Jelentős növekedés az uniós fejlesztéseknél 

Az uniós forrásból megvalósuló programokra, beruházásokra 2563 milliárd forintot fordít a költségvetés jövőre, ez a GDP 7,5 százaléka, és csaknem 350 milliárd forintos, 16 százalékos növekedés a 2014. évhez képest; az EU költségvetéséhez Magyarország 295,6 milliárd forinttal járul majd hozzá 2015-ben - derül ki az Országgyűlésnek csütörtökön beterjesztett 2015. évi költségvetési törvényjavaslatból.

Balassagyarmati turisztikai helyszín 180 millióból 

Száznyolcvanmillió forintos beruházásban megújul a Városi Képtár és a szabadtéri színpad Balassagyarmaton, így 2015 tavaszára egy egész évben látogatható turisztikai, kulturális helyszín jön létre a nyugat-nógrádi városban - Balassagyarmat önkormányzata erről közleményben tájékoztatta kedden az MTI-t.

Feszültség a kézipoggyász miatt 

Egymásnak feszülnek az európai repülőterek és a fapados légitársaságok a reptéri vásárlások volumenének csökkenése miatt.

Rekordon a vendégéjszakák száma az EU-ban 

Rekordot döntött a vendégéjszakák száma az Európai Unióban (EU) 2013-ban, 1,6 százalékkal 2,6 milliárdra emelkedett az egy évvel korábbihoz képest - tette közzé legújabb adatait az EU statisztikai hivatala, az Eurostat.

Várja Szerbiát az EU 

Egyfajta karácsonyi ajándéknak is tekinthető volt Belgrád szempontjából, hogy az Európai Unió néhány nappal az év végi ünnepek előtt úgy döntött, hogy Szerbia idén januárban megkezdheti uniós csatlakozási tárgyalásait.
Lenin-szobrot döntöttek Kijevben

Lenin-szobrot döntöttek Kijevben 

Az Ukrajna EU-s csatlakozási szándékát megvétózó kormánydöntés után kitört tüntetés következtében Kijev utolsó Lenin-szobra is eltűnt az ukrán főváros turisták által közkedvelt főteréről. 

Szigorúbb szabályozásra készülhetnek a webáruházak 

Ez év decemberéig kell átültetni a hazai jogszabályokba a fogyasztók jogairól szóló 2011/83 EU irányelv szabályait. Emiatt Magyarországon is módosulnak a távkereskedelem feltételei.

Nesze neked pálinkafőzés! 

Az Európai Bíróságon folytatódik tovább a házi pálinkafőzéssel kapcsolatban az Európai Bizottság által Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárás - közölte az Európai Unió Bírósága sajtó- és tájékoztatási Osztálya.
Nincs generációs probléma, ha pályázati lehetőségekről van szó

Nincs generációs probléma, ha pályázati lehetőségekről van szó 

Az utóbbi néhány hónap alatt több, mint félmilliárd forint pályázati összeget nyertek el a bükfürdői turizmussal foglalkozó szervezetek.

Ízesített borok EU-s támogatással 

Uniós támogatással ízesítik a borokat az egri Kőporos Borászatnál.

Nem fizetnek a kínai légitásaságok 

A kínai légiközlekedési szövetség jogi lépésekkel és esetleges megtorló intézkedésekkel fenyeget az Európai Unió január 1-jén életbe lépett új szabályozása miatt.

Uniós tagok a horvátok 

Aláírták péntek délelőtt Brüsszelben Horvátország európai uniós csatlakozási szerződését.

Szerbia EU-tagjelöltsége: részünkről rendben 

Magyarország nem lát okot arra, hogy az ottani problémák miatt ellenezze Szerbia EU-tagjelöltségét - fogalmazott Martonyi János Orbán Viktorral és Pásztor Istvánnal folytatott szombati megbeszélésén - tájékoztatott a Miniszterelnökség szombaton.

Németek a nyaralórekorderek 

Sehol Európában nem kapnak annyi fizetett szabadságot a munkavállalók, mint Németországban. Pontosabban a németek a dánokkal vezetik a listát, amelyet az Európai Alapítványhoz az Élet- és Munkakörülmények Javításáért (Eurofound) állított össze, írja a VG.hu

Idén mi nyaralunk a legkevesebben 

A magyar lakosság 47 százaléka nem tervezi, hogy nyaralni megy idén, vagy nem biztos abban, hogy el tud menni - derül ki abból a közvélemény-kutatásból, amelynek eredményeit az Európai Bizottság szerdán tett közzé Brüsszelben.

