Hatalmas felfújható hangár a budapesti repülőtéren 

Felfújható hangárt adtak át szerda délelőtt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyet a Lufthansa Technik használ.

Taxi helyett: Budapesten is elérhető az Uber 

Júniusban még budapesti menedzseri állásokat hirdettek weboldalukon, szerdától pedig már fővárosunkban is rendelhetünk sofőrt az applikáción keresztül - a taxisok azonban nem hagyják annyiban.

Nyílt levélben fordultak Orbán Viktorhoz a mozdonyvezetők 

A Mozdonyvezetők Szakszervezete nyílt levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz a 2014. december 31-én megszűnő korkedvezményes nyugdíj meghosszabbítása érdekében - közölte az érdekképviselet szerdán az MTI-vel.

Kétszáz új buszt kap Budapest 

Mintegy kétszáz új busz érkezik Budapestre 2015-ben az új üzemeltetési modell keretében, a MAN és a Mercedes buszai a déli városrészekben közlekednek majd - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.
Budapesten áthaladó vonatot is érint a szerb vasutassztrájk

Budapesten áthaladó vonatot is érint a szerb vasutassztrájk 

Kedden is sztrájkoltak a szerb vasutasok, ezért fennakadásokra lehetett számítani.
Hamarosan felszállhat a legújabb Boeing

Hamarosan felszállhat a legújabb Boeing 

Nyolcvan Boeing 737 MAX repülőgépet rendelt az amerikai gyártótól az ír SMBC Aviation Capital, a világ harmadik legnagyobb, repülőgépek lízingelésével foglalkozó vállalata.
Ezt utáljuk legjobban a repülőgépek üléseiben

Ezt utáljuk legjobban a repülőgépek üléseiben 

Nem véletlen, hogy manapság egyre kevesebben élvezik a repülést – ez főként azokra igaz, akik rendszeresen utaznak vagy interkontinentális járaton ülnek.

Google-térképen a BKK 

Pénteken a Google térképszolgáltatásában is megjelentek a Futár-rendszer által kezelt valós idejű járatinformációk - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Google az MTI-vel.

Kinevezték az Emirates magyarországi igazgatóját 

Magyar szakember vezeti az Emirates légitársaság magyarországi képviseletét. Horváth Gábort október 30-ával nevezték ki. 

Öt százalékkal bővült a legnagyobb európai diszkont légitársaságok utasforgalma 

Mintegy öt százalékkal bővült Európa két legnagyobb diszkont légitársasága, a Ryanair és az easyJet utasforgalma októberben 2013 októberéhez képest, míg a kisebb Norwegian 15 százalékos javulást ért el.

Magyar dolgozókat keres a Qatar Airways 

A közvetlen légi járatok áldásos hatással vannak a munkaerőpiacra is: most éppen a Qatar Airways toboroz dolgozókat Budapesten. 

Magyar beszállítóknak kínál partnerséget a MÁV-START 

A MÁV-START első két saját fejlesztésű és gyártású IC+ kocsija 2014. október 22-én forgalomba állt, megtervezésükkel és elkészítésükkel egyúttal újraéledt a magyar vasúti járműgyártás. Az IC+ járművek sorozatgyártásának előkészítése folyamatban van, a vasúttársaság minél több magyar vállalkozásnak, hazai munkaerőnek kíván beszállítási lehetőséget biztosítani. Ennek érdekében november 20-án IC+ beszállítói nyílt napot tartanak.

Pénzhez jutnak az egykori Malév dolgozók 

November közepén 900-950 egykori Malév-dolgozó követelésének egyharmadát fizeti ki a 2012. február 3-án becsődölt nemzeti légitársaság felszámolója, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Zrt. (NRN) mintegy bruttó 2,2 milliárd forint értékben. – A kifizetés arányos lesz, mely átlagosan bruttó 34 százalékot jelent a fennálló dolgozói követelésekre. A kifizetés egyaránt vonatkozik a belföldi és külföldi volt munkavállalókra.

Száz darab A320-as Airbust venne a kínai CALC lízingcég 

Száz darab Airbus A320-as repülőgép vételéről írt alá szándéknyilatkozatot a kínai China Aircraft Leasing Company (CALC) - közölte az Airbus csütörtökön az MTI-vel.

Tíz éve repülnek az Aer Lingus gépei Budapestre 

Idén tíz éve repülnek az Aer Lingus gépei Budapestre, ebből az alkalomból a mai napon egy retrofestésű repülőgép érkezett Budapestre. Egy sajtótájékoztató keretén belül bemutatták az észak-amerikai átszállási lehetőségeket, a járatbővítéseket és az új business osztályt, amit 2015 márciusától vehetnek igénybe az utasok. 

Nőtt a légi utasforgalom szeptemberben 

Nőtt a globális légi utasforgalom az idén szeptemberben 2013 szeptemberéhez képest a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) és a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI) felmérése szerint is.

