A KKV-k kivárnak a SZÉP-kártyával

A tervezett cafeteria jutattásokról készített felmérést a kis- és középvállalkozók (kkv) körében a K&H. A kutatásból kiderül, továbbra is komoly szerepet kapnak a vállalkozások életében a béren kívüli juttatások. A hazai kkv-k többsége a következő egy évben is beépíti azokat a juttatási rendszerébe. A cégvezetők elmondása alapján egyértelműen az étkezési hozzájárulás és a közlekedési költségtérítés a leggyakrabban alkalmazott béren kívüli juttatás, míg a Széchenyi Pihenő Kártyával kapcsolatban egyelőre kivárnak a cégek.

A kkv vezetők körében végzett felmérés alapján továbbra is jelentős, mintegy 61% azoknak a vállalkozásoknak az aránya, amelyek a következő egy évben előre láthatóan beépítik bérezési rendszerükbe a béren kívüli juttatásokat. Ez az arány egyelőre jóval elmarad a 2008-ban tapasztalt csúcstól, amikor is a kkv vezetők 80%-a számolt a béren kívüli juttatások valamilyen formájával, ugyanakkor a mostani eredmény 2 százalékpontos növekedést mutat az előző negyedéves eredményekhez képest.

A legnépszerűbb ilyen típusú juttatási forma továbbra is az étkezési hozzájárulás, amelyet a vállalkozások 43%-a tervez alkalmazni a következő egy év során. Ezt követi a közlekedési hozzájárulás (29%), ugyanakkor az üdülési csekkel továbbra is a vállalkozások 16%-a számol, habár október 1-gyel megszűnik a juttatási forma kedvezményes adózása, és mint bérjövedelem kell utána adót fizetni. A legutóbbi megkérdezés alkalmával a kkv cégvezetők 39%-a gondolta, hogy semmilyen béren kívüli juttatást nem ad dolgozóinak. A cégmérettel arányosan a béren kívüli juttatások aránya is egyértelműen növekszik, hiszen míg a 100 millió forint alatti éves árbevételű vállalkozások 54%-a nyújt valamilyen cafeteria juttatást, addig a kisvállalkozások esetében 67%, a középvállalkozásoknál 71% ez az arány. Abban azonban a cég nagyságától függetlenül egységes a kép, hogy az étkezési illetve utazási hozzájárulást választják legtöbben.

A már jelenleg is elérhető Széchenyi Pihenő Kártyával kapcsolatban a kkv vezetők részéről egyelőre kivárás figyelhető meg, hiszen csupán 1%-uk jelezte, hogy a következő egy évben alkalmazni kívánják a legújabb cafeteria elemet. „A SZÉP Kártya elterjedését segítheti az a napokban bejelentett kormányjavaslat, amely szerint 2012. január 1-jétől a kártya felhasználhatósága az eddigiekhez képes kibővül meleg étkezés, valamint szabadidős és egészségmegőrző szolgáltatás igénybevételének lehetőségével, tájékoztatta a TurizmusOnline-t Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője. "Hamarosan a K&H is belép a SZÉP Kártya kibocsátók és elfogadók sorába, a kártya széleskörű alkalmazására azonban a jövő évi cafeteria-keret összetételének meghatározásakor, tehát január-február környékén lehet majd pontosabb adatot mondani” – tette hozzá a kkv szakértő.

Az elmúlt negyedévhez képest fontos változás, hogy megállt a befektetési típusú juttatások csökkenő tendenciája: míg az egészségpénztárt választó kkv-k arányát tekintve csupán stagnálásról beszélhetünk, a cafeteria keretében nyújtott életbiztosítást, illetve önkéntes nyugdíjpénztárt alkalmazni kívánó vállalkozások aránya emelkedést mutat.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.