Párizsban is lesz hét határra szóló tűzijáték, de közönség nélkül

Párizsban is lesz hét határra szóló tűzijáték, de közönség nélkül 

Megtartják a tűzijátékot Párizsban a nemzeti ünnepen, július 14-én, de közönség nélkül.
Hétfőn újra nyit a Louvre

Hétfőn újra nyit a Louvre 

Hétfőn nyit újra a párizsi Louvre, amely március közepén zárt be a koronavírus-járvány miatt. A világ leglátogatottabb múzeuma szigorú egészségügyi előírások mellett a tárlatok mintegy hetven százalékán fogad ismét látogatókat.
Felére eshet vissza a turizmus nyáron Párizsban

Felére eshet vissza a turizmus nyáron Párizsban 

Több mint a felével csökkenhet a megszokotthoz képest a nyári turizmus Párizsban a koronavírus-járvány miatt a fővárosi turisztikai hivatal becslése szerint, amely elsősorban a külföldi látogatók elmaradásától tart.
Hétfőtől Párizsban is teljesen megnyithatnak a vendéglátóhelyek

Hétfőtől Párizsban is teljesen megnyithatnak a vendéglátóhelyek 

A járványügyi korlátozások újabb enyhítéseként Emmanuel Macron francia államfő bejelentette, hogy a párizsi régió vendéglátóhelyei hétfőtől már nemcsak a teraszaikon, hanem belső helyiségekben is fogadhatnak vendégeket.
A járdára is kitelepülhetnek a vendéglátók, de tízkor be kell zárni

A járdára is kitelepülhetnek a vendéglátók, de tízkor be kell zárni 

Nyitott bárrá válhat június 2-tól Párizs, ahol a koronavírus-járvány miatti óvintézkedések újabb enyhítésének keretében 11 hét után megnyithatnak a vendéglátóhelyeknek, de egyelőre csak a teraszokon fogadhatnak vendégeket. A fővárosi önkormányzat döntése nyomán azonban azok szinte valamennyi közterületet, a járdákat és a forgalom elől lezárt úttesteket is elfoglalhatják - írja az MTI.
Több mint egymillióan látták a Louvre Leonardo kiállítását

Több mint egymillióan látták a Louvre Leonardo kiállítását 

Több mint egymillió látogatója volt a Louvre hétfőn zárult Leonardo da Vinci kiállításának.

Nézegessen fotelből híres festményeket Párizsban 

A legnagyobb párizsi múzeumok ingyenesen elérhetővé teszik a gyűjteményeikben található több mint 100 ezer műalkotás nagy felbontású digitális reprodukcióját, hogy jobban megismerhesse őket a közönség.
Da Vinci a Louvre-ban

Da Vinci a Louvre-ban 

I. Ferenc francia király meghívására Leonardo da Vinci 1516 őszén elhagyta Itáliát és a Clos Lucé kastélyba költözött. Mint a „király első számú festője, mérnöke és építésze”, Leonardo minden tehetségével az uralkodót szolgálta, egészen 1519. május 2-i haláláig, mely a kastélybeli szobájában érte.
Budapest a legnagyobb francia turisztikai seregszemlén

Budapest a legnagyobb francia turisztikai seregszemlén 

Mérföldkőnek számít, hogy a BFTK beutaztató irodákkal együtt, ismét önálló standdal képviselte a magyar fővárost a párizsi IFTM Top Resa kiállításon, 2019. október 1-4. között. Az öt kontinens utaztatóinak randevút adó vásáron - amely tavaly 24 ezer egyéni látogatóval zárt - 770 kiállító és 1700 turisztikai márka, valamint 34 ezer turisztikai szakember képviseltette magát.
Ilyen lesz a Marvel Hotel a párizsi Disneylandben

Ilyen lesz a Marvel Hotel a párizsi Disneylandben 

Ki ne szeretne úgy szállodába menni, hogy bármerre is pillant, kedvenc szuperhősei veszik körül?

Tilos ezentúl az elektromos rollereket a járdán hagyni Párizsban 

Anne Hidalgo, Párizs főpolgármestere csütörtökön bejelentette, hogy tilos lesz az elektromos meghajtású rollereket a járdán hagyni, és a szolgáltatókat arra kéri az önkormányzat, hogy korlátozzák az utcákat elözönlő járművek maximális sebességét.

