Huszonöt milliárdos állami támogatás az Iparművészeti Múzeum felújítására 

Huszonöt milliárd forintot fordít az állam az Iparművészeti Múzeum rekonstrukciójára és az intézmény szakmai fejlesztésére - olvasható a Magyar Közlönyben szerdán megjelent kormányhatározatban.

Egyetemisták kutatták a múzeumok és a turizmus kapcsolatát 

A Budapesti Corvinus Egyetem hallgatói elemezték 20 budapesti múzeum működését és javaslatokat tettek a múzeumok jobb turisztikai hasznosítása érdekében.

Ismét látogatható a Louvre és a Szajna-parti múzeumok 

Újranyitott szerdán Párizsban a Louvre és az Orsay Múzeum, amelyeket az árvízriasztás miatt elővigyázatosságból a múlt hét végén zártak be.
Múzeumot kapott az újjászületett csetneki csipke

Múzeumot kapott az újjászületett csetneki csipke 

Az 1921-ben született Medgyesiné Vághy Ida, a tavaly, 94 éves korában elhunyt szakoktató példája is igazolja, hogy soha nem késő új dologba kezdeni. A kitartó munka meghozza gyümölcsét.  A női szabó szakoktató 75 éves koránban talált rá a századfordulós csetneki csipkére, és felélesztette a több mint száz éves kézimunkát. Végakaratának megfelelően múzeumot rendezett be a csipkének és alkotója életművének a Debreceni Evangélikus Egyházközség megújított altemplomában. 

Mamutvadászok barlangja Morvaországban 

Mamutvadászok barlangját idézi az az új régészeti múzeum, amely a napokban nyílt meg a dél-morvaországi Pavlovban. A létesítmény mintegy 100 millió koronába (1,15 milliárd forint) került. A költségek kétharmadát európai uniós támogatásokból fedezték, egyharmadát a dél-morvaországi régió állta.
Időutazás Gyulán: hazatért a vándorló boltmúzeum

Időutazás Gyulán: hazatért a vándorló boltmúzeum 

Megnyílt a Boltmúzeum a "Süvegcukorhoz" nevet viselő kiállítótér Gyulán, a kereskedelemtörténeti tárlat az idén 50 esztendős Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum harmadik, kihelyezett boltmúzeuma.
Charlie Chaplin-múzeum nyílik Svájcban

Charlie Chaplin-múzeum nyílik Svájcban 

Április 17-én nyílik meg Svájcban a Charlie Chaplin-múzeum, tisztelegve a Londonban született színész-rendező előtt, aki egyike volt Hollywood legnagyobb sztárjainak a filmipar hajnalán.
Látta már a Szépművészeti 70 éve zárva tartó Román csarnokát?

Látta már a Szépművészeti 70 éve zárva tartó Román csarnokát? 

Felújítják a 2. világháborúban súlyos károkat szenvedett Román csarnokot, korszerűsítik az elavult fűtőrendszert, elvégzik a komplex akadálymentesítést, klimatizálják a kiállítóterek egy részét, valamint új kiállító- és közönségforgalmi tereket, korszerű restaurátor- és raktárműhelyeket alakítanak ki 2018 elejére a Szépművészeti Múzeumban.

Megnyílt a negyedik ''falmúzeum'' Berlinben 

Új múzeum mutatja be Berlinben a német fővárost és egész Európát csaknem harminc évig kettéosztó fal történetét.
Párizsba utaznak a Szépművészeti remekművei

Párizsba utaznak a Szépművészeti remekművei 

A párizsi Musée du Luxembourgban nyílik kiállítás kedden a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményének nyolcvanöt remekművéből, többek között Dürer, Veronese, El Greco, Tiepolo, Cézanne, Rippl-Rónai és Vaszary munkáiból.

British Museum, a megelőzhetetlen 

A londoni British Museum lett 2015-ben Nagy-Britannia leglátogatottabb nevezetessége: az intézmény immár kilencedik éve őrzi vezető helyét a szigetország legnépszerűbb látnivalóinak rangsorában.

