebb 2010-hez képest.

Csak minden ötödik vendéglő nyereséges 

Az adóhivatal nemrégiben közzétett ellenőrzési irányelve szerint idén fokozottabb ellenőrzésre számíthatnak többek között a vendéglátással foglalkozók. A cégadatbázis szerint lesz miből válogatnia a revizoroknak, mivel több mint 16 ezer vendéglátással foglalkozó vállalkozás működik ma Magyarországon, és papíron csak ötödük képes nyereséget termelni. Alig akad olyan étterem, amely 50 millió forintnál nagyobb profitot tudott elérni - adta hírül a gazdasag.hu.

Olcsó az üzlethelyiség Magyarországon 

Tavaly Magyarországon átlagosan 6-7 százalékkal olcsóbban lehetett üzlethelyiségeket venni, mint 2010-ben. A relatív olcsóság idén is megmaradt és egy darabig így is lesz, mert a kereslet egyáltalán nem élénkül - idézi a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezetőjének szavaiz a Ingatlanmenedzser.hu
Találkozott már Békés Csaba városi titkos ügynökkel?

Találkozott már Békés Csaba városi titkos ügynökkel? 

Békéscsaba, a gasztronómiai és kulturális értékeiről ismert, és napjainkra egyre közkedveltebb turisztikai célpont, rendhagyó és eszközökkel népszerűsíti jelenlétét a márciusi budapesti Utazás 2012 kiállításon.
Kékre festik Calcuttát

Kékre festik Calcuttát 

Kékre festenek minden középületet Calcuttában annak jegyében, hogy az indiai kormány új jelmondata: "A határ a kék ég!".

Kelet-Európára fókuszál az Austrian Airlines 

Jelentős hangsúlyt fordít az Austrian Airlines Kelet-Európára a március 25-én kezdődő nyári menetrendjében.

Fizessenek reggel a nyugdíjasok a BKV-n! 

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) a  BKV spórolását célzó javaslatcsomag részeként azt is vizsgálná, hogy be lehet-e vezetni azt a több nyugat-európai országban alkalmazott módszert, hogy egyes utazási kedvezmények csak csúcsidőn kívül érvényesek. 
Az A38 lett a Világ legjobb klubja!

Az A38 lett a Világ legjobb klubja! 

Győzött az A38 Hajó a Lonely Planet által szervezett versenyben a Világ legjobb klubja címért, a harmadik helyezett is magyar bár, a Szimpla Kert lett.
Egy hónap múlva Bocuse d'Or Europe

Egy hónap múlva Bocuse d'Or Europe 

Sajtótájékoztatón számolt be a felkészülés során elvégzett munkáról Széll Tamás, a Michelin csillagos Onyx étterem séfje, aki megnyerte a Bocuse d'Or ellentmondásoktól és szakmai vitáktól sem mentes magyarországi selejtezőjét és így lehetőséget kapott arra, hogy Brüsszelben képviselje a hazai szakácstársadalmat.

Megjelentek a Cartour nyári katalógusai 

Megjelentek a Cartour Utazási Iroda idei körutazásokat, valamint nyári üdüléseket tartalmazó katalógusai Kulturális körutazások 2012 és Vakáció 2012 címmel, tájékoztatta lapunkat az utazási iroda. 

Összefogás a gyulai idegenforgalom növeléséért 

Hetvenezer fürdőjegy kedvezményes értékesítéséről írt alá szerződést a Gyulai Várfürdő vezetője a helyi szállásadókat képviselő Gyulai Turisztikai Nonprofit társasággal hétfőn Gyulán.

Klimt-giccsek versenye Ausztriában 

"A legrosszabb Klimtet", pontosabban a híres festő motívumaival díszített legbizarrabb emléktárgyat keresik egy bécsi múzeum pályázatán.

Érthetetlen a SZÉP Kártya és az Erzsébet-utalvány uniós kritikája 

A nemzetgazdasági tárca érthetetlennek tartja a SZÉP Kártya kibocsátásának feltételeit ért uniós kritikát, és az Erzsébet-utalvány vizsgálatát is indokolatlannak nevezi hétfői reagálásában.

Elkészült a főváros turisztikai arculati koncepciója 

Elkészült Budapest turisztikai arculati koncepciója, amely alapján mára egységesítették a főváros turisztikai marketingjéért felelős Budapest Turisztikai Desztináció Menedzsment Nonprofit Kft. minden kommunikációs felületét - mondta Molnár József, a kft. igazgatója hétfőn az MTI-nek.

Kuvaitban már vízipipázni sem lehet 

A dohányzás minden fajtáját, beleértve még a vízipipázást is betiltották Kuvaitban a legtöbb nyilvános helyen - adta hírül az MTI.

