Együttműködésre szólítja fel a légitársaságokat az easyJet

Egy évvel az izlandi vulkáni hamufelhő után– ami öt napra megbénította Európa légterét – az Easyjet bejelentette, hogy továbbfejleszti az AVOID hamudetektor technológiát.

A társaság egyúttal felkérte a többi légiközlekedési társaságot az együttműködésre, hogy egy újabb vulkánkitörés esetén közösen elkerülhető legyen a forgalmi fennakadás a légtérben.

Az Easyjet egyik vezető mérnöke, Ian Davis úgy véli, hogy a jövőben ismét lehet vulkánkitörés és hamufelhő Európa felett. A repülési iparág ma felkészültebb, mint tavaly volt, de tovább kell lépni, mondja a szakember. Az easyJet szorosan együttműködik Dr. Fred Pratával, a Norvég Légkörkutató Intézet (NILU) vezető munkatársával a technológia fejlesztésében. Ahhoz, hogy a vulkáni fenyegetettség ellen új megoldásokat találjanak az iparág többi szereplőjének segítségét kérik. 

A rendszert, mely egy hamu észlelésére kifejlesztett időjárási radar, Dr. Fred Prata dolgozta ki. Az AVOID-technológia részeként a repülőgépeket infravörös érzékelőkkel szerelik fel, melyek képeket közvetítenek egyrészt a pilótának, másrészt a légiforgalmi irányító központnak.

E képek alapján a pilóták kb. 1500 és 15000 méter közötti magasságban akár 100 km-es távolságból is érzékelhetik a hamufelhőket, majd módosíthatják a gép repülési irányát, hogy elkerüljék az útjukba került hamufelhőt.

A rendszer a kereskedelmi légitársaságoknál általánosan alkalmazott időjárási radarokéhoz nagyon hasonló elven működik. A légiforgalmi irányító központ az AVOID-technológiával felszerelt repülőgépekről származó információkat arra használja fel, hogy a valós idejű adatok alapján pontos képet alkosson a vulkáni hamufelhőről. Ennek köszönhetően a légtér olyan, nagy kiterjedésű területei nyílhatnak meg a légi közlekedés előtt, melyeket a vulkáni tevékenység miatt egyébként lezárnának – mindennek előnyeit, a forgalmi fennakadások minimalizálása révén az utasok élvezhetik.

Dr. Prata és csapata a következő hónapokban a Távol-Keleten és Alaszkában, vulkáni tevékenységek közelében tesztelik a berendezést.  Ez idő alatt várható, hogy a tanúsítási folyamat befejeződik az Európai Repülésbiztonsági Ügynökséggel, illetve a tárgyalások is folytatódnak az Európai Bizottsággal a fejlesztéshez szükséges anyagi támogatást illetően.

A folyamat végén az AVOID rendszer készen áll majd a tömeggyártásra. Az easyJet úgy véli, hogy ha Európa szerte 100 repülőgépet ellátnak a hamudetektorral, akkor a kontinensnek teljes lesz a lefedettsége. Így a légitársaságok időben értesíthetik a megfelelő hatóságokat egy esetleges hamuészlelést követően. Ez pedig összhangban lenne a Polgári Légiközlekedési Hatóság (Civil Aviation Authority) biztonságos repülés irányelveivel.


így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.