Magyarország felkerült a cseh turisták térképére

Megugrott tavaly a csehek érdeklődése Magyarország iránt. Míg 2013-ban mintegy 90 ezer cseh állampolgár töltötte szabadságát Magyarországon, addig tavaly már 166 ezer, ami 83,94 százalékos növekedés - derült ki a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) szerdán Prágában nyilvánosságra hozott kimutatásából.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Magyarország a csehek által leginkább látogatott országok között tavaly a kilencedik helyre került, megelőzve például Franciaországot is.

A statisztikából továbbá kiderül, hogy a csehek tavaly kevesebbet utaztak külföldre, míg a hazai turizmus iránti érdeklődés emelkedett. Szakértők úgy vélik, hogy emögött elsősorban a jegybanki beavatkozás következtében meggyengült cseh korona áll, amely megdrágította a külföldi utakat. Ezt a véleményt osztja az utazási irodák csehországi szövetsége is.

Turisztikai célból tavaly a csehek 4,06 milliónyi alkalommal utaztak külföldre, ami három százalékkal kevesebb, mint 2013-ban. A hazai üdülések száma nyolc százalékkal 7,7 millióra emelkedett tavaly. Az összes üdülés száma éves szinten négy százalékkal nőtt.

Magyarország és Egyiptom iránt egyre többen érdeklődnek

A külföldi célországok között tavaly leginkább Magyarország iránt nőtt meg az érdeklődés. Ebből a szempontból a második helyen Egyiptom áll, ahová 52 százalékkal utaztak tavaly többen. Míg 2013-ban 122 ezer cseh töltötte szabadságát Egyiptomban, tavaly már 185 ezer.

A csehek legkedvesebb idegenforgalmi célországa tavaly is Horvátország volt, ahová 785 ezren utaztak, ami 1,51 százalékkal kevesebb, mint 2013-ban, amikor az odautazó csehek száma 797 ezer volt.

A második helyen Olaszország áll, amely ötszázalékos növekedést mutatott ki. Az odalátogató csehek száma éves szinten 526 ezerről 553 ezerre emelkedett.

A harmadik legkeresettebb ország a szomszédos Szlovákia, amelyet tavaly 480 ezren kerestek fel, a 2013-as 496 ezerrel szemben, ami 3,38 százalékos csökkenést jelent.

A negyedik és az ötödik helyen Ausztria és Görögország áll, 306 ezer, illetve 291 ezer cseh turistával. Éves szinten mindkét ország iránti érdeklődés csökkent: 9,76 illetve 13,97 százalékkal.

A hatodik helyen Egyiptom, a hetediken pedig Spanyolország található. Spanyolországban tavaly 174 ezer cseh töltötte szabadságát, 5,58 százalékkal kevesebb, mint 2013-ban.

Tavaly nagyon visszaesett a csehek érdeklődése Törökország és Franciaország iránt, 38,89, illetve 22,28 százalékkal. Törökország a nyolcadik, Franciaország pedig a tizedik legkeresettebb külföldi célország volt a csehek körében.

Forrás: MTI


Meghalt Somogyi Győző

Meghalt Somogyi Győző 

A hírt a Káli Medence Környezetvédelmi Társaság tudatta tagjaival.
 A Palatinus legnépszerűbb látványossága  visszatért

A Palatinus legnépszerűbb látványossága visszatért 

Az idei nyári főszezon egyik kiemelt fejlesztése a Palatinus strand közel százéves hullámgépének felújítása, amely sikeres próbaüzemet követően ismét működik.
Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált

Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált 

Új kulturális eseménnyel gazdagodik a Balaton északi partja.
Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban

Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban 

Az idei év központi tematikájához csatlakozva Aquincumban is az ízekbe zárt történetek körül forog az este.
Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka

Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka 

A „Mozgás éjszakája” nevű rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek éjszaka a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán. 
Várak, amelyek Magyarországon várnak

Várak, amelyek Magyarországon várnak 

Egyértelműen az Egri vár vezeti a népszerűségi rangsort.
Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja

Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja 

Új látványelemmel gazdagodott Budapest egyik legismertebb városi parkja.
Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek

Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek 

Két rangos elismerést is elnyert az Architizer A+Awards nemzetközi építészeti versenyén a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépület.
Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei

Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei 

Megugrott az online-vásárlók száma – a csomagszolgáltatók közül néhányan nem tudják kezelni a helyzetet.
Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén

Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén 

Az igazgatóság munkatársa kora délután látott egy anyamedvét és egy bocsot.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.