Puskás Ferenc Manchesterben is emberek tömegeit vonzza 

A nagy sikerre való tekintettel március közepéig meghosszabbították a manchesteri Nemzeti Futballmúzeumban a minden idők egyik legnagyobb góllövője, Puskás Ferenc tiszteletére létrehozott kiállítást, amelyet eddig közel negyedmillióan láttak.

Belvárosi múzeum zárt be végleg Párizsban 

A tavalyi párizsi merényletek következtében annyival csökkent a párizsi Pinacotheque látogatottsága, hogy megszakítva Karl Lagerfeld divattervező munkásságának szentelt kiállítását, hétfőn végleg bezárta a kapuit.

Múzeumi élménytúrák föld alatt és föld felett 

Salgótarján egyik legkiemelkedőbb turisztikai látványossága a belváros közelében levő bányamúzeum, ahol évente 14-15 ezer látogató fordul meg. A jeles ipartörténeti műemlék nemrég ünnepelte megnyitásának fél évszázados évfordulóját.

Igazgatót vált a londoni Tate Modern 

Új igazgató kerül a londoni Tate Modern múzeum élére - számolt be róla a BBC News a hétvégén.

Korábban ingyenes brit múzeumok is fizetősek lesznek 

A kulturális támogatások csökkenése miatt majdnem minden ötödik brit múzeum belépődíjat vezetett be tavaly vagy idén vezeti be - derült ki a brit Múzeumok Egyesületének felmérésből.

Rekordot döntött a Ludwig Múzeum 

Rekordlátogatottsággal zárta a 2015-ös évet a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum (Lumú), az intézménybe 115 ezren látogattak el tavaly.

Új főigazgató a Magyar Nemzeti Múzeum élén 

Varga Benedek lesz a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója július 1-től az emberi erőforrások miniszterének döntése szerint - közölte a tárca kultúráért felelős államtitkársága kedden.

Egyiptom szupermúzeummal próbál segíteni a turizmusán 

A kairói reptér ma nyitotta meg újfajta múzeumát, mely a turizmus növeléséhez járul hozzá. A múzeumban Egyiptom változatos történelmi időszakainak a tárgyait lehet megtekinteni, melyek között világhírű darabokra is lelhetünk.

Járja be virtuálisan az egykori gulágokat! 

Virtuális gulágmúzeumot készít a csehországi Archipelag Szövetség, a gyűjtemény jövő tavasztól látogatható.

Bűn, büntetés, vallás: fogvatartottak alkotásaiból nyílt kiállítás 

A Balassagyarmati Fegyház és Börtön fogvatartottjainak alkotásaiból nyitottak meg kiállítást szerdán Salgótarjánban a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban. Mint István Gyöngyi, a börtön oktatásszervezője a rendezvényen összefoglalta: láthatók festmények a bűnről, a büntetésről, a fogva tartásról, vallásról.

Nemzeti Bevándorlási Múzeum épül Liverpoolban 

Liverpoolban építenék meg Nagy-Britannia bevándorlási múzeumát.

Dohányipar és művészet: egyedülálló kiállítás Bécsben 

A dohányipar művészi oldalát mutatja be a Leopold Museum „Múlandó szépség” című új kiállítása, amely 2016. február 29-ig látogatható a bécsi múzeumi negyedben. A máig népszerű szecessziós reklámplakátok korából merítő tárlat jelenleg Európa egyik legátfogóbb gyűjteménye a témában.

Megszűnhet a több órás sorban állás az Uffizi-képtárnál 

Fel akarja számolni a képtárba való bejutáshoz most szükséges több órás sorban állást - többek között ez szerepel Eike Schmidt, a firenzei Uffizi-képtár augusztusban kinevezett igazgatója terveiben az olasz sajtónak adott interjúk szerint.

