Újdonságok a Häagen-Dazs-nál 

Megújult a budapesti Aréna Plazában található, Magyarországon egyetlen Häagen-Dazs fagylaltozójának étlapja.

Megújult a Skanzen honlapja 

Megújult külsővel és új tartalmakkal várja látogatóit a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum honlapja. Az oldal grafikailag már a múzeum nemrég megújult arculatához illeszkedik, továbbá igyekeztek informatív, látogatóbarát felépítést kialakítani.

Elkészült Tokaj-Hegyalja katalógusa  

Elkészült Tokaj-Hegyalja 2009-es ajánlati katalógusa. A 48 oldalas összeállításban a borturisztikai kínálaton kívül a legjelentősebb minőségi szálláshelyeket, rendezvényhelyszíneket, hagyományőrző programokat is bemutatják.

Letették a Balaton Ring alapkövét 

A tervek szerint jövő év szeptember 20-án rendezik meg az első futamot a Balaton délnyugati csücskében, az M7-es lejáratánál, Sávoly falu határában felépíteni tervezett új motorkerékpáros gyorsasági versenypályáján (MotoGp) – hangzott el a létesítmény csütörtöki ünnepélyes alapkőletételén.

A turizmusban nincs feszültség 

Tavaly 689 ezer honfitársunk töltött minimum egy éjszakát Szlovákiában – emelte ki a Hó-Show-n tartott sajtótájékoztatóján Sona Jelinkova, a szomszédos ország turisztikai képviseletének vezetője, aki azt is fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a turisztikai forgalom Magyarország irányába is jelentős.

Érdekes és értékes az orosz piac  

A SPA&WELLNESS kiállítás keretében megrendezett konferencián Szegedi Andrea, a Magyar Turizmus Zrt. moszkvai külképviselője az orosz piac sajátosságairól beszélt.

Adatszolgáltatásra kötelezik jövőre a fürdőket 

Az egészségturizmus aktualitásairól, a legújabb irányvonalakról hallhattak előadásokat november 6-án a SPA&WELLNESS kiállítás keretében a Magyar Turizmus Zrt. és az International Wellness Institute Európai Oktatási Központjának szervezésében jeles hazai és külföldi előadók részvételével megrendezett konferencián.

Téli ajánlatok 

November 6-án megnyílt a 18. HÓ-SHOW vásár és 7. SPA&WELLNESS egészség, turizmus és életmód kiállítás a megújult HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.

Tokaj és a Tokaji Borvidék 

Elkészült Tokaj-Hegyalja "Tokaj és a Tokaji Borvidék" című 2009-es ajánlati katalógusa.

Ülésezett a Magyar-Román Turisztikai Vegyes Bizottság  

2008. november 5-6-án, Gyulán tartotta ülését a Magyar-Román Turisztikai Vegyes Bizottság.

Szezonzárás a Tisza-tónál 

A 2008-ban 30 éves születésnapját ünneplő Tisza-tó, a korábbi évekhez hasonlóan Szakmai Szezonzáró fórumon zárta le idei jubileumi turisztikai főszezonját november 6-án, amelyet idén is igen nagy érdeklődés kísért.

Ötletpályázatot hirdetett Miskolc 

Miskolc Megyei Jogú Város Városfejlesztési, Üzemeltetési és Turisztikai Bizottsága ötletpályázatot hirdet, a „Diósgyőri vár – Lillafüred turizmusfejlesztési koncepció” alapján, a jelzett terület kiemelt projektjének címére.

„Kettőslátás" a turizmusban is 

Bánki Erik, az ellenzéki párt képviselője, a Sport- és turisztikai bizottság elnöke a főszezont értékelő sajtótájékoztatóján nem osztotta a szakterületet felügyelő miniszter optimizmusát.

Nyugat-dunántúli Termál Szezonnyitó 

Összefogtak a nyugat-dunántúli gyógyfürdők, és különleges akcióval lepik meg vendégeiket az őszi-téli időszakban, hangzott el a Magyar Turizmus Zrt. Nyugat-dunántúli Regionális Marketing Igazgatósága és a Pannon Termál Klaszter által kedden szervezett Nyugat-dunántúli Termál Szezonnyitó szakmai napján Szentgotthárdon.

60 watt 

1968 a technika tükrében. Ezt kínálja a „Százarcú happening” programsorozat részeként megvalósuló „60 watt” című tárlat, ami november 12-én nyílik Budapesten az OMM Elektrotechnikai Múzeumában.

