A fiatalok felé nyit Bécs 

A Budapest belvárosában megrendezett Bécs-esten mutatta be a Bécsi Idegenforgalmi Hivatal, miért érdemes idén nyáron az osztrák fővárosba utazniuk a magyar fiataloknak. Kiemelt célcsoportot jelent a 20-35 év közötti korosztály, ezért Bécs turisztikai stratégiájában most a számukra vonzó programok állnak a középpontban. 2013 első negyedévében 21 737 magyar érkezett Bécsbe, amely 7,6 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A nyári, illetve a téli szezon dönti majd el, hogy idén bekerül-e Magyarország a tíz legnagyobb küldőország közé.

Hotel Bánya 

A kínaiak hihetetlen kreatívok. Az elhagyott, leharcolt kőbányák még náluk sem tartoznak legszebb helyek közé - írja a Mosaic Online.

Osztrák és magyar borászatok versengenek 

(MTI) – A Fertő-táj Világörökség legjobb bora címmel kétnapos borverseny és -fesztivál kezdődött pénteken Fertőszéplakon. A Fertő-tó osztrák és magyar oldalának borai ezúttal első ízben versengtek közösen az elismerésekért.

A hungarikumok a témája az európai gasztronómusok pécsi kongresszusának 

(MTI) - A hungarikumoknak az európai gasztronómiában betöltött szerepével és a magyar ételekkel, borokkal foglalkozik az Európai Bor- és Gasztronómiai Egyesületek Szövetségének (CEUCO) szombaton, Pécsett kezdődő 11. kongresszusa.

Hungarikum a karcagi birkapörkölt 

(MTI) - Hungarikum lett a karcagi birkapörkölt, ez az első ételrecept, amely bekerült a hungarikumok sorába - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szombaton a XV. Karcagi Birkafőző Fesztivál megnyitóján. Hozzátette: a generációkról generációkra örökített ételkülönlegesség megérdemli a megbecsülést és a védelmet.
Délibáb vagy valóság?

Délibáb vagy valóság? 

Mi is az a hungarikum? Milyen értékek mentén lehet definiálni kimagasló nemzeti teljesítményeinket? Van-e konkrét lehetőség a kimozdulásra, hogy végre egyértelmű legyen a hungarikummá történő minősítés rendszere? Ezekre kereste a választ a Pest Megyei Kormányhivatal Kossuth Lajos dísztermében megrendezett előadás-sorozat és fórum a Hungarikum Szövetség szervezésében. 

2,5 méteres óriáskuka Koppenhágában 

Koppenhágában felállítottak egy 2,5 méter magas, kétméter átmérőjú óriáskukát. A Vipp szemetese a városnak azt a szándékát szimbolizálja, hogy 2015-re Európa legtisztább helye legyen. 

Óriáskampányt indítanak a brit sörgyártók 

Több millió fontba kerülő kampányt indítanak a brit sörgyártók, mert drasztikusan esik Nagy-Britanniában a sörfogyasztás.

Változás a Hunguest menedzsmentjében 

Jávor Miklós, a Hunguest Hotels Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese, 2013. július 1-jétől, közel 17 év után – saját kezdeményezésére – elköszön a szállodalánctól. 

Kedden nyit a Margitszigeti Szabadtéri Színpad! 

Új időpontban, július 2-án, a Szabadság napi koncerttel nyit meg a felújított Margitszigeti Szabadtéri Színpad. Budapest Főváros Önkormányzatának rendezvényén a Budapesti Fesztiválzenekar ad ingyenes hangversenyt, a koncert vendégei Budapest új díszpolgárai.

Megújulhatnak a Budavári Palota keleti támfalai 

Novemberre teljesen megújulhatnak a Budavári Palota keleti támfalai, közölte lapunkkal a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.

Megdöntötte a tavalyi látogatószámot a Múzeumok Éjszakája 

Vidéken és Budapesten mintegy 356.465-en látogattak el a Múzeumok Éjszakája valamely programjára. Az országos rendezvényt, amelyben 350 intézmény vett részt, az EMMI Kultúráért Felelős Államtitkársága koordinálta.

Startol az USA elektronikus beléptető rendszere 

Hétfőn, július elsején indul az USA első elektronikus beléptető rendszere.

Feltérképezték a Duna mente bemutatóhelyeit 

A Duna menti védett területek hálózata, a DanubeParks munkatársai június közepén tértek haza a Baden-Württembergben található Beurontól a Fekete-tengerig tartó tartó tanulmányútról.

Meglepetéssel készül a 20 éves pécsi Tourinform 

2013. július 1-jén ünnepli 20 éves születésnapját a pécsi Tourinform iroda, illetve annak elődje a Baranya Megyei Tourinform. Ebből az alkalomból meglepetéssel várja a turistákat a város főterén található iroda.

Kaposvár és Zselic élhető hely a fogyatékkal élőknek 

Az EDEN „Kiváló Európai Desztinációk” idei magyarországi pályázatának győztese Kaposvár városa lett.  