A jövőnek őrzik meg a mezőcsáti múlt emlékeit 

Mezőcsát legkiemelkedőbb turisztikai látványossága ma is a tájház. A mezőváros központjához közel találni ezt a több mint 130 éves kisnemesi házat, amely a múlt emlékeit megőrizve múzeumként működik. A bemutatóhely igen jól szerepelt az Év Tájháza 2015. versenyben, és a szakmai zsűri döntése alapján a második helyet szerezte meg. Ennek elismeréseként oklevélben részesültek a tulajdonosok.

Milyen volt Egyiptom a fáraók kora után? 

A fáraók kora utáni Egyiptom tizenkét évszázadán kalauzol végig a londoni British Museum új tárlata, megmutatva, hogy a hagyományos többistenhitről a monoteizmusra való áttérés miként befolyásolta az emberek életének minden területét.

Új épülettel bővült a firenzei dóm múzeuma 

A világ legnagyobb középkori és reneszánsz szoborgyűjteménye, köztük sok, ritkán kiállított alkotás látható majd a firenzei dóm október 29-én nyíló új múzeumában.

Tizedszer is Múzeumok őszi fesztiválja 

Mintegy 1600 program várja az érdeklődőket országszerte 150 múzeumban szeptember 28. és november 15. között a tizedik Múzeumok őszi fesztiválján.

Gyönyörű fotók ínycsiklandó ételekről a Vendéglátóipari Múzeum új kiállításán 

Megnyílt a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum első gasztrofotó-kiállítása, amely a Konyhaművészet című gasztronómiai folyóiratban 1990 és 2006 között megjelent képekből válogat.

Régészet, néprajz, várostörténet: múzeumi központ lesz Pécsen 

A tervek szerint a jövő évben indul és 2017-ben befejeződik az új pécsi múzeumi központ kialakítása a baranyai megyeszékhely központjában – adta hírül a PécsMa.hu hírportál hétfőn.

Megelevenedik a viktoriánus kertművészet a megújuló keszthelyi kastélyban 

Végéhez közeledik a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum felújítása, szeptemberre elkészül a rekonstrukció jelentős része - hangzott el az M1 aktuális csatornán.

Kesztyűmúzeum nyílt Pécsen 

A korábban egyszerre  ötezer embernek is munkát biztosító pécsi kesztyűipar történetét feldolgozó múzeum nyílt szerdán a baranyai megyeszékhely központjában.

Múzeum lett Luciano Pavarotti otthonából 

Színpadi emlékek és személyes tárgyak is láthatók a Modena közelében hétfőn megnyílt Luciano Pavarotti Múzeumban, amelyet a volt tenor egykori villájában alakítottak ki.

Mindenkit elkápráztat Zágráb legújabb múzeuma 

Zágráb kulturális kínálata nemrég új elemmel gazdagodott. A szokatlan hely célja, hogy bemutassa a vizuális illúziók, trükkök egész tárházát, mindezt szórakoztató és kalandos formában tálalva. A gyűjtemény minden korosztály számára tartogat érdekességeket.

Rejtélyes Árpád-kori sírleletek Egerben 

Honfoglalás-kori időutazásra invitálják az érdeklődőket Egerben, a vár gótikus püspöki palotájában nyitott kiállításra. A Közép-Tiszavidékén feltárt, rejtélyes sírokból előkerült mindennapos használati tárgyakból csokorba foglalva mutatják be a különlegeseket.

Békére és párbeszédre ösztönöz Izrael első kortárs arab művészeti múzeuma 

A béke és a párbeszéd elősegítése a célja Izrael első kortárs arab múzeumának, amelyet az észak-izraeli Szahninban nyitott meg Nehama Rivlin, az izraeli államfő felesége.

Kincskeresés, szamártárlat és a Szegedi Robotember a Múzeumok Éjszakáján 

Június 20-án, szombaton idén is országszerte megrendezik a Múzeumok Éjszakáját, melynek keretében rengeteg helyszínen várják izgalmas programokkal a látogatókat.

