Ro_kozlekedes cikkek
Az Etihadé lehet a montenegrói légitársaság
A szerb légitársaság után arab kézbe kerülhet a montenegrói is, legalábbis erre enged következtetni az, hogy az egyesült arab emírségekbeli Etihad Airways megbeszéléseket folytatott a montenegrói kormány képviselőivel - adta hírül csütörtökön podgoricai forrásokra hivatkozva internetes oldalán a Biznis&Finansije című szerb üzleti magazin.

Siófokra vonattal 1 óra 10 perc alatt
A menetidő ilyen drámai lerövidülésére azonban még egy kicsit várni kell. Addig is egyebek mellett nő a bolgár tengerpartra induló járatok száma.
Még húszezer P+R parkolóhely kell a budapesti dugódíjig
Tarlós István főpolgármester szerint húszezer P+R parkolóhely szükséges a dugódíj bevezetéséhez.
TAP akció az Utazás kiállítás ideje alatt
Minden foglalásánál, amit a következő desztinációkra végez, a TAP Portugal 15% kedvezményt nyújt budapesti indulás esetén 2015. február 26. és március 2. között a flytap.com oldalon.

Kétszáz dollárért körbe lehet repülni Ázsiát
Az indonéz légikatasztrófa miatt a tervezettnél később dobta piacra egy hónapra és korlátlan számú, Délkelet-Ázsián belüli utazásra érvényes bérletét az Air Asia.
Visszatér Közép-Európába a Hainan Airlines
Charterjáratot indít a kínai légitársaság, azonban nem Budapestre, hanem Zadarba fog repülni.
Itt kell parkolást fizetni az I. kerületben májustól
Kiterjesztik a fizető parkolási övezetet az I. kerületben, mivel a Fővárosi Közgyűlés szerdán úgy döntött, hogy a kerületnek a főváros tulajdonában lévő területein is bevezetik a díjfizetést.
Kétezer kötés a Wizz Air tőzsdére vonulásának első félórájában
Megkezdődött a kereskedés a Wizz Air részvényeivel szerdán a londoni tőzsdén, a magyar kötődésű légitársaság részvényének jegyzése 1200 penny-ről indult.
Emlékvonat indul az Isonzóhoz
Az Isonzó front főbb magyar vonatkozású emlékhelyeit meglátogató, zarándoklat jellegű négy napos vasúti körutazás indul július 20-án az isonzói csata századik évfordulójára az első világháború centenáriumának alkalmából.

Többet fizethet a Wizz Airnél, ha nem adja fel gyorsan a csomagját
Változtak a poggyászdíjak a diszkont légitársaságnál, a dinamikus árképzés miatt érdemes sietni a csomagfeladás foglalásával.
Vonattal olcsóbban juthat el az Utazás kiállításra
A MÁV-START Zrt. az Utazás kiállításra utazók kényelmes eljutása érdekében a kiállítás ideje alatt több vonatot megállít Kőbánya felső állomáson, valamint ötven százalékos alkalmi menettérti kedvezményt is nyújt a rendezvényre vonattal érkezőknek. A kiállítás ideje alatt érdemes felkeresni a MÁV-START standját, ahol a vasúttársaság akciós menetjegy-vásárlási lehetőséggel és nyereményjátékkal is vár minden érdeklődőt.
Három hónappal korábban nyit a Wizz Air kassai bázisa
A diszkont légitársaság közleménye szerint a fogyasztói keresletnek tesz eleget.
Repülőgép-vontató traktorral óvja a környezetet a Lufthansa
Környezetkímélő eljárást tesz lehetővé a Lufthansa a frankfurti repülőtéren egy új, repülőgép-vontató traktorral, amellyel a pilótáknak nem a terminál épületének elhagyásakor, hanem csak a felszállás előtt kell elindítaniuk a hajtóműveket.
Késés és járattörlés esetén segíthet a Flight Refund
Az európai légi utasoknak járatkésés, –törlés és visszautasított beszállás esetén kártérítés járhat. Egy magyar társaság arra vállalkozik, hogy az utasok helyett eljár jogaik érvényesítésében. Terveik szerint hamarosan az Unió számos más országából is befogadnak megbízásokat.
Magyar síneken a használt osztrák vasúti kocsik
Megérkeztek Magyarországra az első Ausztriából használtan vásárolt vasúti személykocsik - közölte a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. Kommunikációs Igazgatósága kedden az MTI-vel.
Ha repülni akar, ne nyitogassa a vészkijárat ajtaját!
Erre hívja fel a Nemzeti Turistaügynökség a kínaiak figyelmét, mert egyre többen nyitogatják a vészkijárat ajtaját, ezzel pedig órákkal késleltetik a járatot.
További úti célokat jelentett be a Czech Airlines
Az elsőként bejelentett, márciustól induló járatok – Billund, Bilbao, Bologna, Cork és Oslo – mellett továbbiak közlekednek májustól az Airbus 319-es repülőgépekkel.
