Vendéglátóhelyek cikkek
Dohányzás a vendéglátóhelyek teraszain - reagált a kormány
A javaslat kibővítené a jelenleg érvényben lévő, 2009-ben elfogadott tiltást.
Biztonsággal látogathatóak a balatoni vendéglátóhelyek
A Nébih nyári szezonális ellenőrzéseinek sorában a turisztikai szempontból nagy jelentőségű, balatoni vendéglátóhelyek is kiemelt figyelmet kaptak.
Brassó visszafoglalja belvárosát a vendéglátóhelyektől
Európai uniós kísérleti projekt keretében rendezik újra a turisták körében népszerű erdélyi város, Brassó belvárosát, visszafoglalva a közterületet a vendéglátósoktól - jelentette be csütörtökön Allen Coliban polgármester.
Végre egy jó hír: fél év haladék a hazai turisztikai szolgáltatóknak és vendéglátóhelyeknek
Egy péntek délután a parlamentnek benyújtott, alapvetően a védelmi és biztonsági tevékenységek összehangolásáról és az Alaptörvény háborús veszélyhelyzettel kapcsolatos módosítása nyomán a Magyar Honvédség működését, jogosítványait és kötelezettségeit, továbbá az Orbán Viktor miniszterelnöké mellett a miniszteri biztosok, kormánybiztosok, közigazgatási államtitkárok fizetésemelését szabályozó salátatörvénybe rejtett, mindössze négysoros paragrafus segíti a járvány miatt eléggé megtépázott turisztikai szektornak a jogalkotó.
Összefogtak a tihanyi vendéglátóhelyek
Tihanyban több vállalkozás fogott össze, hogy rászorulók karácsonyát tegyék szebbé - tájékoztatták lapunkat az összefogás résztvevői.
Szélesedik az italkínálat a vendéglátóhelyeken
Legkésőbb augusztus elsejétől bővülhet a vendéglátóhelyek italkínálata: eddig kell ugyanis összhangba hozni a szerződési gyakorlatokat a Kereskedelmi törvény új szabályaival. A legnagyobb beszállítókkal – főszabály szerint – immár nem köthetőek kizárólagos szerződések, emellett minden vendéglátóhely köteles legalább két különböző gyártó termékeit kínálni a fogyasztóknak.
Ezekre figyeljen egy vendéglátó az új rendelet kapcsán
A vendéglátóhelyek típusait meghatározó új rendelet január 1-jén lépett hatályba, az üzlettípust a kereskedő 2021. március 31-ig köteles bejelenteni a területileg illetékes jegyzőnek. Az MTÜ most megosztotta a leggyakoribb kérdésekre érkezett válaszait.
Pro és kontra vendéglátóhely újranyitás témában
A hétórai boltzár és a nyolc óra utáni kijárási korlátozás kitolását, illetve a vendéglátóhelyek részleges nyitását szorgalmazzák többen is. Sokan azonban, érvekkel alátámasztva, ellenzik.
Államtitkár: a vakcinán múlik a vendéglátóhelyek újranyitása
A kormány is szeretné, ha a vendéglátóhelyek mielőbb újranyithatnának, de minden a vakcinán múlik, vagyis attól függ a nyitás időpontja és üteme, hogy az ország milyen gyorsan tud vakcinához jutni - mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár hétfőn az MTI-nek.
A hazai éttermekért hív összefogásra a Szentkirályi Magyarország
Online médiakampányt indít hazánk meghatározó élelmiszeripari vállalata a koronavírus-járvány miatt forgalomcsökkenést elszenvedő vendéglátóhelyek megsegítésére. A Szentkirályi Magyarország arra buzdítja az étterembe járók közösségét, hogy fogjanak össze a kedvenc helyeik érdekében, és ételrendeléssel támogassák fennmaradásukat.
Csaknem felére zuhant a vendéglátóhelyek forgalma 2020 végén
Csaknem felére zuhant a vendéglátóhelyek forgalma 2020 utolsó két hónapjában a járvány második hulláma ellen hozott korlátozó intézkedések hatására - közölte az MTI-vel kedden a Takarékbank vezető elemzője, aki szerint a második negyedévben már némileg élénkülhet a vendéglátás forgalma.
Mégsem nyithatnak ki a francia vendéglátóhelyek
Valószínűleg nem nyithatnak ki az előzetes terveknek megfelelően január 20-án a francia vendéglátóhelyek, derült ki a kormány és az ágazat képviselőinek keddi találkozója után.
Alakul a GDPR sárba tiprása a bécsi vendéglátóhelyeken
Bejelentették az osztrák médiában, hogy Bécsben október 1-től az éttermekben, és egyéb vendéglátóhelyeken kötelező lesz a vendégek regisztrálása.
Mentőcsomagot készít a főváros
Új előterjesztés készült a jövő heti közgyűlésre.
Marseille-i bezárások
Természetesen a súlyosbodó covid-helyzet miatt.
Térképen a világ legrégebbi éttermei
Színkódolt térképen fedezhetjük fel a legpatinásabb vendéglátóhelyeket, amelyek működésük évszázadai alatt túléltek már háborúkat, járványokat, gazdasági válságokat, puszta létükkel is azt a biztató üzenetet hordozva, hogy most sincs veszve minden remény - írja a Magyar Konyha.