Ramsay-t kirúgták saját étterméből 

A montreali Laurier Gordon hat hónap után kénytelen volt megszabadulni Ramsey-től, aki nem foglalkozott az üzlettel, augusztusi székfoglalója óta nem is látták a környéken - adta hírül a Bors.

Zűr van a Ryanair-ingyenjegyekkel 

A Valentin-nap apropójából kiosztott Ryanair-ingyenjegyekre jogosító utalvány után sokan hiába várják a repülést lehetővé tevő visszaigazolást. A légitársaság szerint 97 százalékos a feldolgozottság, ma estére mindenki választ kap, írja az Index.hu.

Idén valószínűleg nem kel el a CSA 

Ötven százalékos esély sincs arra, hogy az idén sikerül eladni a Cseh Légitársaságot (CSA) - állítja Miroslav Dvorák, a Cesky Aeroholding vezérigazgatója.

A gazdasági bizottság támogatta a hungarikum törvényt 

Az Országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottsága általános vitára alkalmasnak tartotta A magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló törvényjavaslatot.

Felhőkarcolókkal rajzolják újra Varsó belvárosát 

Vezető építészek felhőkarcolóival újul meg Varsó belvárosa, melyben csaknem párhuzamosan épül két "intelligens" apartmanház a lengyel származású Daniel Libeskind és Helmut Jahn német-amerikai építész tervei alapján. Mellettük más jelentős tervezők is szívesen alakítják a lengyel főváros összképét.

Oszkó: nyilvánvaló volt, ha mi nem teszünk semmit, 2010-ben a Malév leáll 

A tények engem igazoltak, a Malévot megmentettük, a visszaállamosításért kemény tárgyalásokat folytattunk az oroszokkal - jelentette ki Oszkó Péter az m1 A Lényeg című műsorában vasárnap este. A volt pénzügyminiszter szerint nem a Wizz Air volt az első, amely bejelentést tett az uniónál a Malév állami támogatása kapcsán.

Késesek lehetnek Budapesten a frankfurti reptéri sztrájk miatt 

Késésekre lehet számítani a frankfurti repülőtéri sztrájk miatt a Budapest és Frankfurt között közlekedő járatoknál, eddig minden járat elindult, és nem érkezett jelzés törlésről - nyilatkozta Hardy Mihály, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) kommunikációs igazgatója az MTI-nek hétfőn.

Alkotmányügyi bizottság támogatta egy bizottság létrehozását 

Általános vitára alkalmasnak találta az alkotmányügyi bizottság a Malév és a Budapest Airport (BA) privatizációját vizsgáló bizottság létrehozásáról szóló javaslatot. A testület hétfői ülésén a szocialisták azt kezdeményezték, hogy az elmúlt másfél év kormányzati döntéseit is tekintsék át.

Törölte árfolyampótlékát a Cartour 

A Cartour Utazási Iroda – tekintettel a folyamatosan kedvező EUR/HUF árfolyamra – visszaállította 2011/2012-es téli árualapjának árait, tájékoztatta lapunkat az iroda.

British Airways: virágos papírruha és skót szoknya 

A londoni divathét alkalmából megnyitotta fotótgaléria-archívumát a légitársaság, amelyben a légi utaskísérők egykori öltözeteit nézegethetik meg az érdeklődők. 

Új litván légitársaság indulhat jövőre 

Litvánia fővárosának, Vilniusnak a polgármestere,  Arturas Zuokas bejelentette, hogy új helyi légitársaság indítását tervezik, airLituanica névvel.

A dohányosoknak tetszik az új rendszer? 

A többség pozitívan vélekedik a szigorító intézkedésekről, amelyek a dohányzást ugyan nem fogják csökkenteni, de a nemdohányzókat védik - ezt a vélekedést tárta fel a KutatóCentrum és a Marketing&Media kutatása.

Együttműködés a Humboldt egyetemmel 

Európa meghatározó egyetemén, a berlini Humboldt Egyetem 11 fakultásán több mint 30 ezer egyetemista tanul, kutat és készül doktori disszertációjára.

Most vegyen 200 éves konyakot! 

Ötezer palackos konyakgyűjteményt árverez el egy holland férfi, az italok között akad egy üveggel a napóleoni időkből fennmaradt nedű is - adta hírül az Inforádió.

Kártérítést kérnek a szállóvendégek 

A TMZ információi szerint kártérítést szeretnének kapni annak a szállodának a vendégei, ahol Whitney Houston énekesnő elhunyt - adta hírül a HajdúPress.

Hungarikumra tehetnek javaslatot a kőszegiek 

Ezen a héten tárgyalja a hungarikumtörvényt is az országgyűlés, ehhez kapcsolódóan megkezdődött Vas megye kistérségeinek, településeinek jellegzetesen magyar, s a tájegységre egyedileg érdekes termékeinek, széles értelemben vett kulturális egyedi sajátosságának feltérképezése - adta hírül a Rádió Szombathely.