Személyi változás a Corinthia Hotel Budapestben 

Személyi változás a Corinthia Hotel Budapestben

A direkt marketing és annak sötét oldala 

Felhívnak, rabolják az időt és még lerázni sem könnyű őket – ez az általános tapasztalat a kéretlen direkt marketinges megkeresések kapcsán. Szétnéztünk, mi a helyzet ma spamfronton.

A világ 10 leglátogatottabb látványossága 

A világ leglátogatottabb látványosságaiból állított össze toplistát a Tourism Review. Az éves vendégadatok alapján készült összeállításban négy európai műemlék is található. 

Területi védjegyet vezet be az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület 

Területi védjegy bevezetését és minősítését előkészítő tanulmányt készít az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület. A területi védjegy bevezetésénél a csoportok a fő hangsúlyt a közösségi részvételre, a közösségi alapú területi védjegy kialakítására és vezetésére helyezik. A tanulmányt az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) segítségével valósították meg. 

A világ spa és wellness turizmusát elemző tanulmány jelent meg 

The Tourism Observatory of Health, Wellness and Spa (TOHWS) az idei évben először jelentetett meg a világ spa és wellness turizmusát átfogóan elemző tanulmányt.  

10 éves a debreceni Aquaticum  

Az Aquaticum Mediterrán Élményfürdő ez év nyarán, június 26-án ünnepelte megnyitásának 10. évfordulóját.

Újra megnyitott az Eiffel-torony 

Csütörtökön reggel 9 órakor újra megnyitott a vendégek előtt a párizsi Eiffel-torony, amely a dolgozók sztrájkja miatt az elmúlt két napban nem volt látogatható. 

Megnyílt a Magyarország kulturális örökségét bemutató washingtoni fesztivál 

 A Magyar örökség - Az újjáéledés gyökerei című fesztiválprogram a közép-európai régió kaleidoszkópszerű sokszínűségét mutatja be - jelentette ki szerdán Washingtonban a Smithsonian Folklife Festival (SFF) megnyitóján Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes.

Négy-öt éven belül EU-tag lenne Szerbia 

Szerbia négy-öt éven belül EU-taggá akar válni - hangoztatta Ivica Dacic szerb miniszterelnök újságírók előtt szerdán Brüsszelben.

Hatósági engedély nélkül működött a Budavári Labirintus 

A Budavári Labirintust a közelmúltig, több tíz éven keresztül jogosulatlanul, hatósági engedély nélkül hasznosította a Budavári Labirintus Kft. - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az MTI-vel a Kúria szerdai ítéletére hivatkozva.

Bizarr magazinok a világból 

10 bizarr vagy vicces témájú magazint gyűjtött össze a Toptenz.net, írja a Kreatív.

Bírságot kapott az Orangeways 

Hírlevelében kínált akciós bécsi buszjegyekkel tévesztette meg a fogyasztókat az Orangeways, állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal, ezért 4,45 millió forintos bírságot szabott ki a cég jogutódjaira.

Hétvégén a halászoké a Balaton 

A Balatonföldváron megrendezendő program célja a balatoni halászati hagyományok felelevenítése.

Kétmilliárd dolláros ajánlatok az Empire State Buildingre 

Egy 2 és egy 2,1 milliárd dolláros kéretlen ajánlatot kaptak a tulajdonosok New York ikonikus felhőkarcolójára, az Empire State Buildingre - közölte szerdán az ingatlan befektetői és a működése felett felügyelet gyakorló Malkin Holdings.

Nyugat-Magyarországra vágyik a fél ország 

Az idén nyaralást tervezők közel fele Nyugat-Magyarországot választja – derül ki abból az 1000 fős országos reprezentatív felmérésből, amelyet a hévízi NaturMed Hotel Carbona készített az Ipsos Observer Magyarország által biztosított adatok alapján. A kutatás szerint belföldi szállás választásakor a szabadtéri élményfürdő, a saját termálvízforrás, a családi programok és a különleges ételkínálat a legfontosabb szempontok. Wellness- és gyógyszállodákban a válaszadók 30 százaléka elsősorban relaxáló, pihentető kezeléseken venne részt.

Indul az Év Szállása verseny 

Nagyszabású online verseny indul az Év Szállása, az Év Turisztikai Központja és az Év Feltörekvő Turisztikai Központja címekért: június 24-étől a nyaralási szezon végéig lehet szavazni arra a szálláshelyre és településre, amelyet legszívesebben ajánlunk más utazóknak. Az ajánlásokért közel 7000 szálláshely és több mint 850 település verseng. 

Bringás „cseretúrával” ünneplik Horvátország uniós csatlakozását 

Bringás „cseretúrával” ünnepli Pécs és Eszék Horvátország uniós csatlakozását – erről tájékoztatta a sajtót Simon Wintermans ötletgazda, Nagy Csaba alpolgármester és Szabó Anett, az IrányPécs Nonprofit Zrt vezetője. 

Theodora Tanösvények a Káli-medencében 

Júniusban debütál a Kékkúti Ásványvíz Zrt. új okostelefon alkalmazása, melyek segítségével virtuálisan is bebarangolhatóak a Káli-medencében található csodálatos Theodora Tanösvények.

