Januárban ismét fellendült Budapest turizmusa

Januárban ismét fellendült Budapest turizmusa 

2015 utolsó három hónapjában rendre visszaesést mutattak a statisztikai adatok, ami a külföldiek által Budapesten eltöltött vendégéjszakák számát jelenti, idén januárban azonban ismét növekedés jellemezte a főváros turizmusát, de a hazai összes vendégéjszakaszám is 6%-kal nőtt a KSH januári adatai szerint. Érdekes jelenség, hogy az ukrán vendégéjszakák száma a korábbi visszaeséshez képest idén januárban több mint 25%-os bővülést mutatott.

Ötvenezer külföldi választotta Szegedet 

A korábbi évekhez képest jelentősen emelkedett a Szegedre látogató turisták száma 2015-ben - mondta Ács Szilvia, a Szeged és Térsége Turisztikai Non-profit Kft. ügyvezetője kedden a csongrádi megyeszékhelyen.
Minden földi jóval ellátták Thaiföld 29 milliomodik turistáját

Minden földi jóval ellátták Thaiföld 29 milliomodik turistáját 

2015-re 28,8 millió turistaérkezést prognosztizáltak Thaiföldön, december 23-án azonban már a 29 milliomodik látogatót köszönthették az országban, ezzel egyéni rekordot döntöttek.

A turistáknak is tiltaná a burka vagy nikáb viselését egy német miniszter 

Nem csak a németországi lakosoknak, hanem a Németországba látogató turistáknak is meg kell tiltani az egész testet, illetve az arcot elfedő muzulmán női öltözékek - a burka és a nikáb - nyilvános viselését - szorgalmazza Ilse Aigner bajor gazdasági miniszter.

Egy turista életébe került, hogy társát vásárlásra akarták kényszeríteni Hongkongban 

Verekedés során meghalt egy, a kínai szárazföldről érkezett turista Hongkongban, miután egy ékszerboltban vita kerekedett arról, hogy neki és egy útitársának kötelező-e vásárolnia - számolt be a helyi média az esetről szerdán.
Tévedésből lőttek le turistákat az egyiptomi biztonsági erők

Tévedésből lőttek le turistákat az egyiptomi biztonsági erők 

Egyiptomi biztonsági erők tévedésből tüzet nyitottak egy turistacsoportra a Nyugati sivatagban, mely során 12-en életüket vesztették. A turistacsoport engedély nélkül tartózkodott a területen.

Ötödével több magyar utazott idén Törökországba 

Tavaly 25%-kal nőtt a magyar turisták száma Törökországban 2013-hoz képest, idén folytatódott a kedvező tendencia.

15%-kal több turista ment Romániába az év első felében 

Az első fél évben mintegy 15 százalékkal nőtt a turisták száma Romániában a tavaly azonos időszakihoz képest - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.

Nincs pánikhangulat és zökkenőmentes a pénzfelvétel Athénban 

Nincs pánikhangulat Athénban, az emberek fel tudják venni a napi 60 eurót a bankautomatákból - tapasztalta Athénban Gantner Barnabás, az M1 aktuális csatorna tudósítója.
Mallorcán fegyelmezik a turistákat

Mallorcán fegyelmezik a turistákat 

Betiltották az éjszakai utcai iszogatást Mallorca egyik népszerű üdülővárosában, Magalufban, ahol az utóbbi időben egyre több problémát okoztak éjjel az ordítozó és részegen az utcán fetrengő turisták.

Vár a Tátra nyáron is 

A Tátra nemcsak télen, hanem nyáron is várja a turistákat - derült ki egy minapi rendezvényen a Szlovák Intézetben. 

Magyarország felkerült a cseh turisták térképére 

Megugrott tavaly a csehek érdeklődése Magyarország iránt. Míg 2013-ban mintegy 90 ezer cseh állampolgár töltötte szabadságát Magyarországon, addig tavaly már 166 ezer, ami 83,94 százalékos növekedés - derült ki a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) szerdán Prágában nyilvánosságra hozott kimutatásából.

Tragikus túszdráma: külföldi turistákat lőttek le Tunéziában 

A támadókkal együtt 23 ember, köztük 20 turista vesztette életét abban a túszdrámában, ami szerdán történt Tunézia fővárosában, a tuniszi Bardo múzeumban.

Áramlik a külföldi turisták pénze Romániába 

Tavaly 60 millió euróval (18,2 milliárd forint) költöttek többet Romániában a külföldi turisták, akiknek száma 11 százalékkal nőtt 2013-hoz képest - derült ki kedden a román országos statisztikai intézet adataiból.

Amerikai turisták rongálták meg a római Colosseumot 

Feljelentettek két amerikai turistát, aki belevéste nevét a római Colosseum falába. A két fiatal kaliforniai lány szabadságvesztést és tetemes bírságot kockáztat az ókori műemlék megrongálása miatt.

