Nyitva a Bükki Csillagda

Nyitva a Bükki Csillagda 

Keddtől látogatható a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság legújabb attrakciója, a Bükki Csillagda csillagászati és természetismereti látogatóközpont, ahol többek között planetárium, interaktív kiállítás, naptávcső és VR-küldetések is várják a látogatókat.
Tart az árverés a parádfürdői Károlyi-kastélyra

Tart az árverés a parádfürdői Károlyi-kastélyra 

Az Ybl Miklós tervei alapján átépített, jelenleg állami tulajdonú, Alsó-kastélyként is emlegetett épület már jó ideje üres, állaga folyamatosan romlik. Március 7-én kezdődött a licit.
Hiánypótló úti könyv a Tisza-tóról

Hiánypótló úti könyv a Tisza-tóról 

Néhány év alatt a Tisza-tó a hazai aktív turizmus egyik legfelkapottabb úticéljává vált. Pár év alatt ötszörösére növekedett a kerékpárosok száma, 2021-ben pedig már 150 ezer bringás tekert át a Poroszló és Tiszafüred közötti kerékpáros hidakon. Utoljára több mint 10 évvel ezelőtt jelent meg átfogó útikönyv a Tisza-tóról és környékéről, így indokolttá vált, hogy új útikönyv szolgálja ki a megnövekedett számú és igényű turisták tömegeit.
120 éves a halasi csipke

120 éves a halasi csipke 

Nemzetközi kiállítással, emlékéremmel, csipkealbummal és az Öltözetünk dísze a csipke című pályázattal is tisztelegnek Kiskunhalason az idén 120 éves halasi csipke előtt.
600 hektárnyi terület égett le a Kis-Balatonnál

600 hektárnyi terület égett le a Kis-Balatonnál 

Hétfő hajnalra eloltották azt a tüzet, amely Sármellék külterületén, a 76-os főút közelében, a Kis-Balaton térségében keletkezett még vasárnap kora délután - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel.
Életmódközpontot nyitott a Szentkirályi tulajdonosa

Életmódközpontot nyitott a Szentkirályi tulajdonosa 

A modern városi látványosságokat és a természetközeliséget ötvöző BudaPart városnegyed központjában nyitotta meg kapuit az első Vízangyal Health & Beauty Center. 
A beutazási korlátozásokat feloldják Magyarországon

A beutazási korlátozásokat feloldják Magyarországon 

Ahogyan azt a kormány már bejelentette, a járvány ötödik hullámának visszahúzódásával kivezetik a még hatályban lévő járványügyi korlátozásokat - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) pénteken az MTI-vel.
Debütál a lakossági mentőmellény szolgáltatás a Balatonnál

Debütál a lakossági mentőmellény szolgáltatás a Balatonnál 

A VMSZ ingyenesen biztosít mentőmellényeket strandokon, kikötőkben, melyeket egy messziről is jól látható mentőmellény állványon helyeznek el. Az első mentőmellényállványt, amelyet Balatonalmádiban, a Wesselényi strandon állítanak fel, a Budapest Boat Shown mutatták be.
Keszthelyen már látható az első magyar kocsi másolata

Keszthelyen már látható az első magyar kocsi másolata 

A Festetics-kastély hintómúzeumában látható csütörtöktől annak a Mátyás korabeli kocsinak a replikája, amelynek eredetije a mai közlekedés egyik alapja.
Átfogó fejlesztések a Duna-Dráva Nemzeti Parkban

Átfogó fejlesztések a Duna-Dráva Nemzeti Parkban 

Nyolc tájegység negyven helyszínén történtek csaknem négyszázmillió forintból fejlesztések a Natura 2000 hálózat dél-dunántúli infrastruktúráján az elmúlt bő két évben - közölte a beruházásokat megvalósító Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága (DDNPI) az MTI-vel.

Átadták a felújított kamalduli remeteséget Majkon 

Az oroszlány-majkpusztai kamalduli remeteség felújítása, a díszkert rekonstrukciója, a kastély kiállításainak létrehozása, valamint a kiszolgáló épületek felépítése összesen 3,2 milliárd forintból valósult meg.

