Színház az egész élet - a Szigeten is!

A Sziget egyik leglátványosabb produkciója évről-évre a Nagy Utcaszínház, illetve a fesztiválon a legváratlanabb helyeken felbukkanó megannyi sétáló utcaszínház. A Nagy Utcaszínház presented by MVM idei fellépői a francia Les Commandos Percu ütősökkel operáló csapata, akik formabontó Silence, vagyis Csend című előadásukat mutatják be minden este az utolsó nagyszínpados fellépő után. 

Előadásuk nyers, testközeli, ősi érzékeinkre és félelmeinkre kiélezett hatásokat ígér, dobokkal és tűzzel – mind a színpadon, mind a közönség soraiban. 360 fokos élmény, rendezett zűrzavar, zene és fény játéka a darab, amit mindenkinek látnia kell! A darab arra a kérdésre keresi a választ, hogy hogyan építsük újra a világot, amikor minden összedőlt, és nem maradt már semmi körülöttünk. Újrahasznosított hulladékok, folyamatos pörgés, és lendületes zene állnak össze egy nagy egységgé, amiben mindenki megtalálja, amire épp vágyik.

Ebben az évben is sok-sok meglepő produkció bukkan fel a Szigeten, gyakran olyan helyeken és időben, amikor a legkevésbé számítunk rájuk. Előfordulhat, hogy egy modernkori törzsi rituálé közepén találjuk magunkat, vagy éppen egy fergeteges mobil partiban, máskor pedig óriásbábok hívnak mindenkit képzeletbeli utazásra. A szabadság utáni vágy, az utazás élményének szimbóluma az a 4 méter magas és 6 méter hosszú, fából készült teve, amelyik a francia Paris Benares társulattal érkezik a Szigetre. Szintén 4-5 méter magas óriásbábokkal érkezik a francia Le Caramantran társulata, akik teljesen új viszonylatba helyezik a méreteket, így a látogatók ismét gyerekszemmel láthatják a világot. Hasonlóan lenyűgöző lények azok a kihaltnak vélt dodókacsák is, akik a szintén francia Ekart társulat két bátor szafari-kutatójának hátasaként barangolják be a fesztivált.

S ha már a törzseknél tartunk, Mexikóból érkeznek a Foco alAire társulat tagjai, akik azt állítják: minden társadalomban felfedezhetők törzsi hagyományok, igaz, sokszor rejtett vagy rejtőzködő formában. Ők maguk is egy ilyen csoportosulás, akik színészi játékukkal képesek tapinthatóvá tenni a mai kor elidegenedett embere és a digitális társadalom furcsaságai mellett a bennünk élő ősi, törzsi ösztönöket. A fejükön hordott ipari lámpaburákból mozdulatlan maszkok merednek ránk, miközben arcukon a legfontosabb érzések szokatlan és talán kényelmetlen őszinteséggel jelennek meg. Tőlünk, nézőktől pedig azt várják, hogy csatlakozzunk táncukhoz. A La Cie des Bras Cassés két francia művészéről nehéz eldönteni, hogy kik is valójában: postások, vidéki zsaruk, vagy épp vásári komédiások - mindez a helyzettől függ. Motorizált recsegő hangú járgányon utazva cirkálnak a Szigeten, hogy aztán imádnivaló stílusban vonjanak kérdőre, zavarjanak, zaklassanak, de persze leginkább szórakoztassanak mindenkit, aki útjukba akad.

Idén három őrületes mobil parti is gondoskodik majd a folyamatos utcai rendbontásról. Az első a nehéztüzérség kategóriájába tartozik: a Mission Delírium 20 tagú kaliforniai fúvós marching bandje garantáltan leviszi a hajadat. A második a steampunk jelmezekben táncoló, afro-latin ritmusokkal operáló, 18 tagú Sound de Secá, akik Spanyolországból érkeznek. A harmadik vendég pedig Mister Piano (Dennis Volk), akit két éve már láthattunk a Szigeten, és aki ismét a tábortűz melletti közös éneklések hangulatát hozza el a fesztiválra, igaz nem egy gitárral, hanem egy kerekeken tovagördülő zongora és utánozhatatlan előadói stílusa segítségével.


Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.
Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel

Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel 

Június 14-én 1521-en vágtak neki, hogy átszeljék a Balaton egyik legikonikusabb öblét Tihany és Balatonfüred között.
Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból

Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból 

Régész színház kulisszái, Csodapatika, kódfejtős nyomozás, retro buszozás.
Gyógyvizek birodalma:  célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész

Gyógyvizek birodalma: célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész 

A beszélgetés célja volt annak bemutatása, hogy a fürdőgyógyászat nemcsak hagyomány, hanem komoly tudományos potenciállal rendelkező, jövőformáló ágazat is.
Nyár a szolnoki RepTárban

Nyár a szolnoki RepTárban 

A gyerekek örömére egész nyáron nyitva a tematikus repülős játszótér, ahol játékos formában ismerkedhetnek a repülés világával.
Miért távozott a Hagymatikum vezetője?

Miért távozott a Hagymatikum vezetője? 

A távozás hátterében az elmúlt másfél-két év intenzív munkaterhelése áll.
Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban

Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban 

„Ha már itt vagyunk – Kristóffal” címen nyílik kiállítás.
Kerékpáros szakmai konferencia Balatonfüreden

Kerékpáros szakmai konferencia Balatonfüreden 

Három nap, több mint ötven nemzetközi szakértő és rengeteg inspiráló előadás.
Zseblámpával a székesegyházban

Zseblámpával a székesegyházban 

Többek között a Szent Mihály Főszékesegyház harangtornyát is felfedezhetik azok, akik a Múzeumok Éjszakáján a veszprémi várnegyedbe látogatnak.
Októberben indiai esküvő-workshop Budapesten

Októberben indiai esküvő-workshop Budapesten  

A brit-indiai Priti Raichura, a luxusesküvők nemzetközi szakértője a HotelPremio Group-pal együttműködve workshopot szervez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.