Debütál a lakossági mentőmellény szolgáltatás a Balatonnál

A VMSZ ingyenesen biztosít mentőmellényeket strandokon, kikötőkben, melyeket egy messziről is jól látható mentőmellény állványon helyeznek el. Az első mentőmellényállványt, amelyet Balatonalmádiban, a Wesselényi strandon állítanak fel, a Budapest Boat Shown mutatták be.

“Régi álmunk vált valóra” - mondta el az állvány bemutatóján Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke. Hozzátette, hogy frekventált vízközeli közterületeken, sétányokon, kikötőkben állítják fel a mentőmellény állványokat első körben a Balaton-parton. A rajtuk található mentőmellényeket bárki ingyenesen használhatja. A VMSZ célja az, hogy a mentőmellény használata általánosan elterjedjen, ugyanúgy magukhoz vegyék az emberek, amikor vízhez mennek, mint ahogyan a cipőt is felveszik. Ha pedig nincs mellényük, vagy otthon felejtették, akkor legyen a parton egy állvány, ahonnan leakaszthatnak egyet - írja a vizimentok.hu.



Az állványok egy nagy mentőmellény formát mintáznak, figyelemfelkeltőek és egyben figyelmeztetőek is. Ezekben a térszobrokban 12 db különböző méretű, bevizsgált mentőmellényt helyez ki a szakszolgálat. Az állványokon ez olvasható „Vedd el!, Vedd fel!, Viseld! Tedd vissza!”. A mellények egyedi színűek, egyedi azonosítóval vannak ellátva, nem kaphatóak kereskedelmi forgalomban, így arra ösztönzik az embereket, hogy a helyükre tegyék vissza ezeket az eszközöket.

A szakszolgálatot a megvalósításban cégek segítik, amelyek egy-egy állvány örökbefogadásával járulnak hozzá a mentőmellényhasználat népszerűsítéséhez. Az elsőt Balatonalmádiban a KÜRT Zrt., a másodikat Balatonkenesén a Hungexpo finanszírozásával helyezik ki. A VMSZ további szponzorok jelentkezését várja, akik finanszíroznák újabb mentőmellény állványok megjelenését, nem csak a Balaton-parton, hanem országosan.


Magyar design a nemzetközi élvonalban

Magyar design a nemzetközi élvonalban 

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) immár negyedik alkalommal biztosít megjelenési lehetőséget a kreatívipari szereplőknek a designipar egyik legnívósabb szakmai eseményén, a Milan Design Weeken április 7-13. között.
Mátraszentistváni Sípark: soha ennél rosszabb szezont!

Mátraszentistváni Sípark: soha ennél rosszabb szezont! 

Közel ötvenezer vendéget fogadott a Sípark a 2023-2024-es téli szezonban.
Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja

Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja 

A Jazzfest Budapest április 27. és május 14. között negyedik alkalommal hozza el a műfaj legkiválóbb hazai és nemzetközi előadóit a főváros különböző helyszíneire.
Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára

Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára 

Így még azok is csatlakozhatnak előadóként, akik nem tudták időben elkészíteni az absztraktjukat.
Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon

Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon 

Az „Út a fenntartható desztinációmenedzsment felé” című kerekasztalbeszélgetés a vidéki és fővárosi rendezvényhelyszínek szerepét vizsgálta.
Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért

Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért 

Cél, hogy a helyi nyersanyagok és termékek, valamint a térség épített és természetei értékei széles körben ismertté váljanak.
Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra

Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra 

Már több mint 50 pályázat érkezett az idei Flash díjra, a rendezvényszakma legnevesebb megmérettetésére.
Elkészült a V4 országok zarándokhelyeinek digitális térképe

Elkészült a V4 országok zarándokhelyeinek digitális térképe 

A projekt a Visegrádi országok zarándokturizmusának támogatását célozza meg.
Visit Hungary: összesítő adatok a tavalyi belföldi vendégforgalomról

Visit Hungary: összesítő adatok a tavalyi belföldi vendégforgalomról 

Magas volt a belföldi vendégforgalom 2024-ben, a vármegyék nyertese Veszprém volt, ahol több mint egymillió hazai vendéget fogadtak.
Elérhető állások a vendéglátás és idegenforgalom területén

Elérhető állások a vendéglátás és idegenforgalom területén 

Az emberek szabadidejüket szívesen töltik az otthonuktól távol, mert így egy kicsit ki tudnak törni a megszokott mókuskerékből. A szabadság alkalmat ad arra, hogy kiszabaduljanak a hétköznapok monoton rutinjából. De mi a helyzet azokkal, akik azért dolgoznak, hogy más jól érezhesse magát a pihenése alatt?

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.