Csaknem felére zuhant a vendéglátóhelyek forgalma 2020 végén

Csaknem felére zuhant a vendéglátóhelyek forgalma 2020 utolsó két hónapjában a járvány második hulláma ellen hozott korlátozó intézkedések hatására - közölte az MTI-vel kedden a Takarékbank vezető elemzője, aki szerint a második negyedévben már némileg élénkülhet a vendéglátás forgalma.

Tavaly novemberben 48,6 százalékkal csökkent a vendéglátóhelyek forgalmának volumene, árbevételük pedig 45,4 százalékkal zuhant, az előzetes adatok szerint decemberben hasonló mértékű, 45,3 százalékos volt az árbevétel csökkenése a pénztárgépek adatai alapján - írta Suppan Gergely. Elemzése szerint a vendéglátóhelyek forgalmának visszaesése jóval mérsékeltebb a 2020 tavaszihoz képest. Egyrészt több vendéglátóhely tudott alkalmazkodni a házhozszállításhoz, másrészt a munkahelyi és iskolai étkeztetés jóval kisebb mértékben csökkent.

Kitért arra, hogy a járványhelyzet miatt az első negyedévben nem várható érdemi változás, azonban az oltás előrehaladásával, a veszélyeztetett csoportok átoltottságával lassan és fokozatosan lehet enyhíteni a korlátozásokon. Erre a tavaszi hónapoktól lehet számítani az elemző szerint, így a második negyedévben már némileg élénkülhet a vendéglátás forgalma. Teljes nyitás azonban csak és kizárólag a társadalom kritikus szintű, legalább 60 százalékos átoltottsága esetén lehetséges, így remélhetőleg a nyári hónapokban már érdemi fellendülésre lehet számítani.

Suppan Gergely szerint amennyiben az átoltottságot nemzetközi szinten is sikerül elérni, a nemzetközi turizmus is gyorsan magára találhat, tekintve az óriási kielégítetlen igényeket, így az további lendületet adhat a vendéglátásnak is. A vendáglátás és a turizmus újraindítása a kritikus szintű átoltottság előtt is lehetséges, a tervezett oltásigazolások alkalmazásával, amellyel a beoltottak már igénybe vehetnék a vendéglátási szolgáltatásokat - hívta fel a figyelmet az elemző.

Forrás: MTI


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.