A cseh CSA újra repül Jerevánba 

A Czech Airlines négy év szünet után ismét elindítja járatait az örmény fővárosba, Jerevánba - közölte csütörtökön a légitársaság hazai képviseletét ellátó Aviareps.

A dunántúliaknak jól jöhet! 

Június 28-tól heti egyszer repül Dalamanba Pozsonyból a Ryanair — derült ki az Airlineroute friss hírcsokrából.
Az északi csavar

Az északi csavar 

A nyári menetrenddel induló napi harmadik budapesti járatával keményen beszáll az ázsiai piacba a Finnair. Meg az észak-amerikaiba, és ott van még újdonságként La Habana, Puerto Plata és Goa. De nem csak a magyar utas kedvéért száll ringbe a finn légitársaság: keresi a Magyarországra növekvő számban érkező ázsiai turisták kegyeit is.
Igen, lesz American Airlines járat Philadelphiába

Igen, lesz American Airlines járat Philadelphiába 

Sokáig volt akkora a hallgatás a tavaly augusztusban bejelentett American Airlines Philadelphia-Budapest közvetlen járata körül, hogy a szakmában néhányan már-már kezdték azt hinni: visszavonulót fújt a légitársaság. Kétségeiket eloszlatták hétfőn, az amerikai nagykövetség kereskedelmi kirendeltségén, Budapesten.

Havanna és a Eurowings 

2018. október 30-tól heti egyszer közlekedik Münchenből Havannába a német Eurowings közvetlen járata — derül ki az Airlineroute keddi hírcsokrából.
Budapestre is repül az Iran Air

Budapestre is repül az Iran Air 

Az Airlineroute portál értesülései szerint a GDS-ekben már megjelent az iráni zászlóvivő járata.

A Ryanair is indít járatot Szalonikibe 

Az ír fapados is beszáll a Budapest-Szaloniki útvonalra jövő nyártól. A két város között szintén repül a Wizz Air.

Sokadik kelet-ázsiai útvonalát nyitja a LOT 

2018. május 15-én debütál a lengyel LOT Varsó-Szingapúr járata — közölte csütörtökön a légitáraság.
Mit tippel, mi lesz a Ryanair új budapesti járata?

Mit tippel, mi lesz a Ryanair új budapesti járata? 

Szerdán fény derült a Ryanair 2017-es nyári menetrendjére. És saját szállásfoglalási oldaluk is lesz.

Újabb európai légitársaság indít járatot Havannába 

November 29-től az olasz Alitalia Rómából Havannába is repül.

Mumbaiba repül a Brussels Airlines 

Csak jövő márciustól, de a foglalás már működik.

Ennyire közel Budapesthez még nem volt elérhető hongkongi járat 

„Legnagyobb, eddig nem létező piacunkra tettük be a lábunkat” — értékelte Andreas Otto, az Austrian Airlines (AUA) kereskedelmi igazgatója a légitársaság szeptember 5-én debütált, Bécs-Hongkong járatának jelentőségét.

A Wizz Air üzemeltetheti az államilag támogatott nyugat-balkáni járatokat? 

Legfeljebb három résztvevőt várt az NFM a „menetrend szerinti légijáratok üzemeltetése öt nyugat-balkáni útirányba” tárgyú uniós koncessziós beszerzési eljárás részvételi szakaszában, mely május 19-én zárult. A határidőig csak a Wizz Air nyújtotta be ajánlatát.

A Lufthansa rendszeres járatot indít a madeirai Funchalba 

2016. november 5-től az utasok menetrend szerinti járatokkal, alig négy óra alatt eljuthatnak Frankfurtból a „virágszigetként” vagy az „örök tavasz szigeteként” ismert Madeirára minden szombaton - közölte csütörtökön a Lufthansa.

Hétfőn több mint százzal nőtt a Debrecenből repülővel elérhető desztinációk száma 

12 éve kerülgeti egymást a debreceni repülőtér és a Lufthansa egy nagy európai átszálló repülőtérre ráhordó járat érdekében. Ez idő alatt hírbe hozták az Austriant egy bécsi járat erejéig, majd sok vajúdás és két év előkészítés után tavaly decemberben Ofer Kisch, a Lufthansa kelet-közép-európai regionális igazgatója bejelentette a müncheni járat indítását. Úgy is lett.

Az Indiai-óceán térségében terjeszkedik az Austrian Airlines 

Szomszédék légitársaságának Sri Lanka-i és Mauritius-i járata is felszállt a héten. Az Austrian Airlines (AUA) ázsiai járatainak száma 6-ra bővült - közölte csütörtökön az AUA.

