Találja ki, ki lesz a jövő évi Utazás kiállítás kulturális díszvendége! 

A szakmai díszvendég Kína mellett 2016-ban első ízben lesz külföldi úti cél a kiállítás kulturális díszvendége.
Bemutatkozott a 2016-os Utazás kiállítás díszvendége, Kína

Bemutatkozott a 2016-os Utazás kiállítás díszvendége, Kína 

A 2016 márciusi Utazás kiállítás díszvendége Kína lesz - jelentette be a hírt egy nagyszabású rendezvény keretein belül dr. Ruszinkó Ádám, ahol bemutatkozott a Kínai Nemzeti Turisztikai Hivatal is.
Az Utazás kiállítás játékának nyertesei Mauritiusra és Székesfehérvárra utaznak

Az Utazás kiállítás játékának nyertesei Mauritiusra és Székesfehérvárra utaznak 

Az Utazás kiállítás játékának keretében két szerencsés látogató egy mauritius-szigeteki és egy székesfehérvári utazást nyert, amit március 27-én vehettek át.

Külföldi utazásszervezőknél vizsgálódik az MKEH 

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal az Utazás kiállításon nézett körül, és az expón megjelenő két külföldi utazásszervező esetében kezdett vizsgálódni.

Hat vidéki utazási kiállítás lesz, három elmarad 

A budapesti Utazás kiállítást követően hamarosan elkezdődnek a vidéki városok turisztikai expói is, kettő vásár azonban nem érte meg a 2015-öt.

Nem lesz Utazás kiállítás Veszprém megyében 

A Balatontipp.hu információi szerint az idén elmarad a Veszprémi Megyei Utazás kiállítás, ezzel megszakad a turisztikai vásár 17 éves története, a rendezvény nem érheti meg a felnőtt kort. 
Kulturális körúttal és gasztronómiával csalogat Azerbajdzsán és Grúzia

Kulturális körúttal és gasztronómiával csalogat Azerbajdzsán és Grúzia 

Az idei Utazás kiállításon két kaukázusi ország, Grúzia és Azerbajdzsán mutatta be programjait. Úgy tűnik, hogy a térségben folyamatosan növekvő utaslétszám miatt nagy potenciált látnak a magyar utazóközönségben.

Ezt gondolják a kiállítók az Utazás kiállításról 

A megkérdezettek többsége üzleti szempontból kifejezetten sikeresnek tartotta az idei Utazás kiállításon való jelenlétét, azt viszont állítják, hogy kevesebb volt idén a látogató, mint a korábbi években.

Új koncepció mentén zajlott az idei Utazás kiállítás 

Sikeres hétvégét zárt a 38. Utazás kiállítás a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. Az ország legnagyobb turisztikai eseményét február 26. és március 1. között csaknem 40 ezer látogató kereste fel. Az általában is legnagyobb látogatottságú, szombati napon több mint 12 ezren látogattak ki a vásárközpontba. 

Összefogással tovább nőhet a gasztroturizmus szerepe 

Az Utazás kiállítás első napján tartott szakmai fórumon elsőként dr. Somogyi Zoltán, a Turisztikai Világszervezet (UNWTO) főtitkár-helyettese trendriportjában ismertette a világ turizmusának alakulását.

Megnyílt az Utazás kiállítás 

Megnyílt az Utazás 2015 nemzetközi idegenforgalmi szakkiállítás csütörtökön a Budapesti Vásárközpontban, az ország legnagyobb turisztikai seregszemléjén február 26. és március 1. között 20 ezer négyzetméteren 258 kiállító több ezer ajánlatából válogathatnak a látogatók.

Csütörtökön kezdődik az Utazás kiállítás 

A rengeteg kiállító mellett szakmai programokkal, nyereményjátékkal és társkiállításokkal várja látogatóit az Utazás 2015 kiállítás.