Ha feloldják a légtérzárat, azonnal megindulnak az orosz turisták 

Árulta el lapunk kérdésére Gorszkij Jaroszlav, az 1000 Út Utazási Iroda vezetője.

Megnyílt a 44. Utazás kiállítás 

Ünnepélyes keretek között megnyílt csütörtökön Budapesten a Hungexpo H pavilonjában a 44. Utazás kiállítás.

Megszűnnek hazánkban a járványügyi korlátozások 

Kivezeti Magyarország a koronavírus-járvány miatti korlátozások döntő többségét, mivel a járvány ötödik hulláma a végéhez közeledik - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.

17 ezer fejlesztést segített a Kisfaludy-program országszerte 

A Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program minden idők legnagyobb hazai turisztikai fejlesztési programjaként indjult útjára 2017-ben. A fejlesztések eredményeként több száz szálláshely, attrakció és strand újulhat meg meg országszerte.

Utaztatókat is érint a Sberbank-csőd 

Három utazási iroda van Magyarországon, amelyek vagyoni biztosítékát pénzbeli letét formájában a Sberbank kezelte. Őket - kettőt egészen biztosan - a hatóság már valamivel a csőd előtt figyelmeztetett, hogy érdemes lehet új partner után nézni. Az irodák működését a bank csődje nem veszélyezteti.

Visszatér eredeti hagyományaihoz a Virágos Magyarország 

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a szervezőbizottság 2022 tavaszán 29. alkalommal hirdeti meg az ország legrégebbi és legnépszerűbb környezetszépítő versenyét. A Virágos Magyarország március 3-tól újra várja az önkormányzatok jelentkezését, a pályázatokat június 1-jéig lehet benyújtani - tájékoztatta lapunkat az MTÜ.

Év Fiatal Szállodása pályázat 

2022-ben megújult külsővel és tartalommal a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) meghirdeti az Év Fiatal Szállodása pályázatot a tehetséges 30 év alatti szakemberek részére.

Az ország legnagyobb szállodája várja az ukrán menekülteket 

A Danubius Hotel Hungaria – Magyarország legtöbb szobával rendelkező szállodája – teljes kapacitásával az orosz-ukrán háború menekültjeit fogadja.

Az orosz szankciók 10 milliárdos kiesést hoznak a magyar turizmusnak 

Miután előbb az Európai Unió tiltotta ki az orosz gépeket a légteréből, majd hétfőn Moszkva is 36 ország légitársaságát feketelistára tette, borítékolható, hogy orosz turistából nem sok lesz idén. Pedig 2021 végén ígéretesen épült vissza a vendégforgalom.

Március 1-től nem kérnek védettségi igazolványt a budapesti fürdőkben 

A Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. (BGYH) kezelésében lévő fürdők az elmúlt hónapok gyakorlatával szakítottak 2022. március 1-én. A védettségi igazolvánnyal nem rendelkezők előtt is megnyitották a kapuikat - írja a termalfurdo.hu.

Márciusban ismét barlangok hónapja 

A "Barlangoljunk!" kampány célja hazánk különleges barlangjainak bemutatása, népszerűsítése, hiszen nemzeti park igazgatóságok nem csupán a természet élő elemeinek megőrzéséért felelősek, hanem az élettelen természeti értékek megóvása is feladatkörükbe tartozik - mondta az Agrárminisztérium (AM) környezetügyért felelős államtitkára Budapesten, a Szemlő-hegyi-barlangban a szaktárca keddi tájékoztatása szerint.

Felmérés: így reagáltak a hazai cégek a járványhelyzet hatásaira 

Magyarországon a rugalmas munkavégzés irányába tart a munkaerőpiac, derül ki a Randstad munkaerő-közvetítő felméréséből, melynek eredményei alapján az irreális fizetési elvárások akadályozzák leginkább a munkaerőtoborzást.

