Eddig 6 millió Erzsébet-utalványt állítottak elő

A béren kívüli juttatások új elemeként megjelent, az állam által támogatott Erzsébet-utalvány gyártása december 21. óta folyik, eddig mintegy 6 millió utalványt állítottak elő a Pénzjegynyomdában - közölte az utalványt kibocsátó Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. hétfőn az MTI-vel.

Hozzátették: a Pénzjegynyomda Zrt. akár havi 30 milliót is le tud gyártani belőle.

Az Erzsébet-utalványt a januári fizetéskor, február elején kaphatják meg azok a munkavállalók, akik ilyet igényeltek, eddig mintegy 700 ezren. A megrendelések száma folyamatosan nő.
Az utalványokat 300, 400, 500, 600, 1000 forintos címletekben gyártják.

A jelenlegi tapasztalatok szerint átlagosan 5000 forint értékű tömb igénylése a jellemző - a munkaadók 84 százaléka 5000 forintos, 7 százaléka ennél több, míg 9 százaléka ennél kicsivel alacsonyabb értékben rendelt. Februárban, az első Erzsébet-utalványok kiszállítása ingyenes minden megrendelő számára az ország bármely pontjára.

Az étkezési utalványokat számos biztonsági elemmel, köztük fémszállal látják el. A papíralapú utalvány kötelező tartalmi eleme a vonalkód is, az "Erzsébet-utalvány" elnevezés, a kibocsátó neve és elérhetősége, a beváltási érték forintban kifejezve, az utalvány felhasználhatóságának köre, a lejáratának időpontja.

Az Országgyűlés 2011. november 21-én fogadta el az egyes adótörvények és az azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely 2012. január 1-jétől a béren kívüli juttatási elemek közé emelte az Erzsébet-utalványt.

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) kizárólagos jogosultságot kapott az új, Erzsébet-program keretében kibocsátott, étkezési célra felhasználható Erzsébet-utalvány forgalmazására.

Az utalvány az MNÜA által papír alapon vagy elektronikus formában kibocsátott, fogyasztásra kész étel vásárlására felhasználható utalvány. Az Erzsébet-utalványt ebben az évben meleg étel vásárlására is el lehet költeni, a kormányzat azért döntött így, hogy zökkenőmentes legyen az új cafeteria-rendszerre való átállás.

Az Erzsébet-utalvány egyelőre papíralapú, de már 2012-ben megjelenik elektronikus, azaz plasztikkártya változata is. A kettő párhuzamosan és választhatóan áll majd a felhasználók rendelkezésére, azaz mindvégig vegyes rendszer lesz.

Az Erzsébet-utalvány forgalmazásából realizálható eredmény kizárólag állami közfeladat ellátására fordítható. Az Erzsébet-program a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány és annak egyszemélyes tulajdonában álló Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. meglévő erőforrásait felhasználva valósul meg, a magyar költségvetést terhelő új források bevonása nélkül. Az új rendszernek köszönhetően 2012-ben várhatóan mintegy 10 milliárd forintot lehet majd megpályáztatni szociális célokra átlátható módon.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.