Vonattal olcsóbban juthat el az Utazás kiállításra 

A MÁV-START Zrt. az Utazás kiállításra utazók kényelmes eljutása érdekében a kiállítás ideje alatt több vonatot megállít Kőbánya felső állomáson, valamint ötven százalékos alkalmi menettérti kedvezményt is nyújt a rendezvényre vonattal érkezőknek. A kiállítás ideje alatt érdemes felkeresni a MÁV-START standját, ahol a vasúttársaság akciós menetjegy-vásárlási lehetőséggel és nyereményjátékkal is vár minden érdeklődőt. 

Utazzon húszezer négyzetméteren! 

Hazánk legnagyobb turisztikai bemutatóját, az Utazás 2015 kiállítást február 26. és március 1. között rendezik meg a Hungexpo Budapesti Városközpontban. Az ezzel kapcsolatos eseményekről február 18-án sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők.

Már több mint 300 kiállító az Utazás kiállításon 

Az év legnagyobb turisztikai vásárán, az Utazás kiállításon 2015-ben is több száz kiállító, városok, utazási irodák, régiók és szolgáltatók mutatkoznak be.

Már több mint kétszáz kiállító az Utazás 2015-ön 

Az idei Utazás kiállításon pavilonnal megjelenők köre folyamatosan bővül, cikkünk írásakor mintegy 235 kiállító szerepel a listán.

Közeleg az Utazás 2015 kiállítás hivatalos after partyja 

Idén hatodik alkalommal kerül megrendezésre az Utazás kiállítás első napjának estéjén a turisztikai szakma legnagyobb bulija, a T-DAY. A szezonnyitó Utazás kiállítás találkozási pontot teremt a szakma képviselőinek. Immáron hagyomány, hogy a szakmai napot követő estén exkluzív partin ünnepel a turisztikai szakma. Idén sem lesz ez másképp, mert az „Utazás” folytatódik…

1.000.000 LEGO kocka és Mauritius-szigeteki nyereményút az Utazás kiállításon 

Magyarország legnagyobb turisztikai seregszemléje február 26. és március 1. között nyitja meg újra kapuit a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban. A kiállítás évről évre több száz kiállítóval, kedvezményes utazási ajánlatokkal, nyereményjátékokkal és látványos programokkal várja a látogatókat.

24 magyarországi kiállító a bécsi utazási vásáron 

Megkezdődött csütörtökön a régió legnagyobb szabadidős és utazási vására, a Ferienmesse Bécsben, a négynapos seregszemlén Magyarország 24 hazai társkiállítóval képviselteti magát.

Új hullámok gyógyvizeinken 

Magyarország két legnagyobb fürdővárosa, Hévíz és Hajdúszoboszló mindig is úttörők voltak a városmarketing területén. Modern és hatékony megjelenési formát keresve, idén új eszközökkel érik el az utazást tervező vendégeket, közvetlenül megszólítva őket kedvezményes ajánlataikkal.

T-Day, február, Hello Baby Bar - a turisztikai szakma legnagyobb bulija 

Immáron hagyomány, hogy az Utazás kiállítás nyitó napját követően kerül megrendezésre a T-Day, a turisztikai szakma legnagyobb bulija. 2015-ben a Hello Baby Bar ad helyet az eseménynek.

Új koncepció mentén mutatkozik be a belföldi kínálat az Utazáson 

Új koncepció mentén, önálló bemutatkozásra ad lehetőséget városoknak, kistérségeknek, TDM szervezeteknek és turisztikai egyesületeknek a Hungexpo az Utazás kiállításon. Az önálló megjelenés nagyobb teret, kiemelt figyelmet, ezáltal több érdeklődőt jelent.

Péntekig 15% kedvezmény az Utazás kiállításra jelentkezőknek 

2015. február 26. és március 1. között kerül megrendezésre a 37-ik Utazás kiállítás. Azok, akik jelentkezésüket október 31-ig elküldik 15 % kedvezménnyel foglalhatnak helyet a kiállításon.

