Kitiltották a régi, környezetszennyező autókat Párizsból 

Idén július elsejétől, hétköznapokon 8.00 és 20.00 óra között Párizs belterületén nem közlekedhetnek az 1997. január 1-je előtt forgalomba helyezett furgonok és személygépkocsik, illetve az 1999. június 1-jénél régebbi motorkerékpárok.
Airbnb a nagyvilágban: tiltják, tűrik, támogatják?

Airbnb a nagyvilágban: tiltják, tűrik, támogatják? 

A világ nagyvárosaiban, így Budapesten egyre népszerűbb dolog a rövidtávú lakáskiadás. A befektetői kedv meglódulása miatt a legtöbb helyen jelentősen megemelkedtek az ingatlan- és az albérletárak, mivel a turistáktól néhány nap alatt nagyobb bevételt lehet elérni, mint a fix havidíjas lakáskiadásból. A szálláspiacon tömegével megjelent lakások miatt több amerikai és európai nagyvárosban a szabályozás szigorítására került sor. Több helyen a szállodások szövetsége, máshol a helyi lakosok tiltakoznak az airbnb-s és más közösségi szállásfoglalón elérhető lakások terjedése ellen. A BBC cikke valóságos csatát vizionál a városok és a globális közösségi szállásfoglaló oldalak között.

Franciaország: biztonsági kisokos turisztikai szakembereknek 

A turisztikai szakma képviselői számára adott ki hivatalos kiadványt a Francia Külügyminisztérium, mely a legfőbb biztonsági kérdéseket és információkat veszi sorra.
Fürdővárossá alakul Párizs

Fürdővárossá alakul Párizs 

Párizs ismét fürdővárossá és stranddá alakul július 18. és augusztus 21. között a Párizsi-Plázs ingyenes rendezvény alkalmából - tudtuk meg a remek hírt a Francia Idegenforgalmi Hivataltól.

Mautner Zsófi és Harmath Csaba mutatja be a magyar gasztronómiát Párizsban 

Zenei és táncművészeti előadásokat, valamint gasztronómiai programot is felölelő Magyar nappal indul az Európa-bajnokságon részt vevő országok kulturális bemutatkozása a párizsi Városháza előtti téren - közölte a Balassi Intézet az MTI-vel pénteken.
Menekült séfek fesztiválja lesz Párizsban

Menekült séfek fesztiválja lesz Párizsban 

A migránsokról kialakult kép megváltoztatására menekült séfek fesztiválját hirdette meg tíz párizsi étterem. 

Ismét látogatható a Louvre és a Szajna-parti múzeumok 

Újranyitott szerdán Párizsban a Louvre és az Orsay Múzeum, amelyeket az árvízriasztás miatt elővigyázatosságból a múlt hét végén zártak be.

A Louvre-t és az Orsay múzeumot is bezárták Párizsban 

Tucatnyi Szajna-parti kulturális intézményt zártak be pénteken Párizsban az elrendelt árvízriasztás miatt, a zárva tartó intézmények között van a Louvre és az Orsay múzeum, a nemzeti könyvtár létesítményei és több koncerthajó is.
Inna ön konyakot a forradalom előtti időkből?

Inna ön konyakot a forradalom előtti időkből? 

1788-as borpárlatot bocsát aukcióra egy (rendkívül) nagy múltú párizsi étterem – adta hírül a Food & Wine.

Ismét franciákkal randevúztunk Bécsben 

Május 9-én és 10-én ötödik alkalommal rendezte meg a Francia Turisztikai Hivatal – az Atout France – a French Rendez-Vous workshopot Bécsben, melynek során közép-európai tour-operátorok találkozhattak a francia szolgáltatókkal.

Párizsban jó bringásnak lenni 

Párizs hét híres terét készülnek átalakítani a közeljövőben, hogy nagyobb mozgásteret biztosítsanak rajtuk a kerékpárosoknak és a gyalogosoknak, és több legyen a zöld terület.

Budapest-boltot nyitottak Párizsban 

Az üzletben magyar termékeket árulnak, és március 31-ig tart nyitva.

Párizsba utaznak a Szépművészeti remekművei 

A párizsi Musée du Luxembourgban nyílik kiállítás kedden a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményének nyolcvanöt remekművéből, többek között Dürer, Veronese, El Greco, Tiepolo, Cézanne, Rippl-Rónai és Vaszary munkáiból.

Gépkarabélyokat kapnak a párizsi rendőrök 

Gépkarabélyokkal, golyóálló mellényekkel és sisakokkal szerelik fel most először a párizsi rendőrség bűnügyi csoportjait, hogy a Kalasnyikov típusú fegyverekből érkező lövésekre reagálni tudjanak és "tömegmészárlások" esetén minél gyorsabban be tudjanak avatkozni - jelentette be hétfőn Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter, több mint három hónappal a november 13-ai 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletek után.

