Leszállt Budapesten az American Airlines

Szerda reggel, a Ferihegyen leszállt az American Airlines első, budapesti járata. Munkatársunktól

A felszabadulás napját követő második reggelen, délkelet felől hatalmas, amerikai repülőgép jelent meg a láthatáron. Ezüst teteje vakítóan csillant meg a tiszta, április reggeli napfényben. A kifutópálya végén, a repülőtér szögesdrót kerítésén túl plane spotterek zsongtak fényképezőikkel aprón, feketén akár egy hangyaboly. A gépmadár méltóságteljesen áthúzott fölöttük, majd mintha egy zsámolyról lépne le, földet ért a ferihegyi repülőtér betonján. Az American Airlines első budapesti járata megérkezett, 2011. április 6-át írunk.

„Két évig dolgoztunk azon, hogy ez a járat megérkezhessen” - mondta Kam Jandu, a Budapest Airport légközlekedési igazgatója. Hozzátette: az American Airlines járattal nem csupán a magyar utasok járnak jól, hanem a szintén oneworld tag Malév járathálózatán keresztül az egész régió számára remek összeköttetést jelent Észak-Amerikával.

Jandu szavait megerősítve, Kurt Stache, az American Airlines nemzetközi alelnöke úgy fogalmazott: „Izgalmas lehetőség mind az American Airlines, mind a Malév számára a járathálózatok összekapcsolása.”

A Boeing 767-300-as típusú géppel üzemeltetett járat főszezonban naponta közlekedik Ferihegy és New York JFK repülőtere között, télen heti négy alkalommal, közös American-Malév kóddal. A társaság magyarországi általános értékesítési ügynöke a Tensi Aviation. A két cég 1995 óta együttműködik az értékesítés terén. A magyar utasok tájékozódását segítendő, a légitársaság magyar nyelvű weboldallal is megjelent.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.