Utazás 2015: kedvezmény a kiállítók számára 

Az Utazás kiállítás csapata extra kedvezménnyel készül a Turizmus Világnapjára.

Ötven kiállító a Veszprém Megyei Utazás Kiállításon 

Ötven turisztikai szolgáltató mutatkozik be az április 12-13-án 18. alkalommal megrendezésre kerülő Veszprém Megyei Utazás Kiállításon.

Temetni kell-e az utazási kiállításokat? 

Megoszlanak a vélemények a szakmában arról, hogy érdemes-e részt venni utazási kiállításokon. Egy, az ágazatban dolgozó blogger szerint leáldozott az expóknak, a kiállítók azonban általában elégedettek.

40.000 látogató volt kíváncsi az Utazás kiállításra 

Tunézia, Pécs és a Matyóföld volt a díszvendége idén Magyarország legnagyobb turisztikai vásárának, amelyet 37. alkalommal rendezett a Hungexpo. Az előzetes adatok szerint 40.000 látogató kereste fel a Budapesti Vásárközpontban rendezett vásár standjait.

Visszatért az Utazás kiállításra a Budapest Airport 

Számos új, Budapestre érkező légi járattal és jelentősen kibővített kereskedelmi kínálattal tér vissza a Budapest Airport az Utazás 2014 kiállításra. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér idei standjának érdekessége, hogy egyes légitársaságok képviselőivel közvetlenül is találkozni lehet a BUD-standon.

Tunézia és Pécs is az Utazás kiállítás díszvendége 

Harminchetedszer rendezik meg hazánk legjelentősebb turisztikai seregszemléjét, az Utazás Nemzetközi Idegenforgalmai Kiállítást február 27. és március 2. között a Hungexpo „A” pavilonjában. A kiemelkedő eseményről csütörtökön tartottak sajtótájékoztatót a fővárosban.

Itt az utolsó lehetőség! 

Október 31-én még kedvezményes áron lehet jelentkezni a jövő évi Utazás kiállításra. 

Sikeres volt a Veszprém Megyei Utazás Kiállítás 

A Veszprém Megyei Önkormányzat április 13-14-én, az előző évben bevált és megkedvelt helyszínen, a Lovassy László Gimnázium tornacsarnokában rendezte meg a XVI. Veszprém Megyei Utazás Kiállítást, amelyen több mint félszáz kiállító vett részt: utazási irodák, hazánk idegenforgalmi régiói, térségi turisztikai szervezetei, Tourinform irodái, turisztikai szolgáltatatói kínáltak bőséges választékot.

Huszadszor "mehetünk világgá" 

2013 április 4-6 között 20. alkalommal kerül megrendezésre Miskolcon a „Menjünk világgá…!” utazási kiállítás.

Sikeres kiállítást zárt Debrecen 

Több mint 100 kiállító részvételével zajlott a hétvégén a debreceni Utazás és Szabadidő 2013 kiállítás, amelyet kiállítók és látogatói egyaránt pozitívan értékeltek, közölték lapunkkal a Debreceni Utazás Kiállítás és Vásár szervezői. 

Észak-Magyarország lesz a belföldi díszvendég Debrecenben 

23. alkalommal rendezik meg 2013. március 22-24. között Debrecen éves utazási szakkiállítását. A Debreceni Utazás és Szabadidő 2013 Kiállítás és Vásár helyszíne a tavalyi évhez hasonlóan idén is a Kölcsey Központ lesz.

Anyai örömök elé néz Viszkocsil Veronika 

Hat év után, egy időre elhagyja a Hungexpót és a marketing pályát Viszkocsil Veronika, aki május végétől egészen új kihívások elé néz, anyuka lesz.