Egyre több e-busz szállít majd utasokat
Kooperációs megállapodást írt alá a Volvo Bus Corporation és a Siemens villamoshajtású városi buszok szállításáról. Idén hibrid és teljesen e-hajtású buszok szállítanak Göteborgba és Stockholmba a megfelelő töltőinfrastruktúrával együtt.
Gyorsan bővül a keleti cargoforgalom
Tovább növekszik a rendszeres Boeing 747, ismertebb nevén Jumbo Jet-forgalom Ferihegyen. Az azerbajdzsáni Silk Way West Airlines már állandó jelleggel az óriás teherszállító gépeivel szolgája ki a heti két budapesti járatát. A Silk Way West tavaly márciusi érkezése óta megduplázta havi forgalmát a magyar és az azeri főváros között, így jelentősen hozzájárul Magyarország és a Kaszpi-tengeri köztársaság, valamint a Távol-Kelet közötti gazdasági kapcsolatok élénkítéséhez.
Balatoni gyártású hibrid személyszállító gyorshajót vásárol a Bahart
Az európai piacon kialakultnál egyharmaddal olcsóbban juthat korszerű dízel-elektromos hibridmeghajtású gyorshajóhoz a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) még ebben a szezonban. Nem lezárt üzletről beszélnek, még csak "beszélgetésben vannak" a vásárlásról - hangsúlyozta dr. Halmos Gábor, a Bahart vezérigazgatója, aki a hajókat gyártó Aqwia Kft. vezetőjével, dr. Viszkei Andrással adott tájékoztatást a tervezett üzletről a hétvégén tartott Budapest Boat Show kiállításon.
Air France-kényszerleszállás Jekatyerinburgban
Egy hajtóművel sikeres kényszerleszállást hajtott végre vasárnap az Air France francia légitársaság Boeing 777-es típusú gépe az oroszországi Jekatyerinburgban.
Bővítik és fejlesztik Afrika egyik legforgalmasabb repülőterét
Ha minden a tervek szerint halad, akkor 2018-ban az Etiopiában található Addisz-Abeba Bole nemzetközi repülőtere háromszor annyi utast tud fogadni és kiszolgálni, mint most.
Tarolt az Emirates a magyarok körében
3900 szavazat és 2000 írásos beszámoló alapján a magyar utazóközönség minden szempontból kedvenc légitársasága az Emirates lett 2014-ben. A repjegy.hu oldalt üzemeltető Weco-Online Kft. és a Travelo Utazási Magazin kezdeményezésére indult szavazáson példa nélküli az Emirates sikere, hiszen a dubaji központú légitársaság valamennyi kategóriában és az összesítésben is az első helyre került, amire a felmérés 3 éve alatt még nem volt példa.
Tizenhét Boeing 737-est vesz Transavia
Tizenhét darab Boeing 737-800 Next Generation repülőgépet vesz az Air France-KLM diszkont leányvállalata, a Transavia listaáron 1,6 milliárd dollárért - közölte az everetti gyártó csütörtökön az MTI-vel.
Párizs repülőterein sztrájkolnak a dolgozók
Fennakadások várhatók csütörtök délután és péntek délelőtt a párizsi Roissy Charles-de-Gaulle repülőtéren a dolgozók sztrájkja miatt.
Bevezeti az SOS-gombot az Uber
Az Uber taxikat helyettesítő szolgáltatás bevezeti Indiában az SOS-gombot, miután év végén szárnyra kapott egy olyan hír, miszerint az egyik Uber-sofőr megerőszakolta hölgy utasát - írja a Verge.
Tizenegyezer új munkavállalót vesz fel az Emirates-csoport
Tizenegyezer munkavállalót vesz fel 2015-ben az Emirates légitársaságot is magába foglaló csoport, 2016 márciusára 6 százalékkal bővülhet a foglalkoztatottak száma - közölte az Emirates a honlapján.
Megjelent a tenderkiírás a 3-as metró felújítási hitelére
Kiírta az M3-as metróvonal felújításának finanszírozására a tendert Budapest Főváros Önkormányzata, amely a feladatra 15 éves futamidő mellett 60 milliárd forint hitelt venne fel; a tárgyalásos közbeszerzés felhívása a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Magyar zarándokvonat dekorálására lehet pályázni
Idén tavasszal nyolcadszor közlekedik Csíksomlyó Expressz-Székely Gyors Magyarországról a csíksomlyói pünkösdi búcsúba. A Kárpáteurópa Utazási Iroda által szervezett, 2015. május 22-én induló Össznemzeti Zarándokvonatot a négynapos erdélyi út során a MÁV-START mozdonya fogja vontatni. A mozdonymatrica tervezésére február végéig lehet pályázni, II. Rákóczi Ferenc történelmi szerepét ábrázoló grafikával.
Újabb légitársaság indít közvetlen Budapest-Toronto járatot
A SkyGreece Airlines a mai napon bejelentette, hogy új közvetlen járatot indít a magyar fővárosból Torontóba május 21-től, heti két alkalommal. A görög központú légitársaság jelentősen növeli a Budapest és Toronto közötti légi kapcsolatokat.
