Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Az idei évben a szellemi kulturális örökségek, tájházi közösségek, és helyi hagyományőrzők közös találkozója zajlik majd a múzeumban, így a két nap során lehetőség nyílik mindenki számára, hogy részletesen megismerkedhessen a sokszínű magyar kultúra változatos hagyományaival és a szokásokat őrző közösségekkel.

 

A rendezvény két napján 55 közösség ünnepel együtt az érdeklődőkkel, akik a szellemi kulturális örökség és a vidéki tájházak közösségei, valamint különböző hagyományőrző csoportok. A 300–400 élőben bemutatkozó lelkes táncos, zenész mellett gyermek csoportok is részt vesznek a programban – a pünkösdi királyné-járás hagyományának felevenítésével.

A Pünkösdi Örökség Ünnep természetesen nemcsak a táncok és zenék világába kalauzolja majd el  az ideérkezőket, hanem lehetőséget biztosít arra is, hogy felfedezzük a magyar kézműves és gasztronómiai hagyományokat.

Egri fertálymesterség
Egri fertálymesterség
Fotó: Szentendrei Skanzen

A folyamatosan zajló színpadi programok mellett mindenki megismerkedhet például a solymászattal, a deszki aranyhímzéssel, a mendei-maglódi pünkösdi templomdíszítéssel vagy a kalocsai pingálással. A tájházak a vidékükre jellemző viseletüket, gyerekjátékokat, hímzésfajtákat és hagyományos ételeket mutatják be. Így a látogatóknak lehetőségük nyílik ezeket mind megkóstolni és akár próbára tehetik a magukat számos mesterség kapcsán is.


Fotó: Szentendrei Skanzen

A fesztivál programjának csúcspontja mindkét nap a délutáni össztánc, amely során minden táncos és hagyományőrző közösség együtt ropja a csárdást, az UNESCO szellemi kulturális örökség reprezentatív listáján szereplő Hungarikumunkat. A magyarországi táncházmozgalom hatására az 1970-es évektől felelevenített csárdáshagyomány országszerte különleges helyet foglal el a közösségi alkalmakon és a táncegyüttesek repertoárjában. Az idei Pünkösdi Örökség Ünnepen összesen 18 hagyományőrző néptánccsoport mutatja be és tanítja a csárdás változatos tánchagyományát az érdeklődők számára.


Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.
Új történetek, nyári városnéző séták Pécsett

Új történetek, nyári városnéző séták Pécsett  

A színes kínálat mind a helyiek, mind a városba látogató turisták részére tartogat számos új történetet.
Egy héttel később nyit a Lupa

Egy héttel később nyit a Lupa 

Az eredetileg tervezett időponthoz képest.
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban  

2025. június 8–9-én, Pünkösdvasárnap és -hétfőn újra életre kelnek a régi idők falusi hagyományai a Sóstói Múzeumfaluban.
Ünnepel az Egri Road Beatles Múzeum

Ünnepel az Egri Road Beatles Múzeum 

Május 31-én nagyszabású programmal ünnepli születésnapját az idén 10 éves Egri Road Beatles Múzeum.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.