Budapest-Párizs: immár négy járat a menetrendben 

2015. március 29-től a francia fővárosba, Párizsba immár napi négy Air France járat indul. Az új 131 férőhelyes A318 géptípussal üzemelő  járat a párizsi Charles de Gaulle repülőtérről délután, 15.25 órakor indul Budapestre, míg Budapestről kora este, azaz 18.20 órakor indul vissza a francia fővárosba. A járatnak köszönhetően még több, az egész világra kiterjedő csatlakozás lesz kényelmesen elérhető.

A MOL Bubi kerékpárok is szerepelnek a BKK utazástervezőjében 

A MOL Bubi (Budapest Bicikli) kerékpárjait is figyelembe veszi a Budapesti Közlekedési Központ utazásszervező- és utastájékoztató programja, a Futár - közölte a központ csütörtökön az MTI-vel.

Vancouver és Edmonton is bekerült az Air France-KLM portfóliójába 

Két új desztináció, Vancouver és Edmonton is bekerült az Air France-KLM portfóliójába, így már a Csoport működteti a legtöbb járatot Európa és Nyugat-Kanada között.

Bosznia-Hercegovinában nyitja meg tizenkilencedik bázisát a Wizz Air 

Wizz Air ma bejelentette, hogy tovább bővít Bosznia Hercegovinában. A légitársaság egy új Airbus A320 típusú repülőt állomásoztat majd Tuzlában 2015 júniusától. Ezzel a tuzlai lesz a Wizz Air tizenkilencedik bázisa. 

Nem volt őszi szünet a diszkont légitársaságnál 

A tavalyi októberi számokkal összehasonlítva jelentősen nőtt az easyJet utaslétszáma múlt hónapban is.

Változtatások az IATA büntetőpontok rendszerében 

A MUISZ az elmúlt másfél évben folyamatosan követelte a IATA (Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség) büntetőpontok rendszerének a felülvizsgálatát, mert a heti fizetés bevezetésével az utazási irodák felfüggesztésének kockázata jelentősen megnőtt.

Utazzon a Mikulással a kaposvári színházba! 

A MÁV-START a „Mikulás a vonaton” program keretében december 6-ára különleges utazást kínál. Aznap Szolnokról és Budapestről különvonattal utazhatnak az érdeklődők Kaposvárra, ahol megnézhetik a Légy jó mindhalálig című musicalt a Csiky Gergely Színházban. A gyerekeknek külön élményt jelent, hogy a vonaton a Mikulás is az utasokkal tart. A színház után a kaposvári adventi vásár is megtekinthető. Jelentkezni november 21-ig lehet az útra.

Egy része elkészült a Temesvár–Nagybecskerek kerékpárútnak 

Javában épül a Temesvárt a vajdasági Nagybecskerekkel összekötő, határon átívelő projekt keretében megvalósuló kerékpárút. A Temesvárt a szerb határral összekötő szakaszból értesüléseink szerint 22 kilométert már leaszfaltoztak, egy további 15 km-es szakasz megépítése még hátra van.

Villámcsapás miatt kényszerleszállást hajtott végre egy gép 

Villámcsapás miatt kényszerleszállást hajtott végre a Mistral Air olasz légitársaság egyik utasszállító repülőgépe szerdán este a római Leonardo da Vinci repülőtéren. Senki sem sérült meg.

Folyadékszkenner a reptereken 

A londoni Gatwick és a Heathrow repülőtereken már tesztelik azt az eszközt, amellyel az üveg kinyitása nélkül tudják ellenőrizni a benne lévő folyadék összetételét.

Újraindítja Budapest-Stockholm járatát a SAS 

A skandináv légitársaság a 2015. március 29-én kezdődő nyári menetrendben, hetente 4 alkalommal üzemelteti közvetlen járatát a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a stockholmi Arlanda repülőtér között.

Minden eddiginél hosszabb vasutassztrájk lesz Németországban 

A Deutsche Bahn (DB) vasúttársaság mozdonyvezetőit képviselő szakszervezet (GDL) minden eddiginél hosszabb, 109 órás sztrájkot jelentette be kedden, a Németország egészére kiterjedő munkabeszüntetés szerdán kezdődik és jövő hétfőig tart.

Egy sportkocsi áráért repülő autót vehetünk 

Két éven belül gyártásba kerülhet a szlovák repülő autó, elsősorban az észak-amerikai piacra szánják, az ára egy szuper sportkocsi szintjén mozoghat.

168 tonna áru az Emirates budapesti járatán 

Az Emirates napi budapesti járatának beindításával együtt a légi szállításért felelős SkyCargo is elkezdte működését Budapesten, a járatok heti 168 tonna árut képesek szállítani - közölte a légitársaság hétfőn az MTI-vel.

