A turizmus zsugorodása fékezi a horvát GDP-növekedést 

Horvátországban a második negyedévben éves összehasonlításban 3,4 százalékkal nőtt a GDP, szemben a január-márciusi 4,3 százalékkal – jelentette a zágrábi statisztikai hivatal.

Kétéltű buszok Amszterdamban 

Kétéltű városnéző buszokat indít Amszterdamban egy holland turisztikai cég.

Koedukált nap a Királyban 

Október 1-jétől a budapesti Király Gyógyfürdő bővíti és módosítja szolgáltatásait.

Drágulnak a fővárosi fürdőbelépők 

A növekvő energia árak miatt átlagosan kétszáz forinttal drágábbak lesznek a belépők a Budapest Gyógyfürdői Zrt. fürdőiben október 1-jétől.

Mihály-napi Lovas- és Pásztortalálkozó Csákváron 

2008. október 4-én nyolcadik alkalommal rendezik meg Csákváron, a Csikóakolnál a Hagyományos Mihály-napi Lovas- és Pásztortalálkozót.

Design Hét 2008 

A Design Terminál Kht. a Magyar Formatervezési Tanács védnökségével 2008. október 3-12. között ötödik alkalommal rendezi meg a fővárosban a Design Hét című eseménysorozatot.

Egy kis „Villány” Budapesten a Király utcában… 

Megnyitotta kapuit a Polgár Étterem és Bortrezor Budapesten a Király utca 20. szám alatt, a Domina Fiesta Hotelben.

Esett a REVPAR Londonban  

Szeptember harmadik hetében 5,8 százalékkal volt alacsonyabb az egy kiadható szobára jutó bruttó árbevétel az egy évvel korábbinál a londoni szállodákban.

Rajzok minden mennyiségben 

Messze várokozáson felüli eredményt hozott a Hungexpo által meghirdetett gyermekrajz- és fotópályázat, ráadásul október 1-jén jár csak le a beadási határidő. A pályázatot az október 17. és 19. között megrendezésre kerülő Equifest - A Ló Ünnepe kapcsán írták ki. Olyan rajzokat, fotókat, montázsokat, műalkotásokat vár a Hungexpo, amelyeken a ló játssza a főszerepet.

Gyorsítják a MotoGp pálya építésének az előkészületeit 

A Balaton törvény parlamenti elfogadásával elhárult az akadály a Sávolyba tervezett MotoGp pálya megépítése elől - jelentette ki dr. Molnár Csaba, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára pénteken egy balatonfüredi tájékoztatón.

Kamarai védnöki táblák a minőségért 

A három balatoni megye kereskedelmi és iparkamarája pénteken osztotta ki a védnöki táblát az idei évben eredményesen pályázó vendéglátóegységeknek.

Támogatás észak-balatoni fejlesztésekhez 

A Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács közel 1,8 milliárd forint támogatást biztosít a balatoni régió érintett területének fejlesztésére.

Ferihegyi tervek 

„Idén megállt az utasszám növekedés Ferihegyen – mondta el a Magyar TUI katalógusbemutatóján tartott előadásában Hardy Mihály, a Budapest Airport Zrt. vállalati és közkapcsolati igazgatója.

Megújulás előtt a Magyar TUI 

A repülés tematikájában rendezte meg téli programfüzeteinek bemutatóját Ferihegyen szombaton a Magyar TUI.

Kiadták a Pro Turismo Díjakat  

Gyenesei István, turizmusért felelős önkormányzati miniszter szeptember 27-e, a “Turizmus Világnapja”, alkalmából Pro Turismo Díjakat adott át a Parlamentben.

Európai színvonalú kiállítótérrel bővül Budapest kínálata 

Európa legmodernebb és legnívósabb rendezvény- és kiállítási központja épül Budapest nyugati kapujában, a TóPARK ingatlanfejlesztés területén. A 36 hektáron mintegy 400 millió eurós beruházással megépülő rendezvény- és kiállítóteret 2012-ben adják át, jelentették be szerdán.

Gratulálunk a Pro Turismo díjazottaknak 

Gyenesei István, turizmusért felelős önkormányzati miniszter csütörtök délután ünnepélyes keretek között átadta a Pro Turismo Díjakat az Országház Delegációs termében.

OIB ülés: eredmények és öko turizmus 

A délutáni Pro Turismo díjátadás miatt rövid, de tartalmas ülésen vettek részt csütörtökön az Országos Idegenforgalmi Bizottság (OIB) tagjai, amelyen három fontos témát vitattak meg, tájékoztatta lapunkat Faragó Hilda, az OIB titkára.

