Figyelmeztető sztrájk lesz Ferihegyen

Csütörtökön 13-14 óra között egyórás figyelmeztető sztrájkot hirdet a Gazdasági Szakemberek Szakszervezete (GSZSZ) a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren és a Lurdy házban dolgozó Malév Zrt.-ben foglalkoztatott földi munkavállalók körében. A szakszervezet szerint az utasoknak nem okoz kellemetlenséget a munkabeszüntetés.

A LIGA Szakszervezetek szerdán közleményben ismertette, hogy a GSZSZ sztrájkegyeztető tárgyalásain az álláspontok nem közeledtek egymáshoz. "Legfőbb követelésünkre, az alacsony keresetűek bérrendezésére azt a választ kaptuk, nincs lehetőség a keret, a bérek, a bértömeg emelésére, miközben a 2007. évi bónusz részt kifizetik a vezetőknek, és olyan jövedelem is kifizetésre kerül, aminek folyósítása, tartalma jogosan kifogásolható" - állítják a közleményben.

A szakszervezet úgy véli, hogy a meghirdetett figyelmeztető sztrájk a Malév utasainak várhatóan semmilyen kellemetlenséget sem okoz. Az utasoktól, ügyfelektől csupán a szimpátiát várják, mert - mint fogalmaznak - a földi, illetve háttér tevékenységeket is jól képzett, de sem anyagilag, sem erkölcsileg meg nem becsült munkavállalók, emberek végzik, akiknek a munkája erősen alulértékelt a cég egészén belül.

Felhívják a figyelmet arra, hogy 2007 óta nem volt béremelés, még egyösszegű, az infláció miatti veszteséget kiegyenlítő mértékű sem. A 2011. évi adóváltozásból eredő kiesést pedig csak a 2010 évi nettó keresetig kiegyenlítő módszerrel hajlandó a munkáltató megoldani. Ha túlórázik, vagy netán a helyettesítést elrendelik, és ezért többlet jövedelemre tesz szert a munkavállaló, máris elveszti a kompenzáció kapcsán részére adott összeget, ami maximum bruttó tízezer forint lehet. Erre az igen alacsony összegre sem kér a menedzsment bértömeg túllépési engedélyt a nemzeti fejlesztési minisztertől - hívják fel a figyelmet a közleményben.

"Azt viszont éppen a kompenzációs konzultáción elhangzott kérdés kapcsán tudtuk meg, hogy a reptéren szállongó híreszteléssel szemben a vezetőknek csak a 2007. évi egyéni teljesítményhez kötött és munkaszerződésükben szereplő prémium részösszeget kifizetik az idén három részletben, mivel lejár az elévülési idő és a munkáltató el kívánja kerülni, hogy vezetők bíróság útján érvényesítsék a követelhető összeget" - olvasható a közleményben.

Forrás: MTI


Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.