Petra, Ammán, Akaba

A Ryanair a mai napon elindította az első, Budapestet Ammánnal összekötő közvetlen légi járatát. A Jordán fővárosba a téli menetrendben heti két alkalommal, szerdán és vasárnap lehet eljutni az ír diszkont légitársaság jóvoltából - tájékoztatott a hosszú hétvége előtt a Budapest Airport.

Múlt hét szerdán 14.35-kor landolt először a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a Ryanair új, Budapest és Ammán között közlekedő repülőgépe. A téli menetrendben üzemelő új járat heti kétszer, szerdán és vasárnap a kora reggeli órákban, 7:05-kor indít járatokat, amelyek 3 óra 25 perc repülési időt követően érkeznek a jordán fővárosba.

Évekkel ezelőtt volt ugyan a Royal Jordanian légitársaságnak budapesti járata, de ez később megszűnt, a Ryanair viszont nagy fantáziát lát a Közel-Keletre közlekedő járat elindításában. Részben azért, mert Ammán még télen is kellemes, mediterrán klímával várja a látogatókat, részben pedig azért, mert Jordánia a nyugalom és a biztonság szigetének számít a forrongó Közel-Keleten.



A Jordánia észak-nyugati részén fekvő, hét dombra épült Ammán a világ egyik legrégebbi, folyamatosan lakott városa, épp ezért gazdag kulturális hagyományokra tekint vissza. Számos történelmi látnivalót fedezhetnek fel az ide látogatók: itt található Jordánia legnagyobb múzeuma, amely a történelem előtti időktől kezdve mutatja be az ország fejlődését. Az egyik leghíresebb attrakció a városban az I. Abdullah király mecset, amely a város egyetlen olyan temploma, ahol a nem muzulmán vallású látogatókat is szívesen fogadják. Ammán azért is vonzó úti cél, mert a várostól mindössze 40 kilométerre található a Holt-tenger, és a várostól 200 kilométerre délre fekvő romváros, Petra is népszerű az utazók körében.


Hamarosan újra szárnyal a Jégmadár expressz

Hamarosan újra szárnyal a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
Növeli a Brassó-Budapest járat gyakoriságát a Wizz Air

Növeli a Brassó-Budapest járat gyakoriságát a Wizz Air  

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.