Bemutatkozott a 2016-os Utazás kiállítás díszvendége, Kína

A 2016 márciusi Utazás kiállítás díszvendége Kína lesz - jelentette be a hírt egy nagyszabású rendezvény keretein belül dr. Ruszinkó Ádám, ahol bemutatkozott a Kínai Nemzeti Turisztikai Hivatal is.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Szeptember 24-én az Intercontinental Budapest szállodában mutatkozott be hazánk turisztikai képviselőinek a Kínai Nemzeti Turisztikai Hivatal, a fogadáson tizenegy kínai tartomány képviselői is megjelentek. A köszöntők mellett az esemény során a Sárga-folyót és környékét is bemutatták a jelenlévőknek.

Elsőként a Kínai Nemzeti Turisztikai Hivatal alelnöke, Du Jiang köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, hogy a hivatal bízik a magyar-kínai turisztikai kapcsolatok bővítésében, a Kína-KKE országok regionális turisztikai koordinációs központjának budapesti megnyitója óta pedig már sok ezer kínai turista magyarországi utazását sikerült megszervezniük. Hozzátette, hogy a Sárga-folyó a kínai nemzet bölcsője, és a legvarázslatosabb turisztikai kincsek a folyó mentén találhatók.

Ezt követően Duan Jielong, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete tartotta meg beszédét. Örömét fejezte ki, hogy Magyarország az elsők között vette fel a diplomáciai kapcsolatot Kínával, a közös cél pedig többek között a turisztikai, infrastrukturális és gazdasági kapcsolatok fejlesztése a két ország között. Hozzátette, hogy az Air China Budapest-Peking közvetlen járatának májusi indulása óta szinte mindig közel telt házzal üzemel.



A 2016-os Utazás kiállítás díszvendége Kína

Dr. Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében elmondta: a 21. században a gazdaság egyik legfőbb hajtóereje a turizmus, Kína pedig 2012 óta a világ legnagyobb küldőországa. 2014-ben már 109 millió kínai utazás valósult meg, a kínai turisták költése pedig az előző évben 165 milliárd dollárra nőtt, így már költés tekintetében is ők számítanak világelsőnek.

Magyarországon az év első hét hónapjában 65 ezer kínai turista 115 ezer vendégéjszakát töltött, ami 40%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest, ez a bővülés pedig nagy részben a Budapest-Peking közvetlen járatnak köszönhető. Ruszinkó Ádám elmondta: csak a most jelen lévő kölcsönösség lehet az alapja a további partnerségnek, a turisztikai kapcsolatokban pedig kulcsszerepe van a 16 közép- és kelet-európai ország példamutató együttműködésének is. Rendkívüli eredmény, hogy a 2013 novemberében a kínai miniszterelnök által kezdeményezett hat tématerület közül a budapesti regionális turisztikai koordinációs központ kezdte meg elsőként érdemi működését a KKE-országok közül. A koordinációs központ alig egy év alatt kézzelfogható eredményeket ért el: megszületett az együttműködés közös honlapja, és az együttműködés országai novemberben ismét közös piaci megjelenéssel viszik közel a kínai vendégekhez és potenciális üzleti partnerekhez az egységes arculattal fellépő régió kínálatát a Kunmingban megrendezésre kerülő kínai nemzetközi turisztikai vásáron. A helyettes államtitkár egyúttal bejelentette, hogy a 2016 márciusi Utazás kiállítás díszvendége Kína lesz.

Sárga-folyó: a kínai nemzet bölcsője

A köszöntőket követően bemutatták a Kínában hömpölygő Sárga-folyót és vidékét: a Sárga-folyó az ország északnyugati, északi és keleti régióin folyik keresztül, ahol alapként szolgált a társadalmi és gazdasági fejlődéshez. A folyó területén jelenleg 140 milliós népesség él, 1,6 millió hektárnyi területű termőföld és mintegy ötven nagyváros található itt.

A Sárga-folyó a világ hetedik, Kína második leghosszabb folyója, teljes hossza 5464 kilométer. A folyó vidéke Kína természeti és történelmi-kulturális látványosságokban egyik leggazdagabb része. A történelmi dinasztiák több mint háromezer éven keresztül a Sárga-folyó vidékén jelölték ki fővárosukat, itt született számos, a kínai nép tudásáról tanúskodó kulturális és irodalmi műalkotás, tudományos-technológiai találmány. A folyó a Tibeti-fennsíkon ered, kilenc tartományon folyik keresztül, majd végül a Pohaj-tengerbe ömlik. Környezetét csodálatos tájak, híres hegyek, tavak és a különböző nemzetiségek népi szokásai rendkívül sokszínű vidékké teszik. Nyugati területein egyedülálló és különleges tájak találhatók, havas hegyek, füves puszták, völgyszorosok, lápok és mocsaras területek, vízesések, tavak, míg keleti területei Kína történelmi és kulturális örökségeiben leggazdagabb részei. Ősi városok, négy nagy barlangtemplom, öt szent hegy – a Sárga-folyó vidéke tele van világhírű turisztikai látványosságokkal.


Megnyílt a Biodóm

Megnyílt a Biodóm 

A budapesti „Biodóm városi oázis” a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek.
Jégfürdő – forró napokban

Jégfürdő – forró napokban 

Magyarországon is elérhetővé vált az elmúlt évek egyik legdinamikusabban terjedő egészségtrendje, a hidegterápia.
Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.