Tunézia és Pécs is az Utazás kiállítás díszvendége

Harminchetedszer rendezik meg hazánk legjelentősebb turisztikai seregszemléjét, az Utazás Nemzetközi Idegenforgalmai Kiállítást február 27. és március 2. között a Hungexpo „A” pavilonjában. A kiemelkedő eseményről csütörtökön tartottak sajtótájékoztatót a fővárosban.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Elhangzott, hogy a vásár nyitórendezvényét megelőzően a Magyar Turizmus Zrt. és a Nemzetgazdasági Minisztérium közös sajtótájékoztatót tart, melyen bemutatják Magyarország turizmusának kimagasló eredményeit. A kiállítás ünnepélyes megnyitóján pedig átadják a Magyar Turizmus Zrt. díjait is: a Magyar Turizmus Minőségi Díjakat, „Az Év Tourinformátora” díjat és „Az Év TDM-menedzsere” díjat.

Több mint 30 ezer négyzetméteren 500 kiállító mutatkozik be, unatkozni senki nem fog, mert a kiállítással együtt rendezik meg a Karaván Szalon, az Afrika Expo és a VII. Port.hu BringaExpo szakvásárokat.

A tájékoztatón elhangzott, hogy az idei külföldi díszvendég Tunézia, a hazai Pécs lesz, kulturális díszvendégként pedig Matyóföld mutatkozhat be.

Családbarát év elé nézünk

A Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy 1.400 négyzetméteren mutatkozik be a kilenc régió és a Turizmus Zrt., ugyanakkor felhívta a figyelmet a SZÉP Kártya nyújtotta lehetőségekre. Horváth Gergely szerint az utazók ma már mást keresnek, mint néhány évvel ezelőtt, most komplex élményekre várnak, ezeket kell kínálni számukra. „Az idei év családbarát év lesz” – emelte ki.

Az MT Zrt. központi standján társkiállítóként jelenik meg a Magyar Természetjáró Szövetség, a Bejárható Magyarország program, valamint a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége (FATOSZ) is. Itt mutatkozik be továbbá a Magyar Turizmus Minőségi Díj, a Kiváló Európai Desztinációk (EDEN) projekt győztesei (Kaposvár és a Zselic, a Mecsek, az Őrség, az Írottkő Natúrpark, a Tisza-tó, és a Hortobágy), illetve a Virágos Magyarországért mozgalom keretében a 2013-as győztes Gyula és Zebegény, illetve az MT Zrt. 2013. évi különdíjasai, Nagykőrös és Kaposvár.

A tájékoztatón Leith Ben Zakour, a tunéziai nemzeti idegenforgalmi hivatal igazgatója azt emelte ki, hogy a magyarországi beutazók száma folyamatosan emelkedik, az idei év kínálata közt hangsúlyosan szerepel Djerba és Tozeur, a kiállításon pedig bemutatkozik majd az 1991-ben megalakult nemzeti balettjük is.

Kelecsényi Ágnes, a Turizmus Kft. marketing igazgatója bejelentette, hogy idén is megrendezik az Utazás Fórum konferenciát, és szakmai fórumokon vehetnek részt a turizmus képviselői.

Bemutatkozik Pécs

Nagy Csaba, Pécs alpolgármestere felsorolta, hogy városa milyen nagy beruházásokat kezdett el 2013-ban, melyeket fejez be és indít el idén. Márta István, a pécsi megjelenést szervező Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezetője közölte: a kiállítási standon bemutatják azt a szecessziós vázát, amelyet a Zsolnay-kerámiák tekintetében rekordáron, 19 millió forintért vásárolt meg a pécsi önkormányzat fenntartásában működő Janus Pannonius Múzeum. Pécs kulturális értékeit, turisztikai attrakcióit nem csak a budapesti kiállításon kívánják megmutatni. A tervek szerint júniusban Grazban, novemberben pedig Berlinben mutatkozhat be a város.

Hogy melyik stand lesz a pécsieké? Azt a tájékoztatón megjelentek hamar megjegyezték, de ha nem értették volna, akkor emlékezteti őket az a kis csomag, amit kaptak. Kézműves cukrok között egy mézes madzag található, amelynek az egyik végén a pécsi stand GPS koordinátái szerepelnek. Lefordítva ez azt jelenti, hogy a 311/A számú stand az övék, amelyen számtalan program mellett a porcelánfestészettel is megismerkedhetnek a látogatók.

Szilasi László, a Bringamédia Kft. képviselője mutatta be programjaikat. A Bringaexpo kiállításon több újdonság is lesz, köztük a főváros és a BKK új kerékpáros szolgáltatása, a budapesti Mol Bubi közbringa-rendszer itt mutatkozik be.

Rápolthy Edit, a Hungexpo Zrt. kiállítási igazgatója a napi és a családos belépőjegyek árairól és a kedvezményekről tájékoztatta a megjelenteket remélve, hogy ez a kiállítás is 50 ezer látogatót vonz majd.

Bővebb információ: www.utazas.hungexpo.hu


Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.