Megdöbbentette az MSZÉSZ-t a cafeteria adójának emelése 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége megdöbbenve, s várható következményeit illetően aggodalommal fogadta az azokról a kormányzati intézkedésekről szóló bejelentést, amely szerint a cafeteria eddigi 30,94% adóterhelése 2013 január 1-vel 51,17%-ra emelkedik.
Az elmúlt évek legalacsonyabbja a cafeteria-adási hajlandóság

Az elmúlt évek legalacsonyabbja a cafeteria-adási hajlandóság 

Az előző negyedévi stagnálást követően csökkent a béren kívüli juttatásokat nyújtó vállalkozások aránya. A következő egy évben a hazai kkv-k kevesebb, mint fele, mindössze 45%-uk tervezi alkalmazni valamely természetbeni hozzájárulást, derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatásából.

SZÉP Kártya: 50 milliárdra feltöltve 

Július végéig a SZÉP Kártyára összesen 50 milliárd Ft-ot töltöttek fel - közölte hétfőn a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Összefogott az OTP és a FATOSZ

Összefogott az OTP és a FATOSZ 

A hazai turizmus szempontjából jelentős megállapodást kötött a FATOSZ (Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége) és az OTP Pénztárszolgáltató, a Széchenyi Pihenőkártya első és legnagyobb hazai kibocsátója. Az új megállapodásnak köszönhetően potenciálisan több ezer falusi és agroturizmusban tevékenykedő vállalkozó válik képessé arra, hogy egyszerűsített módon váljon SZÉP kártya elfogadóhellyé.
Minden második kkv alkalmaz cafeteriát

Minden második kkv alkalmaz cafeteriát 

A hazai kkv-k több mint fele továbbra is használni kívánja a béren kívüli juttatásokat, ugyanakkor minden cafeteria elem esetében jelentős visszaesés tapasztalható a néhány évvel ezelőtti alkalmazáshoz képest. 

Már 7.600 SZÉP Kártya elfogadóhely 

Az éve eleji 5 ezerről, alig egy hónap alatt 7.600-ra emelkedett a SZÉP-kártya elfogadóhelyek száma és az év közepére 20 ezer partner-szolgáltatóra számít a nemzetgazdasági tárca - mondta a megújult cafeteria rendszerért felelős miniszteri biztos szerdán Egerben.

Az Erzsébet-utalvány az élen 

Azon munkáltatók, amelyek már döntöttek az idei béren kívüli juttatásokról, leginkább az újonnan bevezetett Erzsébet-utalványt, és a Széchenyi Pihenő (SZÉP) Kártya vendéglátás alszámlájára nyújtott támogatást adják munkavállalóiknak, de a cégek harmada még nem határozott arról, ad-e cafetériát dolgozóinak - derül ki a DEVISE Hungary és a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) közös felméréséből.

Eddig 6 millió Erzsébet-utalványt állítottak elő 

A béren kívüli juttatások új elemeként megjelent, az állam által támogatott Erzsébet-utalvány gyártása december 21. óta folyik, eddig mintegy 6 millió utalványt állítottak elő a Pénzjegynyomdában - közölte az utalványt kibocsátó Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. hétfőn az MTI-vel.

A meleg-étkezés lehet a legnépszerűbb SZÉP kártya-elem 

Megháromszorozódott az OTP Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP kártya) elfogadóhelyeinek száma az utóbbi negyedévben, a munkáltatói partnerek száma pedig több mint tízszeresére nőtt – így kezdte a cafeteria-változásokat hozó 2012-es évet az OTP Pénztárszolgáltató Zrt. A SZÉP kártya – immár kibővült – alszámlái közül várhatóan a meleg-étkezési juttatást biztosító lesz a legnépszerűbb – vélik az OTP Pénztárszolgáltató vezetői.

Megjelentek az Erzsébet-utalvány részletszabályai 

A papír alapú és elektronikus Erzsébet-utalvány kibocsátási szabályait tartalmazza az a közigazgatási s igazságügyi miniszteri rendelet, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.

Piaci alapú cafeteria szükséges 

A kormány jövőre újrarendezi a béren kívüli juttatások világát, az elektronikus beváltás preferálásával, papír utalványok állami kibocsátásával, új adózási környezettel. A Sodexo Akadémián bemutatott friss kutatás szerint a munkaadók minden olyan lépést üdvözölnek, amely egyszerűsíti az adminisztrációt, de ragaszkodnak a könnyű felhasználhatósághoz és a piaci alapon működő szolgáltatás minőségéhez. A Sodexo Motivációs Rendszereknek saját fejlesztései is vannak a továbblépésre: új elektronikus szolgáltatásokat és 9M Motivációs Modell néven kínál átfogó megoldást a vállalati teljesítmény növeléséhez.

SZÉP Kártya: éltanuló lesz vagy már az első évben elbukik? 

A cafeteria piac Magyarországon már bizonyította érettségét az elmúlt csaknem két évtizedben. Az új reménység, a SZÉP Kártya azonban még csak most ül az iskolapadba, az útravalóként kapott csomag pedig kétséges, milyen eredményhez tudja hozzásegíteni. Szükséges lenne minden érintett fél bevonására a cafeteria rendszer megfelelő átalakításához, a SZÉP Kártya rendszerének működőképessé tételéhez. Ennek egyik legfontosabb eleme a SZÉP Kártya piacának megnyitása lenne a cafeteria piac jelenlegi szereplői számára is, közölte a TurizmusOnline-nal az Étkezési Utalvány Forgalmazói Egyesülés (EUFE).

