Húsz százalékkal nőtt a szálláshelyek bevétele

Húsz százalékkal nőtt a szálláshelyek bevétele 

Tizenegy százalékkal nőtt a belföldi turizmus 2019. második negyedévében a Szallas.hu becslése szerint. A forgalom közel húsz százalékkal nőtt.
Balatoni fejlesztések: az északi parton költenek többet

Balatoni fejlesztések: az északi parton költenek többet 

 A közvetlen Balaton-parti településeknek kiosztott uniós források több mint kétharmadát (27,1 milliárd forintot) az északi parti települések nyerték el, azaz alig egyharmada (12,1 milliárd forintot) jutott eddig a déli partiaknak - írta a Portfolio.hu.
Amikor a hagyományoshoz visszatérés is innováció

Amikor a hagyományoshoz visszatérés is innováció 

A kenyér után a pékáru esetében is szigorodhatnak az élelmiszerkönyvi előírások, ez pedig minőségi változásokat hozhat, ahogyan az előbbi esetében is történt - írta a Magyar Nemzet.

RGB néven kreatív designdíjat indít a Kreatív 

Egyúttal ez alá vonjuk be két népszerű versenyünk, a Pakk csomagolásdesign és a Mediadesign tematikáját. Lesz service design és event design kategória is. Nevezési határidő: augusztus 30.
Fotópályázat az ország értekeiről

Fotópályázat az ország értekeiről 

Magyarország 365 címmel országos fotópályázatot hirdet a kormány az ország értékeinek bemutatására.
Százmilliárdos adóelőnyben a légiközlekedés

Százmilliárdos adóelőnyben a légiközlekedés 

Magyarországon több adót fizet a gyalogos vagy a kerékpáros is, mint aki repülőre száll, a költségvetés pedig évi 78 milliárd forintnyi jövedéki adótól és 68 milliárdnyi áfától esik el - írta a G7.hu.
Csak szeretnénk jól csinálni

Csak szeretnénk jól csinálni 

Múlt héten részt vettünk egy lakossági fórumon a Zöldike Klubban. Az esemény témája az első kerületieket mind jobban zavaró turistaáradat és az őket szállító buszok. A szakértők -és az ott lakók- végül egyet értettek abban, hogy szabályozásra és megfelelő szankciókra van szükség.
Elkezdődtek a Virágos Magyarország verseny területi díjátadói

Elkezdődtek a Virágos Magyarország verseny területi díjátadói 

Idén először már nem csak egy országos díjátadón értékelik a Virágos Magyarország versenyben részt vevő településeket, hanem első körben területi szinten mérkőzhetnek meg a városok és falvak. Az első területi díjátadót Keszthelyen szervezték meg, ahol a Győr-Moson-Sopron, Zala és Vas megyét magában foglaló régióhoz tartozó települések között hirdették ki a nyerteseket. A három megyéből pályázó városok között Lenti, a falvak között pedig Lipót lett az első helyezett, így a térségből ők indulhatnak az országos fődíjért folyó versenyben, amelynek eredményét október elején hirdetik ki Budapesten.
Ritka krokodilok érkeztek Budapestre

Ritka krokodilok érkeztek Budapestre 

Kritikusan veszélyeztetett kubai, más néven rombuszkrokodilok érkeztek nemrégiben a Fővárosi Állat- és Növénykertbe. 
Repohár a strandokon

Repohár a strandokon 

A legnagyobb hazai apróhirdetési oldal a Lupa Beach két bárjában 2 000 db repohárral, a Velencei Vízi Vár strandon pedig 500 db, ingyenesen kölcsönözhető strandeszközzel mutatja meg kézzel foghatóan több ezer strandolónak, hogy a vízparton is sokféleképpen tudunk odafigyelni a környezetünk védelmére. A Jófogás augusztusi hosszú hétvégén megvalósuló kitelepüléseit egy környezettudatos strandolási szokásokkal kapcsolatos online felmérés előzte meg, amelyre összesen 14 422 Jófogás-felhasználó adott választ.