Eldőlt: a Notre-Dame eredeti állapotát állítják vissza 

A Notre-Dame-székesegyházat látványra pontosan úgy kell helyreállítani, amilyen a tűz előtt volt - döntött a francia szenátus hétfőn. A párizsi katedrális 2019. április 15-én gyulladt ki, a vizsgálatok szerint nem történt szándékos gyújtogatás. A katasztrófa az épületben zajló felújítási munkálatokkal függhet össze.

Megnyílt a párizsi Orly új terminálja 

Forgalomba helyezték a párizsi Orly reptér két meglévő csarnokát összekötő épületet, egyúttal átnevezték a légikikötő most már egységes termináljait - írja az AIRportal.hu.

Kolosszális kár érte a párizsi Notre Dame-ot 

Hatalmas károkat okozott a hétfői tűz a párizsi Notre Dame székesegyházban. A tüzet kedd hajnalban sikerült megfékezni.

Szeptemberben indul az elektromos bérbicikli-hálózat a párizsi agglomerációban 

Tízezer kerékpárral szeptemberben nyílik a Párizs környéki Ile-de-France régió elektromos bérbicikli-hálózata, amellyel a francia főváros és környékének 12 millió lakosát próbálják meg arra ösztönözni, hogy kerékpárral járjanak be a fővárosba dolgozni.

Elege lett egy párizsi utca lakóinak a turisták özönéből 

Elege lett egy párizsi utcai lakóinak abból, hogy naponta idegenek tucatjai özönlik el a környéket, hogy színesre festett házaikról fotókat készítsenek és töltsenek fel a közösségi oldalakra.

Rekordot döntött a turizmus tavaly Párizsban 

A francia kormány gazdaságpolitikája ellen novemberben kezdődött erőszakos tüntetések ellenére rekordszámú, mintegy 50 millió turista érkezett tavaly Párizsba és környékére, ami csaknem négy százalékos emelkedést jelent 2017-hez képest. A látogatók 21,5 milliárd eurót költöttek el a francia fővárosban - derül ki az Ile-de-France régió turisztikai bizottságának adataiból - írja az MTI.

Honnan jön a Joon, hova megy? 

Október végétől már Budapestre is a JOON járatai közlekednek az Air France helyett,. A hiedelmekkel szemben ez nem féltétlenül jelent egyet a fapadosítással. Jean-Michel Mathieu, a társaság vezérigazgatójával a budapesti járatnyitó alkalmával készült exkluzív interjúban eloszlatjuk a kétségeket. A beszélgetést teljes terjedelmében a Turizmus & Vendég decemberi számában olvashatja.

Kitiltanák Párizs belvárosából a járműveket 

Kitiltaná Párizs történelmi belvárosából a gépjárműforgalmat Anne Hidalgo főpolgármester. Az ötlet alig pár héttel azután szivárgott ki, hogy egy bírósági döntés alapján véglegessé vált a kitiltás az alsó rakpartokról. Négy kerületben csak elektromos minibuszok járhatnának.

A világ legjelentősebb elektromos biciklihálózata jöhet létre 

A Párizs környéki Ile-de-France régió egy éven belül elindítja elektromos bérbicikli-hálózatát, amellyel a francia főváros és környékének 12 millió lakosát próbálják meg arra ösztönözni, hogy kerékpárral járjanak be a fővárosba dolgozni.

Hallott már a Plácido Domingo repülőgépről? 

Plácido Domingo világhírű spanyol tenorról nevezte el flottája legújabb, Airbus A350-900 típusú repülőgépét az Iberia spanyol légitársaság egy Madridban tartott ünnepségen hétfőn. Az Airbus legújabb szélestörzsű repülőgépéből 2021-ig összesen 16 darab érkezik a spanyol légitársasághoz.

Európán belül már Párizsból repül a legtöbb járat Brazíliába 

Julius 5-től beindította Párizs - Sao Paulo (Viracopos repülőtere) közötti közvetlen légi járatát az Aigle Azul (ZI) francia légitársaság. Az 1946-ban alapított fuvarozó Párizs melletti központja Tremblay-en France-ban található.

