Államtitkár: a vakcinán múlik a vendéglátóhelyek újranyitása

A kormány is szeretné, ha a vendéglátóhelyek mielőbb újranyithatnának, de minden a vakcinán múlik, vagyis attól függ a nyitás időpontja és üteme, hogy az ország milyen gyorsan tud vakcinához jutni - mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár hétfőn az MTI-nek.

Klasszis TopDesign 2026

Jelentkezzen Magyarország egyetlen nemzetközi szintű vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyére!

Határidő: 2026. szeptember 30.
Korlátozott ideig kedvezményes nevezési díjjal!

Részletek és jelentkezés >>

Kovács Zoltán kiemelte: érthető a magyar vendéglátósok álláspontja, hiszen a járvány nagy csapást mért a vendáglátósokra egész Európában, így Magyarországon is. "A vakcina a kulcs": ahogy lesz elég oltóanyag, elindulhat a tömeges oltás, és fokozatosan újra kinyithatnak a vendéglátóhelyek - közölte. Úgy vélte, Európában sok helyen már a járvány harmadik hulláma indult el, ami leginkább annak következménye, hogy elhamarkodottan döntöttek a korlátozó intézkedések feloldása mellett, így újra nő a fertőzöttek száma, és újra zárni kell.

Arról is beszélt, hogy mivel Brüsszelből kevés vakcina érkezik, a kormány azon dolgozik, hogy más forrásokból is szerezzen oltóanyagot. Tárgyalást kezdtek Oroszországgal és Kínával, az orosz oltóanyagról már megállapodtak, és a kínai vakcinából is készek a lehető leggyorsabban a lehető legnagyobb számban vásárolni - jelezte. Hangsúlyozta: addig is minden eszközzel segítik a vendéglátósokat, hiszen ők is több kedvező intézkedést vehetnek igénybe. Csökkentették az adókat, eltörölték a bérek járulékait, kifizetik a bérek felét - sorolta. Hozzáfűzte: ezek az intézkedések addig érvényben maradhatnak, amíg a tömeges oltás elkezdődhet.

Forrás: MTI


Pálinkából koktél? A hajdúszoboszlói kifőzdében nem lehetetlen

Pálinkából koktél? A hajdúszoboszlói kifőzdében nem lehetetlen 

Új irányba vinné a hungarikumokat a Pintér Pálinka.
Uniós oltalmat kapott a Mura borvidéki eredetmegjelölés

Uniós oltalmat kapott a Mura borvidéki eredetmegjelölés 

Újabb magyar borvidéki eredetmegjelölés került fel az Európai Unió védett földrajzi árujelzőinek listájára.
Pisco Peruból – miért ez a párlat a dél-amerikai ország nemzeti itala?

Pisco Peruból – miért ez a párlat a dél-amerikai ország nemzeti itala? 

Pisco Világnapot ünnepel a VIBE Budapest.
Bővül a zselízi Sacher-ház

Bővül a zselízi Sacher-ház  

„Három folyó régiója” elnevezésű turisztikai akcióterv keretében komplex turisztikai fejlesztések indulnak a magyar–szlovák határtérségben.
Nincs megállás: terjed a sertéspestis Horvátországban

Nincs megállás: terjed a sertéspestis Horvátországban 

Idén már 89 járványgócot azonosítottak.
    Ki süti az ország kenyerét? Megnyílt a jelentkezés a hivatalos gyártóknak

Ki süti az ország kenyerét? Megnyílt a jelentkezés a hivatalos gyártóknak 

A jelentkezés a Magyar Pékszövetség tagvállalkozásai mellett minden magyar tulajdonú pékség számára nyitott és díjmentes.
A magyar konyha legjava a Time Out Marketben

A magyar konyha legjava a Time Out Marketben 

Egy tányér gulyás, egy tökéletes csirkepaprikás vagy egy pohár magyar bor – kevés jobb módja van annak, hogy a külföldiek megismerjék az országunkat.
Elhunyt Szalai Dezső, a Völgyhíd Konyha & Rét megálmodója

Elhunyt Szalai Dezső, a Völgyhíd Konyha & Rét megálmodója 

52 éves korában elhunyt Szalai Dezső, a Völgyhíd Konyha & Rét megálmodója és egykori tulajdonosa.
Eddig még nem hallottunk Dánszentmiklósról, a Michelin-ellenőrök viszont igen

Eddig még nem hallottunk Dánszentmiklósról, a Michelin-ellenőrök viszont igen 

Van néhány hely Magyarországon, amelyet elsőre még talán a térképen is nehezen találnánk meg, mégis évről évre felkerülnek a gasztronómia iránt érzékenyek bakancslistájára. Dánszentmiklós pont ilyen.
Azonnali hatállyal bezárta a Nébih az ország egyik legismertebb cukrászdájának üzemét

Azonnali hatállyal bezárta a Nébih az ország egyik legismertebb cukrászdájának üzemét 

Súlyos higiéniai és élelmiszer-biztonsági hiányosságokat tártak fel a Hisztéria Cukrászda tápiószecsői üzemében.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.