Az ukrán turisták elkerülik a Krím-félszigetet

A Krím-félsziget nyugati részén fekvő Jevpatorijából "eltűntek" az ukrajnai turisták, csak orosz vendégek vannak - erről számolt be csütörtök este a helyi Krím24 hírtelevízió.

A neves üdülőhely egyik szállodájában, az Ukrajina Palaszban elmondták, hogy az ukrán vendégek "a félszigeten levő politikai helyzet miatt" lemondták korábbi foglalásaikat.

"Nemcsak hogy csökkent az Ukrajnából érkező turisták száma, hanem teljesen eltűntek, a foglalásokat visszamondták" - tájékoztatott a szálloda képviselője.

Azt is elmondta, hogy elsősorban oroszországi vendégeik vannak, és a nyári szezonra még nincsenek előzetes foglalások. Ennek szerinte valószínűleg a jogi és pénzügyi környezet átalakulása az oka.

Engedménnyel csalogatják az elpártolt turistákat

Az addig Ukrajnához tartozó Krímet a múlt héten csatolta magához Oroszország a félszigeten március 16-án tartott függetlenségi népszavazás eredménye alapján, miszerint a szavazók 97 százaléka a terület Oroszországba olvadására voksolt.

A Krím24 csatorna híradásában az is elhangzott, hogy a félsziget hoteljei az idén 10-25 százalékos engedménnyel csalogatják az üdülni vágyókat Oroszországból.

A belföldi repjegyek ára miatt idén több orosz turistára számítanak

A hírtévé által idézett szakértő szerint ebben az évben kétmillió orosz üdülhet majd a szállodáiról és szanatóriumairól híres, kellemes klímájú félszigeten a tavalyi másfél millió helyett. Utóbbi egynegyede volt az összes vendégnek, a többit lényegében az autóval vagy vonaton a Krímbe utazó ukránok tették ki, akiknek a száma drasztikusan csökkenhet a megváltozott politikai helyzet miatt (Ukrajna csak külön engedéllyel teszi lehetővé állampolgárainak a beutazást a félszigetre).

Az oroszok körében a Krímnél évek óta sokkal népszerűbbek a törökországi üdülőhelyek. A Krímbe utazó oroszok számának növekedését az idén azonban biztosan segíteni fogja az, hogy a belföldivé váló repülőjáratok várhatóan mintegy 40 százalékkal olcsóbbak lesznek.

A Krímben több mint 800 szálloda és egyéb létesítmény várja a pihenni, nyaralni és gyógyulni vágyókat, a különleges egészségügyi szolgáltatásokat nyújtó helyek száma meghaladja a 300-at, és mintegy 90 intézmény gyereküdültetésre specializálódott.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.