Az Alitalia több ezer munkavállaló elbocsájtását tervezi

Az Alitalia több ezer munkavállaló elbocsájtását tervezi 

Mint korábban hírt adtunk róla, az olasz légitársaság felszámolás alatt áll, mindössze 172 dolgozónak marad meg az állása.
Rómában tüntettek az Alitalia dolgozói

Rómában tüntettek az Alitalia dolgozói 

Az Alitalia több száz egykori dolgozója tüntetett kedden Rómában, a működését október 15-én megkezdő új légitársaság, az ITA személyzettoborzó tervei ellen.
Megalakult az új Alitalia

Megalakult az új Alitalia 

Az olasz állam 3 milliárd eurós befektetéssel létrehozta az új Alitaliát, amely 100 repülőgéppel és becslések szerint 4-5 ezerrel kevesebb dolgozóval fog működni hosszabb távon - írja az AIRportal.hu.

Pozitív forgalmi adatok az Alitalia-nál 

A bevétel 4,1%-kal, a utasszám 2,9%-kal emelkedett.

A Wizz Air is bejelentkezett az Alitáliáért 

A magyar gyökerű diszkont, a Wizz Air is vételi ajánlatot tett az Alitaliára – értesült az olasz sajtó.
Sztrájkba lépnek az olasz pilóták

Sztrájkba lépnek az olasz pilóták 

Nem tántorodtak el a Ryanair légitársaság olaszországi pilótái a péntekre meghirdetett munkabeszüntetéstől, amelyhez az Alitalia és a Vueling pilótái, valamint az Enav olasz polgári légiforgalmi vállalat dolgozói is csatlakoztak. 
Alitalia: erősebbek vagyunk, mint valaha

Alitalia: erősebbek vagyunk, mint valaha 

Az Aviareps Magyarország, az Alitalia légitársaság magyarországi képviselete közös reggelire invitálta a partnereit, hogy közelebbről bemutassák a légitársaság új téli menetrendjét. 
Új értékesítési képviselete van Magyarországon az Alitaliának

Új értékesítési képviselete van Magyarországon az Alitaliának 

Az AVIAREPS Kft. látja el a jövőben az értékesítési feladatkört. 

Új Alitáliát hozna létre a Lufthansa 

A Lufthansa Csoport koncepciótervet nyújtott be az Alitalia átszervezésére — tudtuk meg hétfőn a Lufthansától.
Visszalépett a Ryanair az Alitalia vételétől

Visszalépett a Ryanair az Alitalia vételétől 

Visszalépett az Alitalia-vételtől a Ryanair, ezzel az ír diszkont légicég teljesen kiszorul az európai légitársaságok konszolidációjából. 

Az easyJet, a Lufthansa és a Ryanair is vinné az Alitaliát 

Lapjelentések szerint eddig összesen kilenc cég érdeklődött az Alitalia különböző üzletágainak megvásárlása iránt, a válságban lévő olasz légitársaságra október 2-ig kell kötelező vételi ajánlatot tenni. 

Ajánlatot tett a Ryanair az Alitaliára 

Nem kötelező érvényű vételi ajánlatot tett az Alitaliára a Ryanair - jelentette be az ír légitársaság pénzügyi vezetője. 

Többségi részesedést venne a Ryanair az Alitaliában 

Készen áll arra a Ryanair, hogy megvegye a csődközelben lévő Alitaliát - írja az Airportal az aerotelegraph.com-ra hivatkozva. 

Tovább bővül a Ryanair átszállós jegyértékesítési szolgáltatása 

Több újdonsággal is előrukkolt a Ryanair: az átszállós jegyek értékesítésének szolgáltatását kibővítenék Londonra és Dublinra is, járatokat állítanának az Alitalia helyére illetve új együttműködési megállapodást is kötöttek.

Év végéig még üzemképes maradhat az Alitalia 

Az év végéig üzemképes maradhat az Alitalia, de legkésőbb decemberig dönteni kell a következő lépésekről, különben a légitársaság nem éli meg 2018-at - nyilatkozta az MTI-nek Dino Nikpalj olasz légiközlekedési szakértő.