Nyithatnak az éttermek, szállodák, múzeumok Nagy-Britanniában
A nagy-britanniai koronavírus-járvány enyhülése immár lehetővé teszi, hogy a jövő hét végén Angliában kinyithassanak a vendéglátóhelyek, a szállodák, a múzeumok, a turistalátványosságok, és lazítani lehet az emberek közötti kötelező távolságtartást előíró szabályt is - mondta kedden a brit miniszterelnök.
Ismét szólhat a talpalávaló a vendéglátóhelyeken
Nem korlátozzák ezentúl a járványra vonatkozó rendelkezések a zeneszolgáltatást – Budapest kivételével – a vendéglátó üzletekben és a szálláshelyek vendéglátó helyiségeinek területén.
Új utakon a Balatontipp.hu
A békeidőkben főleg rendezvényekkel, strandolással, biciklizéssel foglalkozó Balatontipp.hu oldalt is keményen érintette balatoni turizmus járvány miatti leállása. De nem adják fel, próbálnak olyan feladatokat keresni, amik a közös túlélést, kilábalást szolgálják.
Ezek a helyek nyíltak Budapesten, amíg nyaralt
Nemcsak a balatoni helyek dübörögtek a nyáron, Budapesten is nyílt jó néhány, amiket a nyári szabadság után gyorsan el is indultam felfedezni. A feltérképezés után azonban kevésbé vagyok lelkes, nem állítanám, hogy ez lesz az eddigi legerősebb gasztroszezon Budapesten.
Élhetőbb bulinegyedet akarnak a VII. kerületi civilek
Prostitúció, drogfogyasztás és minden nap hajnalig tartó ricsaj…. ezekből lett elege a Belső-Erzsébetvárosban élőknek. A bulinegyedben élő civilek nem szeretnének mást, csak érvényesíteni a pihenéshez való jogukat.
A vendéglátóhelyeken javult az élemiszerbiztonság
Számos területen javulást tapasztaltak az élemiszerbiztonsági ellenőrök a vendéglátásban a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzési akció során, jelentősen csökkent például a korábbiakhoz képest a higiéniai hiányosságok és a fogyasztásra alkalmatlan termékek aránya, de még így is ki kellett vonni a forgalomból 102 tonna élelmiszert.
A kitelepült vendéglátóhelyek 80%-át megfelelőnek tartotta a hatóság
A szezonális vizsgálat célja, hogy az ünnepek előtt megnövekedett forgalom mellett is teljesüljenek az élelmiszerbiztonsági és minőségi követelmények a teljes élelmiszer-láncban.
Nagyot kaszáltak a magyar éttermek
Jelentősen növekedett tavaly a hazai vendéglátóhelyek forgalma - írja a Világgazdaság szerdai számában.
Gasztrohelyzet Budapesten
100 nap alatt 50 vendéglátóhelyet térképezett fel a 444 újságírója, amelyek között volt kiváló és borzalmas, nagyon drága és nagyon olcsó, evésre és ivásra alkalmas hely egyaránt.
Artisjus: a díjtételek csökkentését javasolják a szakmai szervezetek
2012. szeptemberében az MSZÉSZ és a VIMOSZ mint jelentős felhasználói érdekképviseletek kapták meg a lehetőséget, hogy az Artisjus V13 (2013-ra érvényes) jogdíjtervezetével kapcsolatban véleményezési joggal éljenek a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) felé, írja szerkesztőségünknek eljuttatott állásfoglalásában a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége.
Sokan szegik meg a hidegben a dohányzási szabályokat
A hideg idő beköszöntével novemberben, egy hét alatt, csaknem negyedmillió forint bírságot szabtak ki a közegészségügyi felügyelők a dohányzási szabályok megsértése miatt - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) hétfőn az MTI-vel.
Negyedik éve csökken a vendéglátóhelyek száma
Negyedik éve csökken a vendéglátóhelyek száma, ha csak kis mértékben is. Összesen 34 393 vendéglátóipari üzlet működik Magyarországon, a Nielsen piackutató vállalat új cenzusa szerint; 1 százalékkal kevesebb, mint az egy évvel korábbi 34 855. Ezen belül a piackutatók személyesen mérték fel a 10 ezer lakosúnál nagyobb városokban mind a 20 221 helyet, ahol ételt, italt szolgálnak ki.
Odafigyelnek a szezonális vendéglátóhelyek
A július elején kezdődött kiemelt nyár élelmiszerbiztonsági ellenőrzés keretében július végéig 1.121 ellenőrzéssel 1.109 szezonális vendéglátóhelyet ellenőriztek a szakemberek, és a létesítmények 78 százalékánál, azaz 869 helyszínen megfelelő, biztonságos körülményeket találtak. Ezt Bognár Lajos, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM)élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkára kedvezőnek minősítette keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Ha nincs vébé a tévén, zuhan a forgalom?
Kissé eltérő véleményen vannak a vendéglátósok a ma kezdődő focivébével kapcsolatban. Háber Tamás, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint az éttermekben, vendéglátó-ipari egységekben közvetített meccsek puszta szolgáltatásként jelennek meg és kizárólag a forgalom megtartására lesznek jók.