Nagyot kaszáltak a magyar éttermek

Jelentősen növekedett tavaly a hazai vendéglátóhelyek forgalma - írja a Világgazdaság szerdai számában.

A lap felidézi a KSH adatait, amely szerint múlt évben vendéglátásból folyó áron 822 milliárd forint árbevétel származott, szemben a 2013. évi 754 milliárd forinttal.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a lappal azt közölte, hogy a bővülést a cafetéria rendszeren keresztül is támogatta a kormány, az olyan kormányzati intézkedések pedig, mint a családi adókedvezmények, vagy a rezsicsökkentés több pénzt hagytak a családoknál, így növekvő mértékben tudtak éttermi szolgáltatásokra is költeni.

A mélypont 2007-ben volt, akkor a megszorítások 15-25 százalékos forgalomcsökkenést okoztak az éttermekben – emlékeztet a cikk. Akkoriban terjedt el, hogy a fogyasztók már a munkahelyen sem a közétkeztetést választották, inkább az élelmiszerüzletben vásároltak maguknak ebédet vagy pedig otthonról vitték be.

A cikk kitér arra is, hogy a piac telített, a rendszerváltás óta legalább négyszeresére növekedett az éttermek és vendéglátóegységek száma, ráadásul erős a fekete- és a szürkegazdaság. Élesedik viszont a verseny Magyarországon a csúcsgasztronómiában, az elmúlt években számos prémium minőséget kínáló vendéglő nyílt meg, de idén is bővül a választék.

http://www.vg.hu/vallalatok/turizmus/jol-ment-az-ettermeknek-444357

Forrás: Világgazdaság Online

Forrás: Hír24


Különleges fesztivál gasztrorajongóknak az Adria partján

Különleges fesztivál gasztrorajongóknak az Adria partján 

Az idei Good Food Festival ismét gasztronómiai paradicsommá varázsolja az Adria legikonikusabb városát.
Gesztenyés-sárgabarackos csokoládés sütemény lett Budapest desszertje

Gesztenyés-sárgabarackos csokoládés sütemény lett Budapest desszertje 

A süteményt először az október 11-én kezdődő Édes Napok Budapest fesztiválon kóstolhatják meg az érdeklődők a Szent István-bazilika előtt.
21 év, 21 kilométer és egy nemes cél

21 év, 21 kilométer és egy nemes cél 

Jótékonysági félmaratonnal ünnepelt a Semsei Gastronomy.
Munch: ételpazarlási körkép

Munch: ételpazarlási körkép 

A Munch újabb mérföldkőhöz érkezett: már hárommillió meglepetés csomagot mentettek meg a pazarlástól.
Kürtöskalács illata lengi be az idei fesztivál helyszínét

Kürtöskalács illata lengi be az idei fesztivál helyszínét 

A kürtőskalács receptje német nyelvterületről került az erdélyi fejedelemségek udvarába, de egyes országokban más és más formában maradt fenn ez kelt tésztából készült fára tekert sütemény.
Halat hallal - Siófokon, egy teljes hétvégén át

Halat hallal - Siófokon, egy teljes hétvégén át 

Október 11-13. között a déli-part fővárosában rendezik a XI. Siófoki Halfesztivált.
Alakul a Bordói November Nagykóstoló  pincészeteinek névsora

Alakul a Bordói November Nagykóstoló pincészeteinek névsora 

Mutatjuk, mely borászatok azok, amelyek biztos jelen lesznek.
Top 150 termelő, FeteKert, Magyar Konyha

Top 150 termelő, FeteKert, Magyar Konyha 

Az vagy, amit megeszel - tartja a kínai mondás. Többek közt ennek igazságtartalmáról is szó esett azon a kiadványbemutatón, ahová szerkesztőségünk is meghívást kapott.
Friss adatok a kávé árának emelkedéséről és a vásárlási szokások alakulásáról

Friss adatok a kávé árának emelkedéséről és a vásárlási szokások alakulásáról 

Egy év leforgása alatt az értékesített őrölt kávé mennyisége 3,7 százalékkal csökkent, míg a szemes kávé 1,9 százalékkal, a kapszulás kávék kategóriája pedig volumenben 5,1 százalékkal nőtt.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.