Múzeumi élménytúrák föld alatt és föld felett

Salgótarján egyik legkiemelkedőbb turisztikai látványossága a belváros közelében levő bányamúzeum, ahol évente 14-15 ezer látogató fordul meg. A jeles ipartörténeti műemlék nemrég ünnepelte megnyitásának fél évszázados évfordulóját.

A hazai vendégek mellett sok külföldi is kedveli ezt a kiállítóhelyet. Jártak már itt Kínából, az Egyesült Államokból, sőt Mikronéziából is. Nem véletlenül, mert Magyarországon egyedülálló, Közép-Európában pedig – a prágai után – a második ilyen intézmény a tarjáni, amely a szénbányászatot élő közelségbe hozza a vendégekhez. Érdekessége, hogy egy valamikor működött vágatban alakították ki. Ismert nevén a József Lejtős Aknában, ahol 1879-től 1952-ig szenet termeltek. Aztán több mint egy évtizeddel később, az akkori Nógrádi Szénbányászati Tröszt vezetői elhatározták, hogy a már nem használt vágatban bányamúzeumot létesítenek.

Régi dokumentumok és gépek

„Ez a múzeum több részből áll. Így olyan élménytúrákat szervezünk, hogy az érdeklődők minél jobban megismerhessék az egykori nógrádi szénbányászok életét – mondta Turizmus Online-nak Domonkos Imre okleveles bányamérnök, múzeumi szakalkalmazott. – A főépületben levő tárlaton többek között régi dokumentumokat, fotókat, műszereket, korabeli öltözékeket láthatnak. Az udvaron pedig gépi skanzent alakítottunk ki. Az ott kiállított eszközök az egykori szénbányászat technikáját, technológiáját, illetve a szénszállító járműveket őrzik.”

A központi épülettel szemben találni a lejtős aknát – a tárlat legizgalmasabb részét –, ahol a földalatti kiállítás élethűen mutatja be a bányászok napi munkáját, az alkalmazott gépeket, berendezéseket is.

„Az elmúlt évtizedekben a múzeum folyamatosan fejlődött és bővült – erősítette meg Szokács Krisztián tárlatvezető. – Ennek eredményeként a földalatti részen ma már 286 méter hosszú körjáratú kiállítóhely várja a látogatókat. A valamikori kolóniai épületet felújították, ahol bányaipari modellkiállítás nyílt. Ezek segítségével még közelebb kerülhetnek a szakma jellemzőihez a látogatók. A lejtős akna bejárata előtti téren pedig emlékművet emeltek a Nógrád megyében elhunyt bányászoknak.”

Néprajzi, szociológiai, műszaki alkotások születtek

A múzeum külön érdekessége a bányászati könyvtár, ahol régi szakkönyveket és dokumentumokat őriznek. A bibliotéka sokaknak kutatóhelyként is szolgál, ezért nyitva áll a szakemberek előtt. Ennek köszönhetően az elmúlt ötven évben számos néprajzi, szociológiai és műszaki dolgozat is született a könyvtár anyagának felhasználásával.

Ez a kiállítóhely manapság a salgótarjáni önkormányzat tulajdona és a városi Dornyay Béla Múzeumhoz tartozik. Mint megtudtuk, az intézmény vezetői a következő években is igyekeznek megőrizni és magas színvonalon bemutatni ezt a híres gyűjteményt. Szeretnék, ha a hazai és a külföldi turisták közül minél többen megismernék, főleg a fiatal generáció képviselői. Ezért egész évben – hétfő kivételével – naponta várják élménytúrákra az érdeklődőket.


2024 mérlege: Siófok a legnépszerűbb hazai úti cél

2024 mérlege: Siófok a legnépszerűbb hazai úti cél 

A város a főszezon mellett erősödő tavaszi és őszi forgalmat, illetve erős külföldi vendégszám növekedést realizált.
Michael Jackson egykori duettpartnere a Jazzpikniken

Michael Jackson egykori duettpartnere a Jazzpikniken 

Az új nevek közül a Grammy-díjas amerikai énekes-dalszerző Judith Hill kétségtelenül a 2025-ös Jazzpiknik egyik legnagyobb dobása lesz.
Boldog, szomorú dal – Fesztbaum Béla irodalmi estje a Balaganban

Boldog, szomorú dal – Fesztbaum Béla irodalmi estje a Balaganban 

Ezen az estén a klasszikus magyar irodalom nagyjainak emlékét idézik fel.
Lengyel-magyar közös kiállítás a Capa Központban

Lengyel-magyar közös kiállítás a Capa Központban 

A tárlat 2025. február 13. és március 30. között látható a Capa Központban.
Megújul a gyulai vár

Megújul a gyulai vár 

A gyulai várat 2024-ben több mint 90 ezren látogatták meg.
Gyönyörű estélyiben pompázik a Madame Tussauds Budapest új sztárja

Gyönyörű estélyiben pompázik a Madame Tussauds Budapest új sztárja 

A figurát a színésznő magyar hangja, Törőcsik Franciska mutatta be.
Különleges kaland a természet szerelmeseinek

Különleges kaland a természet szerelmeseinek 

A természet szerelmesei számára egy különleges kaland vár 2025. augusztus 25. és 29. között Balaton-felvidék festői tájain megrendezésre kerülő ötnapos közösségi túrán.
Újra jöhetnek az árstopok?

Újra jöhetnek az árstopok?  

Jöhetnek újra az árstopok? – tette fel a kérdést a nemzetgazdasági miniszter hétfői Facebook-bejegyzésében.
Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden?

Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden? 

Akkor dönt a közgyűlés arról a rendeletről, amely szabályozná a szegedi üzletek és vendéglátóhelyek éjszakai nyitva tartását.
Így űzték el a telet Panyolán

Így űzték el a telet Panyolán 

Több százan alakoskodtak a vármegye nagyszabású hagyományteremtő rendezvényén Panyolán.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.