Kína megsarcolná az európai légitársaságokat 

Jövőre szigorúbb környezetvédelmi előírások vonatkoznak majd az Európai Unió légiközlekedésére. A szabályozás az európai légitársaságok életében nem hoz nagy változást, ám a kontinensen túli – elsősorban kínai társaságok gépei szinte alig felelnek majd meg az előírásoknak. Ezért Kína viszont-tiltással fenyeget, idézi a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) írását a Világgazdaság.

Még idén eladják a LOT-ot 

Még az idén év végéig befejeződik a LOT lengyel légitársaság privatizációja a lengyel kincstárügyi minisztérium tervei szerint - jelentette a hétvégi lengyel sajtó.

Megismétlődik a tavalyi légi káosz? 

Lezárták időlegesen vasárnap az izlandi légteret az ország legaktívabb vulkánjának kitörése miatt - közölte az izlandi repülőtereket igazgató hivatal (Isavia).

Bocs a helytelen járatszámért 

Elnézést kért a United Airlines, amiért használta a 2001. szeptember 11-én eltérített gépei járatszámát.

Mit alakított a Ferihegy vulkáni hamu híján? 

A tavalyi izlandi vulkánkitörés hatásait leszámítva is lenyűgöző utasforgalmi növekedést regisztrált az év negyedik hónapjában a Budapest Airport (BA).
Júniustól vadonatúj Malév-járat Burgaszba

Júniustól vadonatúj Malév-járat Burgaszba 

A Malév szervezésében május 15-19. között a bolgár tengerpart kiemelt helyszíneit látogathatták meg az utazási irodák képviselői és szakmai újságírók.

Napi két KLM-járat Bázel/Mulhouse-ba 

Napi két járatot vezet be a Bázelt és Mulhouse-t kiszolgáló Euro-repülőtér irányába a KLM október 30-tól kezdődően 2011-es téli menetrendje keretében.

Irány a Baltikum! 

Megérkezett az airBaltic légitársaság első menetrend szerinti rigai járata Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi repülőterére, amelynek köszönhetően közvetlen légi összeköttetés jött létre a magyar főváros és a Baltikum között. Az első járaton rajta ült Nils Ušakovs, Riga polgármestere és Gregory Pomerantsev, a légitársaság kereskedelmi alelnöke is.

Kinyerték az adatokat a fekete dobozokból 

Sikerült kinyerni az adatokat a 2009. június 1-jén tengerbe zuhant Air France-gép mindkét fekete dobozából - jelentette be hétfőn a vizsgálattal megbízott francia hivatal.
Első nemzetközi útjára indult a svájci napelemes repülő

Első nemzetközi útjára indult a svájci napelemes repülő 

Első nemzetközi útját kezdte meg Brüsszel felé pénteken Bertrand Piccard svájci kalandkereső Solar Impulse napelemes repülője, amellyel hamarosan már a Földet akarják megkerülni.

Pozsonyra erősít a Czech Airlines 

Hetente 24 új közvetlen járattal teszi elérhetővé Pozsonyból  a Czech Airlines Európa hat nagyvárosát júniustól.

Singapore Airlines: visszatértek az üzleti utazók 

Az ötéves tervben továbbra is szerepel egy közép-európai járat indítása – mondta kérdésünkre Budapesten Chia Chow Hwee, a Singapore Airlines (SIA) svájci regionális központjának igazgatója. Az is kiderült, hogy az üzleti forgalom visszatért a válság előtti szintre.

Kényszerleszállás nyomásprobléma miatt 

Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép a Liszt Ferenc repülőtéren csütörtök reggel - közölte a Budapest Airport Zrt. vállalati és közkapcsolati igazgatója az MTI-vel.

Select My Movies 

A 64. Cannes-i Filmfesztivál alkalmából 2011. május 20-ig az elmúlt tíz évben készült húsz francia és nemzetközi film közül választhat az Air France Facebook oldalának 325 ezer rajongója. A legtöbb szavazatot kapott négy filmet az Air France hosszú járatain mutatják be szeptemberben.

Figyelmeztető sztrájk lesz Ferihegyen 

Csütörtökön 13-14 óra között egyórás figyelmeztető sztrájkot hirdet a Gazdasági Szakemberek Szakszervezete (GSZSZ) a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren és a Lurdy házban dolgozó Malév Zrt.-ben foglalkoztatott földi munkavállalók körében. A szakszervezet szerint az utasoknak nem okoz kellemetlenséget a munkabeszüntetés.

