Nyílik a Nemzeti Múzeum Capa-kiállítása

Nyílik a Nemzeti Múzeum Capa-kiállítása 

A világhírű magyar származású fotográfus "szerepeit" kutatja a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Robert Capa - A játékos című, kedden nyíló kiállítása.
Megnyílt a Chagall-Ámos ikerkiállítás

Megnyílt a Chagall-Ámos ikerkiállítás 

Régi adósságot törleszt a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) péntektől látogatható Chagall - Háború és béke között című tárlata, amelyhez Ámos Imre, a "magyar Chagall" A háború örvényében 1937-1944 címmel társkiállítás kapcsolódik - mondta el a csütörtöki megnyitón az emberi erőforrások minisztere.

Kiállítás mutatja be Gobbi Hilda életét Szegeden 

Gobbi Hilda Kossuth-díjas színművész születésének 100. évfordulójáról Az ezerarcú színész című kiállítással emlékeznek meg Szegeden, a Somogyi-könyvtárban. 

Csupa Nő: Innovatív rendezvény a Hungexpón 

Szeptember 5-én első alkalommal megnyitja kapuit a nagyközönség előtt a Hungexpo új, Európában is egyedülálló Csupa Nő kiállítása.

Tilolók, gerebenek, guzsalyok 

Foglalkoztató térrel kiegészített két új állandó kiállítás látogatható a Sóstói Múzeumfaluban, ahol már-már elfeledett falusi használati tárgyakat mutatnak be, köztük tilolókat, gerebeneket, guzsalyokat, motollát és szapulókádat, sőt a valamikori "mosóport", a hamulúgot is megismerhetik a látogatók.
Megnyílt az István, a szent király című kiállítás

Megnyílt az István, a szent király című kiállítás 

Kövér László az Országgyűlés elnöke nyitotta meg szombaton az István, a szent király című kiállítást Székesfehérváron, a tárlaton először látható együtt Szent István három legnagyobb ereklyetartó hermája.

Több mint szomszéd 

A horvát népi kultúra eddig kiállításon soha nem szerepelt tárgyaiból mutat be reprezentatív válogatást a Néprajzi Múzeum szeptember 11-től.

Munkácsy-kiállítás nyílik jövőre Sanghajban 

Egy Munkácsy Mihály és az előző századforduló magyar festészetét bemutató, nagyszabású, 2014-es sanghaji kiállítás megrendezéséről írtak alá megállapodást a Szépművészeti Múzeum és a sanghaji Kínai Művészeti Múzeum vezetői csütörtökön Budapesten.
Százéves Cousteau kapitány óceánmúzeuma

Százéves Cousteau kapitány óceánmúzeuma 

Alig több mint egy évszázada, hogy Monacóban megnyitották a világ egyik különleges turisztikai látványosságát, az Oceanográfiai Múzeumot. 

Közkinccsé váltak a maffiózó műkincsei 

Egy, a helyi alvilághoz közel álló vállalkozótól elkobzott festményekből nyílt kiállítás a dél-olaszországi Reggio Calabriában.

Látogatórekord a vitatott bukaresti kiállításon 

A romániai múzeumok abszolút rekordja dőlt meg azon a kiállításon, amelyen az emberi testet mutatták be, a tárlatot több mint 88 ezer látogató tekintette meg Bukarestben - közölték hétfőn a szervezők.

Örülhetnek a kertészek és a dísznövényesek 

Nem maradnak kiállítás nélkül a kertésztársadalom és a dísznövényes szakma képviselői: a szeptember 18-án nyíló Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Vásáron a korábbi terveknek megfelelően önálló pavilonban mutathatják be termékeiket a kiállítók. 

Iszlám műtárgyak az Iparművészetiben 

Mától új állandó kiállításon látható az Iparművészeti Múzeum gyűjteményének mintegy 80 darab iszlám vonatkozású műtárgya.

Mire kell odafigyelni egy külföldi kiállításon? 

A londoni Marketing Week Live kiállításon járt a magyarországi Easy Explain Video csapata. Sarkadi Gábor videómarketing-stratéga a Kreatívnak elmondta, hogy először szereztek tapasztalatot kiállítóként, ezért okulásul pontokba szedték, hogy mire érdemes odafigyelni.

Köpölyűzés, érvágás, nadályozás 

A köpölyűzéssel, az érvágással és a nadályozással is megismerkedhetnek az érdeklődők a Fűben, fában, hitben orvosság című kiállításon a Sóstói Múzeumfaluban, a nem mindennapi tárlatot vasárnap, Szent Iván éjjelén nyitják meg a nyíregyháza-sóstógyógyfürdői skanzenben.

A szovjet halotti maszkok múzeuma 

A kiállított arcmások eredeti tulajdonosait csaknem mind Sztálin ölette meg. Ő is itt van, de a látogatók Putyinra várnak.

Vincent Van Gogh Álmai 

Az amszterdami Beurs van Berlage falai közül elsőként Budapestre érkezett az eddigi legnagyobb, több mint 200 digitálisan felújított képet számláló, részben 3D animációban is megtekinthető “Van Gogh Álmai” Kiállítás. 