Amerikai turista szenvedett balesetet a Mátyás-hegyi barlangban 

Baleset ért egy amerikai turistát a budapesti Mátyás-hegyi barlangban pénteken este - tájékoztatta az Magyar Barlangi Mentőszolgálat az MTI-t.

Újabb turistalehúzó pubok Budapesten? 

Nem újdonság, hogy a budapesti kocsmák, éttermek között akadnak olyanok, amelyek egy ügyes trükkel rengeteg pénztől fosztják meg a külföldi turistákat.

Drámai mértékben csökkent a Szlovákiába látogató turisták száma 

Jelentősen csökkent, az első nyolc hónapban 13,4 százalékkal visszaesett a Szlovákiába látogató külföldi turisták száma a múlt év azonos időszakához képest - közölte az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) adataira hivatkozva a Hospodárské Noviny (HN) szlovák gazdasági-közéleti napilap hétfőn.

139 turista vesztette életét az osztrák hegyekben 

Az osztrák hegyekben 139 turista halt meg az idei nyári szezonban, tízzel kevesebb, mint az előző év hasonló időszakában.

Íme az ország településeinek turisztikai toplistája 

Az idén is a főváros 5. kerülete tarolt a turisztikai versenyben az év első nyolc hónapjában. A kerület a vendégek és a vendégéjszakák száma szerint is magasan a legjobb eredménnyel szerepelt az országos összehasonlításban.

Imádnak minket a kínai turisták, de a cseheket még jobban 

A szomszédos országokkal összehasonlítva nem állunk rosszul a kínai beutazókat tekintve, ám Csehország több mint kétszer annyi kínait vonz, Ausztria pedig toronymagasan vezet a térségben.

Karszalaggal Thaiföldre? 

A személyazonosítást lehetővé tevő karszalagot kapnának a Thaiföldre utazó turisták - ismertette kedden a thaiföldi idegenforgalmi miniszter tárcája terveit.

Budapest is szerepel a "must see" városok között 

A Lifehack amerikai portál 60 világvárost tartalmazó összeállításán fővárosunk az előkelő 5. helyet szerezte meg. 

Emelkedik a turisták száma Thaiföldön 

Tíz százalékkal több turistára számít 2014-ben Thaiföld, így az országba látogatók száma a 2013-as 25,2 millióról 27 millió fölé nőhet - közölte a Thaiföldi Turisztikai Hatóság az MTI-vel.

Budapest hivatalosan is Európa legolcsóbb nagyvárosa 

A brit Telegraph újságírói állítottak össze listát Európa legolcsóbb turisztikai desztinációiról. Mint kiderült, Budapest a legideálisabb nagyváros egy budget-hétvége eltöltésére. 

Szörftúrákat szerveznek Észak-Koreába 

A nemrégiben debütált imázsfilm után, ezúttal szinte érintetlen partszakaszokra szervezett szörftúrákkal csalogatja Észak-Korea a nyugati turistákat. 

Nyelvtudás nélkül is elboldogulunk a nagyvilágban 

Orosz György, humorista bebizonyította, hogy a magyarok azt gondolják, ha artikulálva beszélnek, akkor bárhol a világban megértik őket.

Marsa Alam: előttünk a tenger, mögöttünk a sivatag 

Álmos falucskából néhány év alatt Egyiptom egyik népszerű üdülőhelyévé lépett elő Marsa Alam, amely elsősorban a búvárkodás kedvelőinek és a csendesebb vakációt kedvelőknek lehet ideális úti cél. 

Hamarosan turistaként járhatjuk végig a Selyemutat 

Tizenkilenc ázsiai és európai város együttműködésével turisztikai célponttá fejlesztik az egykor kereskedelméről híres Selyemutat.

A Romániában éjszakázók 70%-a kényszerturista 

Vagyis nem pihenni, üdülni vagy a nevezetességeket megnézni érkeznek az országba.

Az USA a tömegturizmus fellegvára 

Ezúttal a brit Love Home Swap lakáscserés utazásokkal is foglalkozó iroda jelentetett meg egy Top 50 listát, amely a világ 50 leglátogatottabb turistalátványosságait taglalja. A listán egyértelműen amerikai városok taroltak. 

A turistaparadicsomokban sem minden fenékig tejfel 

Meglepő módon több klasszikus turistaparadicsom is negatívan szerepelt azon az amerikai Cato Institute által publikált listán, amely jóléti-indexük alapján rangsorolta a világ országait fordított sorrendben. Magyarország a középmezőnyben végzett.