Az Omo-völgy törzsei 

Terepjárónk a hajnali szmogban araszol kifelé Afrika egyik legnépesebb országa, Etiópia fővárosából, hogy a gyéren lakott Omo-völgy felé vegye az irányt. Addisz Abebát elhagyva a Nagy Hasadékvölgy tavai felé indulunk, majd a jamaikából idetelepült rasztafari arcokról elhíresült, de nem túl barátságos Shashemene város után töredezett aszfaltútra térünk és hamarosan évszázadokat lépünk vissza az időben.

Magyarországot népszerűsítő kampány indult  

A Magyar Turizmus Zrt. forgalomélénkítő kampányt indított a szomszédos, illetve közeli országokban. Az akció 2008. október 15. és 2009. március 31. között zajlik.

Játék, szenvedéllyel 

Az idén a Szenvedélyek Napja fő témája maga a szenvedély. A hangsúlyt arra fektetik a szervezők, hogy bemutassák, igazán a pozitív szenvedélyek viszik előre a világot.

Reneszánsz konferencia  

Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszter nyitotta meg a Budapesti Gazdasági Főiskola Alkotmány utcai oktatóépületében rendezett Reneszánsz Konferenciát szerdán.

Stájer készülődés a télre 

A magyar turisták körében a legnépszerűbb osztrák tartomány, Stájerország szolgáltatói mutatták be újdonságaikat szerdán Budapesten.

Neckermann: télen is Börze 

A nyári kiadvány sikere után a téli szezonra is összeállította a kedvezményes árú, megbízható szállásokat és ajánlatokat felvonultató "Neckermann Börze" katalógusát a Neckermann.

Budapestre invitáló plakátok Németországban 

Négy német nagyváros – Berlin, Hamburg, Frankfurt/Main és Stuttgart - gyorsvasúti szerelvényeiben két hónapos (november-december) plakátkampány indult a Budapest Winter Invitation motívumával.

Gran Tourstól a MÁV-hoz 

Pócsik György november 1-jétől a MÁV-Start Vasúti Személyszállító Zrt.-nél, Magyarország legnagyobb személyszállítási vállalkozásánál tölti be a Termékmenedzsment Szervezet vezetői pozícióját.

Tisztújító közgyűlést tartott a Tourinform Szövetség 

2008. november 3-án Budapesten tartotta tisztújító közgyűlését a Tourinform Szövetség.

Céhes Pálinka- és Kultúrfesztivál 

A Pálinka Céh Egyesület a budapesti Városháza Parkban november 7-9. között Céhes Pálinka- és Kultúrfesztivált rendez, ahol 16 meghatározó pálinkagyártó és a Pannon Bormíves Céh kínálja legkiválóbb termékeit a közönségnek.

Guanakócsikó született a Miskolci Állatkertben 

Egy újszülöttel gyarapodott a Miskolci Állatkertben nyáron átadott Dél-Amerika bemutató október végén.

Hop-on Hop-off városnézés „téliesítve” 

Az ősz beköszöntével a City Tour Hop on Hop off Kft. módosult menetrend szerint indítja városnéző járatait.

Maguk szervezik útjaikat a németek  

Egyre nagyobb arányban szervezik vakációjukat maguk a németek – az idén háromnegyedük utazási iroda közreműködése nélkül ment nyaralni.

Módosító javaslatok az adócsomagban 

Az Országgyűlés Sport és Turisztikai Bizottságának keddi ülésén a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség képviselője beszámolót tartott a határ menti együttműködések turisztikai lehetőségeiről, továbbá a bizottság általános vitára alkalmasnak találta az adótörvény-javaslatot, amely számos olyan indítványt tartalmaz, amely már a szeptemberben visszavont adócsomagban is szerepelt.

Veszélyben a fürdők? 

Az Országgyűlés Sport és Turisztikai Bizottsága kedden tájékoztatást kapott a gyógyfürdők által végzett gyógyszolgáltatások OEP-finanszírozásáról a Magyar Fürdőszövetségtől, az egészségügyi tárca és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) képviselőitől.

Rendezvénytámogatások, TDM, Tüskecsarnok 

A Turisztikai Célelőirányzat (TC) kizárólag hazai finanszírozású regionális turisztikai pályázatainak keretösszege 2008-ban összesen 1,5 milliárd forint, így az idei évben 68 százalékkal több forrás áll rendelkezésre a Turisztikai Célelőirányzatban, mint 2007-ben. A keretösszeg a Balatoni és a Budapest-Közép-dunavidéki régióban 190-190 millió, a további hét turisztikai régió esetében egyenként 160 millió Ft – tájékoztatta Kovács Miklós turisztikai államtitkár az Országgyűlés Sport és Turisztikai Bizottságát kedden.