Szeptemberig jár a balatonfenyvesi kisvasút 

Szeptember 9-től november végéig üzemszünet lesz a balatonfenyvesi kisvasúton, folytatódik a pályafelújítás, addig azonban naponta tucatnyi járat viszi a kirándulókat a Nagyberekbe.

Szerényebb nyereséggel zárt a Sziget 

Az idén kissé csökkent a Sziget fesztivál látogatottsága és nyeresége.

Fesztiválmaraton Siófokon 

Vízparti lazulás után lehet válogatni a Balatoni Retro Láz, a Gold Beach Electric Fest kínálata között, a We Love Balaton pedig Don Diabloval erősít.

Európa legnagyobb sugárvédelmi konferenciáját rendezheti Budapest 

Szoros versenyben dőlt el, hogy 2022-ben Budapesten tanácskozhat az európai sugárvédelmi szakértők krémje.

Nyolc-tíz tonna hulladékkal kevesebb szennyezi a Felső-Tiszát 

Ismét látványos eredményeket hozott a PET Kupa, és bebizonyosodott a hosszabb távú hatása is, mivel ahol már többször jártak, onnan kevesebb hulladékot kellett összeszedni.

Lassan alakul a turizmuselemző állami adatbázis 

Sok szálloda nem küldi még az adatokat, de ahonnan igen, ott a külföldi szállóvendégeket lecsekkolja az idegenrendészet - írta a Napi.hu.

Októberre lesznek készen az új szabadidőparkok 

Családi szabadidőparkokkal gazdagodik Budapest, az egészségtudatos turistáknak is jó lesz.

Hétvégéig hétig tart az ingyenzene Budapesten 

Mutatjuk hol keresse az erdélyi népzenétől kezdve a jazz feldolgozásokat vagy a rézfúvós huszárok koncertjét.

Érvénytelen népszavazás után épülhet a révfülöpi kikötő 

Érvénytelen lett a révfülöpi, 133 férőhelyes kikötő építéséről szóló hétvégi népszavazás, mert bár a szavazók jelentős többsége az építés ellen voksolt, nem mentek el elegen szavazni.

Meglepő választás az év strandétele 

Épp elmúlt a kánikula, amikor igazán érvényesülhetne.

Ilyen lesz az ünnepi vonatmenetrend 

A pihenőnap-áthelyezés, illetve az augusztus 20-i ünnep miatt változik a vonatok közlekedési rendje.

Telt házat várnak a fürdők is a hosszú hétvégére 

Országszerte magas a fürdők látogatottsága, sok a belföldi és külföldi vendég, a budapesti fürdőkben pedig hétfőn is rekordforgalomra számított a fürdőszövetség, és a Budapesti Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. - írta az MTI.

115 milliós bírságot ért a balatoni szabálysértés 

Csaknem minden negyedik vállalkozásnál talált valami szabálytalanságot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) balatoni ellenőrzéssorozatán, a kiszabott mulasztási bírság pedig megközelíti a 115 millió forintot.

Ismét a külföldi vendégek töltik fel a budapesti szállásokat 

Miközben az összes vendégforgalom érdemben nem nőtt, a szállodák bevételei továbbra is minden korábbi eredményt túlszárnyalnak. Az ázsiai vendégek egyre több időt töltenek Budapesten.

SZÉP kártyáról és a külföldiektől dőlt a pénz a szállodákhoz júniusban 

Júniusban 2,6 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma a hazai szálláshelyeken 2018. azonos időszakához képest, míg a szállodák árbevétele 13,3 százalékkal emelkedett.

Nincs napirenden a reptér eladása 

 A kemény kormányzati fellépés hatására tárgyalóasztalhoz ültek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér külföldi tulajdonosai, az üzemeltetési jogok értékesítése azonban nem téma - írta a Világgazdaság.

