Viszik a Boeingot, jól megy a cégnek

Jól indult az év a Boeingnél: a világ legnagyobb repülőgépgyártó és hadiipari csoportja a várakozásoknál jobban növelte profitját az első negyedévben.

A cég szerdai közlése szerint az adózott eredmény 13 százalékkal nőtt - 586 millió dollárra, részvényarányosan 78 centre - miután a bevételek enyhe csökkenését ellensúlyozták a kisebb adóterhek. A bevétel 2 százalékkal 14 milliárd dollárra esett. Elemzők 70 cent profitot vártak.

Az első negyedévben nagyjából fele-fele arányban oszlott meg a bevétel a repülőgépeket, valamint a hadiipari és űrtechnikai eszközöket gyártó részleg forgalma: az előbbinél 5 százalékkal 7,12 milliárd dollárra csökkent a bevétel, míg a másik üzletágban 7,62 milliárd dolláros szinten stagnált.

A nyugat-európai repülőgépgyártó konzorcium által gyártott Airbus nagy riválisa megerősítette az idei év egészére vonatkozó előrejelzését, amely szerint az egy részvényre jutó nyereség 3,80-4,00 dollár között, a bevétel 68-71 milliárd dollár között lesz.

A társaságnál azt is megerősítették, hogy többszöri halasztás után az idei harmadik negyedévben megkezdődik a Boeing 787-es, Dreamliner névre keresztelt gép kiszállítása az ügyfeleknek.

Forrás: MTI


Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje?

Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje? 

Ha igen, akkor május 11-én, szombaton módja lesz rá, hogy alaposan megtekintse.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.