Egyre környezetbarátabb a budapesti repülőtér

Az elmúlt három évben a Budapest Airport 25 százalékkal csökkentette a szén-dioxid-kibocsátását, és további 10 százalékos csökkenést szeretnének elérni a következő öt évben - mondta Kis Ferenc, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető cég környezetvédelmi vezetője kedden.

A ferihegyi repülőtéren újságíróknak tartott bejáráson a vezető elmondta, hogy a meleg víz előállítására használt kazán, illetve az elektromos energia termelése okozza a legnagyobb szén-dioxid-kibocsátást, ezért ezeken a területeken lehet a legnagyobb csökkenést elérni. Mint mondta, a 13 megawatt teljesítményű kazánjaik a leghidegebb napokon is csak 50 százalékos kihasználtsággal működnek, ezért ezeket a jövőben kisebbekre és hatékonyabbakra cserélik.

Jelezte ugyanakkor, hogy több olyan eljárást is alkalmaznak, amely segít a hatékonyságban: egyebek mellett óránként mérik a külső hőmérsékletet, ehhez igazítják az épületek belső hőmérsékletét, és nem fűtik az üresen álló épületeket.

Az energia-racionalizálási program 2007-ben kezdődött, ekkor kezdték el a pályafények, transzformátorok, a 10 kilowattos hálózat korszerűsítését. Az eszközök folyamatos karbantartására és cseréjére több százmillió forintot fordítanak, az ezek nyomán is elért szén-dioxid-kibocsátás csökkenését 2010 óta mérik.

Az adatok szerint azóta 25 százalékkal csökkent ezen káros anyag kibocsátása, amelyet a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI) által alapított karbon-akkreditációs program is auditált. Kis Ferenc elmondta még, hogy a karbon-gazdálkodási tervben öt éven belül a megelőző három év átlagához képest további 10 százalékos csökkenést tűztek ki célul. A kihívást az jelenti, hogy a repülőtér folyamatosan bővül, és ezt kell megfelelő hatékonysági lépésekkel "kompenzálni" - fűzte hozzá.

Forrás: MTI


így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.