Bock bisztró lesz a Taverna étterme 

Vonyarcvashegyen is lesz Bock Bisztró, a Helikon Taverna étterme ugyanis az idén csatlakozik a franchise-rendszerhez, amely Bock József villányi borász és Bíró Lajos elismert séf nevéhez fűződik. Magyarországon elsőként a balatoni étterem kötött megállapodást a tulajdonossal, 2012 óta Koppenhágában is sikeresen működik az étteremhálózat - írja a Monitormagazin Online.

Globális megújulás a Mercure-nél 

A világ vezető szállodaüzemeletetője, az Accor a londoni Mercure London Bridge-ben tartott globális konferencián felfedte Mercure brandjének új, összes szállodáját érintő stratégiáját.

Magyarország: NYITVA 

Egyedülálló rendezvényen mutatkozott be 2013. június 25-én, ezúttal nem csak az egyre nagyobb ismertségnek örvendő Hungary NEXT ország-márka-műhely, hanem azon három alappillérként is meghatározott terület, amelyek egyre inkább építőelemei kell, hogy legyenek az új és versenyképes turisztikai országmárkánknak. A vezető magyar brand-ek, a magyar termékek és a hungarikumok turizmust, illetve egymást erősítő, de még igen kis mértékben kihasznált kölcsönös előnyeiről tehettek fel kérdéseket az érdeklődők a már hagyományosan e témájú rendezvényeknek otthont adó Benczúr Hotelben, vagy előzetesen a közösségi oldalakon. Az előadók, ifjabbak és tapasztaltabbak, közösen keresték a szinergiákat, és egy valamit biztosan mindenki hazavitt magával, ami nem más, mint az együttgondolkodás, a kulturált párbeszéd és szakmai vita igénye és eredményessége, amely a Dr. Lengyel Márton fővédnökségével megvalósult nyílt napot is jellemezte. 

Grúz étteremnek dolgozik az Artvertising 

Az Andrássy úton nyíló, látványkonyhás hely három ügynökség közül választott.

Elkezdődött Hegyalja és az EFOTT 

Kedden ismét kezdetét vette kettő a nyári fesztiválok közül. A hegyaljások számokban is összeszedték, hogy miből áll egy fesztivál.

A Maccabi Játékok hivatalos légi szállítója lett az EL AL 

Az EL AL légitársaságot választották az idén 19. alkalommal megrendezett Maccabi Játékok hivatalos légi szállítójának, közölte lapunkkal a légitársaság. 

FolkSide koncert a megújult Margitszigeti Víztoronyban 

Az árvíz által okozott károk helyreállítását követően július 2-ától rég nem látott pompájában látogatható a frissen felújított Margitszigeti Szabadtéri Színpad.

Új irodába költözik a Travelport 

2013. július 1-jétől új helyen fogadja ügyfeleit a Travelport. 

Az üzleti utazó is turista 

Az Accor Csoport tapasztalatai szerint az üzleti utazások egyre inkább összeolvadnak a magán, pihentető jellegű utakkal.

Párizs és New York a magyar utazók kedvence 

A magyar utazók 2013 első 5 hónapjában európai desztinációk közül Párizsba, a tengerentúli desztinációk közül New Yorkba vásárolták a legtöbb repülőjegyet, a Pelikan.hu repjegyfoglaló portál adatai szerint.

A Duna Karneválhoz csatlakozott a legutóbbi Nyugat Itthon 

Félidejéhez érkezett a Nyugat Itthon rendezvénysorozat. Ennek apropóján, valamint a nyár kezdetét ünnepelendő a júniusi est a Duna Karneválhoz csatlakozott a Vörösmarty téren. Az eddigi eredmények összefoglalása mellett a Szamos Gourmet Házban megalakult a Nyugat Itthon szerzőinek törzsasztala, Szamos Gabriella pedig bemutatta az erre az alkalomra készített Nyugat Itthon tortát.

Háztáji finomságok a vendégasztalról 

Falusi íz-lelő napokat hirdetett meg az elmúlt hétvégére a Vidékjáró, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének (FATOSZ) kezdeményezésére, több szakmai és civil szervezet együttműködésével. A felhíváshoz csatlakozó házi gazdaságok, kistermelők és falusi vendéglátók ezeken a napokon háztáji finomságokat kínálnak.

Elindult a vidéki örökség útjai projekt 

A vidék szellemi és kulturális értékeinek feltárásával, népszerűsítésével erősítené Baranya, Somogy, és Tolna falusi vendéglátóinak, helyitermék-előállítóinak forgalmát a Dél-dunántúli Falusi Turizmus Klaszter, mely 2015 elejéig 40 millió forintot költ e tervei megvalósítására.

Budapesti helyszínek a Luxusdoki új évadjának reklámjában 

A Magyar Turizmus Zrt. New York-i képviseletének jelentése szerint az USA Network TV-csatorna Royal Pains (magyar cím: Luxusdoki) című sorozatának 5. évadát reklámozó videoklipben hosszasan mutatják Budapestet, valamint a híres magyar “gulyást”.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!