Kesztyűmúzeum nyílt Pécsen

A korábban egyszerre  ötezer embernek is munkát biztosító pécsi kesztyűipar történetét feldolgozó múzeum nyílt szerdán a baranyai megyeszékhely központjában.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A Pécsi Kesztyűs Múzeum Marczi Mihály, az egyik legnagyobb jelenleg is működő manufaktúra, a Gant Pécsi Kesztyű Kft. alapítójának kezdeményezésére és közreműködésével jött létre és a tervek szerint ezentúl állandó jelleggel fogadja a látogatókat a Széchenyi tér déli részén berendezett kiállítóteremben.     

Mint azt Marczi Mihály elmondta, a pécsi kesztyűkészítés története a 19. század második felében kezdődött, Hamerli János nevéhez köthető. A tímár Nyugat-Európában és Csehországban tanulta ki a szakmát, majd 1861-ben megalapította, két évtized alatt pedig jól jövedelmező gyárrá fejlesztette pécsi tímárságát. Hozzátette: szorgalmas munkával sikerült a pécsi kesztyű nevét ismertté tennie nemcsak a hazai kereskedelemben, hanem külföldön is.     

A családi vállalkozás a 20. század első felében is folyamatosan fejlődött, majd a tengerentúlra és Ázsiába is exportált. Marczi Mihály elmondta: a második világháborút követő államosítás után voltak évek, amikor ötezer embernek is munkát adott a Pécsi Kesztyűgyár, későbbi nevén Hunor Rt.     

A rendszerváltást követően a pécsi kesztyűipar hanyatlásnak indult, a korábbi alkalmazottak által életre hívott kis vállalkozások gyártják azóta a pécsi kesztyűket. Mint azt Síkfői Tamás, a múzeum létrehozásában részt vállaló Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara titkára az MTI érdeklődésére elmondta, ma kilenc aktív vállalkozás készít kesztyűket a baranyai megyeszékhelyen. A manufaktúrák, amelyeket a Pécsi Kesztyű Klaszter fog össze, jelentős mennyiségben exportra termelik a minőségi termékeket, a vásárlók között olyan amerikai sztárok is megtalálhatóak, mint Lady Gaga, Madonna vagy Katy Perry.     

A szerdán megnyílt múzeumban többek között képeket és szöveget tartalmazó tablókon régi újságcikkek segítségével ismerkedhet meg a látogató a pécsi kesztyűgyártás történetével, folyamatával, varrógépeket és természetesen kesztyűket tekinthet meg a mintegy száz négyzetméteres kiállítóteremben.

Forrás: MTI


Megnyílt a Biodóm

Megnyílt a Biodóm 

A budapesti „Biodóm városi oázis” a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek.
Jégfürdő – forró napokban

Jégfürdő – forró napokban 

Magyarországon is elérhetővé vált az elmúlt évek egyik legdinamikusabban terjedő egészségtrendje, a hidegterápia.
Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.