Július végéig 4000 elektromos autó tűnik el Párizsból 

A francia Bolloré ipari-szolgáltató vállalat bejelentette, hogy beszünteti a rendkívül népszerű Autolib’ autómegosztó szolgáltatást, vagyis július végéig 4000 elektromos autó tűnik el Párizsból, és az agglomerációból - adta hírül az autopro.hu.

Párizsból Fortalezába 

A JOON S.A.S. (JN) légitársaság az Air France fapados leányvállalata május 8-tól indítja közvetlen járatát Párizs (CDG) és az északkelet-brazíliai Fortaleza között. Hetenként háromszor,  szerdai, pénteki és vasárnapi indulással ( 13.10 /18.35) a leggyorsabb összeköttetést biztosítja igen kedvező áron - a Havas Creative Tours DMC magyarországi marketing képviseletének tájékoztatása alapján.

Az Air France beújít Budapesten 

2018. október 28-tól az Air France újgenerációs légitársasága, a JOON repteti az utasokat Budapestről a párizsi Charles de Gaulle repülőtérre - közölte pénteken a légitársaság.

Újra szívesen utazunk Franciaországba 

Visszatértek a külföldi turisták Párizsba, és 2017-ben rekordot döntött a turizmus az azt megelőző két, a terrortámadások miatt gyenge év után - adta hírül az MTI.

Hetekig is eltarthat, amíg az élet helyreáll Párizsban 

A Szajna vízszintje 5,85 méteren tetőzött hétfőn Párizsban, a vízszintje már nem emelkedik, de egyelőre nem is csökken, s az ár levonulása várhatóan nagyon lassú lesz, így akár hetekig is eltarthat, amíg teljesen helyreáll az élet a francia fővárosban.

Megnyílt Európa legnagyobb kongresszusi központja 

November 22-én megnyílt Párizs új kongresszusi központja a Parc des Expositions de la Porte de Versailles területén, mely Európa legnagyobbikának számít.

Ezek a legnépszerűbb úti célok 

Idén is Bangkok, London és Párizs lett dobogós a világ legnépszerűbb úti céljainak ma közzétett ranglistáján, melyet a Mastercard a külföldi látogatók száma és költései alapján állít össze évről évre, most már közel egy évtizede. Bár Budapest nem került be a Top 10-be a látogatószám alapján, a legnagyobb mértékben bővülő európai célállomások listáján ötödik lett, megelőzve például Moszkvát és Berlint.

Tízéves csúcson a Párizsba látogatók száma 

A terrortámadások miatti átmeneti visszaesés után újra fellendült a párizsi turizmus. Az idei első fél évben csaknem tíz éve nem látott magasságba emelkedett a francia fővárosba látogató turisták száma.

Védjegyet ad a párizsi prefektúra a biztonságos turisztikai helyeknek 

Védjeggyel igazolja a biztonságot a párizsi prefektúra az ellenőrzött turisztikai helyeken a francia fővárosban annak érdekében, hogy ismét minél több turista látogasson Párizsba, és érezze magát ott biztonságban.

Változik a menetrend, más lesz a repülőgép 

Heti tízszer közlekedik a Singapore Airlines Szingapúr-Párizs járat október 30-tól - közölte hétfőn a légitársaság.

Kiderült, melyek a legpontosabb repülőterek 

A Paris Beauvais-Tille reptér lett a világ legpontosabb repülőtere 2016-ban a világvezető légipiaci elemző, az OAG Aviation Worldwide felmérése szerint. 

Magasabb rangra emelné a Musée d'Orsay-t az új igazgató 

Laurence des Cars-t, a párizsi Musée de l'Orangerie igazgatóját nevezték ki a párizsi képzőművészeti múzeum, a Musée d'Orsay élére - jelentette be a francia kulturális minisztérium.

"Párizs hidakat, nem pedig falakat épít" 

A 2024-es olimpia megrendezésére pályázó Párizs megkezdte a nemzetközi kampányát. A pályázat hivatalosan angol nyelvű "Made for Sharing" szlogenjét a francia nemzeti színekkel megvilágított Eiffel-toronyra péntek este kivetítve fedték fel a szervezők.