Eger: török térképet kapott a múzeum 

Újabb látnivalóval gyarapodott az egri Dobó István Vármúzeum történeti tárlata. A török teremben helyezték el azt a térképet, amelyet Soós Tamás orientalista professzor adományozott az intézménynek a Magyar-Török Baráti Társaság nevében.

BKIK-tisztújítás 

Szeptember elején új vezetőséget választott a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara V. Turizmus, Vendéglátás Osztálya.

34 európai városkártya egy klikkre 

34 városkártya részletei érhetők el egy gombnyomásra az European Cities Marketing nevű nemzetközi szervezet által indított honlapon.

Hivatásturisztikai tanulmányút 

A Magyar Turizmus Zrt. Kongresszusi Irodája a belföldi tanulmányút-sorozata első két állomásának sikerére alapozva ez alkalommal a Dél-Alföld régió hivatásturisztikai kínálatát mutatta be a szakma képviselői számára, szeptember közepén.

Sikeresen zárult a tokiói JATA World Travel Fair kiállítás 

A Magyar Turizmus Zrt. a V4-es együttműködés keretében a másik három tagországgal – Csehország, Lengyelország és Szlovákia – közös standon vett részt a tokiói JATA World Travel Fair kiállításon szeptember 18-21. között.

Az Észak-Alföld reprezentánsait keresik 

A Magyar Turizmus Zrt. Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatóság ismét nyílt pályázatot hirdet az "Észak-alföldi régió ajánlásával" minősítés megszerzésére.

3. Nemzetközi Benchmarking Konferencia 

A Global Benchmarking Network nemzetközi szervezet éves üzleti és szervezetfejlesztési szakkonferenciáját, Moszkva és Dubai után Budapesten rendezi meg a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület 2008. október 9-10.-én.

Román nyelven is elérhető az Aquaticum honlapja 

A debreceni Aquaticum Gyógy- és Fürdőközpont honlapja szeptembertől már román nyelven is elérhető.

25 éves a Budavári Labirintus 

A világviszonylatban is egyedülálló Budavári Labirintus idén lett 25 éves. Az évfordulót szeptember 27-én a Labirintus egy kis fesztivállal és jegyár-kedvezményekkel ünnepli, amelynek programjait Csörgő Tünde, a Labirintus igazgatója ismertette csütörtöki sajtótájékoztatójukon.

Személyi hír 

Személyi változás történt a közelmúltban partner cégünknél, a Day Holiday Kft.-nél, ahol Fehér Rózsa munkáját szeptember 15-től Cziráki Dóra vette át.

Előbb költenék el a pénz egy részét a Nyugat-Dunántúlon 

Az eredetileg tervezettnél több támogatást fordítana a kereskedelmi szálláshelyek kapacitásának bővítésére az első kétéves periódusban a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács (NYDRFT). A testület Balatongyörökön tartott szerdai ülésén határozott arról, hogy forrásátcsoportosítást kezdeményez a kormánynál a 2009-10-es évek terhére.

Madeira workshop 

Workshop keretében mutatkozott be a Madeira Turisztikai Hivatala és az AICEP Portugál Nagykövetség a magyar idegenforgalmi szakemberek és a sajtó képviselőinek szerdán a Novotel Congress Hotel Liszt termében.

2010-ben két fővárosunk lesz 

Felkészültebben áll Pécs a 2010-es esztendő előtt, mint ahogy az az országos sajtóból kiderülhet, mondta el nyitóbeszédében Gonda Tibor, Pécs város turizmusért és gazdaságfejlesztésért felelős alpolgármestere kedden a Pécsett rendezett „Pécs 2010” elnevezésű beutaztató workshopon, amelyet az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) projekt sikerének elősegítésére rendeztek.

Első osztályú svájci élmények 

Az eddig legsikeresebb téli szezon volt Svájcban a 2007-2008-as, közölte tegnap budapesti sajtótájékoztatóján Urs Weber, a Schweiz Tourismus regionális képviselője.

Időutazás Ipolytarnócon 

Cápafogakkal hintett tengerparti föveny, szubtrópusi erdő hatalmas megkövesedett fái, egzotikus növénylenyomatok, ősvilági szörnyek lábnyomai, vulkáni tufa áradatában összesült maradványok eredeti helyzetükben. Mindez Ipolytarnócon az Európa diplomás, világörökség várományos ősmaradványok Természetvédelmi Területen.