Párizsból indít amerikai járatokat a Norwegian Air 

Idén nyáron indítja első közvetlen járatait Párizs és az Egyesült Államok több városa között a Norwegian Air.

Meghosszabbították a rendkívüli állapotot Franciaországban 

Meghosszabbította kedden a francia parlament további három hónappal a február 26-ig érvényben lévő rendkívüli állapotot, amelyet a kormány a "valaha tapasztalt legmagasabb terrorfenyegetettséggel" indokolt.

Belvárosi múzeum zárt be végleg Párizsban 

A tavalyi párizsi merényletek következtében annyival csökkent a párizsi Pinacotheque látogatottsága, hogy megszakítva Karl Lagerfeld divattervező munkásságának szentelt kiállítását, hétfőn végleg bezárta a kapuit.

Beüzemelték Párizs első nyershús-automatáját 

A francia fővárosban végre non-stop, az utcán is elérhetővé vált a sületlen bifsztek, vagy sertésszelet.

Kigyulladt a párizsi Ritz Hotel 

Tűz ütött ki Párizs egyik leghíresebb luxusszállodája, a Ritz Hotel legfelső emeletén kedden.

Filmzenék elevenedtek meg a párizsi pályaudvaron 

Két fiatalember kápráztatta el a párizsi vasútállomáson várakozókat zongorajátékukkal.

Szereti Párizst? Két kattintással támogathatja 

A Francia Idegenforgalmi Hivatal, az Atout France a #ParisWeLoveYou kampány egyik fő nagykövete.

2016 végén nyílhat meg újra a párizsi Bataclan 

A jövő év végén nyílhat meg újra a november 13-i párizsi merényletek egyik helyszíne, a Bataclan koncertterem, ahol a 130 áldozat közül kilencvenen vesztették életüket - mondta a klub két társtulajdonosa a Le Monde című napilapban szerdán megjelent interjúban.

Amerikából Párizsba tartó repülőgépek szakították meg útjukat bombafenyegetés miatt 

Bombafenyegetés miatt megszakította útját Amerikában az Air France francia légitársaság két utasszállító járata, amely Washingtonból, illetve Los Angelesből indult Párizsba - adta hírül kedd éjjel az amerikai és a kanadai média.

Párizs a merénylet után: hasznos információk turistáknak 

A november 13-i párizsi merényletet követően a francia kormány szükségállapotot hirdetett és kivételes fokozatú biztonsági ellenőrzéseket rendelt el. A Francia Idegenforgalmi Hivatal tájékoztatása arról, hogy mikor nyitnak újra a főbb turisztikai látványosságok és hogyan alakul a párizsi tömegközlekedés.

Sorozatosan mondják le párizsi utazásaikat a turisták 

Három nappal a párizsi merényleteket követően a francia főváros szállodái és éttermei már jelentős visszaesést tapasztalnak.

Párizsi merénylet: részvétét fejezi ki az MSZÉSZ 

Együttérzését fejezte ki a párizsi merényletekkel kapcsolatban a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége.

Airbnb: 60 millió foglalás hét év alatt 

Töretlenül fejlődik a világ legnagyobb szállásmegosztó portálja. Éves találkozójukat éppen a terrortámadások idején tartották Párizsban. 

Rendkívüli ellenőrzések a határokon, repülőtereken, kikötőkben 

A péntek esti párizsi merényleteket követően több ország is megerősítette biztonsági intézkedéseit, így a határokon, repülőtereken, kikötőkben szigorúbb ellenőrzésekre lehet számítani.

Újra megnyílik a Rodin Múzeum Párizsban 

Három évig tartó teljes körű felújítás után csütörtökön újra megnyitja kapuit a párizsi Rodin Múzeum. A 16 millió euróba (ötmilliárd forintba) kerülő munkálatok költségének felét a múzeum önerőből teremtette elő.

Így néz ki Alexandre Dumas felújításra váró, varázslatos kastélya 

Megkezdődött Alexandre Dumas francia író egykori kastélyának felújítása - közölte Frédérique Lurol, a Párizs közeli Le Port-Marlyban található múzeum igazgatója.

Ugrási kísérlet miatt zárták le az Eiffel-tornyot 

Lezárták vasárnap délelőtt a párizsi Eiffel-tornyot egy behatolási kísérlet miatt, feltehetően egy ejtőernyős akart leugrani az építményről. A helyszínre kiérkező tűzoltók semmi gyanúsat nem találtak.

Füst miatt fordult vissza az Air France járata Budapestre 

A pilótafülkében keletkezett füst miatt visszafordult Budapestre az Air France hétfő reggeli, Párizsba tartó járata - írta az Airportal.hu légközlekedési szaklap.