Felfüggesztette tevékenységét a Párizs Tours utazási iroda 

A Párizs Tours 26 évig szervezett utazásokat a francia fővárosba és a Loire menti kastélyokhoz, most bizonytalan ideig szüneteltetik működésüket.

Tovább korlátozhatják a gépkocsiforgalmat Párizsban 

Az autósok felháborodása és az ellenzék tiltakozása sem tántorítja el Párizs főpolgármesterét a gépkocsiforgalom további korlátozásától a francia fővárosban. Anne Hidalgo újabb intézkedéssorozatot jelentett be egy hétvégi lapinterjúban az autósok kiűzésére és a légszennyezettség csökkentésére.

Ismét forgalmi korlátozás van Párizsban a légszennyezettség miatt 

A légszennyezettség miatt ismét forgalmi korlátozást vezettek be a hatóságok Párizsban és környékén: pénteken csak a páros rendszámú gépjárművek közlekedhetnek a fővárosi agglomerációban, a tömegközlekedés pedig ingyenes.

Bezárta kapuit az Eiffel-torony 

A dolgozók sztrájkja miatt csütörtökön sem nyitott ki az Eiffel-torony, így a látogatók harmadik napja nem mehetnek fel a francia főváros egyik legfőbb turistalátványosságára.

Párizsi szmog: forgalmi korlátozás, ingyen közbringa és e-autó 

Meghosszabbítják legalább egy nappal a légszennyezettség miatt kedden életbe léptetett forgalmi korlátozást Párizsban és környékén: szerdán csak a páratlan rendszámú gépjárművek közlekedhetnek a fővárosi agglomerációban - jelentette be a helyi önkormányzat.

Korcsolyázott már az Eiffel-toronyban? 

Párizs a csodák városa. A francia főváros a tél beköszöntével egyedülálló hangulattal várja az odalátogatókat. A Budapest Airport közvetlen járataival könnyen és gyorsan elérhető város kiváló meglepetés lehet szeretteinknek egy ünnepi hosszúhétvégéhez, a szikrázó napsütéses téli időben, de akár a borúsabb napokon is.

Katari turistákat raboltak ki Párizsban, több millió eurós a kár 

Kiraboltak két katari turistát a Párizs északi részén található Le Bourget repülőtérről a francia fővárosba vezető autópályán. A támadók legalább 5 millió eurónyi értéktárgyat zsákmányoltak - közölték kedden rendőrségi források.

Meghiúsult az utazás, csalás miatt nyomoz a rendőrség 

120 ember összesen ötmillió forintot fizetett ki egy kecskeméti tanárnőnek, aki az őszi szünetre hirdetett franciaországi utazást a diákoknak, családtagjaiknak és ismerőseiknek. Az utazás előtti este kiderült, nem mennek sehova. A rendőrség csalás miatt indított nyomozást.

Kreatív ötletekkel lendítenék fel a párizsi turizmust 

59 lépésből álló tervet fogadott el a párizsi városvezetés a turizmus élénkítésére.

Magyar származású fotós kiállítása nyílt Párizsban 

A világhírű magyar származású fotóművésznek, Brassainak a párizsi házfalak graffitijeiről készült eredeti felvételeiből látható kiállítás a párizsi Pompidou Központban.

Mongyő! Mi ez, hó?! 

Meglepte az első hó hétfő reggel a párizsiakat, akik arra ébredtek, hogy vékony hótakaró borítja a francia fővárost.

Világsztár koncertjével nyit újra a párizsi merénylet helyszíne 

Sting koncertjével nyílik újra november 12-én a tavalyi párizsi merényletek egyik helyszíne, a Bataclan koncertterem, ahol a 130 áldozat közül kilencvenen vesztették életüket - jelentette be pénteken a Lagardere Unlimited Live Entertainment, a szórakozóhely tulajdonosa.

Közvetlen buszjárat indul Budapestről Párizsba 

Október 13-án indul a FlixBus első közvetlen járata Budapestről Párizsba és Strasbourgba.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!