Elindult az Austrian Miami járata 

A terveknek megfelelően október 16-án elindult az Austrian Airlines (AUA) Bécs-Miami közvetlen járata - közölte pénteken a légitársaság.

Budapesti járatot indít az Air Canada 

A jövő év júniusától heti három járatot indít az Air Canada Rouge légitársaság Toronto Pearson International repülőteréről Budapestre. A nyári időszakban közlekedő közvetlen járatot Kanada legnagyobb légitársasága 280 személyes Boeing 767-300ER típusú gépekkel teljesíti - közölte szerdán a Budapest Airport. 

„Nem akarunk nagyok lenni; a kicsi szép” 

Alig két hét múlva két légitársaság is közvetlen járatot üzemeltet Budapest és Kanada között. Egyikük, a kanadai görög üzletemberek által grundolt SkyGreece Airlines kora szerint zöldfülűnek számíthat a piacon. Ez azonban aligha hozza őket zavarba; nagy elánnal készülnek meghódítani kiszemelt piacaikat. Denis Codere-rel, a SkyGreece Airlines kereskedelmi igazgatóhelyettesével beszélgettünk.

Budapest-Prága járatot indít a volt Malév-vezér légitársasága 

Az airlineroute portál szellőztette meg, hogy a Martin Gauss vezette airBaltic október 25-től járatot indít Budapest és Prága között. A járat a portál értesülései szerint heti nyolcszor közlekedik majd a Ferihegyen már jól megszokott Q400-as gépekkel. 

Heti négyszer 237 utas Kínából és vissza? 

A Peking-Budapest járatot egy Airbus A 330-200-as típusú repülőgép repüli 30 business és 207 turista osztályú üléssel hetente négyszer - közölte a Budapest Airport. A járat kihasználtságát meg majd meglátjuk.

Panamázik a Lufthansa 

A Lufthansa bővíti hálózatát Dél-Amerikába. A szükséges hatósági jóváhagyás megszerzését követően, 2015. november 16-tól elindítja első, az év egészében működő rendszeres járatát Panama City-be.

Kijev-Moszkva járatot nyit a Wizz Air Ukraine 

Szeptember 30-án.

Szarajevó és Zágráb a flydubai menetrendjén 

2014 decemberétől.

Mi a közös Bécsben és Addisz-Abebában? 

Az, hogy június 2 óta az Ethiopian Airlines járata köti össze őket. Ahogy az is, hogy mindkét város kontinensének legnépszerűbb konferencia helyszíne, sőt Bécs világszinten elvitte a pálmát. Mindkét fővárosban szeretik a kávét, de az etiópok meg is tudják termelni - Sorolta Jaan Albrecht Austrian Airlines (AUA) vezér a hasonlóságokat, a végére hagyva a legfontosabbat, hogy két megkerülhetetlen regionális Star Alliance hub került heti négyszeri összeköttetésbe az Ethiopian etióp légitársaság révén. A bécsi járat a 9. európai desztináció a légitársaság hálózatán.

Budapest, a belgrádi vonzáskörzet 

Malév kidőlése után több mint két évvel ismét el lehet jutni repülővel Belgrádba. A nyári menetrendben a JAT-utód Air Serbia járata naponta berreg majd a szerb és a magyar főváros között. A járat története 1937-ben az Aeroputtal kezdődött, majd a jugoszláv JAT 1992-ben felfüggesztette. Így tett a Malév is sajátjával, melyet 2009. december 14-n indított újra. Élt kb 2 és fél évet, és elsősorban az átszállókra gyúrt.

Bécsi járatot nyit az Ethiopian Airlines 

Kilencedik európai járatát nyitja nyáron az Ethiopian Airlines. A járat június 2-tól heti négyszer repül Bécsbe - számolt be az AIRportal.hu.

Az Air Algérie indíthat járatot Budapestre? 

Az Origo utazási oldala szerint szinte biztosra vehető, hogy az Air Algérie, Algéria nemzeti légitársasága járatot indít Budapestre.

Rég várt járat indul Brüsszelbe 

A jegyeladásait tavaly 6%-kal növelő Brussels Airlines éjszakázó járatot indít a Ferihegyre.

A Mahan Air repülhet Teherán és Budapest között 

Az embargó januári felfüggesztése után beindulhat a Budapest-Teherán közvetlen légi járat. Erről Mohammad Reza Morshedzadeh az Iráni Iszlám Köztársaság budapesti nagykövete beszélt. A nagykövet a kétoldalú turisztikai kapcsolatok fejlesztését tartja egyik legfontosabb feladatának, s ennek érdekében a vízumkiadás gyorsítását is kilátásba helyezte.

Ha nem férne fel a Budapestről induló TAP-járatra 

Júliustól közvetlen járatot indít a TAP Portugal Belgrádba.

