Az Alitalia 49%-át veszi meg az Etihad

Nemrég a vásárlás feltételeiről állapodott meg a két légitársaság, bár azt pontosan nem tudni, mennyit fektet be az Etihad az Alitaliába.

A két légitársaság egy közös nyilatkozatban beszélt arról, hogy már csak az üzlet véglegesítése van hátra – a hatósági jóváhagyást azonban még meg kell várni. A 800 millió eurós tartozást felhalmozó Alitalia június 13-án szavazta meg az Etihad befektetési ajánlatát – veszteségei miatt az olasz légitársaság számára az üzlet ugyanis sorsfordító lehet, bár tavaly októberben 300 millió eurós tőkeemelést hajtottak végre a cégben, és 2008-as privatizációja előtt is támogatta az állam a vállalatot.

Az Alitalia korábbi nyilatkozata szerint az Etihad befektetése az olasz cég pénzügyi stabilitását eredményezheti.

Az Etihad szerint az üzlet véglegesítését követően a légi utasoknak több lehetősége lesz az olaszországi ki- és beutazásokra.

A cégek nem közöltek részleteket azzal kapcsolatban, hogy az emírségi légitársaság mennyit fektet be az Alitaliába, de az olasz közlekedési miniszter, Maurizio Lupi elmondta, hogy az Etihad az elkövetkező négy évben akár 1,25 milliárd eurót is invesztálhat a cégbe. Hozzátette, hogy június 24-én a két vállalat találkozott az Alitalia hitelezőivel, mely során döntő előrelépésre került sor.

Ahogy azt korábban megírtuk, az Alitalia tavaly októberben csődvédelmet kért, miután a tavalyi év első felében 294 millió eurós veszteséget és egymilliárdos adósságot jelentett. A légi fuvarozó nehezen bírja a versenyt a rövid távú útvonalakon a diszkont légitársaságokkal és a nagy sebességű vonatokkal, ezért inkább a hosszú távú járatokra összpontosítanának.

Forrás: Tourexpi


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.