Horvátország: kézilabda és turizmus 

A kiemelt sportrendezvények a nemzeti turisztikai marketing jelentős tényezőivé váltak: így hétfőn este az Intercontinental Budapest szállodában rendezett horvát esten Damir Bajs turisztikai miniszter, Niko Bulić, a Horvát Idegenforgalmi Közösség igazgatója, valamint Sandi Šola, a horvát Kézilabda Szövetség elnöke és Eszék polgármestere rövidfilmekkel kísért előadásukban közösen invitálták a magyar szurkolókat és turistákat Horvátországba.

Új vezető a Malév Air Tours élén 

Takács Péter 2008. november 1-jétől a Malév Air Tours új ügyvezető igazgatója. Elődje Krucsai Zsolt közös megegyezéssel távozott az utazási iroda éléről.

Sikeres szezon Ipolytarnócon 

Az idei szezonban, márciustól október végéig több mint kétszer annyian látogatták meg az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területet, mint a tavalyi év azonos időszakában.

Teleljen Magyarországon! 

A Magyar Turizmus Zrt. forgalomélénkítő kampányt indított a szomszédos, illetve közeli országokban.

Éjszakai zabálás nyolcadszor 

November 29-én immár nyolcadik alkalommal rendezik meg a Budapest Congress & World Trade Centerben a Reklámzabálók Éjszakáját, amelynek újdonságait kedden ismerhették meg a sajtó képviselői.

Elindult a harmadik BWI kampány  

A BWI Szervező Bizottsága úgy döntött, hogy idén ismét meghirdetik a Budapest Winter Invitation kampányt, amelynek célja továbbra is Budapest, a budapesti szállodák, a fővárosba közvetlen járatokat üzemeltető légitársaságok, illetve a Budapest Airport és a többi szolgáltató elő- és utószezoni forgalmának növelése.

Az utolsó megállapodást is megszavazták az amerikai vízummentességhez 

Elfogadta az Országgyűlés hétfőn az amerikai-magyar vízummentességhez szükséges utolsó jogszabályt.

Igent mondtak a pálinkatörvényre 

Megszavazta az Országgyűlés hétfőn a pálinkáról, a törkölypálinkáról és a Pálinka Nemzeti Tanácsról szóló önálló törvényt.

A legnagyobb gép Ausztriában 

Október végétől az Emirates légitársaság új Boeing 777-300 típusú gépeket állított üzembe a Dubai - Bécs - Dubai útvonalon.

Egyedülálló direkt marketing Ausztriában 

Az Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviselete új módszerrel terjeszti és népszerűsíti katalógusait, valamint a hazai szolgáltatók ajánlatait.

A magyar tudományt ünneplik a Duna-Dráva Nemzeti Parkban 

A Magyar Tudományos Akadémia alapításának napja, november 3. a Magyar Tudomány Ünnepe, amely előtt ismeretterjesztő, diavetítéses előadásokkal tisztelegnek a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai Pécsett, a Tettye Oktatási Központban november minden keddjén.

Harmadszor is BWI kampány 

A Magyar Turizmus Zrt. legfőbb partnereivel közösen tartott sajtótájékoztatóján ismertette a téli elő- és utószezoni forgalom növelését célzó BWI kampányának megújult elemeit.

Csúcsévet zár a Tengerjáró Kft. 

A Royal Caribbean Cruise Line magyarországi képviselete, a Tengerjáró Kft. számos újdonságot mutatott be partnereinek és a sajtó képviselőinek hétfői prezentációján.

Nyereményjáték a belföldi turizmusforgalom élénkítésére  

A Magyar Turizmus Zrt. a Magyar Szállodaszövetség tagszállodáival és más belföldi szálláshelyekkel együttműködve nagyközönségi nyereményjátékkal egybekötött, országos kampányt szervezett, amelyhez több mint kétszáz szálláshely csatlakozott.

Nyereményjáték a belföldi turizmusforgalom élénkítésére  

A Magyar Turizmus Zrt. a Magyar Szállodaszövetség tagszállodáival és más belföldi szálláshelyekkel együttműködve, nagyközönségi nyereményjátékkal egybekötött, országos kampányt szervezett, amelyhez több mint kétszáz szálláshely csatlakozott.

Kaposvár és környéke útikönyv  

Megjelent a Kaposvár és környéke útikönyv újabb kiadása. A 2000-ben kiadott kedvelt útikönyvet fekete-fehér utánnyomásban újból kiadta a Dávid Kiadó.

Sípálya épül Tusnádfürdőn 

Száz nappal is meghosszabbítható a turistaidény, ha megépül a sípálya Tusnádfürdőn, közölte pénteken Albert Tibor, a Hargita megyei üdülőváros polgármestere. A beruházás már elkezdődött, és a tervek szerint december 15-re el is készül.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!