Hamarosan az USA-ba is repülhet az Air Serbia 

A Federal Aviation Administration (FAA) hamarosan az 1-es kategóriába sorolhatja Szerbiát. A március 24-re várt döntés az előszoba a Belgrád és az Egyesült Államok között indítani tervezett közvetlen járatokhoz.

A Transavia is repül majd Budapestről Párizsba 

Párizs-Orlyra közlekedik majd - derül ki az Airline Route szakmai oldalról.

Amszterdam-Zágráb járatot nyit a KLM 

A KLM Holland Királyi Légitársaság szezonálisan két új desztinációval bővíti palettáját, májustól már Bilbaoba és Zágrábba is indulnak járatok. Az új útvonalak indításával a légitársaság előrevetíti a várható nyári csúcsszezont. Az amszterdami Schiphol reptéren az utasok már 160 desztináció közti átszállást oldhatnak meg könnyedén - közölte pénteken a KLM.

Új Germanwings járat Hamburgból 

A Germanwings bővíti Hamburgból elérhető kínálatát Németország dél-nyugati részére - közölte kedden a légitársaság.

Budapest-Donyeck járatot indít a Wizz Air 

A Wizz Airbejelentette, hogy új járatot indít Budapestről Doneckbe, Ukrajnába 2014. április 30-tól.

Spanyolország fele bővít a Wizz Air 

A Wizz Air 2014. június 14-én megkezdi új Budapest-Alicante útvonal üzemeltetését, és növeli a járatsűrűsséget a Budapestről Brüsszel Charleroi repülőtérre és Stockholm Skavsta repülőtérre tartó útvonalain - közölte szerdán a Wizz Air.

Etihad-airBaltic közös járat Rigából Abu Dzabiba 

Közös kód alatt üzemelő közvetlen járatot indított Riga és Abu Dzabi közt az Etihad Airways és az airBaltic - közölte kedden az airBaltic.

Kilenc új célállomás Düsseldorf-ból 

A Germanwings-zel, részben a Lufthansától átvéve - tudtuk meg csütörtökön a légitársaságtól.

Téltől panamázik az Air France 

A 2013-as évi tél beköszöntével Panama is felkerült az Air France palettájára. A légitársaság heti három járatot indít a párizsi Charles de Gaulle repülőtérről. Az Air France-KLM ezzel a desztinációval megerősítette vezető pozícióját a dél-amerikai és a karibi térségben. A kínálat bővülése a Copa Airlines-szal való együttműködésnek köszönhető, amelynek központja a panamai Tocumen nemzetközi repülőtér - közölte csütörtökön a légitársaság.

Egy második légitársaság is leszáll Aradon 

A szerződést aláírták, Dan Bălăcel reptérigazgató szerint 2014-től indítja majd aradi járatait, ám a légitársaság nevét egyelőre titokban tartják - írja az Aradi Hírek online portál.

Szlovákiában bővít a cseh CSA 

A cseh CSA két új, menetrendszerinti járatot indít a Prága-Pozsony és Kassa-Poszony útvonalon. 

Ötödik bázisát nyitja a Norwegian Spanyolországban 

Tovább terjeszkedik a norvég fapados a spanyol piacon; ezúttal Madrid Barajas-on nyit bázist - közölte hétfőn a légitársaság.

14 új járat, 18 bázis - itt a Wizz Air 2014. nyári menetrendje 

Jövő nyáron 35 országba több mint 280 útvonalon repülhetünk.

Elindult a Wizz Air moszkvai járata 

Elindult az első lila-pink festésű Wizz Air járat Budapestről Moszkvába. A magyar diszkont légitársaság 180 személyes Airbus A 320 típusú gépei eleinte hetente ötször repülnek Budapestről az orosz fővárostól dél-nyugatra fekvő Vnukovó repülőterére.

Indul a Belavia új Minszk-Budapest járata 

Szeptember 19-én érkezik Budapestre az első Belavia-járat. A fehérorosz légitársaság új járatára egyszerre három fővárost köt össze: Minszket, Budapestet és Belgrádot. 

Felszállt a Wizz Air első gépe Isztambul felé 

Ma délelőtt felszállt a Wizz Air első, menetrend szerinti isztambuli járata. A légitársaság mostantól heti négy alkalommal, hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap közlekednek Budapest és Isztambul között, de a Wizz Air azt tervezi, hogy jövő márciustól már naponta repül a török nagyvárosba. Az új járat egyike annak a számos útvonalnak, amiket a Wizz Air idén jelentett be.

Az isztambuli éjszakát a Turkish Airlines fizeti 

Három új járatot indít a Turkish Airlines.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!