Az Árukereső.hu kivette kínálatából az orosz árukat 

Az ár-összehasonlító oldal ezzel tiltakozik az Ukrajnával szembeni agresszió ellen. A cég egyben arra biztatja a webáruházakat működtető partnereit, hogy fontolják meg egy hasonló lépés megtételét.

Már nem a Covid, hanem a háború írhatja át az idei turistaidényt 

Testvérlapunk, a Privátbankár elemző cikkében alaposan górcső alá vette, milyen szezon várható a világ egyes térségeinek turizmusában a háború árnyékában.

30 kastély és vár válik korszerű és izgalmas történelmi kiállítótérré 

A Nemzeti Kastélypogram és a Nemzeti Várprogram fejlesztéseinek eredményeként hamarosan országszerte 18 kastély és 12 vár kínál tartalmas időtöltést a látogatók számára, az egyes helyszíneken korszerű, európai színvonalú eszközökkel válik szórakoztatóvá nagymúltú épületeink történetének megismerése.

Özönlenek az adományok a magyar-ukrán határ melletti Tiszabecsre 

Megállás nélkül érkeznek az adományokkal megrakott járművek a magyar-ukrán határ melletti Tiszabecs általános iskolájába, a határállomás magyar oldalán számos civil önkéntes és szervezet segít az Ukrajnából érkező menekültek ellátásában és utaztatásában.

Nőnapra pink rózsa és jácint a menő 

A vörös mellett egyre népszerűbb a pink és a lila rózsa is, divatba jöttek a virágdobozok és újra kelendőek a jácint, a nárcisz és a többi tavaszi hagymás. A szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy jobban megéri magyar termelésű virágot vagy friss vegyes tavaszi csokrot vásárolni, mint egy szál drága import rózsát.

Összefogtak Szoboszlón a menekültekért 

Hajdúszoboszló város turisztikai szervezetei, szakemberei, vállalkozói és Hajdúszoboszló Város Önkormányzata páratlan összefogással segíti az ukrajnai háború elől menekülőket.

Tokaj szálláskapacitása egyről háromra nő 

Tokajban negyven évig egy szálloda várta a látogatókat. Ez a szám néhány héten belül háromra emelkedik.

Márciusban Utazás Kiállítás 

Hazánk első számú turisztikai kiállítása a 44. alkalommal várja az utazás szerelmeseit a megújult Hungexpo-n. (X)

További szabadvízi strandok újulnak meg a nyárra 

Országszerte újabb közel 90 fejlesztés valósulhat meg a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. nemrég zárult strandfejlesztési pályázatának köszönhetően; 40 beruházás finanszírozásáról már döntés is született - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) hétfőn.

Vakteszt - profiknak 

Amikor kitaláltuk, arra gondoltunk, milyen jó kikapcsolódás lesz ez a közös borkóstolós program meghívott szakmai partnereinknek. Nem számoltunk azzal, mekkora munka összerakni egy ilyen eseményt, de utólag visszagondolva kijelenthetjük: megérte. 

A szallas.hu segíti az ukránoktól hozzánk érkező menekülteket 

A következőket írták ki közösségi portáljukra ezzel kapcsolatban.

Egészségturizmus szakmai konferencia az Utazás Kiállítás alatt 

A március 3-6. között megrendezésre kerülő Utazás Kiállítás keretében egészségturizmus konferencia  várja az érdeklődőket.

Közterületi vs. közösségi médiapiac 

Már ugyanabból a pozícióból verseng a fogyasztók figyelméért a közterületi reklám, mint a közösségi média vagy az internet, derült ki az outdoor cég JCDecaux Hungary országos reprezentatív kutatásából , melyben a különböző reklámfelületek COVID utáni elérését és megítélését vizsgálták. 

56 ütős fotó - Red Bull Illume 

Óriási adrenalinlöket és meghökkentő pillanatok 56 fotós remekműben megörökítve: fiatal nemzetközi fotósok díjnyertes és rendkívül impulzív, látványos fotóit mutatja be a kiállítás, amelyek magukkal ragadnak mindenkit, aki szereti és rajongója az akció- és sportfotózásnak. 