Londonban is bevezetnék az idegenforgalmi adót 

Az egyik londoni polgármester-jelölt, Iwan Massow egyebek mellett azzal kampányol, hogy bevezetné az idegenforgalmi adót, amellyel évi 400 millió font pluszbevételhez jutna a város.

A közbringa után jön az elektromosrobogó-kölcsönzés Párizsban 

Négyhónapos próbaüzemmel elektromosrobogó-kölcsönző rendszer kezdi meg működését Párizsban a négy éve nagy sikerrel működő első elektromosautó-kölcsönző rendszer, az Autolib és a nyolcéves bérbicikli-hálózat, a Vélib mintájára.

Egy héten át műtik le a párizsi hídról a szerelemlakatokat 

Végleg eltávolítja hétfőtől a párizsi önkormányzat a több százezer szerelemlakatot a Pont des Arts gyalogoshídról, ahol a rácsozott korlát egy része a lakatok súlyától tavaly leszakadt.

Milánóba, Párizsba, Brüsszelbe és Malmőbe is repülhet Debrecenből 

Bázisrepülőtér lesz a Debreceni Nemzetközi Repülőtér, és a Wizz Air újabb desztinációkba indít járatokat a légikikötőből.

Rapid randi Párizsban 

Ahogy ők rendezik (az éppen most tízéves) Rendez-vous en France 2015 Szalont és Workshopot, a franciák legnagyobb beutaztató vásárát, azon is rajta hagyják névjegyüket. A Porte de Versaille területén rendezett, kétnapos szakmai találkozón mindenütt sok-sok tavaszi virág – jácint, nárcisz, tulipán – , csokoládé és pezsgő vagy a most divatos habzóbor fogadja a világ különböző pontjairól érkező tour-operátorokat.

Szélkerekek az Eiffel-tornyon 

Két szélerőművel szerelték fel az Eiffel-tornyot a fenntartható fejlődés iránti elköteleződés jeleként - jelentette be csütörtökön a Párizs lelátogatottabb turistalátványosságát működtető SETE vállalat.

Nem mehetnek Párizsba a környezetszennyező járművek 

Július 1-jétől fokozatosan kitiltják a leginkább környezetszennyező járműveket Párizsból.

Városnéző étterembuszon a francia gasztronómia remekei 

A francia gasztronómia ínyencségeit és egy csodálatos városnézés élményeit kínálja a Párizs nevezetességeit körbejáró Bustronome nevű étterembusz.

Párizs tisztul 

Július 1-jétől fokozatosan kitiltják a leginkább környezetszennyező járműveket Párizsból.

Napi négy Air France-járat Párizsba 

Március 29-től, vagyis a nyári menetrendtől már naponta négyszer közlekednek az Air France gépei Párizs és Budapest között.

Tucatnyi nemzetközi járatot szüntetett meg a Deutsche Bahn 

Az idei évben már nem közlekedik számos éjszakai nemzetközi vonat Németországból a szomszédos államokba, annyira visszaesett a kereslet az olcsó fapados légijáratok miatt. 

Hatalmas siker volt az MT Zrt. párizsi turizmus napja 

Nagy sikerrel zajlott december 9-én a Magyar Turizmus Zrt. franciaországi képviselete és Budapest-közép-dunavidéki Regionális Marketing Igazgatósága (RMI) által szervezett Prémium Turizmus Nap.

Nagyszabású Accor fejlesztés a párizsi reptéren 

Az Aéroports de Paris, mint a terület tulajdonosa és fejlesztője, illetve az Accor Csoport, az ingatlan-management divízióján, a HotelInvesten keresztül szállodai bérleti szerződéseket irt alá a Coeur d’Orly negyedben található Paris-Orly Repülőtérre vonatkozóan.

Magyarország ideális sportrendezvény-helyszínként mutatkozott be Párizsban 

Tavaly első alkalommal a svájci Lausanne-ban, idén Párizsban zajlott a City Events 2014 sportszakmai kiállítás és konferencia november 13-14-én.

Budapest-Párizs: immár négy járat a menetrendben 

2015. március 29-től a francia fővárosba, Párizsba immár napi négy Air France járat indul. Az új 131 férőhelyes A318 géptípussal üzemelő  járat a párizsi Charles de Gaulle repülőtérről délután, 15.25 órakor indul Budapestre, míg Budapestről kora este, azaz 18.20 órakor indul vissza a francia fővárosba. A járatnak köszönhetően még több, az egész világra kiterjedő csatlakozás lesz kényelmesen elérhető.

Hello Kitty-túladagolás a Párizs-Tajpej repülőjáraton 

Október 30-án szállt le először Párizs Charles de Gaulle repülőterén az EVA Air Hello Kitty mintákkal ellátott repülőgépe.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!