Felszálltak a Ryanair első járatai 

Péntek reggel a London-Stanstedbe és Barcelonába tartó járattal tért vissza Budapestre a Ryanair ír diszkont légitársaság. Először 6 új járatot indítottak, amelyek közül kettő újnak számít, hiszen Stanstedbe és a németországi Karlsruheba eddig nem volt járat Budapestről. A másik négy desztináció: Barcelona, Madrid, Dublin és Stockholm. További 26 járatot a következő hetekben indít el a Ryanair Budapestről.

A windsori kastély parkjában is kempingezhetnek az olimpia látogatói 

A windsori kastély parkjának egykor privát vadászterületként használt részén kempingezhetnek a nyári londoni olimpia látogatói.

Ingyenes lesz a parkolás Zalakaroson 

Március elejével megszűnik a fizetős parkolás Zalakaroson, ahol a kieső bevételt turisztikai marketingre költött összegnek könyvelik el.

Hatalmas érdeklődés kíséri a mohácsi busójárás programjait 

Hatalmas érdeklődés kíséri a busójárás idei rendezvényeit: csak a vasárnapi fő programokra, a busók dunai átkelésére, a főtéri felvonulásra, valamint az esti máglyagyújtásra ezrek voltak kíváncsiak Mohácson.

Megújult az InterContinental Budapest konferencia szintje 

Közel egy hónapos intenzív munkálatok befejeztével új köntösben tündököl Budapest legnagyobb szállodai bálterme.

Horvátország: egyre több magyar nyaral saját ingatlanban 

Egyre több magyar tölti horvátországi nyaralását saját vagy rokonai, barátai tulajdonában lévő ingatlanban - derül ki a horvát statisztikai hivatal most publikált, 2011-es összesített adataiból.

Egyeztetett Rákosmente és a Budapest Airport 

Pénteken Riz Levente, Rákosmente polgármestere-országgyűlési képviselője valamint Jost Lammers, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. vezérigazgatója tárgyalásokat folytatott a repülőtér működésével összefüggő környezetvédelmi kérdések, zajproblémák ügyében. A találkozón szó esett a Malév-csőd okozta gazdasági következményekről.

Kitiltják az ebet a New York-i étteremből 

Véget ér egy hagyomány: az új közegészségügyi rendelkezések miatt a Westminster Kutyaverseny győztes ebe többé nem fogyaszthatja el a tradíció szerint neki járó steaket a híres New York-i Sardi's étteremben - adta hírül az Inforádió.

Torkoskodjon vasúton! 

"Torkos csütörtökön" semmihez nem hasonlítható élménnyel várja étkezni vágyó vendégeit a MÁV Nosztalgia Gyertyafényes vonata, mely ezen a kivételes estén nem indul el, hanem a Budapest Nyugati pályaudvar 9. vágányán tartózkodik - írja a Kulturport.

Újra versenyt hirdet a Coninvest 

A tavalyi év során megrendezett Restaurant design pályázat sikerén felbuzdulva a Coninvest idén tavasszal ismét felkarolja a fiatalokat, ezúttal a food art jegyében.

Szállodapiaci elemzés a Horwath Consultingtól 

A Horwath Hotels, Tourism és Leisure (HTL) globális tanácsadócég legfrissebb Szállodai Évkönyvéhez kapcsolódóan 26 kulcsfontosságú piacról adott ki elemzést. 

Új kihívások elé néz Grundtner Ágota 

Az Eurostar Hotelnél töltött közel három év után búcsút int a szállodának és új kihívások elé néz Grundtner Ágota, a szálloda room divison menedzsere. 

Tíztagú parlamenti bizottság vizsgálhatja a Malév és a BA privatizációját 

Tíztagú parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezi a fideszes Budai Gyula a Malév és a Budapest Airport (BA) privatizációja, valamint a légitársaság visszaállamosítása körülményeinek kivizsgálására.

Kína már az ötödik 

(MTI) - Az elmúlt öt évben megháromszorozódott a kínai borfogyasztás, s a jövőben is a trend folytatódására lehet számítani.

Eladta belvárosi pincéjét a Szentgaál 

(MTI) - Nettó kilencven millió forintért megvásárolta a belvárosi Garay pincét a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. - közölte a cég ügyvezető igazgatója az MTI-vel.

Lemaradt a régióban a szállodaipar 

(MTI) - A közép-kelet-európai régióban a magyarországi szállodák teljesítményének változása 2011-ben elmaradt a versenytárs országok teljesítményének fejlődésétől, Szlovákiát kivéve, ezzel szemben 2011 decemberében a magyar szállodák teljesítményének növekedése kiemelkedő volt a versenytársakhoz képest.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!