Nincs napirenden a reptér eladása

 A kemény kormányzati fellépés hatására tárgyalóasztalhoz ültek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér külföldi tulajdonosai, az üzemeltetési jogok értékesítése azonban nem téma - írta a Világgazdaság.

A kormány és a Budapest Airport Zrt. (BA) között zajlanak tárgyalások, de azok kizárólag a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér jövőbeni fejlesztéséről szólnak – így reagált a társaság a Világgazdaságnak annak kapcsán, hogy felmerült-e a részükről a főváros szomszédságában fekvő reptér üzemeltetési és vagyonkezelési jogának eladása. A kérdés azután vált ismét aktuálissá, hogy a közelmúltban két miniszter – a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely és az innovációért és technológiáért felelős Palkovics László – is felvetette Ferihegy működtetésének újraértékesítését.

A BA tulajdonosaira utalva az előbbi úgy fogalmazott, hogy a legjobb az lenne, ha eladnák a repteret, és elmennének, az utóbbi pedig arról beszélt, hogy fontolják meg, hogy eladják annak, aki működtetni tudja. Hozzátette, hogy a kormány tárgyalásban áll a tulajdonossal, és amennyiben az egyeztetés nem vezet eredményre, akkor kérni fogja tőle a reptér eladását.

Az egyeztetések tényét megerősítette a cég. Megkeresésükre azt írták a Világgazdaságnak, hogy a kormánnyal folytatott intenzív párbeszéd eredményeként, a szolgáltatások minőségének fejlesztése érdekében május óta dolgoznak közös munkacsoportban a kabinettel. Mindez a repülőtérre érkező és onnan induló utasok sokkal nagyobb mértékű elégedettségét szolgálja majd – közölte a BA. Erre a cég szerint azért van szükség, mert a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Magyarország egyik legfontosabb létesítménye, minőségének a fejlesztése közös érdek.

Forrás: Világgazdaság


Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

A forgalmi adatok és az úti célok alapján kiderült a MOL Limo-nál: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.