Krampuz, Madách tér

Elsőként az Igen pizzéria mellett nyílt Krampuz nevű helyet kerestem fel, mert az ötletgazda itt is ugyanaz a Vidó Nóra, akinek a fejéből a nápolyi típusú pizzát meghonosító Igen is kipattant. A hely a különös pizzasütő fiúk ellenére továbbra is bejön, így az újonnan nyílt éttermét is megnéztük. Igen, ez pizza Igen, ez pizza Szereti a pizzát? Pedig lehet, hogy amit eszik, az nem is igazi pizza. Nemrég nyílt meg Budapesten az Igen, az első olyan pizzéria, ami megszerezheti a nápolyi eredetiségi tanúsítványt is.

A Krampuz egy galettező, és nem önnel van a baj, ha nem tudja egészen pontosan mi az, hiszen Franciaországban is elég sok ételt takar ez a szó, attól függően, hogy éppen hol vagyunk. Vidó Nóri azonban a galettet is olyan szigorúan veszi, mint a pizzát, a hagyományos, vagy másképp igazi bretagnei galette ugyanis kizárólag hajdinalisztből készül, forró vaslapon, és utána töltik meg mindenféle sós töltetékkel, többnyire sajttal, sonkával és tojással. Galettet készíteni sokféleképpen lehet, ez itt a hagyományos, hajtogatott ősi változat, aminek nagyon sok előnye van. Leginkább az, hogy pár perc alatt elkészül, és a beletöltött dolgoknak köszönhetően nagyon laktató is. Aki fél, hogy nem lakik jól egy palacsintának kinéző valamivel, azt most megnyugtatom, hogy ez nincs így. Az adag és méret nagy, a töltelék kiadós, és a Krampuzban még egy kis adag saláta is jár hozzá. További előny, hogy ha nagyon rohanunk, a galette bármikor négyfelé hajtható és elvitelre is kérhető.

Úgy tűnik tehát, hogy egy igazi főnyeremény ez a galette, de sajnos azért vannak vele gondok is – például rögtön a hajdina. Ami gluténérzékenyeknek a mennyországot jelenti, másoknak azonban csak valami kissé kesernyés utóízű gabona – ami ráadásul nem is gabona. Tartok tőle, hogy Bretagne-ben is csak azért terjedt el, mert igénytelen, nem kell neki annyi nap, mint a búzának, bírja a hideget, aztán jól rajtuk maradt. Tényleg különleges és finom volt a galettem, de az ebéd végén azt gondoltam, legközelebb inkább átmegyek az Igenbe, és rendelek egy pizzát. Az alapelv ugyanaz: tésztára rakott finomságok, és hiába készül el minkét kaja két perc alatt, valószínűleg nem véletlen hogy a pizza a népszerűbb étel.

A másik probléma a hajdinaliszttel az ára. Főleg egy olyan maximalista tulajdonos esetében, mint Vidó, aki minden más alapanyag mellett a lisztet is Bretagne-ból hozatja, így nem olcsó móka. Ez sajnos az áron is meglátszik, a legalapabb galette, amit én is ettem 1800 Ft, és innen csak felfelé mennek az árak. A galette complét sonkával, comté és ementáli sajttal valamint egy tükörtojással érkezik, de ennél sokkal cifrább töltelékek is vannak, mint például a spenótos-kecskesajtos, vagy roquefort, körte, dió, a legdrágább pedig természetesen a lazacos. De hiába van rajta francia comté meg francia ementáli, 2000 Ft-ért már jobb helyeken is ebédmenühöz jutunk. A galette mellett a Krampuz másik specialitása a rendes francia palacsinta, vagyis a crepe, ami sokkal barátibb áron kapható, szép nagy és gyerekbarát étel. Az biztos, hogy valamilyen irányba a Krampuznak el kell majd indulni ahhoz, hogy olajozottan működjön és ugyanolyan népszerű hely legyen belőle, mint a szomszédos Igenből. Terveznek ebédmenüt is, aminek keretében jóval barátibb áron ehetünk majd galettet, és jár hozzá majd egy leves is.