Monroe-kiállítás nyílt a Prágában 

Marilyn Monroe-t, a legendás amerikai színésznőt, mint a női szépség archetípusát kívánja bemutatni a Marilyn elnevezés alatt a Prágai Vár Lovagtermében csütörtökön megnyílt kiállítás.

Összefoglaló kiállítás Ujj Zsuzsi performanszfotóiból 

Ujj Zsuzsi költő, énekes 1985 és 1991 között készült fekete-fehér perfomanszfotóit, köztük a londoni Tate Modern múzeumban nemrég kiállított Trónusos című alkotását mutatják be azon az összefoglaló tárlaton, amely Ujj Zsuzsi 5. címmel péntektől látható a Budapesti Történeti Múzeum Budapest Galéria Kiállítóházban.

Amy Winehouse kiállítás nyílik Londonban 

Júliusban Amy Winehouse-kiállítás nyílik a londoni Zsidó Múzeumban, ahol az érdeklődők megtekinthetik többek között az énekesnő első gitárját, lemezgyűjteményét, ütött-kopott bőröndjét és ruháit is.

Matisse-, Turner- és Mondrian-tárlatok idén a Tate-ben 

Retrospektív tárlatok egész sorával, köztük Matisse, Turner és Mondrian munkásságának szentelt kiállításokkal készül jövőre a londoni Tate.

Győztes csaták és koronázások  

Az Esterházy fegyvertár magyar hadtörténeti kincseit mutatták be a "Győztes csaták és koronázások" című kiállításon, amelyet pénteken, április 12-én nyitottak meg Közép-Európa egyik legrégebbi, kitűnő állapotban fennmaradt erődjében, Fraknó (Forchtenstein) várában.

A láthatatlan ember látható arcai 

Az idén az Egri Csillagok című világhírű regény szerzőjére Gárdonyi Gézára emlékeznek, abból az alkalomból, hogy a jeles regényíró másfél száz éve született. A nyelv művészének és sokoldalú munkásságának felidézésére Gárdonyi évet hirdettek 2013-ban.

Depeche Mode-kiállítás Budapesten 

Depeche Mode-kiállítást rendeznek a május 21-i budapesti koncerthez kapcsolódva a brit zenekar ritka kiadványaiból, rajongói emléktárgyakból, relikviáiból május 11. és 23. között a Design Terminálban.    

Megnyílt a prágai Alfons Mucha kiállítás 

Alfons Muchának, a szecesszió kiemelkedő cseh festőjének és grafikusának plakátjaiból nyílt szerdán nagyszabású kiállítás Prágában.

A sztyeppék aranykincsei Keszthelyen 

A sztyeppéken talált 2500-3000 éves fejedelmi sírok leleteit, arany- és dísztárgyait, használati eszközeit mutatja be a keszthelyi Helikon Kastélymúzeumban szerdán nyílt kiállítás.

Távol az Araráttól 

Távol az Araráttól - Örmény kultúra a Kárpát-medencében címmel nyílik kiállítás pénteken a Budapest Történeti Múzeumban (BTM) az örmény könyvnyomtatás 500. évfordulója alkalmából. A tárlathoz kapcsolódva az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) nemzetközi konferenciát rendez.

Németalföldi mesterek az Albertinában 

Századik, jubileumi tárlata alkalmából németalföldi mesterek rajzai láthatók a bécsi Albertinában. A Bosch Bruegel Rubens Rembrandt című kiállítás a Németalföld két részre szakadásának kontextusában mutatja be a térség művészetét.

Milyen válság? 

A repülőtérről egy síliftszerű, libbenő kabinos alkalmatosság öt perc alatt a városba induló vonathoz repít, ahonnan tíz perc alatt a főpályaudvarra, Düsseldorf szívébe érünk. A ProWeinra szóló belépő az összes városi közlekedési eszközön érvényes jegyként funkcionál, sőt, a tartomány 150 kilométeres sugarán belül azzal bármilyen közlekedési eszköz igénybe vehető. A kiállítás nyitásakor-zárásakor kétpercenként indítják a szerelvényeket, a megállókban segítőkész és több nyelven beszélő irányítókhoz fordulhat bárki, aki az amúgy tökéletes útbaigazító feliratokon nem tudna kiigazodni.

20 éve a moszkvai MITT-en 

Idén a 20. alkalommal rendezték meg március 20-23. között Oroszország legnagyobb utazási vásárát, a moszkvai MITT kiállítást. 

Vásárokon népszerűsíti tagjait a MUISZ 

A MUISZ önálló standdal lesz jelen a Debreceni Utazás Kiállításon március 22-24. között, a Budavári Húsvéti Sokadalomban március 30. és április 1. között, valamint a Miskolci Utazás Kiállításon április 4-6. között.

Szőrös kiállítás Bécsben 

Első alkalommal látható a 20. század egyik legmeghatározóbb művészegyénisége, Meret Oppenheim életműve Ausztriában. A Bank Austria Kunstforum legújabb kiállítása a szőrmebundába öltöztetett teáscsészéről elhíresült művésznő kétszáz alkotását mutatja be.

