Az ország legnagyobb szállodája várja az ukrán menekülteket

A Danubius Hotel Hungaria – Magyarország legtöbb szobával rendelkező szállodája – teljes kapacitásával az orosz-ukrán háború menekültjeit fogadja.

A szállodalánc 2022. március 1-jétől nyújt segítséget az Ukrajnából, partnerszervezeteken keresztül érkező menekültek számára. 

Jóval a tervezett, tavaszi nyitást megelőzően került sor a Danubius Hotel Hungaria rendhagyó megnyitására.  A hónapok óta zárva tartó szállodát rendkívüli összefogásban, a vállalat munkatársainak mozgósításával sikerült a háború menekültjei számára már március 1-től elérhetővé tenni.

A szállodában étkezési ellátás is várja a partnerszervezeteken keresztül érkező menekülteket. A szálláshelyek biztosítása akár hosszú hetekig is fennmaradhat. A vállalat vezetősége vizsgálja a lehetőségét további szálláshelyek rendelkezésre bocsátásának is.

„Vállalatunk a szomszédos országban kialakult tragikus helyzetben nem maradhat tétlen. Kötelességünknek érezzük, hogy a háború elől menekülőknek segítsünk, a róluk való gondoskodásában közreműködjünk”, mondta el Kovács Balázs, a Danubius Hotels vezérigazgatója.

Forrás: Danubius / Turizmus Online


Egészségnap a hévízi Hotel Európa Fit****superior vendégtereiben

Egészségnap a hévízi Hotel Európa Fit****superior vendégtereiben 

Második alkalommal hirdette meg a szálloda egész napos, ingyenes programját május 11-én, szombaton.
Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”

Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”  

Interjú a Klasszis TopDesign 2023 verseny egyik díjazottjával.
Új szállodai brand érkezik Budapestre

Új szállodai brand érkezik Budapestre 

Ez lesz a nemzetközi márka első magyarországi tagja.
Beszámoló a hazai szállodások tavaszi (59.) közgyűléséről / 2. rész

Beszámoló a hazai szállodások tavaszi (59.) közgyűléséről / 2. rész 

Az MSZÉSZ május 14-én, a Grand Hotel Esztergomban tartott szakmai találkozójának három érdekes előadásáról számolunk be.
Újabb lazulós skybar nyílt a BudaParton

Újabb lazulós skybar nyílt a BudaParton 

Buda legújabb skybarja a Radisson BudaPart tetején várja vendégeit.
Egy híján 60: Esztergomban tartották tavaszi (59.) közgyűlésüket a hazai szállodások

Egy híján 60: Esztergomban tartották tavaszi (59.) közgyűlésüket a hazai szállodások 

Helyszíni beszámoló a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) tavaszi közgyűléséről.
így kötelezte el magát a fenntarthatóság mellett az Év zöld szállodája

így kötelezte el magát a fenntarthatóság mellett az Év zöld szállodája 

Hazánk vezető márkái közül többen is kiemelkednek ezen a téren, amikor pedig a különböző szektorból érkező magyar márkák összefognak, akkor születnek az igazán jó megoldások.
Egy éves a Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton

Egy éves a Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton 

Az első évben több, mint 50.000 vendég látogatott el Szántódra, az egyedülálló tematikával rendelkező, családbarát hotelbe.
Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50

Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50  

Az Eventrend Group üzemelteti a továbbiakban a D50-et.
Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén

Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén 

Angela Saliba a Budapest Marriott Hotel és a Millennium Court, Marriott Executive Apartments új vezérigazgatója.

Interjú

Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”

Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”  

Interjú a Klasszis TopDesign 2023 verseny egyik díjazottjával.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.