Ébresztő, Jászai Mari tér

Tanácstalanul állok azelőtt a kérdés előtt, hogy hány újhullámos kávézót bír még el Budapest, de úgy látszik, a határ a csillagos ég. Nagyon tudom értékelni, ha az ilyen egyenreceptre készülő helyekbe próbálnak valami egyéniséget csempészni, és az Ébresztő a Jászai Mari téren pont ilyen. Tartalmazza az újhullámos kávézó kötelező, hipszter elemeit, de nyomokban azért feltűnik az egyéni arculat is. Ezek egyike, hogy készítenek az embernek finom, napindító reggelit, például lazacos-avokádós pirítóst krémsajttal és salátával, vagy ugyanezt ajvárral és mozzarellával (890 illetve 790 Ft). 

A hely vonzereje mégis a saját pörkölésű kávé, ami tényleg zseniálisan finom, és nagyon sok plusz pontot kap az Ébresztő azért is, hogy nem kérnek extra pénzt a laktózmentes tejért. Az is ritka újhullámos kávézó fronton, hogy 500 Ft alatt tartják a presszó árát, így az Ébresztőben azt is értékelem, hogy itt 450 Ft. Az Ébresztő nem minden előzmény nélküli: Tatán már két éve működik, az ottani tulajdonosok útmutatásával nyílt meg nyár elején a pesti kávézó, ami egyben természetesen dizájnbolt is. Az anyaintézményben, Tatán ebédmenü is van, hátha ide is megérkezik hamarosan!

Budai Milieu

A Hegyvidék központban működő Szervusz bisztró régi kedvencem volt, ha ebédmenüzni szerettem volna a környéken, éppen ezért mély megrendüléssel vettem tudomásul, amikor bezárt. Csodálkozni mondjuk nem csodálkoztam, a Hegyvidék üzletközpont egész koncepciója totálisan működésképtelen. Itt van például a Tanti nevű étterem is, ami azzal írta be magát a magyar gasztrotörténelembe, hogy Pesti István séf vezetésével fél évvel a nyitás után Michelin-csillagot kapott. Hogy aztán két év elteltével, szintén gasztrotörténelmi módon el is veszítse a csillagot.

Na de a Szervusz helyén megnyílt a Budai Milieu, ami elég rossz név, miért nem rögtön Sznobtanya? Minden fenntartásom ellenére végül mégis bementem – és milyen jól tettem! Az első pillanatban meggyőztek arról, hogy ha felülemelkedünk a néven, akkor bent már tényleg csak jó dolgok várnak ránk. Egyrészt ízléses, - bár kissé steril - környezet, másrészt egy remekül összerakott ebédmenü rendszer. És hogy ezt még fokozzam, menüzni hétvégén is lehet!

Egy kétfogásos ebédmenü 1980 Ft, ami nagyon jól hangzik minden üzemi menzán tengődő dolgozónak. Ha ennél többet ennénk, 3 fogás 2560, 4 pedig 2990 Ft – ami tekintve, hogy egy nagyon jó minőségű bisztrókajáról van szó, teljesen belefér. Kétszer adtam eddig esélyt a helynek, nagyon fellelkesültem ugyanis első alkalommal az ételek minőségén. Voltak ugyan kevésbé izgalmas ételek a menüben, de belekötni semmibe sem lehet, izgalmas, friss, szezonális alapanyagok, fantáziadús főételek, laktató levesek, szuper desszertek. Egyetlen problémám a hellyel a sebesség volt, hihetetlenül lassan készül ugyanis el minden, ha egy és negyed óra telik el, amíg végre az asztalomra kerül az étel, azt azért nem nevezném ebédmenünek. Vacsorára még mindenképpen visszatérünk, aztán meglátjuk, hova növi ki magát a hely.