Felvásárolja a Farnair-csoportot az ASL Aviation 

Felvásárolja az ASL Aviation Group a magyar leányvállalattal is rendelkező svájci székhelyű, légifuvarozással foglalkozó Farnair-csoportot - írta az Airportal.hu légügyi szaklap.

Javította pénzügyi eredményét az IAG légitársasági csoport 

Javította pénzügyi teljesítményét az International Airlines Group (IAG) a harmadik a negyedévben a pénteken nyilvánosságra hozott pénzügyi jelentés szerint.

Hello Kitty-túladagolás a Párizs-Tajpej repülőjáraton 

Október 30-án szállt le először Párizs Charles de Gaulle repülőterén az EVA Air Hello Kitty mintákkal ellátott repülőgépe.

Miért sztrájkolnak annyit a pilóták? 

Az európai hagyományos légitársaságok versenyképességüket próbálják javítani, hogy felvegyék a versenyt a diszkont légi cégekkel, de az átalakításokkal a szakszervezetek legtöbbször nem értenek egyet, emiatt volt és várható a közeljövőben is több sztrájk az európai légiközlekedésben - mondta Feledi György szakértő, utasszállító-pilóta kedden az MTI megkeresésére.

Az Emirates szerencseszáma: 777 

A Boeing leszállította a századik gépet a dubaji légitársaságnak a 777 300 ER típusból.

Nem jól teljesít az Air France-KLM 

Jelentősen csökkent a francia-holland Air France-KLM-csoport eredménye a harmadik negyedévben 2013 ugyanezen időszakához viszonyítva - derül ki a csoport szerdán nyilvánosságra hozott pénzügyi gyorsjelentéséből.

Újra repül a Budapest-Baku útvonalon a fapados 

A Wizz Air bejelentette, hogy 2015. március 29-től folytatja Budapest-Baku útvonala üzemeltetését. 

Valós idejű közúti információk a BKK-tól 

Valós idejű közúti információkat ad a Budapesti Közlekedési Központ információs szolgálata, a BKK Info a honlapján keddtől.

Ilyen volt az első Budapest-Dubaj járat az Emirates fedélzetén 

A légitársaságtól megszokott eleganciával, apró ajándékkal és szívélyes mosollyal fogadta utasait az Emirates első Budapestről induló járatán.

Elindította Budapest-Dubaj légi járatát az Emirates 

Október 27-én landolt az Emirates Airlines első közvetlen, menetrendszerinti légi járata Budapesten, amely mostantól naponta köti össze hazánkat az Egyesült Arab Emírségekkel.

Etihad Airways: több járat Európából Abu Dhabiba 

Új járatot indít Bécsből és Stuttgartból Abu Dhabiba code-share partnerével, az Etihaddal közösen az airberlin, ugyanakkor nő az amerikai kapcsolatok száma is a téli menetrendben.

Itt épülnek új kerékpárutak az országban 

Egy keszthelyi konferencián mutatták be a minap a következő hat évre szóló balatoni és országos kerékpárút-fejlesztési terveket.

Egyre jobban megy a bukaresti repülőtereknek 

Csaknem 8 százalékkal, 6,31 millió főre nőtt a bukaresti Henri Coanda (Otopeni) és Aurel Vlaicu (Baneasa) repülőterek utasforgalma az első kilenc hónapban - jelentette be csütörtökön a repülőtereket kezelő állami vállalat.

Példátlanul széleskörű vasúti kedvezmények Szlovákiában 

Az ország történetében példa nélküli mértékű, rendkívül széleskörű vasúti utazási kedvezményeket hagyott jóvá szerdai ülésén a szlovák kormány.

Új kerékpártárolók országszerte a vasútállomásokon 

A kiegészítő vasúti szolgáltatások bővítésével és a bringázás növekvő népszerűségével a budapesti pályaudvarokon is előtérbe került a kerékpártárolók kiépítése. Húsz új bringatámasz szolgálja a biciklivel érkező és továbbinduló utasokat immár a Keleti pályaudvaron is. A fővárosban tavasszal a Déli, a Nyugati és a kelenföldi pályaudvaron épültek kerékpártárolók.

Hasít a Boeing 

Jelentősen növelte árbevételét és működési eredményét az amerikai Boeing repülőgépgyártó a harmadik negyedévben, rendelésállománya rekord nagyságúra, 490 milliárd dollár értékűre nőtt.

Egyre környezetbarátabb a budapesti repülőtér 

Az elmúlt három évben a Budapest Airport 25 százalékkal csökkentette a szén-dioxid-kibocsátását, és további 10 százalékos csökkenést szeretnének elérni a következő öt évben - mondta Kis Ferenc, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető cég környezetvédelmi vezetője kedden.

Egy ezresért utazhatunk Montréalba 

Már foglalható az Air Transat kanadai járata Budapestről.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!