Kormánybiztosokat és fél évre kölcsönt kapott az Alitalia 

Három kormánybiztost neveztek ki az Alitalia olasz légitársaság élére, amely a következő hat hónapra 600 millió euró kölcsönt is kapott a római kormánytól, amíg sikerül új gazdát találni a csődbe jutott vállalatnak.

Sztrájkolnak az Alitalia dolgozói 

Az Alitalia olasz légitársaság belföldi és nemzetközi járatainak 60 százalékát törlik a dolgozók sztrájkja miatt szerdán. 

1 milliárd eurós költségcsökkentés az Alitaliánál 

Az Alitalia igazgatósága elfogadta a légitársaság új üzleti tervét, amelyben 1 milliárd eurós költségcsökkentést vállalnak 2019-ig, hogy ugyanazon év végére nyereséget termeljen a társaság.

Újabb leépítések lesznek az Alitaliánál 

Újabb leépítések várhatók az olasz Alitalia légitársaságnál a cég átszervezésének részeként, mértékéről már tárgyalnak a szakszervezetekkel.

Újabb európai légitársaság indít járatot Havannába 

November 29-től az olasz Alitalia Rómából Havannába is repül.

Kapacitást bővít az Alitalia Budapesten 

Bővíti kapacitásait az olasz Alitalia Budapesten, heti 9-ről 10-re növeli a járatszámot, és nagyobb befogadóképességű gépeket is közlekedtet Budapest viszonylatában.

Sztrájkolnak az Alitalia olasz légitársaság dolgozói 

Sztrájkolnak az Alitalia pilótái és utaskísérői, a társaság a járatainak tizenöt százalékát törölte pénteken, a budapesti járat nem szerepel ezek között.

Szicílián belüli járatokat indíthat az Alitalia és a Ryanair 

Szicílián belüli járatok indítását kérték az olasz hatóságok az Alitaliától és a diszkont Ryanair légitársaságtól - írta kedden a ch-aviation szaklap.

Az Etihad lesz az Alitalia többségi tulajdonosa 

Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy az Etihad Airways felvásárolja az Alitaliát. Akár 2000 álláshely is megszűnhet az olasz légi közlekedési cégnél. 

Megszűnik a fapados légitársaság 

Az egykori versenytárs szüntette meg a 31 éve működő légitársaságot.

Kiderült, mennyit fektet be az Etihad az Alitaliába 

Az Etihad Airways 560 millió eurót ruház be a veszteséget termelő Alitalia olasz légitársaságba - jelentették be az Etihad és az Alitalia vezetői pénteken Rómában.

Az Alitalia 49%-át veszi meg az Etihad 

Nemrég a vásárlás feltételeiről állapodott meg a két légitársaság, bár azt pontosan nem tudni, mennyit fektet be az Etihad az Alitaliába.

Az Alitaliában is bevásárol az Etihad Airways 

Végső szakaszába érkezett az olasz Alitalia és az Egyesült Arab Emirségek abu dzabi székhelyű nemzeti légitársasága, az Etihad Airways közötti tárgyalás egy esetleges befektetésről - közölte a két cég vezérigazgatója.

Negyedszerre is: az Alitalia fedélzeti konyhája a legjobb 

Immár negyedik éve sorozatban az Alitalia Magnifica osztályának innovatív fedélzeti menüjét tüntették ki a legjobbnak járó díjjal - közölte a légitársaság.

Megmenekül az Alitalia? 

A menedzsment 300 millió eurós tőkeemelésről döntött, a kormány 75 milliót eurót tesz be, két bank 100 milliós áthidaló kölcsönt ad. Az állami segítséget utólag Brüsszelnek is jóvá kell hagynia, írja a hirado.hu

Tartalék gépet küldött az Alitalia 

Tartalék gépet küldött kedd hajnalban az Alitalia, az éjszaka a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren hajtóműprobléma miatt kényszerleszállást végrehajtott utasszállítója helyett - közölte Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója az MTI megkeresésére.

Milánó-Bécs járatot indít az Alitalia 

A 2013/14-es téli szezon kezdetével, október 28-tól az Alitalia elindítja új, közvetlen járatát Milánó/Linate és Bécs között, a hétköznapokon (hétfőtől – péntekig) napi kettő, hétvégenként pedig napi egy járattal (összesen heti 12 járat).