Köpölyöző csésze, fogkitörő kulcs, cipő sarokvas 

A borbélyok és fodrászok ma már kínzóeszköznek tűnő kellékei, borotvái, hajsütő, és formázó alkalmatosságai, a bőrművesek, és a fa mestereinek szerszámai mellett különleges varrógépeket is bemutatnak a Közlekedési Múzeum "Mesterségem címere" címmel nyílt kiállításán. 

Április közepén lesz a Veszprém Megyei Utazás Kiállítás 

A Veszprém Megyei Önkormányzat 2013. április 13-14-én 16. alkalommal rendezi meg a XVI. Veszprém Megyei Utazás Kiállítást.

Három új kiállítással készül a Füleki Vármúzeum a szezonra 

Három új kiállítással készül a Füleki Vármúzeum a 2013-as turistaidény megnyitására, bemutatják a kisebbségi nyelvi jogok történetét is - tájékoztatta az MTI-t a szlovákiai intézmény igazgatója kedden.

A válságnak vége van 

A berlini ITB a legek idegenforgalmi szakvására: a turisztikai miniszterektől a nagy szállodák képviselőin át a tour operátorokig mindenki szeretne rajta részt venni. Idén 188 ország képviselői tárgyaltak, ismerkedtek 2013 trendjeivel: százmillió német indul külföldre, az eddig csak részpiacnak gondolt ágakból (ilyen például az ökoturizmus, a meleg- és leszbikus utazók, stb.) húzóágazatok lesznek. A magyar kiállítók, vásárlátogatók is megjelentek a berlini vásárvárosban szép számmal.

Megnyitott a berlini ITB 

Megnyitott az ITB Berlin, a turisztikai ágazat egyik legnagyobb seregszemléje Berlinben, amelynek hivatalos nyitóceremóniáját március 5-én este tartották a Nemzetközi Kongresszusi Központban (ICC) a német fővárosban. 

Alfons Mucha plakátjaiból nyílik kiállítás Prágában 

Alfons Muchának, a szecesszió kiemelkedő cseh festőjének és grafikusának plakátjaiból nyílik nagyszabású kiállítás áprilisban Prágában.

David Bowie kiállítás nyílik Londonban 

David Bowie-nak szenteli új kiállítását a londoni Victoria & Albert Museum, amely a modern idők egyik legújítóbb szellemű és legnagyobb hatással bíró előadóművészének kézzel írt dalszövegeit, eredeti fellépő ruháit és saját hangszereit felvonultatva kalauzolja végig a látogatókat az énekes munkásságának szentelt első nemzetközi retrospektív tárlaton.

Még egy hétig tart nyitva a kiállítás 

Még egy hétig tart nyitva a kiállítás

Erdélyi és vajdasági alkotók mutatkoznak be Eszéken 

Az újságírástól a művészetig címmel könyvbemutatóval egybekötött kiállításmegnyitót tart február 23-án, szombaton Eszéken a Horvátországi Magyar Újságírók Szövetsége (HMÚSZ) és a Media Hungarica Művelődési és Tájékoztatási Intézet.

Megnyílt a 20. FeHoVa 

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke nyitotta meg csütörtökön Budapesten a 20. FeHoVa (Fegyver, Horgászat, Vadászat) kiállítást.

Jubilál a csütörtökön nyíló FeHoVa 

Február 14-én nyílik a 20. FeHoVa a Budapesti Vásárközpontban. A Fegyver, Horgászat, Vadászat nemzetközi kiállítást a térség legjelentősebb rendezvényeként jegyzik a vadászok, s egyben a legnagyobb hazai horgászbemutató szerepét is betölti. A jubileumi alkalomra gazdag programmal készül a szervező HUNGEXPO.

Kíváncsi a legnagyobb viking hajóroncsra? 

A valaha felfedezett legnagyobb viking hajóroncsot állítják ki idén nyáron a koppenhágai Nemzeti Múzeumban.

Hiánypótló egészségügyi rendezvény a Hungexpón 

A Hungexpo 2013. február 28. és március 3. között - a népszerű Utazás kiállítással egy időben - útnak indítja a VitalExpo-t.

Tizenkilenc megye legszebb régészeti emlékei 

Az elmúlt tizenöt év régészeti munkájának több mint 150 jelentős leletét és leletegyüttesét tekintheti meg a közönség a Megmentett örökség - Kincsek Európa szívéből című vándorkiállításon, amelynek nyíregyházi megnyitóját hétfőn tartották a Jósa András Múzeumban.

Cézanne kiállítás: túl a százezren 

A Cézanne-kiállítás százezredik látogatóját köszöntötték szombat délelőtt Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban.

Az idei év legfontosabb eseményei 

A világ idei legfontosabb turisztikai kiállításairól, vásárairól készített gyűjteményt a Tourexpi turisztikai oldal. Ezek lesznek azok az események, ahol a trendeket alakító jelentős szolgáltatók és a nagyközönség találkozik 2013-ban.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!