Bezárták a Szépművészeti Múzeumot

Bezárták a Szépművészeti Múzeumot 

Hétfőn kezdődött a Szépművészeti Múzeum rekonstrukciója; a hároméves beruházás során megújul az 1945 óta romos Román csarnok, kijavítják a tetőzetet, valamint új kiállítótereket, műtárgyraktárat és éttermet hoznak létre.

Jól teljesítettek a múzeumaink 

Az előző évinél félmillióval többen, összesen csaknem 2,2 millióan látogatták tavaly az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) fenntartásában lévő múzeumokat. A legnépszerűbb a Szépművészeti Múzeum volt.
Az ősi Kína kincsei az Iparművészeti Múzeumban

Az ősi Kína kincsei az Iparművészeti Múzeumban 

Ha meg akarjuk érteni a mai Kínát, közelebb kell jutni a múltjához is - hangsúlyozta Az ősi Kína kincsei című kiállítás pénteki megnyitóján az Iparművészeti Múzeumban Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Hamis múmiák a Vatikáni Múzeum egyiptomi tárlatán 

A Vatikáni Múzeum egyiptomi gyűjteményében őrzött két múmiáról szakemberek megállapították, hogy későbbi évszázadokban hamisították őket.

Földváron épül a Balaton legkülönlegesebb kilátója 

Látványos szakaszába érkezett a balatonföldvári hajózási múzeum és kilátó építése. A város délnyugati kapujában, a magaspart ligetes területén álló, félig hajót formázó építményen már a kilátótorony lépcsőit szerelték a napokban.

Egy napra ingyenesek lesznek a dél-kaliforniai múzeumok 

Számos dél-kaliforniai múzeum – jó néhány a legnagyobbak közül is – ingyenesen lesz látogatható január 31-én, szombaton.

Rekordszámú látogató az auschwitzi múzeumban 

Tavaly több mint 1,5 millió látogatója volt a dél-lengyelországi auschwitz-birkenaui múzeumnak, ami nemcsak az intézmény történetében, hanem az európai történelmi emlékhelyek viszonylatában is rekordot jelent - közölte a hétvégén a múzeum honlapja.

Hírhedt német halottpreparátor nyit múzeumot Berlinben 

A berlini bíróság döntése alapján a helyi hatóságok tiltakozása ellenére múzeumot nyithat a német fővárosban a holttestekből készített installációiról hírhedt Gunther von Hagens.

A jeruzsálemi Izrael Múzeum anyagából nyílt kiállítás Szentendrén 

A jeruzsálemi Izrael Múzeum zsidó kéziratok és szertartási tárgyak anyagából nyílt tárlat szerdán a Szentendrei Képtárban – mondta el az MTI-nek Kálnoki-Gyöngyössy Márton, a Ferenczy Múzeum igazgatója, a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége (MVMSZ) elnöke.

Különleges záróprogramokkal készül a Szépművészeti Múzeum 

Programsorozattal búcsúzik a felújítás miatt rövidesen bezáró Szépművészeti Múzeum. A 2015. február 15-i zárásig hétvégi tárlatvezetések, kamarakoncertek, családi nap, múzeumi időutazás, a holland aranykort idéző jelmezbál és egész napos múzeumbúcsúztató finisszázs várja a látogatókat, akik szeretnének még találkozni a Szépművészeti Múzeum műtárgyaival a közel három évig tartó rekonstrukciós munkálatok megkezdése előtt. 

A világ legjobb új turisztikai attrakciói 

Ötletes, sok esetben futurisztikus turisztikai attrakciók valósultak meg az elmúlt egy évben világszerte – témaparkok, múzeumok, szédületes kilátók és kannabisz-turizmus. Válogatás a teljesség igénye nélkül.

Programokkal ünneplik a száz éves Palóc Múzeumot 

Szakmai előadásokkal és hangversennyel emlékeznek a Magyar Nemzeti Múzeum Palóc Múzeuma száz évvel ezelőtti megépítésére pénteken a balassagyarmati intézményben.

Lehet pályázni a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói posztjára 

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pályázatot írt ki a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói posztjára.

A magyar vidéki zsidóság kultúrája a Néprajzi Múzeumban 

A Holokauszt Emlékév keretében megrendezett néprajzi tárlat 72, kiállításon eddig soha nem szerepelt zsidó vonatkozású műtárgyat mutat be a Néprajzi Múzeum gyűjteményéből.

Érintse meg a Sixtus-kápolna freskóit a fotelben ülve! 

Az olasz mozikban kedden volt a premierje a Vatikáni Múzeumokról forgatott három dimenziós dokumentumfilmnek, amelyet a világ ötvenhat országában készülnek levetíteni.