20.000 forintból is meg lehet úszni a Balatont 

A május 1. és 11. között, a Nyitott Balaton elnevezésű kampány keretén belül zajló 200 programot egy lakókocsiból reklámozták. A japán és a német turisták körében is sikere volt a lakóautónak, amelyből arra próbálták rávenni a fővárosba érkezett turistákat, menjenek el a Balatonra is.

Fotóháttereket kereső budapesti turisták 

Az angol „természettudós” a szégyenlős szelfiseket vizsgálja legújabb videójában.

Horváth Viktória az aranykulcsosoknál 

Bár a budai rakparton az Andante Borpatika lassan tíz éve megnyílt, azonban mivel szolgáltatásuk nemrégiben melegkonyhával is bővült, ezért itt tartották vacsorával egybekötött áprilisi találkozójukat szerdán, április 9-én a Magyar Szállodaportások Aranykulcs Egyesületének tagjai.

Az ukrán turisták elkerülik a Krím-félszigetet 

A Krím-félsziget nyugati részén fekvő Jevpatorijából "eltűntek" az ukrajnai turisták, csak orosz vendégek vannak - erről számolt be csütörtök este a helyi Krím24 hírtelevízió.

Demonstráció a hosszabb szezonért Balatonfüreden 

Festményekkel demonstrálnak Balatonfüreden vasárnap a tó hosszabb "nyitva tartásáért" - közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.

Egyre fiatalosabbak az idősebb magyarok 

Az utazások iránt érdeklődő magyarok között egyre több az olyan, idősebb korosztályhoz tartozó személy, akik nyitottak a modern kommunikációs technikák iránt. Ők a pihenéssel, gyógyulással kapcsolatos információkat már szívesen fogadják e-mail címükön, okostelefonjukon.

Horvátország: autópályadíjak és hasznos infók 2014-re 

Cikkünben összegyűjtöttük a 2014-es horvátországi turistaszezonra vonatkozó leghasznosabb információkat az autópályadíjaktól egészen a horvát strandok idei kínálatáig. Több új beruházással is készültek idén déli szomszédaink. 

Turistahiány a görögöknél? 

A Telegraph aktuális összeállításában azon országok szerepelnek, amelyekbe kevés turista érkezik az országok adottságaihoz képest. A listára felkerült néhány turistaparadicsomnak gondolt ország is. Ki gondolta volna, hogy Görögországban vagy Brazíliában nem regisztrálnak elegendő nemzetközi turistát?

London vagy Párizs Európa csúcsvárosa? 

Az egymást hagyományszerűen utáló britek és franciák mindig találnak okot a versengésre. Ezúttal azon folyik a vita, hogy London vagy Párizs fogadta-e a több turistát 2013-ban.

Itt az ideje az idegenvezetők átpozicionálásnak 

A Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége tartotta 2014-es közgyűlését január 22-én, amelynek helyszínét a Vogue állóhajó étterem és a Primus hajó biztosította. Az illegális idegenvezetés, az idegenvezetők szerepének átpozicionálása és az idegenvezetők világnapja került fókuszba az idei közgyűlésen. 

Arrogáns hátizsákos turista ekézi Magyarországot 

Barátságtalan, papucsos emberek, rohadó házak, lehúzás - Magyarország Európa Mexikója, állítja az amerikai fiú egy hátizsákos turistáknak szóló oldalon. Hál' istennek, nem mindenki ért vele egyet. 

Összehangolt járőrözéssel védik a budapesti turistákat 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság – a Fővárosi Önkormányzat támogatásával – kiemelt feladatának tekinti a Magyarországra érkező turisták személy- és vagyonbiztonságának megteremtését, a turisztikai szezont speciálisan jellemző jogsértések megelőzését, megakadályozását és ezek gyors felderítését. 

Kilenc turistát végeztek ki fegyveresek 

Két szlovák állampolgár is volt a között a kilenc külföldi hegymászó között, akit Pakisztán északi részén öltek meg fegyveres támadók - jelentette hétfőn a SITA szlovák hírügynökség, a  Svit24 ukrán televízió közlésére hivatkozva.

Montenegróban szakadékba zuhant egy turistabusz 

Hétfő reggelig 18-ra nőtt a Montenegróban szakadékba zuhant román turistabusz halálos áldozatainak száma - közölte a bukaresti külügyminisztériumban alakult válságstáb.

A Mount Everest tetején sértett törvényt 

A nepáli turisztikai minisztérium vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy miért kezdeményezett engedély nélküli videóhívást a Mount Everest csúcsáról egy brit hegymászó, aki állítása szerint a világon elsőként jelentkezett be élő videoadásban a magaslatról.

Viselkedési kódexet kaptak a kínai turisták 

A turisták civilizált viselkedésének kódexét tette közzé a kínai kormány honlapján az országos turisztikai hivatal kedden.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!