Mozart-nap a Zeneakadémián 

A Concerto Budapest Keller András művészeti vezetésével, világhírű magyar és külföldi szólistákkal április 3-án, vasárnap ötödik alkalommal rendezi meg a Zeneakadémián az egyedülálló Mozart-napot,

Március 3-án nyílik az Utazás 2022 kiállítás 

Az idén március 3. és 6. között, egy év kihagyás után újra megrendezik az ország és a régió legjelentősebb nemzetközi turisztikai seregszemléjét, az Utazás 2022 kiállítást. A Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban 30 ország mintegy 100 kiállítója várja az érdeklődőket - jelentette be Tihanyi Klára, a főszervező Hungexpo Zrt. stratégiai és üzletfejlesztési igazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

Újabb üzletkötési fórum Budapesten 

A Magyar Kongresszusi Iroda (MKI) sikeres pályázatának eredményeként 2022. február 27.- március 1. között hazánkban rendezi a Europe Congress idei első MCE Central & Eastern Europe fórumát - tájékoztatta lapunkat az MKI.

Mégsem épül meg a Gellért-hegyi sikló? 

A fővárosi önkormányzat eláll a Gellért-hegyi sikló és az alsó állomásnál tervezett autóbusz-parkoló megépítésére vonatkozó 2009-es szerződéstől - döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.

Sokmilliárdos fejlesztés indul a fertődi Esterházy-kastélyban 

Mintegy 2,6 milliárd forint állami támogatásból megújul a fertődi Esterházy-kastély nyugati szárnyának háromszintes épülete - mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdán, a fejlesztés indítását jelző alapkőletételen a kastély díszudvarában.

A big data és a kötelező szállásminősítés is fehéríti a turizmust 

Az adatverzérelt működés és az egységes minőség alapvető törekvések a turizmusban. Ezt szolgálta a Nemzeti Adatszolgáltó Központ bevezetése és fejlesztése, továbbá a szálláshelyek kötelező minősítése. Mindkettő biztos alapot jelent az európai mércével mérve is példaértékű, hosszú távú építkezéshez a magyar turizmusban.

Magyarország évi 50 millió vendégéjszakát céloz meg 2030-ra 

Az elmúlt két évben rendkívüli nehézségekkel kellett szembenéznie a turisztikai szakmának. Részben ez adta az alapot a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 (NTS 2030) újragondolásához, amelyet a Magyar Turisztikai Ügynökség a szakmai szervezetek és a történelmi egyházak bevonásával végzett.

Idén 10 éves a Hungary Helps Africa Expo 

Egy év kihagyás után a 10. Hungary Helps Afrika Expo 2022. március 3-6 kerül megrendezésre, szokásos módon az Utazás Kiállítás, a Járatlan Utakon Fesztivál és a Budapest Boat Show egyidejű rendezvényeként, a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ H Pavilonjában - tájékoztatta lapunkat a Hungexpo.

A magyar Bauhaus ismeretlen oldalára visz a hosszúlépés.járunk? 

Jógáztak-e a magyar Bauhaus építészek, miért volt rosszul Márai, ha meglátott egy csőbútort, hogyan jutott el New York felhőkarcolóiig az első magyar vasbeton mérnöknő, és hol rejtőznek a magyar modernista építészet igazi gyöngyszemei? A hosszúlépés.járunk? legújabb sétáján megtudhatjuk - tájékoztatta lapunkat a társaság.

Kisebb cégeknél több a megváltozott munkaképességű munkavállalók száma 

A hazai vállalkozások egyharmada foglalkoztat legalább egy megváltozott munkaképességű munkavállalót, az arányuk a 250 dolgozó feletti nagyvállalatoknál a legalacsonyabb, 0,7 százalék. 

Megújul a bélapátfalvi apátsági templom 

Márciusban kezdődik a bélapátfalvi apátsági templom felújítása - közölte az Egri Főegyházmegye kedden az MTI-vel.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!