Már öt hazai múzeumot bejárhat virtuálisan 

Immár öt, az Emberi Erőforrások Minisztériuma fenntartásában lévő múzeum anyaga érhető el az interneten keresztül, vagyis látogatható virtuálisan. A Google Art Projekt programjához mostantól kisebb közgyűjtemények is csatlakozhatnak.

Kiállítást "cserél" Kína és Magyarország 

Kína kulturális örökségét bemutató nagyszabású kiállításokról szóló szándéknyilatkozatot írt alá csütörtökön Budapesten Hoppál Péter, kultúráért felelős államtitkár és Li Hsziao-csie (Li Xiaojie) miniszterhelyettes, a Kínai Kulturális Örökség Hivatalának főigazgatója - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtökön az MTI-vel.

Egyedülálló kiállítás a '44-45-ös magyarországi légitámadásokról 

A Magyarországot ért 1944-45-ös légitámadásokról nyílik kiállítás szombaton a hódmezővásárhelyi Emlékpontban – közölte Árva László, a közgyűjtemény szakmai főtanácsadója csütörtökön a helyszínen.

A népirtás borzalmaira hívja fel a figyelmet a londoni múzeum szoboróriása 

Egy tizenöt tonnás szoboróriás lebeg a londoni Tate Modern hatalmas turbinacsarnokában.

Múzeumot nyit a Louis Vuitton Alapítvány 

A kortárs művészet új gyöngyszeme nyílik október 27-én Franciaországban, ahol kivételes kortárs művészeti alkotások kapnak majd helyet.

94 település, 168 helyszín, 1773 program a Múzeumok Őszi Fesztiválján 

2014. szeptember 29. és november 9. között rendezik meg a Múzeumok Őszi Fesztiválja elnevezésű programsorozatot.

Gyorsabb bejutás, kisebb zaj: átalakul a párizsi Louvre 

A világ egyik leglátogatottabb múzeumában, a Louvre-ban teljesen átalakítják a bejáratul szolgáló üvegpiramis földalatti üvegcsarnokát és termeit az évi 9 millió látogató jobb fogadása érdekében.

Látogatható Ady Endre felújított szülőháza 

Átadták Ady Endre felújított szülőházát, valamint az 1877 és 1919 között élt költő személyes tárgyait és családi ereklyéit őrző emlékmúzeumot szombaton a romániai Érmindszenten.

Kiállítások tárháza és újranyíló borkút Szekszárdon 

Egész napos program keretében augusztus 30-án megnyílnak a nemrég felújított szekszárdi vármegyeháza múzeumi kiállításai, és ismét működik majd a közelben lévő borkút - jelentették be a szervezők kedden Szekszárdon, sajtótájékoztatón.

Átadták a Lajta Monitor Múzeumhajót 

Átadták a Lajta Monitor Múzeumhajót pénteken Budapesten, a Parlament északi részénél kialakított kikötőben.

Furcsa szoborpark lett az év brit múzeuma 

A szabadtéri yorkshire-i szoborparkot választották az év múzeumának Nagy-Britanniában.

Így újult meg a győri múzeum ötvenmillióból 

Többfunkciós oktatótérrel és információs-kommunikációs technikai pontokkal bővült az Új Széchenyi Terv pályázatán elnyert mintegy 50 millió forintos támogatásból a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum. A projekt lezárásáról kedden tájékoztatta az MTI-t az intézmény.

Ekkor menjen múzeumba Olaszországban, ha ingyen akar bejutni! 

Júliustól minden hónap első vasárnapján ingyenes lesz a belépés az olaszországi állami múzeumokba és az ókori romvárosokba. Megváltoznak a belépőjegyek árai is - jelentette be csütörtökön Dario Franceschini olasz kulturális miniszter.

George Lucas csábító múzeumot épít 

Chicagóban vagy San Franciscóban lesz az új turisztikai célpont?

Vasárnaptól újra látogatható a Ráth György Múzeum 

A Szépművészeti Múzeum és az Iparművészeti Múzeum megállapodásának köszönhetően június 1-től újra látogatható a Ráth György Múzeum.

Orhan Pamuk isztambuli múzeuma lett a 2014-es év európai múzeuma 

Az Orhan Pamuk Nobel-díjas török regényíró Az ártatlanság múzeuma című regényének tárgyi illusztrálására hivatott, azonos nevű isztambuli gyűjteményt tüntette ki a 2014-es Év Európai Múzeuma díjjal az Európai Múzeumi Fórum (EMF) nevű szervezet.

IKEA múzeum nyílik jövőre 

A svéd lakberendezési vállalat bejelentette tervét, miszerint legelső üzletüket múzeummá alakítja.

Sue 65 millió éves és ép 

A chicagói Field múzeum őrzi a legjobb állapotú amerikai fosszíliát, a Sue nevű T. Rex csontvázát, a washingtoni Smithonian múzeum pedig szintén különleges őshüllőcsontvázzal gazdagodik.