További megtakarítások az Alitaliánál 

A súlyos anyagi gondokkal küszködő olasz Alitaliánál újabb takarékossági csomagot dolgoztak ki, amelynek fontos eleme a dolgozókkal kötendő szolidaritási megállapodás, illetve a vezetők javadalmazásának a csökkentése.

Négy légitársaság közös nyílt napja 

Nyílt napra invitálta budapesti irodájába értékesítő partnereit az Air France KLM, a Delta és az Alitalia a közelmúltban.

Oroszországba nyit járatot az Alitalia 

2013. március 27-től az Alitalia közvetlen járatot indít a Jekatyerinburg-Róma útvonalon, írja az Oroszország Hangja.

Niki Lauda lehet az új Alitalia elnök 

A veszteségekkel küszködő olasz légi társaság ismét új főnököt keres a konszern élére, miután a csak egy éve hivatalában lévő főnök, Andrea Ragnetti a napokban bejelentette a lemondását, írja a Világgazdaság.

Lemondott az Alitalia vezére 

Miután nyilvánosságra hozták a légitársaság tavalyi eredményét, lemondott az Alitalia vezérigazgatója, Andrea Ragnetti.

Járatot bővít az Alitalia a nyári időszakban 

2013. május 03-tól az Alitalia elindítja 2. járatát Róma és Budapest között. 

Politikai ügy lett az olasz légi balesetből 

Az Alitaliát hibáztatják a Carpatair szombati olaszországi repülőgép-balesetéért.

Az Alitalia Magyarország új vezetője 

Az olasz régiós vezető, L. Carla Catuogno júniusi áthelyezését követően, Kis Éva Sales Manager látja el ideiglenesen az olasz légitársaság magyarországi felelős vezetőjének feladatait. 

A levegőben az olasz konyha a legjobb 

Az Alitalia ismét elhozta a legjobbnak járó díjat, a Magnifica Business osztályon felszolgált kiváló minőségű és újító étkezési programjának köszönhetően. A díjat az amerikai Global Traveller magazin adományozza, amely már 9 éve végez kutatásokat az utazási és idegenforgalmi ágazat kivételes eredményein.

Jereván és Fortaleza - új Alitalia célállomások 

Új célállomásokkal bővíti útvonalhálózatát az Alitalia, közölte lapunkkal a légitársaság. 

A téli szezon újdonságai az Alitaliánál 

Az Alitalia Csoport a közelmúltban mutatta be új termékeit a 2012/2013-as téli szezonra a TTG Turisztikai Vásáron. 

Beszállókártyával olcsóbb a belépő 

Live Italy néven új programot indított az Alitalia, amely az utazás új élményét kínálja az utasoknak. 

A Milánó-Róma útvonalra is zöld utat kapott az easyJet 

Az easyJet újabb sikert könyvelhet el az európai légtérben - a London-Moszkva járat jogai után csütörtökön a Milánó-Róma útvonalra is zöld utat kapott a légitársaság.

Egy hónapra bezár Catania Fontanarossa Repülőtere 

A kifutópálya karbantartási munkálatok miatt zárva tart 2012. november 5. és december 5. között Catania Fontanarossa Repülőtere.

Az AFKLDLAZ utasai 

Ismét szokatlan módon, Vágó István vendégszereplésével, a budapesti Francia Intézet auditóriumában ünnepelte az Air France-KLM-Delta-Alitalia (AFKLDLAZ) magyarországi képviselete szokásos szezonzáróját, az őszi-téli időszak kezdetét utazási irodai partnereivel.

Személyi változások az Alitalianál 

Az Alitalia folytatta belső átszervezését, kereskedelmi tevékenységének erősítése érdekében és bejelentette a légitársaság új kereskedelmi vezérigazgató-helyettesének Gianni Pieraccioninak és ezzel párhuzamosan a hivatal stratégiai és üzletfejlesztési igazgatójának Marco Sansavininek a kinevezését, közölte lapunkkal a légitársaság.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!