Air France: kapacitásbővülés és forgalomnövekedés áprilisban 

Az Air France forgalma 23,1 százalékkal nőtt áprilisban a tavalyi azonos időszakhoz képest a kapacitás 21,2 százalékos bővülése mellett. A számadatok összehasonlíthatóságát azonban nehezíti a tavalyi izlandi vulkánkitörés okozta légtérzár. 

KLM-AF-Alitalia: közös vállalati hűségprogram 

A BlueBiz, az Air France-KLM vállalati hűségprogramja új partnerrel bővült, az Alitalia légitársasággal. A program célja költséghatékonyság biztosítása a rendszeresen üzleti célból utazó cégek részére.

Öt nemzetközi online utazási szolgáltató olvadt össze 

A közelmúltban öt nemzetközi online utazási szolgáltató - a CheapTickets, a Vliegwinkel, a BudgetAir, a Flugladen és a Vayama – olvadt össze. Május 6-ától Travix néven működik a globális vállalat. 

Új struktúrában működik az Aerosvit 

Új struktúrában működik Magyarországon az Aerosvit légitársaság, miután a Globair Hungary Kft. elnyerte az ukrán szállító magyarországi sales és marketing képviseletét. 

Nincs több bizonytalanság 

Nemzetközi sajtótájékoztatón mutatta be az Air France két legfrissebb, mobiltelefonokra készült fejlesztését: az Air France Connectet és mobilweboldalának okostelefonra készült alkalmazását Párizsban szerdán.

Veszteséges negyedév a Lufthansánál 

A tavalyi rekordév után ismét vesztesége keletkezett a Lufthansának az idei első negyedévben elsősorban az üzemanyag drágulása, az észak-afrikai zavargások, illetve a Japánban bekövetkezett természeti katasztrófa miatt.

Hahn Air partner a kanadai WestJet 

Április végén a Hahn Air a 240. partnerével, a kanadai WestJet-tel kötötte meg elektronikus jegykiállítási egyezményét - közölte a Turizmus Online-nal a Hahn Air.

Bikinis nővel tévesztette meg az utasokat a Ryanair 

A brit Advertising Standards Authority (ASA) reklámhatóság betiltotta a Ryanair légitársaságnak azt a hirdetését, amely olcsó jegyeket kínált olyan napos helyekre, ahol a hőmérséklet legfeljebb nulla és 14 Celsius fok között mozog.

Oulu-Tromsö másfél óra alatt 

A két különleges nevű város a messzi északon van, közös bennük, hogy az airBaltic új járata köti össze őket.

Marad a folyadéktilalom uniós reptereken 

Az Európai Unió több tagországa a határidő lejárta ellenére egyelőre nem kívánja felszámolni repülőterein azt az intézkedést, hogy a tranzitutasok ne vihessenek fel folyadékot a repülőgépek utasterébe - erősítette meg csütörtökön az Európai Bizottság egyik szóvivője.

Jön a Boeing 737 utódja 

A típus leváltásáról szóló döntést év végén hozhatja meg a Boeing.

Szingapúr felfedezésére csábít a Turkish Airlines 

Éppen 25 éve repül Szingapúrba a török légitársaság – ebből az alkalomból nagyszabású kampányt indítottak a Changi repülőtérrel és a Szingapúri Turisztikai Hivatallal közösen.

Viszik a Boeingot, jól megy a cégnek 

Jól indult az év a Boeingnél: a világ legnagyobb repülőgépgyártó és hadiipari csoportja a várakozásoknál jobban növelte profitját az első negyedévben.

Fegyveres személyzet a Budapest-New York járatokon 

Légimarsallokat, azaz fegyveres hatósági védelmi kísérőket alkalmazhatnak a jövőben a Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok között közlekedő kereskedelmi repülőgépeken - döntött az Országgyűlés kedden, amikor döntött a légimarsallok alkalmazásáról szóló magyar-amerikai megállapodás kihirdetéséről.

Tudja, melyik a legpontosabb légitársaság? 

Belföldi útvonalakon, Indiában, 2011 márciusában? India első számú nemzetközi légitársasága a Jet Airways és annak leányvállalata a JetLite.