Lejárt a türelmi idő, jönnek a GPDR bírságok 

Lejárt a GPDR szabályozással kapcsolatos türelmi idő, adatvédelmi incidens után jóhetnek a bírságok Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint.

Jane Goodall Szigetelt és fát ültetett 

Dr. Jane Goodall a Life4OakForests projekt és a Jane Goodall's Roots&Shoots program keretében augusztus 9-én három őshonos facsemetét ültetett el a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében lévő Sas-hegy lejtőin, a Life4OakForests projekt egyik helyszínén.

Augusztus - szívószál nélkül 

Harmadik alkalommal indította el Szívószálmentes Augusztus kampányát a Felelős Gasztrohős Alapítvány. A hónap során arra kérik a lakosságot, fokozottan figyeljenek arra, hogy ne kerüljön szívószál a poharukba. Megkönnyíti a vendégek dolgát, hogy több étterem és idén újdonságként néhány strand és mozi büfé is csatlakozott a kihíváshoz.

Előadás a budapesti városnéző séták idegenvezetőinek 

A Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom is csatlakozik a szeptemberben megrendezésre kerülő "Ars Sacra Fesztivál" eseményeihez. A templom vezetése szeretné segíteni a budapesti városnéző sétákat lebonyolító idegenvezetőket azzal, hogy három nagyon fontos templomi látnivalóról komplex előadást szervez. 

Viking Sigyn: letartóztatásban marad a kapitány 

Letartóztatásban marad a május végi dunai hajóbaleset okozásával gyanúsított szállodahajó-kapitány - döntött csütörtökön másodfokon a Fővárosi Törvényszék.

Kiterjesztett valóság a Google Térképben 

A Google Térkép Magyarországon is elindította legújabb funkcióját, az Élő képet („Live View”), amely kiterjesztett valóság (AR) segítségével, az útvonalra vetített nyilakkal és irányokkal mutatja, merre menjen a felhasználó.

Sárváron az elektromos kerékpár a nyári sláger 

Az előző évekhez képest megduplázódott a sárvári Tourinform Irodában elektromos kerékpárt bérlők száma. Vannak, akik az egész nyaralás időtartamára, a városon belüli közlekedésre bérelnek pedelec-et, mások pedig azért kölcsönöznek elektromos kerékpárt, hogy a településen kívüli látnivalókat is felfedezzék.

Változik az online fizetés 

Szeptember 14-től kötelező lesz a biztonsági kód használata az online vásárlásoknál az Európai Unión belül, a szolgáltatást bankfiókban, internetbankban, vagy mobilalkalmazásban kell aktiválni az ügyfeleknek - hívta fel a figyelmet az OTP Bank szerdai közleményében.

Viszonylag jól szerepeltek a balatoni lángossütők 

A balatoni lángossütők ellenőrzésekor talált ugyan hiányosságokat a Nébih, de összességében kedvezőnek ítéli az ott szerzett tapasztalatokat - olvasható a hivatal honlapján szerdán közzétett beszámolóban.

Csúcsfoglaltság a fővárosi szálláshelyeken 

A szokásosnál is zsúfoltabbak a fővárosi szálláshelyek, mivel a főszezoni forgalmat jelentősen megdobta, hogy a szokásos június helyett augusztus elejére csúszott a Forma 1, illetve most zajlanak a Maccabi Európai Játékok is.

Hungarikum fesztivált rendeznek Szegeden 

Minőségi magyar élelmiszerekkel, hagyományos kézműves termékekkel, a kultúra értékeivel ismerkedhetnek meg azok, akik ellátogatnak az augusztus 8-án kezdődő Hungarikum Fesztiválra a szegedi Széchenyi térre.

Balatonfüredi Borhetek: 160 ezer látogatót várnak 

Augusztus 9-én, pénteken kezdődik a Balatonfüredi Borhetek rendezvénysorozata, amelyen mintegy 300 féle borral várják a látogatókat. A bor mellett bőséges lesz a zenei kínálat is - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a rendezvény szervezője.

