Március 3-án nyílik az Utazás 2022 kiállítás

Az idén március 3. és 6. között, egy év kihagyás után újra megrendezik az ország és a régió legjelentősebb nemzetközi turisztikai seregszemléjét, az Utazás 2022 kiállítást. A Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban 30 ország mintegy 100 kiállítója várja az érdeklődőket - jelentette be Tihanyi Klára, a főszervező Hungexpo Zrt. stratégiai és üzletfejlesztési igazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

A kiállítás belföldi díszvendége Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa, a külföldi Egyiptom lesz. Az immár 44 éves rendezvénysorozat idei fő témája a turizmus újraindítása a járvány után, és a biztonság - mondta az igazgató. Hozzátette: közel 20 ország önálló standdal képviselteti magát a felújított H pavilonban. A Hungexpo 18 hónapig volt zárva, a járványhelyzet a rendezvényszervezést sújtotta leginkább, viszont így elkészülhetett két új pavilon, és átadták a vadonatúj kongresszusi központot, amely iránt jelentősen megnőtt a belföldi kereslet - jelezte az igazgató.

Az Utazás kiállítást a 30. jubileumi Budapest Boat Show-val együtt rendezik meg, ahol a Tisza-tó lesz a díszvendég. A legnagyobb hazai hajókiállításon ötezer négyzetméteren, közel 50 kiállítóval csaknem 100 hajót tekinthetnek meg a látogatók. Az MTI kérdésére Tihanyi Klára közölte: a jelenleg hatályos jogszabályok alapján rendezvények csak érvényes védettségi igazolvánnyal látogathatók, melyet a bejáratnál ellenőriznek. A látogatóknak nem kötelező, de ajánlott a maszkviselés. Bíznak benne, hogy a járványügyi szabályozás addig enyhülni fog - tette hozzá.

Markovits Alíz, a Veszprém-Balaton 2023 EKF Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: nagyon fontos évben lehetnek a rendezvény díszvendégei, így a kiállításra látogatók is meggyőződhetnek róla milyen fantasztikus művészeti programmal várják a hazai és külföldi vendégeket. Már kevesebb mint egy év van hátra, és 2023-ban Veszprém és a Bakony-Balaton régió lesz Európa Kulturális fővárosa.

Mohamed El Shinawy, a díszvendég Egyiptomi Arab Köztársaság budapesti nagykövete elmondta: idén először vesz részt díszvendégként a kiállításon Egyiptom, önálló standon mutatja be az ország turisztikai látványosságait és program lehetőségeit. A magyarok oltási igazolvánnyal vagy 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszttel utazhatnak az afrikai országba.

Kücsön Gyula, a Sarudi élményfalu tulajdonosa a Tisza-tó képviseletében arról tájékoztatott, hogy az ország második legnagyobb tava várja a hajósokat, természetkedvelőket, vízisportok szerelmeseit, és a horgászokat. Szeretnék bemutatni a jelentős fejlődést, ami megvalósult az elmúlt években, az egykori víztározó jövőre lesz 50 éves.

Kurucz Sándor a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnökségi tagja azt emelte ki, hogy a kiállítás "az ország legnagyobb szárazföldi kikötője", mivel sehol máshol nem látni ennyi hajót a parton. A rendezvényen szakmai beszélgetésekkel készülnek, ezeket online is lehet követni majd. A Budapest Boat Show keretein belül mutatják be a nagyközönségnek a Mentőmellény Állvány projektet, amelyben mentőmellényeket tartalmazó állványt fognak felállítani frekventált vízközeli közterületeken, sétányokon, kikötőkben, első lépésben a Balaton körül.

Március 3-án a Turizmus Kft. és a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) rendezésében az Újraindítás a minőség jegyében című szakmai fórumon szó lesz a minőség és biztonság, mint alapkövetelmény kérdéséről, a munkaerő-tartalékok hiányáról, az utánpótlás megoldási lehetőségeiről, új foglalkoztatási formákról és a belföldi turizmus erősödéséről.

