18. századi időkapszulát találtak Tiszaszentimrén

Az utóbbi néhány hónapban megnőtt az érdeklődő turisták száma Tiszaszentimrén. A népszerű üdülőhelyhez – a Tisza-tóhoz – közeli alföldi falu református múzeumai ugyanis több érdekességet kínálnak a látogatóknak.

„Külsőleg teljesen megújult a templomunk – tájékoztatta lapunkat Fodor-Csipes Anikó, a református gyülekezet lelkésze. – Pályázat útján negyvenmillió forint európai uniós támogatást nyertünk el a beruházáshoz. Új festést kapott a falunk egyik különlegessége, a harminc méter magas, kovácsoltvas-erkélyes templomtorony is, amely valaha tűzfigyelőhelyként szolgált. A hatalmas épület melletti kert is újjáépült, ahol a község védőszentjének, Szent Imrének a szobra is megtalálható.”

Köszönet Mária Teréziának

Utunk során a templommal szemben láttunk egy másik érdekességet is, ugyancsak a falu védőszentjének nevével fémjelzett emlékparkot. Ott a kerti bútorok mellett a Szent Imre nevét viselő településekről származó feliratos kövek díszlenek. A református templom belseje is meglepetésekkel szolgál. Egy nemrég felújított régi, latin nyelvű táblát őriznek, amelyen a köszönet sorai olvashatók Mária Teréziának, hogy engedélyezte a templom felépítését. A másik érdekesség az a plafonon található aranydíszítésű stukkó, melynek a stílusjegyei – szakértők szerint – a franciaországi versailles-i kastélyban lelhetők fel. A stukkót pályázati támogatással szeretnék eredeti állapotában helyreállítani.

A templom előcsarnokában gyülekezettörténeti kiállításban gyönyörködhetnek a látogatók. Itt régi imakönyveket, pénzeket, egykori helyi lakók katonai kitüntetéseit és restaurált bútorokat találnak. Egyházi vonatkozású a templom tornyában – az egykori harangozószobában – berendezett téglamúzeum, amelynek anyagát Fodor-Csipes Anikó férje, Fodor Gusztáv lelkész gyűjtötte. Ezek református, katolikus, evangélikus, zsidó pecsétes téglák együtt, melyeket állványokon elrendezve mutat be a gyűjtő. Ez a múzeum jelenleg egyedülálló hazánkban. A kiállított anyagot a helyi pecsétes téglákkal egészítették ki. Az idelátogatók találhatnak itt – többek között – a Tihanyi Apátságból, az Egri, a Pécsi, a Veszprémi Főegyházmegye területéről származó téglákat. Egyedi darabokat is őriznek, például egy pecsétes téglát a Himnusz kötőjének, Kölcsey Ferencnek egykori debreceni házából.

Üzenet a következő generációknak

Fodor-Csipes Anikó azt is elmondta, hogy nemrég egy véletlen esemény folytán újabb különlegességgel gazdagodott a múzeumuk. A régi református parókia épületének felújításakor az egyik ajtófélfa mögül egy bádogláda került elő. Amikor felbontották, kiderült, hogy ez egy időkapszula, amelyben négy, magyar nyelven kézzel írt és pecséttel ellátott kordokumentumot rejtettek el. Az első 1784-ből való, amely a parókia építésének engedélyéről szól. Ebben a támogatók és kivitelezők nevei olvashatók. Ehhez a feljegyzéshez 1818-ban hozzáírtak és mindazokat a különböző tisztségviselőket örökítették meg, akik az épületen felújítást végeztek.

Egy másik írásos papír 1854-ből származik, abból az időből, amikor bádogládát befalazták. Az időkapszulát a szerzők feltehetően tudatosan készítették és helyezték el, hogy az utódok értesülhessenek az akkori eseményekről. Ezt mérlegelve a tiszaszentimrei gyülekezet mintegy válaszként írásokkal teli fémdobozt helyezett el a régi parókia falába, ahol a dokumentumokat találták. Ebbe tették bele a megtalált pecsétes íratok másolatait. Melléjük pedig a jelenlegi felújításokról írott feljegyzéseket, továbbá a gyülekezeti élet eseményit is felsorolták. Mindezeket a falu címerével és a helyi újság egy példányával egészítették ki. Az iratokat a gyülekezet tagjai kézjegyükkel látták el. Azt szeretnék, ha ezzel az időkapszulával a következő generációknak üzennének.

A gyülekezeti múzeumba kerülnek

A lelkészasszony azt is elárulta, hogy a megtalált időkapszulát jelenleg az új református parókián őrzik, ahol az érdeklődők is megtekinthetik. Később azonban a templomban, a gyülekezeti múzeumban helyezik el őket, és mint új turisztikai attrakciót mutatják be.


Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.
 Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája

Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája  

Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal rendezik a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivált.
Kutyás örökbefogadó nap Budán

Kutyás örökbefogadó nap Budán 

A FogadjÖrökbe Alapítvány ismét örökbefogadó napot és közönségtalálkozót tart.
A CNN is beszámolt a hétvégi budapesti kutyás fesztiválról

A CNN is beszámolt a hétvégi budapesti kutyás fesztiválról 

Több száz tacskó és gazdi gyűlt össze a Városligetben.
Lengyelország több, mint Krakkó vagy Zakopane – kiállítás bizonyítja Budapesten

Lengyelország több, mint Krakkó vagy Zakopane – kiállítás bizonyítja Budapesten  

Kiállítás, amely megmutatja, milyen fejlődési irányokat képviselhet egy ország, ha jó ötletek, elkötelezett emberek és megfelelő támogatás találkoznak egymással.
Hamarosan Anna Peter Breton kiállítása a Bródy House-ban

Hamarosan Anna Peter Breton kiállítása a Bródy House-ban 

Május 10-én különleges akvarell kollekció mutatkozik be exkluzív kiállítási miliőben.
A turisztikai szaktárca vezetője elégedett a belföldi utazási kedvvel

A turisztikai szaktárca vezetője elégedett a belföldi utazási kedvvel 

Nagy Márton: húsvét után is tart az utazási láz.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.