Teltház és rekord fellépti díjak a Szigeten 

Gyakorlatilag máris teltházasnak tekinthető az idei, immár 27. Sziget fesztivál szerdai nyitónapja, amikor Ed Sheeran lesz a fő fellépő. A szervezők tájékoztatása szerint az utolsó, augusztus 13-i napra, amikor a Foo Fighters és a Twenty One Pilots is színpadra lép, szintén valószínű a telt ház.

Dunai hajóbaleset: újabb feljelentés 

Megérkezett az újabb feljelentés a Budapesti Rendőr-főkapitányságra (BRFK) a dunai hajóbaleset ügyében - közölte a BRFK hétfőn az MTI érdeklődésére.

Nagy sikere lenne a környezetbarát strand-felszereléseknek 

Tízből kilenc magyar internetező szívesen venné, ha a strandokon elérhetőek lennének környezetbarát eszközök (pl. kulacsok, poharak, táskák), 45%-uk pedig akár fizetne is ezekért – derül ki a Jófogás környezettudatos strandolási szokásokat vizsgáló online felméréséből. A kérdésekre összesen 14 422 felhasználó adott választ.

A tutyitól a csizmáig 

Augusztus 17-20. között 33. alkalommal rendezik meg az ország legnagyobb népművészeti fesztiválját, a Mesterségek Ünnepét. A Budavári Palotában szervezett, hajdani vásárok hangulatát idéző fesztivál idei díszvendége Japán, a fesztivál kiemelt témája a lábbeli készítés lesz.

Apróságok Nyíregyházán 

Fogságban nagyon ritkán szaporodó vörös macskamedvékkel (Ailurus fulgens) gyarapodott a Nyíregyházi Állatpark állatgyűjteménye.

Természetjáró Fesztivál a Dunakanyarban 

A Magyar Természetjáró Szövetség idén második alkalommal szervezi meg a természetjárást és a szabadidő aktív eltöltését népszerűsítő, közösségépítő rendezvényét, a Természetjáró Fesztivált, szeptember 6. és 8. között.

Madárbarát villanyoszlopok Gemencen 

Biztonsággal repülhetnek ezentúl a rétisasok és a fekete gólyák a Gemencben, ahol 4 kilométer hosszú vezetékszakaszon 54 villanyoszlopot alakították át madárbaráttá - közölte az E.ON csütörtökön az MTI-vel.

A vizsgálat lezárult, nem követtek el jogsértő magatartást az irodák 

Június 28-án pénteken a Tunisair két charterjárata indult volna Monastirból Budapestre. A chartergép műszaki hibája miatt azonban 16 illetve 26 óra várakozásra kényszerültek az utasok. Budapest Főváros Kormányhivatala az esetek kapcsán fogyasztóvédelmi eljárást indított a Kartago Tours és a Taurus Reisen ellen, a vizsgálat szerint az irodák nem követtek el jogsértő magatartást, így az ügyet lezárták.

Színház az egész élet - a Szigeten is! 

A Sziget egyik leglátványosabb produkciója évről-évre a Nagy Utcaszínház, illetve a fesztiválon a legváratlanabb helyeken felbukkanó megannyi sétáló utcaszínház. A Nagy Utcaszínház presented by MVM idei fellépői a francia Les Commandos Percu ütősökkel operáló csapata, akik formabontó Silence, vagyis Csend című előadásukat mutatják be minden este az utolsó nagyszínpados fellépő után. 

Ismét elrendelték az ukrán hajóskapitány letartóztatását 

A Budai Központi Kerületi Bíróság augusztus 31-ig elrendelte a dunai hajóbaleset ügyében a Viking Sigyn szállodahajó meggyanúsított ukrán kapitányának letartóztatását  - közölte a szerdai döntés után a gyanúsított védője, Tóth M. Gábor a bíróság épületében újságírókkal.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!