B, mint balatoni nyár 

A jó hír, hogy 2013-ban sem marad el a nyár a Balatonon. Sőt, még víz is lesz a mederben, legalábbis a téli biztató mennyiségű csapadéknak köszönhető vízszint-emelkédésnek köszönhetően.

Hogyan segíti a turizmus helyi gazdaság fejlődését? 

Számos, az önkormányzatok  érdeklődésére is számot tartó kérdés került napirendre „A turizmus helyi gazdaságfejlesztő hatása - turisztikai szervezetek, vállalkozások gazdaságfejlesztő szerepe" című konferencián, amelyet az idei Utazás kiállítás keretében rendeztek 2013. március 1-jén.  

Sikeres desztináció India 

Sikeres desztináció volt a tavalyi évben India a Jetwing Travelnél, árulta el az Utazás kiállítás nyitónapján, a standjukon tartott fogadás alkalmával Wimal Morapitiye, az iroda igazgatója.

Megnyílt a 36. Utazás kiállítás 

Megnyílt az Utazás 2013 nemzetközi idegenforgalmi szakkiállítás csütörtökön a Budapesti Vásárközpontban.

Sárvár is kiemelt figyelmet kap az Utazás 2013 kiállításon 

Február 25-én Budapesten tartották azt az összejövetelt, amelyen bemutatták azokat a magyar városokat,amelyek valamilyen okból kitüntetett figyelmet kapnak majd az Utazás 2013 kiállításon. Az idei év külföldi díszvendége Szlovákia, hazai díszvendége Nyíregyháza lesz. Ezen felül kiemelt kulturális városként Kalocsa, kiemelt fürdővárosként pedig Sárvár szerepel a közel hatvanezer vendéget vonzó kiállításon. A vasi települést Kondora István polgármester és Máhr Tivadar alpolgármester mutatta be az ország minden tájékáról összegyűlt újságíróinak.

Csütörtökön kezdődik az Utazás kiállítás 

Február 28-tól március 3-ig tart nyitva az UTAZÁS 2013 a HUNGEXPO-n.

A Mahir nyerte az ország standjait 

A Mahir nyerte a legtöbb standot azon a tenderen, melyet a Magyar Turizmus írt ki az Utazás 2013 kiállításon megjelenő egyes standok tervezésére.

Szakmai Fórum az UTAZÁS kiállításon 

Az Utazás kiállítás szakmai napján, február 28-án a megnyitót követően számos, a turisztikai szakma mindennapjait érintő témáról tartanak előadást.

Hiánypótló egészségügyi rendezvény a Hungexpón 

A Hungexpo 2013. február 28. és március 3. között - a népszerű Utazás kiállítással egy időben - útnak indítja a VitalExpo-t.

Már csak 4 napig él a 25%-os előjelentkezési kedvezmény az Utazás kiállításra 

A soron következő, 36. Utazás kiállításra már csak 4 napig, azaz augusztus 31-ig él a 20%-os előjelentkezési kedvezmény, amit a szervező Hungexpo Zrt. a nem emelt helydíjakból nyújt a résztvevő kiállítóknak.

A 2013-as Utazás kiállítás újdonságai 

2013-ban február 28-március 3. között kerül megrendezésre az Utazás kiállítás.

Utazás: nem emelkednek a kiállítás helydíjai 

Az eddigieknél korábban lépett piacra a Hungexpo Zrt. a jövő évi Utazás kiállítás ajánlatával, amit legközelebb 2013. február 28. és március 3. között rendeznek meg. Már múlt hét csütörtökön megérkeztek az első e-mailek a kiállítókhoz és hamarosan a posta is kézbesíti a rendezvény tájékoztató anyagait.

Az új helyen is sikeres volt a veszprémi Utazás 

A megszokott helyszín, az egyetem aulája helyett az egyik helyi középiskola, a Lovassy gimnázium tornacsarnoka adott otthont a 15. alkalommal megrendezett, ingyenesen látogatható Veszprém megyei utazás kiállításnak.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!