Súlyos árat fizethet a TransAsia gépének lezuhanása után
Visszavonhatja a tajvani légügyi hivatal a TransAsia légijármű-üzembentartási engedélyét (AOC), miután a légitársaság egyik ATR 72-600-asa Tajpejben nem sokkal a felszállás után folyóba zuhant, negyvenen meghaltak - írta a ch-aviation légügyi szaklap szerdán.
Utasforgalom-növekedésben az IAG a januári nyertes
Több utast szállított januárban 2014 első hónapjához képest az Air France-KLM és a International Airlines Group (British Airways, Ibera, Vueling), a Lufthansa-csoportnak viszont kevesebb utasa volt - derül ki a légitársaságok honlapján közzétett utasforgalmi adatokból.
Panamázik a Lufthansa
A Lufthansa bővíti hálózatát Dél-Amerikába. A szükséges hatósági jóváhagyás megszerzését követően, 2015. november 16-tól elindítja első, az év egészében működő rendszeres járatát Panama City-be.
Továbbképzésre küldi pilótáit a légitársaság, miután lezuhant a gépe
Összes ATR-pilótáját továbbképzésre küldi a tajvani TransAsia légitársaság, miután múlt héten lezuhant a cég egyik ATR 72-ese - írta az Air Transport World légügyi szaklap.
Emirates: járattörlés és jelentős késés Budapesten
Kisebb káosz alakult ki a budapesti repülőtéren február 8-án, vasárnap, majd 9-én, hétfőn, miután törölték az Emirates Budapest-Dubaj járatot, a másnapi járatát pedig több órás késéssel tudott csak elindulni.
Öt új desztinációba repül a Czech Airlines
A 2015-ös nyári menetrendben így már tíz új úti cél érhető el a Czech Airlines-szal.
Újabb megszorítások és elbocsátások várhatók az Air France-nál
Lehet, hogy soha nem talál magára az egyre nehezebb anyagi helyzetben lévő Air France, amely napokon belül újabb létszámcsökkentést és megszorító programot jelenthet be - írta Pierre Sparaco légügyi szakértő az ATW.com szakportálon hétfőn megjelent cikkében.
Még keskenyebb ülések a United hosszú távú járatain
A United Airlines háza táján reppentek fel olyan pletykák, miszerint a még több férőhely érdekében tovább csökkentenék üléseik szélességét.
Több németországi repülőtéren sztrájkolnak a dolgozók
Németországban egész napos sztrájkot kezdett a biztonsági személyzet a hamburgi, a stuttgarti és a hannoveri repülőtéren hétfő reggel.
Átvilágítják az Uber-sofőröket Indiában
Egy indiai nő Amerikában perli a céget, mondván: egy Uber taxis megpróbálta őt megerőszakolni Delhiben. Válaszul az Uber Technologies közölte: minden vezetőjüket átvilágítják Indiában is.
A Ryanair tarolt a fapadosok között
Mindhárom nagy európai diszkont légitársaság több utast szállított idén januárban az előző év első hónapjához képest, a legnagyobb mértékben a Ryanair növelte utasainak számát.
Így csökkentenék az eltűnt repülőgépek keresésének területét
Negyedóránkénti helyzetjelentést tenne kötelezővé a légitársaságok számára a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO), hogy csökkentse az eltűnt repülőgépek utáni keresés területét.
Jól teljesített tavaly a polgári repülési szektor
A személyszállító légitársaságoknak közel hat százalékkal nőtt az értékesített utaskilométerben mért teljesítményük 2014-ben a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint.
Rengeteget spórolhatnak a magyar légtérben a légitársaságok
Csütörtöktől Európában elsőként a HungaroControl eltörölte a magyar légtérben az eddig létező útvonalakat, a repülőgépek korlátozások nélkül repülhetnek a légtérben, amellyel 3 millió dollárt takaríthatnak meg a légitársaságok - közölte a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
Így járhatod be olcsóbban Európát
15 százalékos árengedménnyel juthat nemzetközi utazási lehetőséghez, aki március 31-ig InterRail Globál vasúti bérletet vált. A 30 országban érvényes kedvezmény mellett a másik megszokott bérlettípus, az InterRail Egyországos bérlet is elérhető a MÁV-START Zrt. kijelölt pénztáraiban – közölte a vasúttársaság.
Kínai pénzből újul meg a Budapest-Belgrád vasútvonal
A Belgrád és Budapest közötti vasútvonal felújításának "mellékszálairól" beszélt, illetve kifejezetten a Vajdaság számára előnyöket jelentő többleteit hangsúlyozta Pásztor István, a vajdasági tartományi képviselőház elnöke a Magyar Szó című újvidéki napilap csütörtöki számában.
Egyre nő a tajvani repülőbaleset azonosított áldozatainak száma
Már legalább 31 halottja van a szerdai tajvani repülőgép-szerencsétlenségnek, 12 embert még nem sikerül a folyóba zuhant gépről a felszínre hozni - számolt be a helyi média csütörtökön.
Debreceni járatot indít a Ryanair?
Nagy erőkkel vonult fel a Ryanair vezetősége Budapesten szerdán nem sokkal azt követően, hogy a Wizz Air bejelentette tőzsdére vonulását.