Megnyitotta az utat az EU-csúcs a horvát csatlakozás előtt 

Az EU-országok állam-, illetve kormányfői megnyitották az utat Horvátország uniós csatlakozása előtt - jelentette be pénteken Brüsszelben Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke.

EU konferencia a fenntarthatóságról 

A május 12-13-án, a Magyar Turizmus Zrt. közreműködésével szervezett konferencia központi témája a fenntartható és felelős turizmus, valamint az életminőség javítása volt. A rendezvény második napján Dr. Schmitt Pál köztársasági elnök is köszöntötte a megjelenteket.

Aknamentesítés uniós támogatással 

Európai uniós támogatás segítségével akna mentesítik a horvát-magyar határt a Duna és a Dráva közötti területeken, valamint a déli határszakaszon.

Hatályba lépett az EU és USA közti biztonsági megállapodás 

Május elsején hatályba lépett az EU és az USA által kötött, a polgári légiközlekedés biztonságának szabályozására vonatkozó együttműködési megállapodás. A megállapodást még márciusban írták alá a felek.

Uniós vizsgálat a Malév körül 

Hivatalos vizsgálati eljárást indít az Európai Bizottság annak érdekében, hogy "az uniós állami támogatási szabályok alapján megvizsgáljon számos olyan támogatási intézkedést, beleértve több tőkeinjekciót és tulajdonosi kölcsönt, amelyeket a magyar hatóságok a Malév Magyar Légiközlekedési Zrt.-nek nyújtottak a társaság privatizációjával és visszaállamosításával kapcsolatban".

Románia: sikeres technikai felmérés a határokon 

Románia számára kedvező eredménnyel zárult az ország schengeni csatlakozására irányuló ellenőrzéssorozat utolsó technikai vizsgálata - jelentette ki pénteken Bukarestben Marian Tutilescu, a román belügyminisztérium schengeni csatlakozásért felelős igazgatóságának vezetője.

Kiállító tér az állatkerti Nagysziklában 

Ünnepélyes keretek tették le az alapkövét annak az új kiállítói térnek, amelyhez a Fővárosi Növény- és Állatkert több mint 895 millió forint uniós támogatást nyert el a Közép-Magyarországi Operatív Programból.

Miért nem utaznak az európaiak Oroszországba? 

Jóllehet az orosz vezetés sokat fektet az európai turisták odacsábításába, az eredmény mégis hagy némi kívánni valót maga után.

Hol itt az egyenlőség? 

Felszólította csütörtökön az Európai Unió az érintett magyar hatóságokat, hogy minden érintett szolgáltató számára biztosítson egyenlő hozzáférést a Budapest Airport földi kiszolgálási piacához.

Menjen cigányútra! 

A cigány kultúra turisztikai térképre helyezését és ezáltal elismertetését tűzte ki célul az Európa Tanács.

Budapesten ülésezik majd a HOTREC 

Október 28-29-én Budapesten tartja éves közgyűlését az európai szállodák, éttermek és kávéházak brüsszeli székhelyű szövetsége (HOTREC).

Évente 500 millió eurót veszít az EU turizmusa 

Több mint félmilliárd eurót veszítenek az EU országok a vízum megszerzésének nehézségei miatt az Európai Utazásszervezők Szövetsége (ETOA) szerint.

Európai kampány az utazók jogaiért 

Az őszi kampány keretén belül az utasokat kívánják hatékonyabban tájékoztatni jogaikról.

Vita a belső piaci szolgáltások uniós irányelvéről 

Zajlik az EU belső piaci szolgáltatatásokról szóló 2006/123-as irányelv végrehajtásának úgynevezett „evaluation”, kölcsönös értékelési szakasza az Európai Bizottság koordinálása mellet.

Pellengéren a nem megbízható hajótársaságok 

Megnevezi az EU a nem biztonságos hajókat közlekedtető társaságokat

Budapesten a III. Európai Turizmus Fórum 

Brüsszel és Velence után 2004. október 15–16. között fővárosunkban vitatja meg a turizmus szektor kihívásait az immár 25 tagúra bővült Európai Unió országaiból érkező közel félezer szakember. A rendezvényen jelen lesznek az Európai Bizottság, valamint az európai turisztikai szervezetek és a civil társadalom képviselői is.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!