Oroszország legnagyobb kortárs művészeti múzeuma nyílt Moszkvában 

Miközben az orosz állami kultúrpolitikában a konzervatív irányzat kap teret, Oroszország legnagyobb kortárs művészeti múzeumának VIP-megnyitóját tartották szerdán a moszkvai Gorkij parkban.

Valóban élt torzszülöttek viaszmásaiból nyílt kiállítás Bajmócon 

Valóban élt, torzszülött emberek viaszmásait bemutató kiállítást is kínál látogatóinak a nyári szezonban Szlovákia egyik leglátogatottabb múzeuma, a bajmóci (Bojnice) kastélymúzeum, amely az utóbbi években több, horrorisztikus elemekkel tarkított rendezvénnyel is előállt.

18. századi időkapszulát találtak Tiszaszentimrén 

Az utóbbi néhány hónapban megnőtt az érdeklődő turisták száma Tiszaszentimrén. A népszerű üdülőhelyhez – a Tisza-tóhoz – közeli alföldi falu református múzeumai ugyanis több érdekességet kínálnak a látogatóknak.

Bezáratta a NAV a budapesti Flippermúzeumot 

A budapesti Flippermúzeum működését a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Szerencsejáték-felügyelete 2014 áprilisában és májusában ellenőrizte, és mint kiderült, a berendezések nem felelnek meg a játékautomatákra vonatkozó előírásoknak - közölte a NAV szerdán az MTI-vel.

Ön tudja, melyik országban nyílik 200 új múzeum évente? 

Az elmúlt évtizedben évente átlagosan 200 múzeum nyílt Kínában, számuk országosan már meghaladja a 4500-at. Az 1970-es évek végén az országnak kevesebb mint 350 múzeuma volt - hangzott el egy konferencián, amelyet a múzeumok nemzetköz napja alkalmából tartottak hétfőn Hopej tartomány székhelyén.

Közel száz múzeumba teszik ingyenessé a belépést Kínában 

A különböző tudományokat népszerűsítő múzeumok ingyenes látogathatóságát biztosító alap létrehozására 350 millió jüant, vagyis csaknem 15,4 milliárd forint értékű összeget különítenek el az idén a kínai költségvetésből.

Nem fogja kitalálni, melyik magyar városban nyílik Beatles-múzeum 

Tudomásunk szerint nincs sok kötődés az egykori zenekar és hazánk között, így elvileg bármelyik magyar város szóba jöhetne.

Egyiptomi arab és német aranyozott Bibliát is láthatunk Tiszaderzsen 

Háromszáznegyven kötetből álló bibliagyűjteményt avattak a tiszaderzsi református templomban, többek között óorosz, orosz, ukrán, moldáv, bolgár és szlovák nyelvű imakönyveket, sőt Egyiptomból érkezett arab nyelvű, illetve német aranyozott Bibliát is bemutatnak a páratlan múzeumban.

Székelyföldtől Kongóig a Néprajzi Múzeumban 

Tíz kiállítás szerepel a Néprajzi Múzeum idei programkínálatában. Közülük kettő - az Új szerzemények 2013-2014 és az Új épület, megújuló múzeum című tárlat - csütörtökön, a Néprajzi Múzeum napján nyílt meg.

Balassi életét mutatja be Eger új turisztikai attrakciója 

Különleges kiállítást nyitottak Egerben, az Eszterházy Károly Főiskola központi épületének – az egykori líceumnak – az aulájában. A tárlat irodalmunk egyik kimagasló képviselőjének, Balassi Bálintnak az életét és munkásságát, valamint Egerhez való kötődését mutatja be.

Haladnak a korral a svéd múzeumok 

Svéd múzeumok digitális eszközök segítségével szeretnék elérhetőbbé tenni az ország kulturális örökségét mind a regionális, mind az országos, mind a globális közönség számára - írja a brit Telegraph internetes kiadása.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!