Még vitatkoznak a jövő évi cafeteria szabályozásról 

A Top Cafeteria szakértője a Multi-Pay Cafeteria oldalán összefoglalta, amit a cégek már biztosan tudhatnak a jövő évre vonatkozó béren kívüli juttatásokról. Bár itt a tervezés ideje, a bizonytalanságok miatt kevesen vágtak bele - olvasható a Piac és profit portálon.

Nehéznek tűnhet, de megéri átállni a SZÉP kártyára 

A munkáltatók mintegy felénél gondot okozhat az átállás az üdülési csekkről a Széchenyi Pihenőkártyára (SZÉP) – ez derült ki a Cafeteria Trend által az OTP SZÉP kártya szakmai támogatásával végzett felmérésből. Megfelelő szakmai támogatással ugyanakkor az átállás jelentősen egyszerűsíthető.

Elsőként a Magyar Posta dolgozói kaptak Palettát 

Az idén várhatóan 2 milliárd forint értékben bocsát ki és forgalmaz Paletta étkezési utalványt a Posta Paletta Zrt - közölte a társaság hétfőn.

Rendben a kafetéria-rendszer változása 

A kafetéria rendszer újragondolásáról kiszivárgott kormányzati előterjesztés, ha megvalósul, pozitívan hat majd a hazai gazdaság teljesítményére - állítja az Optisoft Számítástechnikai, Pénztárszolgáltató, Könyvelő és Oktató Nyrt. az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

Rendszerváltás zajlik a vendéglátóiparban 

Hosszú időn keresztül nem volt megfelelően kezelve a hazai kis- és középvállalkozásokra épülő vendéglátóipar, ezért egy új kormányrendelet, valamint az ősszel a parlament elé kerülő új turizmus törvény a bürokratikus kötöttségek csökkentésével, a cafetéria-rendszer átalakításával és számos más intézkedéssel próbálja helyzetbe hozni a piaci szereplőket – hangzott el a Nemzetgazdasági Minisztérium szerdai sajtótájékoztatóján.

A KKV-k kivárnak a SZÉP-kártyával 

A tervezett cafeteria jutattásokról készített felmérést a kis- és középvállalkozók (kkv) körében a K&H. A kutatásból kiderül, továbbra is komoly szerepet kapnak a vállalkozások életében a béren kívüli juttatások. A hazai kkv-k többsége a következő egy évben is beépíti azokat a juttatási rendszerébe. A cégvezetők elmondása alapján egyértelműen az étkezési hozzájárulás és a közlekedési költségtérítés a leggyakrabban alkalmazott béren kívüli juttatás, míg a Széchenyi Pihenő Kártyával kapcsolatban egyelőre kivárnak a cégek.

Cafeteria kártya: már 75 ezer felhasználó 

Az OTP Pénztárszolgáltató Zrt. ügyfelei mára országszerte több mint 7 000 elfogadóhelyen használhatják fel elektronikus utalványaikat. A cég által kibocsátott Cafeteria kártyák száma 2011 júliusában átlépte a 75 000-et, ami 50 százalékos növekedést jelent az idei első fél évben.

Széchenyi Pihenő Kártya: indul a verkli 

Szerdán átadták az első, OTP által kiadott Széchenyi Pihenő Kártyát (SZÉP). A Pihenő András nevére szóló kártyát Szőcs László, a MOL csoport HR ügyvezető igazgatója vette át Kovács Antaltól, az OTP Bank vezérigazgató-helyettesétől. A kárytát a helyszínen, a margitsziget Thermal szállóban, a recepción letesztelték, működött. Munkatársunktól

Július elején jöhet az első Széchenyi Pihenő Kártya 

Az Országgyűlés Sport és Turizmus Bizottsága legutóbbi ülésén elhangzott, hogy várhatóan július elején bocsáthatják ki az első Széchenyi Pihenő Kártyát. A kártya-kibocsátási tevékenységet a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) ellenőrzi.

Adóköteles lehet az eddig mentes cafeteria is 

A kormány összevonja jövő évtől a hideg- és a meleg- étkezési utalvány, amely nem csak a napi ebéd árához járulhat hozzá, hanem az üzletekben akár dohányáru, vagy szeszes ital vásárlásához is felhasználható lesz. A vendéglátósok a forgalom csökkenésétől tartanak és nem zárják ki, hogy emiatt munkahelyek is megszűnhetnek - írja a Népszava.

Várat még magára a Széchenyi Kártya 

Idén már nem készül el kidolgozása folyamatban van a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP) pontos szabályait lefektető kormányrendeletnek.

Csökkenő cafeteria a minisztériumokban 

Évi kétszázezer forintban maximálnák jövőre a köztisztviselők éves cafeteria-keretét, ami a minisztériumok többségénél a gyakorlatban jelentős csökkentést takar. A szakszervezet eközben a közalkalmazottakra is kiterjesztené az egységes cafeteriát - írja a Napi Gazdaság.

Az Accor Services ma már Edenred 

Az Accor csoport, a hotel és az utalványos üzletág már korábban bejelentett szétválása kapcsán az Accor Services nevét is megváltoztatta: a vállalat új neve kedd óta Edenred.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!