Várakozáson felüli nyereség a Hainan-nál 

Nyolc százalékot meghaladóan, 273 millió jüanra, 41,8 millió dollárra nőtt a Hainan légitársaság nettó nyeresége az idei első negyedévben - tájékoztatott közleményében a Hainan Airlines.

Lekerült a feketelistáról az UMAir 

Frissítette az Európai Bizottság az Európai Unióban működési tilalom alá tartozó légi fuvarozók listáját, és ennek keretében mások mellett az UMAir ukrán légi fuvarozó is visszanyerte a működési lehetőséget.

Új járat az AirBaltictól 

Hétfőn mutatta be idei nyári szezonjának első új járatát az AirBaltic, amellyel Rigából Gdanskba juthatnak el utasai.

Csökkenti a kolozsvári járatai számát a Wizz Air 

Majdnem egyharmadával csökkenti a Wizz Air diszkont légi társaság a kolozsvári repülőtérről induló és oda érkező járatainak kapacitását, és a Marosvásárhely melletti légi kikötőbe helyezi át járatainak egy részét. 

Együttműködésre szólítja fel a légitársaságokat az easyJet 

Egy évvel az izlandi vulkáni hamufelhő után– ami öt napra megbénította Európa légterét – az Easyjet bejelentette, hogy továbbfejleszti az AVOID hamudetektor technológiát.

Európa hetedik legnagyobb repülőtere 

Ez pedig München a 2010-es utasforgalma alapján, mely 35 millió főt tett ki. Munkatársunktól

Új úticél a Singapore Airlinestól 

A Singapore Airlines napi járatot indít az Airbus A380 géptípussal a Szingapúr – Tokió - Los Angeles útvonalon 2011. július 1-jén.

4 újabb partner a Hahn Airnél 

Újabb 4 légitársasági partnerrel kötött e-ticketing szerződést 2011 áprilisában a Hahn Air.

Elkerülhetetlen a kerozin pótdíj 

Kénytelenek bevezetni a kiutaztatók a nyári charter szezonra a kerozin pótdíjat az üzemanyag árának jelentős emelkedése miatt. Munkatársunktól

Légi csúcsforgalom a horvátoknál nyáron 

Jelentős összeggel támogatja a repülős beutaztatás népszerűsítését Horvátország, a napokban újabb fapados járatok is indulnak a tengerparti városokba - közölte honlapján szerdán a horvát Turisztikai Minisztérium.

Járatbővítések a TAP-nál 

A következő hónapokban Afrikában Accra, Bamako és Sao Vicente, Brazíliában pedig Porto Alegre is bekerül a TAP Portugal útvonalhálózatába.

Koccanás a kifutópályán 

Egy Air France-gép szárnya súrolta egy másik gép hátulját helyi idő szerint hétfő este a New York-i John F. Kennedy repülőtéren - közölte az amerikai szövetségi légügyi igazgatás.

airBaltic: kevesebb utas, jobb kihasználtság 

Tavaly márciushoz képest kevesebb utast szállított az airBaltic nagyobb kihasználtság mellett. Igaz ez a 2011-es év első három hónapjára is.

Germanwings honlap: modern és egyszerű 

A Germanwings a könnyebb kezelhetőség érdekében átalakította weboldalát - közölte a Turizmus Online-nal a légitársaság.

Ferihegy megelőzte régiós vetélytársait 

A budapesti repülőtéren az utasforgalom növekedésének mértéke megelőzte a régiós versenytársakét. A fapadosok szinte kötelező ugrásszerű növekedését ebben a hónapban már a hagyományos légitársaságok szegmensében is tudták tartani. - közölte csütörtökön a Budapest Airport a Turizmus Online-nal.

Négy új keskeny törzsűre adott le rendelést az EL AL 

Folytatja flottájának bővítést az EL AL, a légitársaság négy darab új Boeing 737-900 ER típusú repülőgépre adott le megrendelést.  

Leszállt Budapesten az American Airlines 

Szerda reggel, a Ferihegyen leszállt az American Airlines első, budapesti járata. Munkatársunktól

American Airlines jegyek az Expedián 

Megállapodott az American Airlines (AA) és az Expedia internetes foglalási oldal, a légitársaság jegyeinek közös forgalmazásában.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!