ANTOR-workshop és szakmai prezentáció Veszprémben 

2008. október 2-án 17.00 órai kezdettel Veszprémben a Betektints Hotel éttermében az ANTOR (Magyarországon Működő Nemzeti Idegenforgalmi Képviseletek Szövetsége) a Veszprémi Kereskedelmi és Iparkamarával közösen workshopot szervez, amelyre utazási irodák jelentkezését várják.

Költözés 

Az IBUSZ Utazási Irodák Kft. a Budapest, 1053. Ferenciek tere 10. számú irodaházból 2008. szeptember 26.-án új központi irodaházba költözik.

Öko-porta rendszert építenek ki a Dél-Dunántúlon 

A Baranya Megyei Falusi Turizmus Szövetség a dél-dunántúli régióban az öko-porta rendszer kialakítására a Norvég Civil Támogatási Alap Kulturális Örökség Védelme pályázatára benyújtott projektje támogatást nyert. A környezetbarát vendégfogadói hálózat kiépítése öt lépcsőben történik meg.

Alföldi összefogás a borturizmusért 

Az alföldi borvidékek egy közös kiállításon mutatkoznak be a napokban Budapesten. A Nemzetközi Kerámia Stúdió Üllői út 3. szám alatti bemutatótermében szeptember 27-ig megtekinthető tárlaton a három alföldi borvidéket, a Csongrádit, a Kunságit és a Hajós-bajait tömörítő Dunai Borrégió válogatott boraival ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

Újdonságok az Egri Kulturális és Művészeti Központban 

Az Egri Kulturális és Művészeti Központ életében jelentős változásokat hoz az ősz. Megújul az intézmény honlapja és október 1-jétől megkezdi működését az intézmény marketingért és pályázatokért felelős projektirodája.

Eger: királyi panoptikum Tihanyból 

Tizenhat uralkodó – Géza fejedelemtől Mátyás királyig – várja látogatóit hétfő óta Egerben a Zsinagóga Galériában.

Gyaloglás a fürdés mellé 

Nordic walking túrákat szervez a városban üdülő vendégeknek a Hévíz Turizmus Marketing Egyesület képzett oktató vezetésével.

Sikeres piacbővítés új marketing eszközökkel 

A BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. sajtóreggelin számolt be a főváros promóciójának új fejleményeiről.

Mégis jöhetnek a Tibetiek 

Módosították azt a decemberi rendeletet, amely nem ismerte el az Indiában élö tibeti emigráció tagjai számára kiállított indiai utazási és személyazonosító okmányt.

Luxusberuházások Montenegróban 

Újabb luxusberuházások indulnak Montenegróban.

Lengyel kampány a CNN-en 

A Lengyel Idegenforgalmi Szervezet egy 12 hetes reklám kampányt kezd a CNN International TV-ben.

Budapest a svédek 5 legkedveltebb üzleti turisztikai célpontja között 

A StandBy skandináv utazási szaklap szeptember 19-i hírlevelében a legnagyobb skandináviai utazásszervező vállalat, a ThomasCook svéd Ving márkájának konferencia és csoportos utazásokért felelős igazgatója, Fredrik Larsson nyilatkozott. A szakember szerint 2008-ban kitűnő évük van a konferencia-szervezőknek, az idei megrendelések a 2007-es rekordévet 40%-kal meghaladják. Elmondta azt is, hogy a legnépszerűbb mediterrán úti célok között Mallorca, Rhodosz és Ciprus vezet, míg a nagyvárosok között az idei évben teljesen új sorrend alakult ki. Palma de Mallorca mellett Lisszabon és Budapest vette át a vezető szerepet a hagyományos metropoliszoktól (London, Párizs, Róma, Barcelona, Prága).

Viking Line Magyar Gasztronómiai Hetek 

A Magyar Turizmus Zrt. Magyar Gasztronómiai Heteket szervez a Viking Line balti hajótársaság négy hajóján, Stockholm-Helsinki és Stockholm-Turku útvonalon, szeptember 25. és október 26. között.

Új értékesítési lehetőség az ezüst korosztálynak 

Egy új eszköz érhető el a szálláshelyek számára, amely tovább növelheti a szobák és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások értékesítését.

Idegenvezetők Klubja 

Összeállt az Idegenvezetők Klubja második félévi programtervezete.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!