Vadászszentély nyílt a felújított hatvani kastélyban 

Új turisztikai látványossággal gazdagodott Hatvan. A belvárosban nemrég átadták át a teljesen felújított Grassalkovich-kastélyt, ahol megnyitották a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumot.

DDR-múzeumot nyitnának a Balatonon 

Hévíz, Bükfürdő és a Balaton turisztikai szakemberei is lekéstek egy olyan évfordulóról, amely segíthetett volna abban, hogy ismét több német és osztrák turista jöjjön Magyarországra - állítja Éskovács Péter, a DDR-múzeum ötletgazdája.

Magyar rocklegendák a Matrica Múzeumban 

Május 5-én 17 órakor nyílik meg a „Magyar rocklegendák” című vándorkiállítás a Matrica Múzeumban. A különleges megnyitón a vendégeket Vicze Magdolna PhD múzeumigazgató köszönti. A kiállítást megnyitja és közreműködik Németh Nyiba Sándor olimpikon, költő, zenész, aki egyébként a gyűjtemény tulajdonosa.

A Tienanmen téri eseményekre emlékező múzeum nyílt meg Hongkongban 

A szárazföldi Kína területén a mai napig érzékeny témának számító, 1989-es Tienanmen téri eseményekre emlékező múzeum nyílt meg Hongkongban - adta hírül a The Standard hongkongi napilap.

Híres emberekkel népszerűsítik a múzeumlátogatást 

Magyarország eddigi legnagyobb múzeumnépszerűsítő programjához a februári indulás óta több ezer fiatal, valamint neves színészek, műsorvezetők, zenészek, írók-költők is csatlakoztak. A matricagyűjtő játékkal is kiegészülő marketingkampány a célcsoport, valamint a múzeumi szféra részéről is pozitív fogadtatásra talált: a játékosok a garantált nyereményeknek és az élményeknek, a részt vevő múzeumok pedig a feléjük forduló figyelemnek, a látogatók fokozódó érdeklődésének örülhetnek.

Így érhető el könnyebben a Memento Park 

A budapesti 4-es metró átadásával egyszerűbbé és gyorsabbá vált a Memento Park – Szoborpark Múzeum megközelítése.

Így éltek a Festeticsek 

A Festetics-kastély őrzi Magyarország egyik legnevesebb grófi, hercegi családjának örökségét. A Festeticsek fontos kulturális, művelődési és történeti nyomot hagytak maguk után keszthelyi birtokukon, amely máig hatással van a helyiek mindennapi életére.

A Titanic élethű mása épül Kínában 

A Titanic élethű mását építik meg egy közép-kínai megyében, ahol a 20. század elején történt hajószerencsétlenség emlékére témaparkot is létesítenek - írta a South China Morning Post.

Állandó múzeum lesz Jimi Hendrix egykori londoni lakása 

Az amerikai gitárlegenda állandó múzeumává alakítják át Jimi Hendrix egykori londoni lakását a brit nemzeti lottóalaptól kapott 1,2 millió font (380 millió forint) támogatásnak köszönhetően.

Még életében múzeumot kap a gyilkoló eszköz és atyja 

Már életében múzeumot nyitottak a híres gépkarabély tervezőjének, Mihail Kalsnyikovnak szülőfalujában, az oroszországi Altaji területen.

Enyhén emelkedett az olasz múzeumok látogatottsága 

A gazdasági válság ellenére az idei év első nyolc hónapjában a korábbinál többen látogattak olasz állami múzeumokba, melyek közül a római Colosseumot és a firenzei Uffizi-képtárat keresték fel legtöbben.

Hamarosan nyílik a Pannon-tenger Múzeum 

November 20-án megnyitja kapuit Miskolcon a Herman Ottó Múzeum új kiállításának helyet adó "Pannon-tenger Múzeum" épülete, ahol elhelyezik a Borsod megyei Bükkábrányban 2007-ben talált mocsári ciprusok egy részét.

Megújult a Kazinczy Ferenc Múzeum 

Kilencvenöt millió forint uniós és hazai forrásból felújították a Kazinczy Ferenc Múzeumot Sátoraljaújhelyen, a január óta a Petőfi Irodalmi Múzeum égisze alatt működő intézményt Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára adta át szombaton.

Jövőre is sűrűn járnak majd Bécsbe a kultúrarajongók 

Bécs és Berlin művészeti párhuzamai, az Albertina mesterművei, a Leopold Múzeum Schiele-gyűjteménye és egy kiállítás az 1873-as világkiállítás emlékére: a bécsi múzeumok izgalmas programkínálattal várják a művészetek kedvelőit, közölte lapunkkal a Wien Tourismus. Íme a legjelentősebb kiállítások 2014 első felében.

Megújul a Stonehenge decemberben 

December 18-án nyitja meg a kapuit az angliai Stonehenge új látogatóközpontja és múzeuma. 
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!