Március 4-én rendezik az Egészségturizmus Konferenciát, amely fő mottója a biztonságos utazás. A témák között lesz a hazai gyógyturizmus, amelyben fontos szerepük van a gyógyfürdőknek - ismertette a konferencia szervezője és moderátora Szegedi Andrea, a Semmelweis Egyetem adjunktusa, egészségturisztikai szakértő. Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. vezérigazgatója elmondta: 22 milliárd forint bevételkiesést jelentett a kényszerű 8 hónap zárva tartás a BGYH Zrt.-nek, de lassan újra elérik a 2019-es látogatottsági szintet.

Az Utazás kiállítással egy időben, de attól függetlenül rendezik meg az ország legnagyobb, extrém utazókat megszólító rendezvényét, a Járatlan Utakon Fesztivált, valamint a régió egyetlen Afrika tematikus fórumát, az Afrika Expót. Mindegyik rendezvény ugyanazzal a belépőjeggyel látogatható, a kiállítási központ rendezvényei teljesen készpénzmentesek, így a helyszínen a pénztárakban vásárolt rendezvény belépőjegyekért, a parkolásért, valamint a területen lévő vendéglátóhelyeken készpénz helyett érintéses bankkártyával, vagy HelloPay kártyával fizethetnek a látogatók.

Forrás: MTI


Lepipálták a külföldiek a magyarokat

Lepipálták a külföldiek a magyarokat 

Összesen 22 206 turisztikai szálláshely, ezen belül 2149 kereskedelmi, illetve 20 057 magán- és egyéb szálláshely fogadott vendégeket.
Bejelentették, kik lépnek fel idén a Szigeten

Bejelentették, kik lépnek fel idén a Szigeten 

ASAP Rocky, Post Malone és Shawn Mendes is a Szigetre látogat.
Bélyegritkaságok a Pénzmúzeumban – új időszaki kiállítás

Bélyegritkaságok a Pénzmúzeumban – új időszaki kiállítás 

Csaknem 200 év hazai és nemzetközi bélyegritkaságai a Pénzmúzeum és a Bélyegmúzeum közös tárlatán.
Egy hazánkban jelen lévő utazásszervező csődöt jelentett – FRISSÍTVE

Egy hazánkban jelen lévő utazásszervező csődöt jelentett – FRISSÍTVE 

Alább közöljük az ezzel kapcsolatos részleteket.
IBUSZ: ahol 2025-re magasra tették a lécet a piac többi szereplőjének  – videóval

IBUSZ: ahol 2025-re magasra tették a lécet a piac többi szereplőjének – videóval 

Az IBUSZ exkluzív partnerrendezvényén jártunk január 23-án, a Várkert Bazár elegáns tereiben, ahol a tartalmas szakmai részt követően gáláns fogadás, majd ezt követően zene, tánc zárta a programot.
Napokon belül lejár az MI-jártasságra adott határidő

Napokon belül lejár az MI-jártasságra adott határidő 

A munkatársak képzését február 2-ig kell biztosítania a cégeknek.
Páratlan műkincsek az idei antik vásáron

Páratlan műkincsek az idei antik vásáron 

Az idei Art and Antique Budapest kiállításon és vásáron 40 galéria vesz részt, festmények, szobrok, ékszerek, értékes könyvek, szőnyegek és bútorok is szerepelnek majd a kínálatban.
A kereskedelmi szálláshelyek decemberi adatait ismerteti a KSH

A kereskedelmi szálláshelyek decemberi adatait ismerteti a KSH 

A vendégek száma 17, a vendégéjszakáké 9,7 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
Szallas.hu: idén tovább nő a last minute foglalások száma

Szallas.hu: idén tovább nő a last minute foglalások száma 

A magyar utazók rövidebb kikapcsolódásokat terveznek, és a szállásfoglaló portál szakértői 2025-ben a last minute foglalások további erősödésére számítanak.
A szakma reagálása a SZÉP-kártya felhasználásának változásáról – FRISSÍTVE

A szakma reagálása a SZÉP-kártya felhasználásának változásáról – FRISSÍTVE 

A SZÉP-kártya felhasználási szabályainak 2025. január elsejei módosítása kapcsán kikértük az MSZÉSZ véleményét is, most megérkezett reagálásuk – így cikkünket frissítve ismét közreadjuk.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.